Amikor megszületett a lányunk, Lauren, nem tudtam, hogy hogyan legyek jó apa, és még akkor sem volt fogalmam róla, amikor a második gyermekünk, Michael megszületett. A szüleim folyamatosan veszekedtek, és végül el is váltak. Bár szerettem volna jó családfő lenni, egyszerűen nem tudtam, hogyan.

 Csak súlyosbította a helyzetet, hogy már tinédzserkorom óta alkohol- és drogfüggőséggel küzdöttem, emellett szerencsejátékoztam is. A függőségeim miatt nagyon sok rossz döntést hoztam. Teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. A helyzet odáig fajult, hogy a feleségem, Kaye elhagyott engem, és magával vitte a két gyermekünket is. Teljesen összetörtem.

 Megkérdeztem Kaye-t, mit tegyek azért, hogy hazajöjjön. Mivel ő akkor már tanulmányozta a Bibliát Gloriával, egy Jehova Tanújával, egyszerűen csak ennyit mondott: „Tanulmányozd a Bibliát!” Igazából nem tudtam, hogy ez mit jelent, de úgy voltam vele, hogy ha Kaye-nek csak ennyi kell, hát legyen! Beleegyeztem, hogy találkozzak Gloriával és a férjével, Bill-lel.

 Amikor Bill és Gloria eljöttek hozzánk, teljesen lenyűgözött, hogy mennyire szeretik egymást. Elmesélték, hogy a gyermekeik, akik velem egyidősek, olyan dolgokra törekszenek az életben, amiknek valódi értelme van. Most először merült fel bennem, hogy talán a Bibliára van szüksége a családunknak ahhoz, hogy boldog legyen.

 Ekkor a problémáimról is beszélgettünk Bill-lel és Gloriával. Megmutatták nekem, hogy mit ír a Biblia a Galácia 6:7-ben: „amit vet az ember, azt fogja aratni is.” Ezt gondoltam: „Ha ezt előbb tudom, és megfogadom ezt a tanácsot, sok szívfájdalomtól megmenekülhettem volna.”

 Mivel elkezdtük alkalmazni a Biblia alapelveit az életünkben, idővel minden egyre jobb lett. Kaye-jel abbahagytuk a dohányzást, és nekem is sikerült megszabadulnom a többi függőségemtől. 1985-ben megszületett a harmadik gyermekünk, David, akit csak Davey-nek hívtunk. Végre úgy éreztem, tudom, hogyan lehetek jó apa.

 Miközben Kaye-jel igyekeztünk megszerettetni a gyermekeinkkel Jehovát, mi magunk is közelebb kerültünk hozzá. Sokat tanultunk a kiadványokból, például a Hallgass a Nagy Tanítóra! című könyvből. Ezenkívül a gyülekezetünkben is voltak olyan családok, akik nagyon jó példát mutattak nekünk.

 Idővel mindegyik gyermekünk úttörő lett. 2004 elején Lauren egy spanyol nyelvű gyülekezetben szolgált. Michael épp abbahagyta a Bétel-szolgálatot, mert megnősült. Ő és a felesége, Diana azt tervezték, hogy Guamra költöznek, hogy ott prédikáljanak. Davey pedig, aki ekkor 19 éves volt, már pár hónapja a Dominikai Köztársaságban szolgált.

 Nagyon büszkék voltunk a gyermekeinkre. Úgy éreztünk, ahogy a 3János 4 mondja: „Az szerzi nekem a legnagyobb örömet, amikor azt hallom, hogy a gyermekeim az igazságban járnak.” Nem is sejtettük, hogy egy telefonhívás teljesen megváltoztatja az életünket.

 2004. április 24-én Kaye-jel és két házaspárral elmentünk vacsorázni. A mi autónkkal utaztunk mind a hatan a több mint száz kilométerre levő étterembe. Vacsora után szerettünk volna enni valahol egy desszertet. Kitettem a többieket egy kávézó előtt, és próbáltam parkolóhelyet találni. Ekkor csörgött a telefonom. Egy barátom volt, és rögtön éreztem a hangján, hogy valami nincs rendben.

 – Borzalmas dolog történt – mondta. – Davey-nek balesete volt.

 – Nagyon megsérült? – kérdeztem, miközben féltem a legrosszabbtól.

 Először nem tudott megszólalni, aztán elmondta, hogy Davey meghalt.

 Miután letettem a telefont, rögtön imádkoztam Jehovához erőért. Aztán bementem a többiekhez, és azt mondtam nekik, hogy nem érzem jól magam, és jobb lenne, hogyha hazamennénk. Nem akartam Kaye-nek elmondani a történteket, amíg nem vagyunk egyedül.

