Az Egyesült Királyságban egy vidéki kisvárosban, Bicesterben nőttem fel a nővéremmel és a bátyámmal együtt. Egy farmon éltünk, egy kis bérelt házban. 19 éves voltam, amikor a testvéreim példáját követve, én is elkezdtem az úttörőszolgálatot. Később kineveztek különleges úttörőnek Skóciába. 1970-ben pedig, amikor 23 éves voltam, meghívtak a londoni Bételbe. Ott ismerkedtem meg a jelnyelvvel. Ez igazi fordulópont lett az életemben, ami után sok áldás és öröm várt rám.

Megtanulom a jelnyelvet

 Bételesként a mill hilli gyülekezetbe kerültem, ahol több siket testvér és testvérnő is volt. Nem akartam, hogy a nyelvi akadályok közénk álljanak, ezért úgy döntöttem, hogy melléjük ülök az összejöveteleken.

 Nagy-Britanniában akkor még nem voltak jelnyelvű gyülekezetek. Úgyhogy a siket testvérek angol nyelvű összejövetelekre jártak. Úgy tudták nyomon követni a programot, hogy a hallók szóról szóra lejelelték nekik, ami elhangzott. De ahogy a siket barátaimtól szép lassan egyre jobban megtanultam a jelnyelvet, rájöttem, hogy ez egy teljesen önálló nyelv, saját nyelvtannal és szórenddel. Tehát nekik igazából az angol egy idegen nyelv. Ekkor megértettem, hogy milyen óriási erőfeszítés a siket testvéreknek, hogy mindig ott vannak az angol nyelvű összejöveteleken, és ettől még inkább felnéztem rájuk. Ez a felismerés egyben arra is indított, hogy komolyabban vegyem a jelnyelv tanulását.

 A gyülekezetünkben a tolmácsok idővel megtanulták a brit jelnyelvet, amely a hivatalos jelnyelv Nagy-Britanniában, és sokkal jobb a siketeknek, mint a szó szerinti jelelt angol. Így már a siket testvérek több mindent megértettek az összejövetelekből, és szorosabb kapcsolatot tudtak kialakítani a hallókkal. Ha visszatekintek az elmúlt 50 évre, egyértelmű, hogy Jehova gazdagon megáldotta a jelnyelvű területet. A folytatásban szeretném elmesélni, hogy ennek a fejlődésnek milyen főbb állomásai voltak, amelyekhez egy kicsit én is hozzájárulhattam.

Növekedés a jelnyelvű területen

 1973-ban, körülbelül egy évvel azután, hogy kineveztek felvigyázónak, egy siket testvér, Michael Eagers azt javasolta, hogy tartsunk meg néhány összejövetelt jelnyelven. Ezt a javaslatot a fiókhivatal jóváhagyta, és egy másik felvigyázóval elkezdtünk havonta jelnyelvű összejöveteleket tartani Deptfordban, London délkeleti részén.

 Az eredmények magukért beszéltek! Egész Londonból és Nagy-Britannia délkeleti részéről is érkeztek siketek az első brit jelnyelvű összejövetelre. Eljött az ideje, hogy a siket testvérek és érdeklődők a saját nyelvükön tanuljanak Jehováról és a Bibliáról. Az összejövetel után volt egy kis ennivaló, innivaló, és tudtunk mesélni egymásnak az élményeinkről. Így volt lehetőségem törődni a testvérekkel és bátorítani őket, amire nagy szükségük volt.

 Később Birminghamben és Sheffieldben is tartottunk jelnyelvű összejöveteleket. Ezeken részt vettek halló testvérek is, akik szerették volna megtanulni a brit jelnyelvet. Közülük többen segítettek abban, hogy később az egész országra kiterjedjen a jelnyelvű tanúskodómunka.

