Kolosszé 2:1–23

  • Isten szent titka Krisztus (1–5.)

  • Ne engedjük, hogy megtévesszenek (6–15.)

  • A valóság Krisztusé (16–23.)

2  Mert szeretném, ha felismernétek, mennyire küzdök értetek, a laodiceaiakért+ és mindazokért, akik nem láttak engem* személyesen.  Az a célom, hogy a szívük megvigasztalódjon,+ egységessé tegye őket a szeretet,+ és élvezzék az abból fakadó áldásokat*, hogy teljesen biztosak abban, amit megértettek, és így pontosan megismerjék Isten szent titkát, vagyis Krisztust.+  Őbenne van gondosan elrejtve a bölcsesség és az ismeret minden kincse.+  Ezt azért mondom, hogy senki se vezessen félre titeket meggyőző érvelésekkel.  Bár testben távol, szellemben azért veletek vagyok, és öröm látni, hogy minden rendben megy nálatok,+ és szilárdan hisztek Krisztusban+.  Így hát, mivel hisztek Krisztus Jézusban, az Úrban, továbbra is éljetek úgy, mint ő,  azáltal, hogy meggyökereztek benne, épültök az alapra,+ mármint rá, szilárddá váltok a hitben,+ mint ahogy tanítottak benneteket, és nagyon hálásak vagytok+.  Vigyázzatok, nehogy bárki is rabul* ejtsen titeket a filozófia és a megtévesztő, értelmetlen elképzelések által,+ amelyek emberek hagyományaira és a világ elveire épülnek, nem pedig Krisztusra.  Mert benne teljes mértékben megvan Isten összes tulajdonsága.+ 10  És így ti is teljessé váltatok általa, aki minden kormányzatnak és hatalomnak a feje+. 11  Mivel a követői vagytok, titeket is körülmetéltek, de nem kézzel, hanem úgy, hogy megszabadultatok a bűnös test befolyásától,+ olyan körülmetéléssel, amely Krisztusé.+ 12  Mert vele együtt eltemettek titeket az ő keresztségébe,+ és mivel a követői vagytok, fel is támadtatok vele együtt,+ amiért hisztek Isten hatalmas tetteiben, aki feltámasztotta őt a halottak közül.+ 13  Továbbá, jóllehet halottak voltatok a vétkeitek és a körülmetéletlen testetek miatt, Isten életre keltett titeket ővele együtt.+ Kedvesen megbocsátotta minden vétkünket,+ 14  és eltörölte az ellenünk szóló,+ kézzel írt okiratot,+ amely rendeletekből állt.+ Eltávolította az útból azáltal, hogy odaszegezte a kínoszlopra*.+ 15  Lemeztelenítette a kormányzatokat és a hatalmakat, közszemlére állította őket mint legyőzötteket+, és diadalmenetben vezette őket a kínoszlop által*. 16  Tehát senki ne ítéljen meg titeket amiatt, hogy mit esztek vagy isztok,+ vagy hogy megtartjátok-e az ünnepeket, az újholdat+ vagy a sabbatot.+ 17  Mindez csupán árnyéka volt annak, aminek a jövőben kellett megtörténnie,+ a valóság azonban Krisztusé.+ 18  Senki ne fosszon meg titeket a díjtól+, aki abban leli örömét, hogy alázatoskodik, és valamilyen módon az angyalokat imádja,* „belépve”* azokba, amiket látott. Az ilyen ember minden ok nélkül fel van fuvalkodva, mivel testi gondolkodású, 19  és nem ragaszkodik erősen a fejhez+, aki által az egész test megkapja, amire szüksége van, harmonikusan egybe van illesztve ízületekkel és szalagokkal, és növekszik, ahogy Isten megadja.+ 20  Ha meghaltatok Krisztussal együtt a világ elveinek+, miért éltek úgy, mintha még mindig része lennétek a világnak, továbbra is alávetve magatokat az ilyen rendeleteknek:+ 21  „Ne fogd meg, ne is ízleld, ne is érintsd!” 22  Ezek olyan dolgokra utalnak, amelyek semmivé válnak az elfogyasztásukkor, az ilyen rendeleteket ugyanis emberek parancsolják és tanítják.+ 23  Ezek bölcs dolognak látszanak, ha önkényes imádati formáról, alázatoskodásról és a test sanyargatásáról van szó,+ de semmit nem érnek a testi vágyak elleni harcban.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „nem látták arcomat”.
Vagy: „gazdagságot”.
Vagy: „zsákmányul”.
Esetleg: „őáltala”.
Vagy: „és olyan imádatban vesz részt, mint az angyalok”.
Idézet pogány misztikus (beavatási) szertartásokból.