A megélhetés egyre nehezebb sok helyen, és ez Jehova Tanúit is érinti. De nem aggodalmaskodnak túlzottan, hiszen tudják, hogy Jehova megígérte, sosem hagyja cserben a szolgáit (Héberek 13:5). És ő már számtalanszor bizonyította, hogy állja a szavát. Ezt tapasztalják a Fülöp-szigeteken élő Tanúk is, akik közül sokan a mai napig szegénységben élnek. De az 1970-es és 80-as években különösen nehéz idők jártak arrafelé.

 Egy testvérnő, Vicky a így emlékszik vissza: „Időnként sírtam, amiért nem volt elég ennivalónk. Volt, hogy csak rizs, víz és só volt otthon.” Egy testvér, Florencio nem talált munkát. Ezt mondja: „Mindössze három ingem és három nadrágom volt. Ezeket hordtam felváltva az összejöveteleken és a kongresszusokon.” Mi segített a Tanúknak megküzdeni a szegénységgel és kitartani Jehova szolgálatában? És mit tanulhatunk tőlük mi, akik szintén bizonytalan időkben élünk?

 A Fülöp-szigeteken élő Tanúk biztosak voltak benne, hogy Jehova gondoskodni fog róluk (Héberek 13:6). És ő tényleg segített nekik, sokszor váratlan módokon. Egy testvérnő, Cecille például ezt meséli: „Egyik reggel megfőztük az utolsó bögre rizsünket, és ezzel a négyfős családunknak elfogyott az összes ennivalója. Ezért imádkoztunk Jehovához, hogy adja meg az aznapi betevőt. Még be sem fejeztük a reggelit, amikor egy testvér jött hozzánk, és öt kiló rizst hozott nekünk. Annyira hálásak voltunk Jehovának! Örömünkben csak úgy potyogtak a könnyeink. És nem ez volt az egyetlen ilyen eset.”

 Jehova szolgái ezenkívül alkalmazták a Biblia bölcs tanácsait (Példabeszédek 2:6, 7). Nézzük például Arcelita történetét. Ő akkoriban még csak nemrég keresztelkedett, és egyedülálló volt. Nagyon nehéz volt megélnie, ezért kiöntötte a szívét Jehovának. Utána pedig elgondolkodott a Példabeszédek 10:4 szavain: „A lusta kéz szegénységbe dönt, de a szorgalmas kéz meggazdagít.” Ez a vers arra ösztönözte, hogy elkezdjen növényeket termeszteni. Ezt meséli: „Jehova bőségesen megáldotta a munkámat. Tudtam annyit termelni, hogy volt elég élelmem, és a termények eladásából még az utazási költségeimet is tudtam fedezni.”

 A testvéreknek nem volt elég pénzük ahhoz, hogy telket vásároljanak, és királyságtermeket építsenek. De ez nem akadályozta meg őket abban, hogy megtartsák az összejöveteleket, és bátorítsák egymást (Héberek 10:24, 25). Egyszerűen alkalmazkodtak a körülményekhez. Egy testvérnő, Deborah ezt meséli: „Nagyjából hatan jártunk az összejövetelekre abba a kis kunyhóba, amit az úttörőtársammal építettünk. A tetőhöz mangrovepálma-leveleket használtunk, a falakhoz kókuszpálmaágakat, az ülőhelyeket pedig pálmafatörzsekből készítettük.”

 De a legtöbb esetben a testvérek az otthonaikban jöttek össze. Virginia ezt meséli: „A mi kis házunk fűből és bambuszból készült. Szombaton mindig átrendeztük a bútorokat, hogy másnap elférjenek a testvérek.” Egy másik háznál az volt a gond, hogy beázott a teteje. Egy testvér, Noel ezt meséli: „Amikor esett, vödröket raktunk ki, hogy azokba csöpögjön a víz. De nem is foglalkoztunk az ilyen kényelmetlenségekkel, mert örültünk, hogy együtt lehetünk a hittestvéreinkkel.”

 Bár a Tanúknak nem volt sok pénzük, nem hagyták, hogy ez elvegye a lelkesedésüket a szolgálattól. Lindina, aki Negros szigetén él, ezt meséli: „Mivel népes családunk volt, és csak apa dolgozott, sokszor nem jutott pénz a közlekedésre. Ezért gyalog mentünk a területre. De ezt egyáltalán nem bántuk, mert legalább addig is együtt voltunk. Az is jó érzés volt, hogy tudtuk, ezzel örömet szerzünk Jehovának.”

 A testvéreknek rendkívül nehéz volt megoldani, hogy eljussanak a távoli, hegyvidékes területekre, mert az ilyen helyeken nem igazán volt tömegközlekedés. Esther, aki Luzon szigetén él, ezt mondja: „Általában 6-12 fős csoportokban mentünk, és már korán reggel indultunk, mert sok kilométert kellett gyalogolnunk. Az egész napot a szolgálatban töltöttük. Vittünk magunkkal az útra főtt ételt, amit a fák árnyékában ettünk meg. Voltak testvérek, akik nem tudtak magukkal ennivalót hozni, de ennek ellenére is eljöttek. Mindig megnyugtattuk őket, hogy ne aggódjanak, van annyi étel, hogy jusson mindenkinek.”

 Jehova gazdagon megáldotta a Fülöp-szigeteki testvéreket, amiért ilyen önfeláldozóak voltak. Ezt mutatják a következő számadatok: 1970-ben 54 789 hírnök volt. 1989-re ez a szám majdnem megduplázódott, és már 102 487 hírnök volt. 2023-ra pedig a hírnökök összlétszáma elérte a 253 876-ot.

 Bár a Fülöp-szigeteki Tanúk súlyos anyagi nehézségekkel küzdöttek, sok örömet adott nekik az, hogy elfoglaltak maradtak Jehova szolgálatában. „A szegénység nem vert éket közénk és Jehova közé” – mondja egy testvér, Antonio. Fe Abad, egy feleség pedig ezt fogalmazta meg: „Amikor rosszul ment a sorunk, akkor is ragaszkodtunk Jehovához, és egyszerű életet éltünk, ami sok örömet adott. Így a gyermekeink is megtanultak bízni Jehovában.”

 Lucila, aki Samar szigetén lakik, ezt mondja: „Ha szolgáljuk Jehovát, nem számít, hogy milyen anyagi körülmények közt vagyunk. Ugyanis ha ő a legfontosabb az életünkben, akkor elégedettek leszünk, és pozitív marad a gondolkodásunk. Nekem például rengeteg örömet ad az, amikor látom, hogy a bibliatanulmányozóim megismerik Jehovát, és aztán csatlakoznak hozzám az úttörőszolgálatban.”

 Mivel nem tudhatjuk, mi vár ránk, szívleljük meg az egyik felvigyázó, Rodolfo szavait, aki ezt írta: „Az 1970-es és 80-as években, amikor nagyon nehezek voltak a körülmények, végig éreztem Jehova kezét az életemben. Bár kevés pénzem volt, nem hiányzott semmi. Jehova gondoskodott rólam. Már most is a lehető legboldogabb életem van, és már várom a valódi életet a paradicsomi földön” (1Timóteusz 6:19).