Zakariás 2:1–13

  • 3. látomás: Egy férfi mérőzsinórral (1–13.)

    • Megméri Jeruzsálemet (2.)

    • Jehova „tűzből való fal” (5.)

    • „Aki titeket bánt, az a szemem fényét bántja” (8.)

    • Sok nemzet csatlakozik Jehovához (11.)

2  Majd felnéztem, és egy férfit láttam, kezében mérőzsinórral.+  Ezt kérdeztem: „Hová mész?” Ő így felelt: „Megmérni Jeruzsálemet, hogy lássam mekkora a szélessége, és mekkora a hosszúsága.”+  És a velem beszélő angyal elindult, és egy másik angyal jött, hogy találkozzon vele.  Ekkor ő így szólt hozzá: „Fuss oda, és mondd annak a fiatal férfinak: »Úgy fognak lakni Jeruzsálemben,+ akár a nyílt vidéken,* mert sok ember és állat lesz ott.+  Én pedig tűzből való fal leszek körülötte+ – jelenti ki Jehova –, és betöltöm a dicsőségemmel.+«”  „Meneküljetek, meneküljetek észak földjéről!”+ – jelenti ki Jehova. „Mert az ég négy szelének irányába szórtalak szét benneteket”+ – jelenti ki Jehova.  „Menekülj Sion, te, aki Babilon lányával laksz!+  A seregek Jehovája, miután dicsővé vált,* elküldött engem a nemzetekhez, melyek fosztogattak benneteket,+ mert ezt mondta: »Aki titeket bánt, az a szemem fényét* bántja.+  Én felemelem a kezemet ellenük, és a saját rabszolgáik prédájává lesznek.+« És megtudjátok, hogy a seregek Jehovája küldött engem. 10  Örömmel kiálts, ó, Sion lánya!+ Mert eljövök,+ és benned lakom+ – jelenti ki Jehova. – 11  Sok nemzet csatlakozik majd Jehovához azon a napon,+ és a népemmé lesznek, én pedig benned fogok lakni.” És megtudod, hogy a seregek Jehovája küldött engem hozzád. 12  Jehova birtokba veszi Júdát a szent földön, és ismét Jeruzsálemet választja.+ 13  Hallgasson minden ember* Jehova előtt, mert tettre kel szent lakhelyéről!

Lábjegyzetek

Vagyis mintha nem lennének falai.
Vagy: „a szemgolyómat”.
Szó szerint: „a dicsőség után”.
Vagy: „test”.