Máté 28:1–20

  • Jézus feltámadása (1–10.)

  • A katonákat megvesztegetik, hogy hazudjanak (11–15.)

  • Megbízatás a tanítványképzésre (16–20.)

28  Sabbat után, a hét első napjának a hajnalán, Mária Magdaléna és a másik Mária elmentek megnézni a sírt.+  És előzőleg nagy földrengés volt, mert Jehova* angyala leszállt az égből, és odament, elhengerítette a követ, és ráült.+  A megjelenése olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, akár a hó.+  Az őrök pedig ijedtükben remegtek és megdermedtek.  De az angyal ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek, mert tudom, hogy Jézust keresitek, akit oszlopra feszítettek.+  Nincs itt, mert feltámadt, ahogy megmondta.+ Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt!  Aztán siessetek, és mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába!+ Ott majd viszontlátjátok. Ezt az üzenetet hoztam nektek.+  Gyorsan elindultak hát a sírtól*, félelemmel és nagy örömmel, és futottak, hogy beszámoljanak a tanítványainak.+  Ekkor Jézus szembejött velük, és így szólt: „Üdvözöllek titeket!” Ők odamentek, megfogták a lábát, és hódoltak* neki. 10  Jézus akkor ezt mondta nekik: „Ne féljetek! Menjetek, számoljatok be a testvéreimnek a történtekről, hogy aztán elmenjenek Galileába. Ott majd viszontlátnak engem.” 11  Míg ők úton voltak, néhány őr+ bement a városba, és jelentette a magas rangú papoknak mindazt, ami történt. 12  Miután ezek összegyűltek a vénekkel, és tanácsot tartottak, sok ezüstöt adtak a katonáknak, 13  és így szóltak: „Mondjátok ezt: »A tanítványai éjjel eljöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk.«+ 14  Ha pedig ez a kormányzó fülébe jut, mi majd elmagyarázunk neki mindent,* nem kell aggódnotok.” 15  Azok tehát fogták az ezüstöt, és úgy jártak el, ahogy utasították őket, és azóta is ez a híresztelés járja széles körben a zsidók között. 16  A 11 tanítvány pedig elment Galileába,+ arra a hegyre, amelyről Jézus azt mondta, hogy majd ott találkoznak.+ 17  Amikor meglátták őt, hódoltak* neki, de némelyek kételkedtek abban, hogy ő az. 18  Jézus odament hozzájuk, és így szólt: „Isten nekem adott minden hatalmat az égben és a földön.+ 19  Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket,+ kereszteljétek meg őket+ az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek a nevében, 20  és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek.+ Én pedig veletek leszek mindennap a világrendszer* befejezéséig+.”

Lábjegyzetek

Vagy: „emléksírtól”.
Vagy: „meghajoltak előtte”.
Szó szerint: „meggyőzzük”.
Vagy: „meghajoltak előtte”.
Vagy: „kor”. Lásd: Szójegyzék.