Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

TAPANI VIITALA | ÉLETTÖRTÉNET

Szívből vágytam rá, hogy segítsek a siketeknek

Szívből vágytam rá, hogy segítsek a siketeknek

 Amikor először találkoztam Jehova Tanúival, megmutatták a Bibliából azt az ígéretet, hogy „a süketek fülei megnyílnak” (Ézsaiás 35:5). Mivel születésem óta siket vagyok, mindig is nehéz volt elképzelnem a hangokat, éppen ezért ez az ígéret nem nagyon volt rám hatással. Viszont amikor megmutatták a Bibliából, hogy Isten királysága meg fogja szüntetni az igazságtalanságot, a háborúkat, a betegségeket, és még a halált is, ez teljesen lenyűgözött. Idővel vágytam rá, hogy megosszam a többi sikettel is azt, amit tanultam.

 1941-ben születtem Virratban, Finnországban. A családom nagy része siket, a szüleim, az öcsém, a húgom és sok rokonunk, ezért a jelnyelv az anyanyelvem.

Megismerem a Biblia csodálatos ígéreteit

 Egy bentlakásos iskolába jártam, amely körülbelül 240 kilométerre volt az otthonomtól. Itt tilos volt jelnyelvet használni. Abban az időben Finnországban a siketek oktatásánál a szóbeli megközelítést alkalmazták, vagyis meg kellett tanulnunk a beszélt nyelvet és a szájról olvasást. Ha egy tanár meglátta, hogy jelelünk, erősen ráütött a kezünkre egy vonalzóval vagy egy pálcával, amitől volt, hogy napokra bedagadt az ujjunk.

 A középiskola után egy mezőgazdasági főiskolára jártam. A szüleimnek volt egy gazdasága, és ezért meg kellett tanulnom gazdálkodni. Mikor hazaköltöztem, az asztalon megláttam az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat. Édesapám elmondta, hogy ezek a folyóiratok csodálatos gondolatokat tartalmaznak a Bibliából, és hogy egy halló házaspár elkezdte tanulmányozni vele és édesanyámmal a Bibliát. A kommunikációhoz tollat és papírt használtak.

 Az apukám elmondta, hogy Isten királysága gyönyörű paradicsommá alakítja majd a földet, és hogy a halottak fel fognak támadni. De nekem azt tanították, hogy az emberek a haláluk után a mennybe mennek. Ezért azt gondoltam, hogy biztos csak félreértette a Tanúkat, mivelhogy nem jelnyelvet használtak.

 Amikor a házaspár újra meglátogatta a szüleimet, megkérdeztem őket arról, amit az édesapám mondott nekem. „Igazat mond az édesapád” – mondták. Ezután megmutatták, mit mondott Jézus a feltámadásról a János 5:28, 29-ben. Azt is megtudtam tőlük, hogy Isten megtisztítja majd a földet a gonoszságtól, és hogy az emberek örökké fognak élni a földön tökéletes egészségben és békében (Zsoltárok 37:10, 11; Dániel 2:44; Jelenések 21:1–4).

 Szerettem volna többet megtudni, ezért elkezdtem én is a bibliatanulmányozást egy halló Tanúval, Anteróval. Nem tudott jelnyelven, ezért írásban kommunikáltunk. Leírtam a válaszaimat, ő elolvasta őket, majd pluszkérdéseket vagy megjegyzéseket írt hozzá. Hetente két órát tanultunk így. Nagyon türelmes volt velem.

 1960-ban részt vettem Jehova Tanúi egyik kongresszusán, amelyet jelnyelven is tolmácsoltak. Péntek délután bejelentették, hogy másnap lesz a keresztelkedés. Ezért szombaton magammal vittem az úszónadrágomat és a törölközőmet, és megkeresztelkedtem. a Nem sokkal később a szüleim és a testvéreim is megkeresztelkedtek.

Végül a családom minden tagja megkeresztelkedett

Megismertetem másokkal a Biblia igazságát

 Szerettem volna megosztani más siketekkel is mindazt, amit megtanultam, és ezt a legjobban jelnyelven tudtam megtenni. Ezért buzgón elkezdtem prédikálni a városomban élő siketeknek.

 Nem sokkal később egy nagy iparvárosba, Tamperébe költöztem. Itt igyekeztem felkeresni a siket embereket. Házról házra mentem, és megkérdeztem a házigazdákat, hogy ismernek-e a környéken siketeket. Így többekkel bibliatanulmányozást tudtam kezdeni, és néhány éven belül több mint 10 siket hírnök szolgált Tamperében.

 1965-ben találkoztam egy bájos testvérnővel, Mairéval. A következő évben összeházasodtunk. Maire gyorsan megtanulta a jelnyelvet, és a következő öt évtizedben hűséges és szorgalmas társam volt Jehova szolgálatában.

Az esküvőnkön 1966-ban

 Két évvel az esküvőnk után megszületett a fiunk, Marko, aki halló, úgyhogy megtanulta a finnt, és a finn jelnyelvet is. 13 évesen keresztelkedett meg.

 Idővel sokan csatlakoztak a jelnyelvcsoporthoz Tamperében. Ezért 1974-ben elköltöztünk egy másik városba, Turkuba, ahol nem voltak siket hírnökök, úgyhogy elkezdtük házról házra felkutatni a siketeket. A Turkuban töltött éveink alatt 12 bibliatanulmányozónk jutott el a keresztelkedésig.