Megtalálom életem párját

 1974-ben találkoztam egy gyönyörű testvérnővel, Stella Barkerrel. Ő különleges úttörőként szolgált az egyik, Bételhez közeli gyülekezetben. Beleszerettem, és 1976-ban összeházasodtunk. Együtt végeztük a különlegesúttörő-szolgálatot Hackney-ben, London északi részén. Stella is csatlakozott hozzám a jelnyelvű területen. A mai napig szívesen gondolok vissza rá, hogy milyen nagyszerű kezdetet adott a közös úttörőszolgálat a házasságunknak.

 Nem sokkal később nagyon felgyorsultak az események. Meghívtak minket, hogy legyünk bejárósok a Bételben. Emellett körzetfelvigyázó-helyettesként szolgáltam, oktatóként részt vettem a királyságszolgálati iskolán, és segítettem megszervezni a jelnyelvű tolmácsolást a regionális kongresszusokon. Bár mindez fárasztó volt, nagyon sok örömet adott, és felfrissített minket (Máté 11:28–30).

 Idővel megtapasztalhattuk, milyen nagy örömet ad szülőnek lenni, hiszen két fiunk is született: 1979-ben Simon, 1982-ben Mark. Szerettük volna egyensúlyban tartani a gyereknevelést és a szolgálatot. Ezért Stellával eldöntöttük, hogy ha valamilyen feladat miatt el kell utaznom, az egész család jön velem. Ezeket az utazásokat úgy szerveztük, hogy ki is tudjunk kapcsolódni mint család. Szerettük volna, hogyha a fiaink azt látják, hogy Jehova szolgálata boldoggá tesz. Ennek az lett az eredménye, hogy ők is megtanultak jelelni, később pedig úttörők lettek. És 40 évvel azután, hogy a szüleim kisborjúja „bekerült a Bételbe”, Simon és Mark is elkezdte a Bétel-szolgálatot. Örömünkben majd kiugrottunk a bőrünkből!

Segítség a siketeknek

 Az 1990-es években még mindig nem volt siket felvigyázó Nagy-Britanniában, de már volt pár kisegítőszolga. Ezért olyan halló véneknek kellett eldönteniük, hogy valaki alkalmas-e arra, hogy tanítson és felvigyázó legyen, akik nem tudtak jelelni (1Timóteusz 3:2). Volt egy siket kisegítőszolga, Bernard Austin, aki az egyik angol gyülekezetben szolgált. Nagyon szerették a testvérek, mert mindenkivel törődött. Szívből örültem, amikor megtudtam, hogy kinevezték felvigyázónak. Igazából ő volt az első siket felvigyázó Nagy-Britanniában.

 1996-ban a fiókhivatal jóváhagyásával megalakult az első brit jelnyelvű gyülekezet. Ez egy igazi mérföldkő volt! Az összejövetelek Ealingben voltak, London nyugati részén. De ez még csak a kezdet volt.

Minden előadásból hasznot merítenek

 Az 1980-as és 90-es években a szolgálati osztály külső munkatársa voltam, és olyan kérdésekre válaszoltam, melyek a jelnyelvű területet érintették. Akkor még nem volt megszervezve a tolmácsolás az összejöveteleken és a kongresszusokon, és nem voltak jelnyelven kiadványok. Ezért a testvérek sokszor megkérdezték a fiókhivatalt, hogy hogyan tudnának segíteni a siketeknek, hogy megértsék az előadásokat. A halló és a siket testvéreket is gyakran meg kellett nyugtatnom, hogy legyenek türelmesek, és várjanak Jehovára.

 A türelmünk meghozta a gyümölcsét. Idővel a fiókhivatal megszervezte, hogy az összejöveteleket és a kongresszusokat tolmácsolják jelnyelven. A siketek előreülhettek, hogy jobban lássák az előadót és a tolmácsot. Ebből még jobban érezhették Jehova szeretetét, és hogy értékes tagjai az ő népének.