 Az a másfél órás út hazáig kínszenvedés volt. Hallgattam, ahogy Kaye izgatottan meséli a többieknek, hogy Davey nemsokára hazalátogat, és közben fogalma sem volt arról, hogy a fiunk meghalt. Ezalatt a telefonomra folyamatosan érkeztek a részvétnyilvánító üzenetek.

 Miután kitettük a többieket, hazamentünk. Kaye rögtön látta rajtam, hogy valami nagy baj van. „Mi történt?” – kérdezte. Tudtam, hogy a hír teljesen össze fogja törni, pont úgy, ahogy engem is két órával korábban.

 Korábban is voltak már próbáink, és tapasztaltuk, hogy Jehova támogat minket (Ézsaiás 41:10, 13). De ez a próba teljesen más volt. Folyton azon rágódtam, hogy hogyan történhetett ez Davey-vel, amikor annyi mindent tett Jehováért. Miért nem védte meg őt?

 A másik két gyermekünket is nagyon lesújtotta a hír. Lauren olyan volt Davey-nek, mintha a második anyukája lenne, úgyhogy nagyon nehezen viselte a halálát. Bár Michael már öt éve nem lakott velünk, ő is hasonlóan érzett. Nagyon örült annak, hogy milyen érett fiatalember lett az öccséből.

 A gyülekezet azonnal a segítségünkre sietett. Például Kaye még föl sem eszmélt a történtekből, a testvérek már jöttek, hogy megvigasztaljanak minket, és felajánlják a segítségüket (Példabeszédek 17:17). Soha nem fogom elfelejteni, milyen szeretettel bántak velünk.

 Kaye-jel továbbra is rendszeresen imádkoztunk, olvastuk a Bibliát, és részt vettünk az összejöveteleken. Bár ez nem szüntette meg teljesen a fájdalmunkat, valamelyest enyhítette a gyászt. Tudtuk, hogy továbbra is ki kell tartanunk azokban a dolgokban, amelyek segítenek közel maradni Jehovához (Filippi 3:16).

 Időközben Michael és Diana a közelünkbe költözött, Lauren pedig átjött a gyülekezetünkbe. Az, hogy a következő néhány évben együtt voltunk, segített, hogy lassacskán begyógyuljanak a sebek. Miután Lauren férjhez ment, a férje, Justin szintén nagyszerű támasznak bizonyult számunkra.

 Nem sokkal Davey halála után volt valami, ami segített feldolgozni a fiunk halálát. Nem volt könnyű, de tényleg nagyon sokat jelentett nekünk. Kaye elmondja, hogy mi is volt ez:

 „Amikor a férjem elmondta, hogy Davey meghalt, úgy éreztem, mintha egy mély szakadékba zuhantam volna, amiből sokáig egyszerűen nem tudtam kimászni. A fiam elvesztése teljesen megbénított. Folyamatosan csak sírtam, és őszintén szólva, időnként nagyon dühös voltam Jehovára. Sőt, igazából mindenkire, aki él és mozog. Úgy éreztem, képtelen vagyok tisztán gondolkodni.

 Szerettem volna elmenni a Dominikai Köztársaságba, hogy lássam, hol élt a fiam, és hol szolgálta Jehovát a halála előtt. Ugyanakkor még mindig annyira ki voltam merülve érzelmileg, hogy úgy éreztem, nem bírnám ki ezt az utazást.

 Egy közeli barátunk elmondta, hogy azok a testvérek, akikkel Davey együtt szolgált a Dominikai Köztársaságban, és szintén gyászolnak, szeretnének megismerkedni velünk. Ez segített, hogy rávegyem magam az utazásra, és fel tudjak szállni a gépre.

 Igazából erre az utazásra volt szüksége a családunknak. Nagy hatással volt ránk, hogy Davey-nek milyen fontos volt Jehova szolgálata. A gyülekezetében egyetlen vén volt, és ő elmondta, hogy mindig számíthatott Davey-re.

 Amikor abban az utcában sétáltunk, ahol Davey lakott, többen odajöttek hozzánk, és elmondták, hogy milyen sokat tett értük a fiunk. Mindig is tudtuk, hogy nagyon kedves fiú, de ez még inkább megerősítette bennünk, hogy valóban igyekezett követni Jézus példáját.

 Találkoztunk Davey egyik bibliatanulmányozójával is. Ez az ágyhoz kötött férfi egy nagyon pici házban lakott. Szegény körülmények között élt, de a testvérek elmondták, hogy Davey mindig tisztelettel és méltósággal bánt vele. Annyira büszkék voltunk rá!

