A bombázás után anyával elindultunk, hogy megkeressük a legjobb barátnőjét. Teljesen lesújtott minket, amikor megtudtuk, hogy életét vesztette. Néhány nap múlva volt egy újabb légiriadó. Apa ekkor azonnal biciklire szállt, engem felültetett a vázra, és olyan gyorsan tekert, amilyen gyorsan csak tudott, hogy mihamarabb elmenjünk a városból.

 A II. világháború egész Olaszországban nagy károkat okozott. A sok rossz emlék a mai napig élénken él bennem. Mégsem ez az, ami meghatározta az életemet. Rengeteget jelent nekem az, hogy már gyerekkorom óta olyan emberekkel voltam körbevéve, akik ismerik és szeretik Jehovát.

Megismerjük az igazságot

 Néhány hónappal a születésem előtt, 1936 telén édesapám együtt dolgozott a vasútnál egy Vincenzo Artusi nevű férfival. Vincenzo akkor még nem volt megkeresztelt Tanú, de nagyon lelkesedett azért, amit már megtanult a Bibliából. Így hát édesapámmal is megosztotta az igazságot, miközben együtt lapátolták a havat a sínekről.

 Apa hamar felismerte, hogy megtalálta az igazságot. Rajta kívül a városunkban, Faenzában mások is érdeklődtek, és szerették volna jobban megismerni a Bibliát. De akkoriban, a fasizmus idején üldözték a Tanúkat, ezért nem tarthattak nyilvános összejöveteleket. Sőt, már azért is letartóztattak valakit, ha bibliai irodalmat találtak nála. Már több Tanú is börtönben volt. Ezért apa és a barátai a városon kívül, a lakott résztől távol találkoztak, hogy együtt olvassák a Bibliát és tanulmányozzák a kiadványokat. Emellett apa gondoskodott róla, hogy minden héten legyen egy este, amikor a családunk együtt tanulmányozza a Bibliát.

Jó példák voltak előttem

 1943-ban a legtöbb Tanút, aki börtönben volt a hite miatt, szabadon engedték. Köztük volt Maria Pizzato is, egy egyedülálló testvérnő. Miközben hazafelé tartott Észak-Olaszországba, nálunk töltött egy éjszakát. Neki kulcsszerepe volt abban, hogy a kiadványok eljussanak Olaszországba, és hogy fennmaradjon a kapcsolat a svájci fiókhivatallal, ugyanis ez a Bétel szervezte akkoriban a prédikálómunkát Olaszországban. A törékeny testalkata ellenére nagyon bátor és szilárd jellemű volt. A háború után is többször ellátogatott hozzánk, és ezek az alkalmak nagyon különlegesek voltak nekünk.

 Egy másik testvérnő, akiről kedves emlékeim vannak, Albina Cuminetti. Amikor tizenéves voltam, ez az idős, özvegy testvérnő abban a házban élt, ahol az összejöveteleket tartottuk. Albina az 1920-as évek elején kolportőr, vagyis teljes idejű evangéliumhirdető volt. Sok izgalmas történetet mesélt abból az időből.

 Albinának egy egész könyvtára volt a kiadványainkból, és sok régi tárgya is. Volt például egy kitűzője, amin korona és kereszt volt. A Bibliakutatók, ahogy régebben Jehova Tanúit hívták, ilyet hordtak. Ekkor én már tudtam, hogy a kereszt egy pogány jelkép. Szóval amikor megláttam ezt a kitűzőt, nem tudtam magam visszafogni, vihogni kezdtem. De Albina a Zakariás 4:10 szavait idézve így szólt hozzám: „Ne vesd meg a kicsiny kezdet napját!” Amit mondott, mélyen belém ivódott.

