Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

KITARTÓAN VIRRASSZATOK!

Az ukrajnai háború tovább súlyosbítja a globális élelmiszerválságot

Az ukrajnai háború tovább súlyosbítja a globális élelmiszerválságot

 „A globális élelmiszerválság, melyre a Covid19-világjárvány és a klímaváltozás jelentős hatással volt, egy világméretű éhínség felé tart az ukrajnai háború következtében” – foglalta össze a helyzetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután 2022. május 19-én meghallgatott több mint 75 magas beosztású tisztviselőt. Nem sokkal ezután a The Economist című újság úgy fogalmazott, hogy „a háború az egyébként is törékeny világunkat tömeges éhezésbe taszítja”. A Biblia megjövendölte, hogy napjainkban élelmiszerválságokra lehet számítani, de abban is segít, hogy át tudjuk vészelni ezeket.

A Biblia élelmiszerválságokról jövendölt

  •    Jézus előre megmondta: „nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok” (Máté 24:7).

  •    A Jelenések könyvében négy jelképes lovasról olvashatunk. Az egyikük a háborút szemlélteti. Az utána vágtató lovas pedig az éhínséget jelképezi, vagyis olyan időszakot, amikor az emberek nehezen jutnak élelemhez, és irreálisan magas árat kell érte fizetniük. „Láttam egy fekete lovat, és a lovasa egy mérleget tartott az egyik kezében. Majd egy hangot hallottam... Ezt mondta: »Egy liter búza egy egész napi bérbe fog kerülni! Három liter árpáért is egynapi bért kell majd fizetni«” (Jelenések 6:5, 6, Contemporary English Version).

 Ezek a próféciák a mi időnkben teljesednek, melyet a Biblia az utolsó napoknak nevez (2Timóteusz 3:1). Ha szeretnél többet megtudni erről az időszakról és a Jelenések könyvében szereplő négy lovas vágtájáról, nézd meg az 1914 óta a világ megváltozott című videót, és olvasd el a „Mit jelképez a négy lovas?” című cikket.

Hogyan segíthet a Biblia?

  •    A Biblia számos hasznos tanácsot ad, melyek segítenek megküzdenünk a nehézségekkel, így az áremelkedéssel és az élelmiszerhiánnyal is. Néhány ilyen javaslatot olvashatsz a „Hogyan lehet kevesebb pénzből megélni?” című cikkben.

  •    A Biblia reményt nyújt arra, hogy hamarosan a dolgok jobbra fordulnak. Azt ígéri, hogy a jövőben „bőven lesz gabona a földön”, és mindenkinek bőségesen jut majd élelem (Zsoltárok 72:16). Ha szeretnél többet megtudni arról a szép jövőről, melyről a Biblia beszél, és arról, hogy miért bízhatunk benne, hogy ez valóra fog válni, olvasd el a „Biztos remény egy szebb jövőre” című cikket.