Lukács 15:1–32
15 Az adószedők és a bűnösök mind igyekeztek köré gyűlni, hogy hallják őt.+
2 A farizeusok és az írástudók pedig állandóan így morogtak: „Ez az ember szívesen fogadja a bűnösöket, és együtt eszik velük.”
3 Erre Jézus a következő szemléltetést mondta el nekik:
4 „Ki az közületek, aki, ha 100 juha van, és elveszít egyet, nem hagyja hátra a 99-et a pusztában, és nem megy az elveszett után, míg meg nem találja?+
5 És amikor megtalálja, vállára veszi, és nagyon örül.
6 Mikor pedig hazaér, összehívja a barátait és a szomszédait, és így szól hozzájuk: »Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.«+
7 Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz az égben egyetlen bűnös miatt, aki megbánja a bűneit,+ mint 99 igazságos miatt, akinek nincs szüksége megbánásra.
8 Vagy melyik asszony az, akinek ha van 10 drachmája*, és egy drachmát* elveszít, nem gyújt lámpát, nem söpri ki a házát, és nem keresi gondosan, míg meg nem találja?
9 És amikor megtalálja, összehívja a barátnőit és a szomszédasszonyait, és így szól: »Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát*, amelyet elveszítettem.«
10 Ugyanígy – mondom nektek – Isten angyalai is nagyon örülnek, amikor egy bűnös megbánja a bűneit.+”
11 Azután ezt mondta: „Egy embernek volt két fia.
12 És a fiatalabbik így szólt az apjához: »Apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!« Erre az megosztotta köztük a javait.
13 Néhány nap múlva a fiatalabb fiú mindenét összeszedte, elutazott egy távoli vidékre, és ott kicsapongó* életet élve eltékozolta a vagyonát.
14 Amikor már mindent elköltött, súlyos éhínség támadt szerte azon a vidéken, és nélkülözni kezdett.
15 Elment tehát, és elszegődött a vidék egyik polgárához, és az elküldte őt a mezőire disznókat+ őrizni.
16 Ő pedig szeretett volna jóllakni a hüvelytermésekkel, amelyeket a disznók ettek, de senki nem adott neki semmit.
17 Amikor észhez tért, így szólt: »Apám béreseinek bőven van kenyerük, én meg itt éhen halok!
18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és ezt mondom neki: ’Apám, vétkeztem Isten* ellen és teellened.
19 Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.’«
20 Elindult tehát, és elment az apjához. Még távol volt, mikor az apja meglátta őt, és megszánta. Odafutott, a nyakába borult, és gyengéden megcsókolta*.
21 Akkor a fiú ezt mondta neki: »Apám, vétkeztem Isten ellen és teellened.+ Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak.«
22 Az apa azonban így szólt a rabszolgáihoz: »Gyorsan! Hozzatok ki egy köntöst, a legjobbat, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára.
23 Hozzátok a hizlalt borjút is, vágjátok le. Együnk és ünnepeljünk,
24 mert ez a fiam halott volt, de életre kelt,+ elveszett, és megkerült.« És vigadozni kezdtek.
25 Az idősebbik fia pedig a szántóföldön volt, és ahogy jött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét, és hogy táncolnak.
26 Magához hívta tehát az egyik szolgát, és megkérdezte, hogy mi történik.
27 Az ezt mondta neki: »A testvéred jött meg, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel jó egészségben* visszakapta őt.«
28 De ő megharagudott, és nem akart bemenni. Erre kijött az apja, és kérlelni kezdte őt.
29 Ő így felelt az apjának: »Nézd, én már sok éve szolgálok neked, mint egy rabszolga, és sohasem szegtem meg a parancsaidat. De nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy ünnepeljek a barátaimmal.
30 De amint ez a fiad, aki prostituáltakkal tékozolta el* a vagyonodat, megérkezett, levágtad neki a hizlalt borjút.«
31 Akkor az így szólt hozzá: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.
32 De most ünnepelnünk és vigadnunk kell, mert a testvéred halott volt, de életre kelt, elveszett, és megkerült.«”
Lábjegyzetek
^ Lásd: B14-es függ.
^ Lásd: B14-es függ.
^ Lásd: B14-es függ.
^ Vagy: „pazarló”; „nemtörődöm”.
^ Szó szerint: „az ég”.
^ Az üdvözlés szokásos módja volt, hogy megcsókoltak valakit, például az arcán.
^ Vagy: „biztonságban”.
^ Szó szerint: „emésztette fel”.