 Ez egy fontos tanulság volt a számomra. Az igaz, hogy a Bibliakutatók még nem teljesen értették az igazságot. És voltak testvérek, akiknek időbe telt felzárkózni, mivel a kiadványok egy része csak később jelent meg olaszul. De ettől még megérdemelték a tiszteletet. Jehova nagyra értékelte ezeknek a hűséges testvéreknek a munkáját, és nekem is így kellett gondolkodnom róluk.

 Bár Albina jóval idősebb volt, mint én, nagyon szerettem vele beszélgetni. Ő, Maria és más buzgó testvérnők kitartottak Jehova szolgálatában a sok nehézség ellenére. Felnéztem rájuk, és én is olyan akartam lenni, mint ők. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ismerhettem őket.

Meghívnak a Bételbe

 1955 nyarán volt a „Győzedelmes Királyság” témájú kongresszus Rómában. Ezen én is részt vettem, és egyúttal meglátogattam a Bételt is, több külföldi testvérrel együtt. A körbevezetés során ez fogalmazódott meg bennem: „De jó is lenne itt szolgálni!”

 1955. december 18-án keresztelkedtem meg. Akkor még iskolás voltam, de elhatároztam, hogy teljes időben fogok szolgálni. 1956-ban egy genovai kongresszuson elhangzott egy bejelentés, hogy több önkéntesre van szükség a Bételben. De a Bételt képviselő testvér sajnos azt mondta, hogy nem testvérnőket keresnek.

 Később beszéltem a céljaimról a körzetfelvigyázónkkal, Piero Gattival a. Ez a testvér, aki maga is nagyon buzgón végezte a prédikálómunkát, megígérte, hogy ajánlani fog különleges úttörőnek.

 Nem sokkal később kaptam egy levelet a fiókhivataltól. Biztos voltam benne, hogy azért írtak, mert kineveztek úttörőnek. Azonban nagy meglepetésemre az állt benne, hogy meghívtak a Bételbe.

 1958 januárjában érkeztem a fiókhivatalba. Akkoriban kicsi volt a Bétel-család, körülbelül 12 főből állt. Engem arra kértek, hogy csatlakozzak a két fordítóhoz, akiknek rengeteg sok munkájuk volt. Bár előtte még sosem fordítottam, Jehova segítségével nagyon megszerettem ezt a feladatot.

 Még két év sem telt el, amikor átszervezték a fordítói munkát, és engem arra kértek, hogy úttörőként folytassam a szolgálatomat. Eléggé elszomorodtam, mivel addigra már nagyon otthon éreztem magam a Bételben. De idővel az új megbízatásomra is úgy tudtam tekinteni, mint ami Jehova ajándéka.

Lelkes társak a szolgálatban

 1959. szeptember 1-jén kezdtem meg a különlegesúttörő-szolgálatot Cremonában. Az úttörőtársam Doris Meyer volt, aki Dániából költözött oda. Bár csak néhány évvel volt idősebb nálam, már rutinosan végezte az úttörőszolgálatot, és ezért felnéztem rá. Doris egy talpraesett, céltudatos testvérnő volt, aki nem ijedt meg egykönnyen. Ezekre a tulajdonságokra nagy szükségünk volt, hiszen csak mi ketten voltunk Tanúk az egész városban.

 Doris előttem érkezett meg Cremonába, és már megszervezte, hogy az összejöveteleket egy bérelt lakásban tartsuk. A helyi katolikus papok hamar felfigyeltek a tevékenységünkre. Rettentően dühösek voltak, ezért a prédikációikban figyelmeztették az embereket, hogy vigyázzanak velünk.

 Egyik nap hívattak minket a rendőrségre. Nem tartóztattak le bennünket, de világosan közölték, hogy Dorisnak el kell hagynia Cremonát, mivel külföldi. Így hát Doris visszatért Dániába, és ott folytatta a szolgálatát.

 Nemsokára kaptam egy másik társat az úttörőszolgálathoz, Brunilde Marchit. Ez a kedves, szelíd természetű testvérnő nagyon szerette a szolgálatot. Sok bibliatanulmányozást vezettünk be, és több érdeklődő is szépen előrehaladt.