 1995. április 1-jén volt az első jelnyelvű különleges kongresszusi nap West Midlandsben, a Dudley-ban lévő kongresszusi teremben. A kongresszus megszervezésében segíthettem David Merrynek, aki korábban körzetfelvigyázó volt. Néhány siket több száz kilométert is megtett, hogy eljöjjön erre a programra. Például Skóciából és a délnyugatra lévő Cornwallból is érkeztek testvérek. Még mindig emlékszem, mennyire izgatottak voltunk, amikor több mint ezren jöttek el erre a nagy jelentőségű kongresszusra.

 2001-ben megkértek engem és Merry testvért, hogy szervezzük meg a következő évi regionális kongresszust brit jelnyelven. Bár ez sok munkával járt, Jehova megáldotta az erőfeszítéseinket, és az önkéntesekét is. A kongresszus nagyon jól sikerült és emlékezetes volt. Ezután még sok éven át segíthettem megszervezni a jelnyelvű kongresszusokat, amíg képzett, fiatal testvérek át nem tudták venni ezt a munkát.

Jelnyelvű videók

 Nagyon boldogok voltunk, amikor 1998-ban kiadták brit jelnyelven a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzetet videókazettán. Ezzel a kiadvánnyal bibliatanulmányozásokat tudtunk kezdeni. Később több jelnyelvű kiadvány is készült.

 A királyságénekeket először egy 2002-es kongresszuson tolmácsolták brit jelnyelvre. Így a siketek együtt tudtak „énekelni” a tolmáccsal, és érezhették az énekek ritmusát és hangulatát. Még mindig emlékszem, hogy egy siket felvigyázó örömében nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor először „énekelt” velünk együtt.

 Más újdonság is volt a 2002-es kongresszuson. A londoni jelnyelvű gyülekezetet megkérték, hogy készítsen egy videóra vett drámát. Bár semmi tapasztalatunk nem volt ezen a téren, Jehova segítségével találtunk olyan testvéreket, akik segíteni tudtak elkészíteni és megszerkeszteni egy ilyen videót. A végeredmény nagyon jó lett! Az így szerzett tapasztalataim sokat segítettek 2003 és 2008 között, amikor is én felvigyáztam a Bételben a jelnyelvű drámák elkészítését.

 Stellával nagyon szerettünk a Bételben szolgálni a fiainkkal együtt. De időnként a munka nagyon megterhelő volt. Többheti próba és felvétel után a színészek és a stábtagok fizikailag és mentálisan is elfáradtak. De minden erőfeszítést megért! Olyan megindító volt látni, hogy sok siket elérzékenyült, ahogy a bibliai történetek életre keltek a szemük előtt.

 Jehova elárasztott minket ajándékokkal. 2015-ben megkaptuk brit jelnyelven az Őrtorony tanulmányozásra szánt kiadását, majd 2019-ben Máté evangéliumát is. Most már elérhető a Keresztény görög iratok, és a Héber iratok fordítása is szépen halad. A siket testvérek mindezért nagyon hálásak Jehovának.

 Jehova részrehajlás nélkül mindenkit nagyon szeret, és a szolgáiként próbáljuk ebben utánozni őt (Cselekedetek 10:34, 35). A családommal a mai napig lenyűgöz minket, hogy mennyi időt, energiát és erőforrást használ fel a szervezet azért, hogy segítsen mindenfajta embernek, beleértve a siketeket és a vakokat is. a

 És ez a sok befektetés bizony megtérül. Most már több brit jelnyelvű gyülekezet is van Nagy-Britannia területén. Az, hogy láthattam, hogy „a kicsiny kezdet” után mekkora volt a növekedés, örömmel tölt el, és megelégedést ad (Zakariás 4:10). Természetesen Jehováé minden érdem. Ő irányítja a népét, és ő teszi képessé a szolgáit arra, hogy hirdessék a jó hírt mindenfajta embernek. Neki köszönhető az is, hogy a királyság jó híre megérinti azoknak a szívét, akik méltók rá.