Bejárjuk a balti országokat

 1987-ben Markót meghívták, hogy a Bételben szolgáljon. Mivel a jelnyelv csoportunk Turkuban már megerősödött, elkezdtünk gondolkodni, hogy hova költözzünk.

 Épp ekkoriban megnyílt a lehetőség, hogy szabadon prédikálhassunk Kelet-Európában. Úgyhogy 1992 januárjában egy másik siket testvérrel elutaztam Észtországba, Tallinnba.

 Kapcsolatba léptünk egy testvérnővel, akinek a bátyja siket volt. Bár őt nem érdekelte a jó hír, kedvesen segített nekünk felvenni a kapcsolatot több sikettel is. Ráadásul az utazásunk utolsó estéjén elvitt minket egy rendezvényre, amelyet az Észt Siketek Szövetsége szervezett Tallinnban. Korán odaértünk, és egy asztalt telepakoltunk észt és orosz kiadványokkal. Körülbelül 100 könyvet és 200 folyóiratot vittek el, és mintegy 70-en adták meg az elérhetőségeiket. Ezen az estén sikerült megalapozni a jelnyelvű szolgálatot Észtországban.

Egy prédikáló körúton az egyik balti országban

 Nem sokkal később Mairéval rendszeresen eljártunk prédikáló körutakra Észtországba. Lecsökkentettük a világi munkánkat, és elkezdtük az általánosúttörő-szolgálatot. 1995-ben közelebb költöztünk Helsinkihez, hogy könnyebben tudjunk Tallinnba utazni komppal. Nagyon élveztük a szolgálatot Észtországban, fantasztikus volt!

 Annyi bibliatanulmányozásunk volt, hogy alig győztük. A tanulmányozóink közül 16-an megkeresztelkedtek, köztük egy testvérpár is, akik vakok és siketek voltak. Velük úgy tanulmányoztunk, hogy a tenyerükbe jeleltünk.

 Nem volt könnyű siketekkel tanulmányozni, ugyanis akkoriban még nem voltak jelnyelvű kiadványok. Ezért összegyűjtöttem egy albumba a kiadványainkban megjelenő szép képeket, és ezeket használtam.

 A finn fiókhivatal megkért, hogy menjek el Lettországba és Litvániába, és mérjem fel, mit lehetne tenni, hogy jelnyelven is előrehaladjon a prédikálómunka. Jó néhányszor ellátogattunk ezekbe az országokba, és segítettünk a helyi hírnököknek a siket emberek felkeresésében. Mivel szinte mindegyik országnak megvan a maga jelnyelve, ezért többet is meg kellett tanulnom. Így tudok észt, lett, litván és egy kicsit orosz jelnyelven is, amelyet a balti országokban élő orosz siketek használnak.

 Nyolc évig látogattuk a balti országokat, de sajnos abba kellett hagynunk az utazásokat, mert Mairénál Parkinson-kórt állapítottak meg.

Fejlődik a jelnyelvű terület

 1997-ben létrehoztak egy jelnyelvű fordítói csapatot a finn Bételben. Mivel a közelben laktunk, Mairéval volt lehetőségünk segíteni a jelnyelvű kiadványok elkészítésében, és együtt dolgozhattunk a fiunkkal, Markóval. Időnként még ma is segítek ebben. Egy ideje Marko a feleségével, Kirsivel segít más országok jelnyelvű fordítói csapatainak a képzésében.

Egy finn jelnyelvű videó készítése közben

 Ezenkívül a fiókhivatal tanfolyamokat szervezett, hogy a halló hírnökök megtanuljanak jelnyelven. Ennek köszönhetően sokan kezdték el támogatni a jelnyelvet, részt vesznek a prédikálómunkában, az összejöveteleken, és sok feladatot vállalnak a gyülekezetben.

Továbbra is teljes szívvel végzem a szolgálatot

 2004-ben Mairéval segíthettünk az első finn jelnyelvű gyülekezet megalakulásában Helsinkiben. A gyülekezet három év alatt nagyon megerősödött és buzgó lett, és a hírnökök közül sokan úttörők.

 De aztán újra elgondolkodtunk azon, hogy olyan területre költözzünk, ahol segítségre van szükség. Úgyhogy 2008-ban Tampere mellé költöztünk, és visszamentünk abba a jelnyelvű csoportba, amelyet 34 évvel ezelőtt hátrahagytunk. Egy évvel később a csoport gyülekezet lett, Finnország második jelnyelvű gyülekezete.

 Azonban Maire egészségi állapota folyamatosan romlott. Hűségesen ápoltam a 2016-ban bekövetkezett haláláig. Nagyon hiányzik a feleségem, és már alig várom, hogy újra találkozzak vele az új világban, ahol nem lesznek többé betegségek (Ézsaiás 33:24; Jelenések 21:4).

 Továbbra is célom, hogy megosszam más siketekkel a jó hírt. Már 60 éve ezt teszem, és még mindig teljes szívből vágyok erre.

a Ez még azelőtt volt, hogy a gyülekezetek azt az útmutatást kapták, hogy a vének először találkozzanak a keresztelkedésre jelentkezőkkel.