Zakariás 3:1–10

  • 4. látomás: új ruhát kap a főpap (1–10.)

    • Sátán ellenszegül Józsué főpapnak (1.)

    • „Elhozom az én szolgámat, Sarjat” (8.)

3  Majd megmutatta nekem Józsuét+, a főpapot, aki Jehova angyala előtt állt, és Sátán+ a jobb keze felől állt, hogy ellenszegüljön neki.  Ekkor Jehova angyala így szólt Sátánhoz: „Feddjen meg téged Jehova, ó, Sátán,+ igen, feddjen meg téged Jehova, aki Jeruzsálemet választotta+! Hát nem tűzből kiragadott rönk ez az ember?”  Józsué pedig koszos ruhában volt, és az angyal előtt állt.  Ekkor az angyal így szólt az előtte állókhoz: „Vegyétek le róla a koszos ruhát!” Aztán ezt mondta neki: „Nézd, én levettem rólad a vétkedet, és szép ruhába* öltöztetnek téged.”+  Így hát ezt mondtam: „Tegyetek tiszta turbánt a fejére!”+ És tiszta turbánt tettek a fejére, és ruhát adtak rá. Jehova angyala pedig ott állt.  Ekkor ezt mondta Józsuénak Jehova angyala:  „Így szól a seregek Jehovája: »Ha az én útjaimon jársz, és teljesíted az irántam való kötelezettségeidet, akkor majd te ítéled házamat,+ felügyeled* udvaraimat, és megengedem, hogy szabadon járj-kelj azok között, akik itt állnak.«  »Halld meg, kérlek, ó, Józsué főpap, te, és a társaid, akik előtted ülnek, hisz ezek a férfiak jelek, mert elhozom az én szolgámat+, Sarjat+!  Nézzétek a követ, amelyet Józsué elé tettem! Ezen az egy kövön hét szem van. Feliratot vések rá, és egyetlen nap alatt elveszem annak a földnek a vétkét+« – jelenti ki a seregek Jehovája. 10  »Azon a napon – jelenti ki a seregek Jehovája – mindannyian meghívjátok egymást a szőlőtök és a fügefátok alá.+«”

Lábjegyzetek

Vagy: „ünnepi köntösbe”.
Vagy: „őrzöd”.