 Hálás vagyok Jehovának, amiért láthattam a kicsiny kezdetet Cremonában, és én is tehettem azért, hogy az ottani emberek megismerjék az igazságot. Ma már ebben a városban öt gyülekezetünk is van.

Egy kellemes meglepetés

 Kevesebb mint két éve voltam Cremonában, amikor kaptam egy telefonhívást a Bételtől. 1961 júliusára tervezték a hatnapos „Egyesült imádók” témájú kongresszust, ami rengeteg fordítói munkával járt. Úgyhogy a testvérek visszahívtak a fiókhivatalba. Szó szerint ugráltam örömömben! 1961. február 1-jén visszaköltöztem a Bételbe.

 Mindennap sokat dolgoztunk, de nagy megtiszteltetés volt a kongresszushoz szükséges anyagok előkészítésén fáradozni. A hónapok csak úgy elszaladtak, és már itt is volt a kongresszus.

 Bejelentették a kongresszuson, hogy A Keresztény görög iratok új világ fordítása olasz nyelven is meg fog jelenni. Én persze egyből arra gondoltam, hogy ez rengeteg munkát jelent majd a fordítói osztálynak. És tényleg így lett. A testvérek megkértek, hogy maradjak még a Bételben. És hát az az igazság, hogy azóta is itt vagyok, már több mint 60 éve!

További ajándékok Jehovától

 Az egyedülállóságomat is Jehovától kapott ajándéknak tekintem. Persze, azt nem állítom, hogy sosem vágytam arra, hogy férjhez menjek. Sőt, volt, hogy kifejezetten aggódtam amiatt, hogy mi lesz, ha egyedül maradok. De ilyenkor Jehovára vetettem a dolgot imában, hiszen ő jobban ismer engem, mint bárki más. Kértem őt, hogy segítsen felismernem, mi lenne nekem a jó irány.

 Az olyan bibliaversek, mint a Máté 19:11, 12 vagy az 1Korintusz 7:8, 38 különösen fontosak lettek a számomra. Hálás vagyok Jehovának, amiért belső békét ad, és segít, hogy pozitívan lássam a helyzetemet. Soha nem bántam meg a döntésemet. Örülök neki, hogy az egyedülállóságomat arra használhattam fel, hogy a legjobbat adjam Jehovának.

 Az évek során a fordítói osztály sok változáson ment keresztül. A szervezetünk folyamatosan felhasználja a legújabb technológiákat, jelképesen szólva a „nemzetek tejét” issza (Ézsaiás 60:16). Az ilyen változások megerősítik Jehova népének az egységét. Például 1985 óta az olasz nyelvű Őrtorony egyszerre jelenik meg az angollal. Ma pedig már a jw.org honlapon cikkek és videók is számos nyelven egy időben jelennek meg az angol változattal. Ezekből látszik, hogy Jehova gondoskodik róla, hogy a népe egységes legyen, és megkapja a kellő időben azt, amire szüksége van a hite erősítéséhez.

 Az életem során nagyon sok jót kaptam Jehovától. Gazdagon megáldotta a szolgálatomat, amikor különleges úttörő voltam. Teljesítette a szívem vágyát, így most a Bételben szolgálhatok. Itt sok új barátot szereztem, akik sokféle korosztályból vannak különböző háttérrel. És ezeken túl egy igazán különleges ajándék Jehovától, hogy láthattam megkeresztelkedni az édesanyámat 68 éves korában. Nagyon várom, hogy újra találkozzak vele és a többi családtagommal, akik most még az emléksírokban vannak (János 5:28, 29).

 Kíváncsi vagyok, milyen áldásokat tartogat még Jehova a jövőben, amikor mindent újjátesz (Jelenések 21:5). Ő örökké egy olyan Isten marad, aki ajándékokkal halmozza el a szolgáit (Jakab 1:17). Ebben teljesen biztos vagyok.