 Ez volt életem legnehezebb utazása, de nagyon jó volt találkozni olyanokkal, akiknek szintén hiányzik Davey, és vigasztaló volt beszélgetni velük. Mindez segített, hogy valamelyest jobban érezzük magunkat.”

 Az Ébredjetek! 2005. január 8-i számában megjelent egy cikk Davey szolgálatáról és haláláról. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez a cikk milyen nagy hatással lesz az olvasókra. Például 2019 májusában egy testvér, Nick felvette velünk a kapcsolatot, és a következőt mondta:

 „2004 vége felé főiskolára jártam, és nem igazán voltak céljaim Jehova szolgálatában. Boldogtalannak éreztem magam, ezért imádkoztam Jehovához. Kértem, hogy segítsen a lehető legjobban felhasználnom a fiatal éveimet. Nem sokkal ezután rábukkantam a Davey-ről szóló cikkre. Ez válasz volt az imámra.

 Úgy döntöttem, hogy otthagyom a főiskolát, és elkezdem az úttörőzést. Az volt a célom, hogy megtanulok spanyolul, és külföldre megyek. Idővel Nicaraguába tudtam költözni. Majd később a feleségemmel részt vettünk a királysághirdetők iskoláján. Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy miért lettem úttörő, elmesélem neki Davey példáját.”

 Egy másik meglepetés akkor ért minket, amikor megismerkedtünk egy testvérnővel, Abivel. Ő abban a hotelben szolgált, ahol mi megszálltunk a 2019-es, Buenos Aires-i nemzetközi kongresszus idején Argentínában. Nagy hatással volt ránk, hogy milyen kedves és szeretetteljes. Mindkettőnket Davey-re emlékeztetett.

 Ezért amikor visszamentünk a szobánkba, arra gondoltunk, hogy elküldjük neki a Davey-ről szóló cikk linkjét. Néhány perccel később már válaszolt is. Mindenképpen beszélni szeretett volna velünk, úgyhogy visszamentünk a recepcióhoz. Abi könnyes szemmel mondta el, hogy Davey történetének a hatására vágott bele az úttörőzésbe 2011 szeptemberében, majd döntött úgy, hogy egy elszigetelt területen fog szolgálni. Ezt mondta: „Valahányszor nehéznek érzem a megbízatásomat, újra elolvasom a cikket.” Képzeljétek, még egy példányt is tartott magánál belőle!

 Ezek az élmények azt erősítették bennünk, hogy egy világméretű család része vagyunk. Az az egység, ami Jehova népe közt van, semmihez sem fogható!

 Nagyon vigasztaló számunkra, hogy Davey példája milyen jó hatással van másokra. De természetesen ez a többi fiatalra is igaz, akik igyekeznek többet tenni Jehova szolgálatában. Talán nem is gondolják, hogy az életük milyen mély benyomást tesz másokra. De amikor mások látják a lelkesedésüket, a jó példájukat, akkor ez arra ösztönözheti őket, hogy a tőlük telhető legtöbbet adják Jehovának.

 A Lukács 20:37-ből kiderül, hogy Jehova „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” hívta magát. Nem azt mondta, hogy ő csak addig volt az Istenük, amíg éltek, hanem hogy még mindig az. Miért? Jézus megadja a választ a 38. versben: „mert mindnyájan élnek őneki.”

 Vagyis Jehova nézőpontjából még mindig élnek azok a hűséges szolgái, akik meghaltak. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy fel fogja őket támasztani (Jób 14:15; János 5:28, 29). Tudom, hogy Jehova Davey-vel kapcsolatban is ugyanúgy érez, mint az összes többi szolgájával kapcsolatban, akik már nincsenek velünk.

 Nagyon várom, hogy ismét láthassam Davey-t. De van valami, amit még jobban várok, mégpedig azt, hogy Kaye találkozhasson vele. Soha nem láttam még senkit úgy szenvedni, mint őt. A Lukács 7:15 szavai most már sokkal többet jelentenek nekem: „a halott felült, és beszélni kezdett, Jézus pedig átadta az anyjának.”

 2005 szeptemberében én is elkezdtem úttörőzni. Nagyon boldog vagyok, hogy a feleségemmel, a gyermekeinkkel és a házastársaikkal együtt végezhetem az úttörőszolgálatot. Egységes családként támogatjuk egymást, és arra a csodálatos jövőre összpontosítunk, amikor az új világban ismét együtt lehetünk a mi drága fiunkkal, Davey-vel.