Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy kezelésnek nemcsak a tüneteket kell célba vennie, hanem a probléma gyökerét is

AZ AKADÁLY

A probléma gyökere

A probléma gyökere

Szerinted az emberiség meg tudja oldani azokat a problémákat, melyek az útjában állnak annak, hogy békében és biztonságban éljünk, sőt, a jövőnket is fenyegetik? Egy kezelés csak akkor hatékony, ha nemcsak a tüneteket veszi célba, hanem a probléma gyökerét is.

Jól szemlélteti ezt Tom esete, aki megbetegedett, és később meghalt. Miért halt meg? „Amikor az első tünetei jelentkeztek, senki sem gondolt arra, hogy kivizsgálják a valódi okokat” – írta egy doktor, aki abban a kórházban dolgozik, ahová Tomot röviddel a halála előtt szállították. Úgy tűnik, Tom korábbi orvosai egyszerűen csak felírtak neki egy gyógyszert, hogy jobban érezze magát.

Az emberek a világ bajaihoz is így állnak hozzá. Például úgy igyekeznek visszaszorítani a bűnözést, hogy törvényeket léptetnek életbe, térfigyelő kamerarendszereket építenek ki, és megerősítik a rendőri erőket. Ezek bizonyos mértékig hatékonyak, de a bűnözés okait nem szüntetik meg. Végtére is a tettek legtöbbször a gondolkodást, az érzéseket és a vágyakat tükrözik.

Daniel egy olyan dél-amerikai országban él, melynek a gazdasága széthullóban van. Ezt mondja: „Valamikor normális életet éltünk. Nem kellett rettegnünk a fegyveres rablásoktól. De ma már nincs egyetlen nyugodt város vagy falu sem. A romló gazdaság felszínre hozta, milyenek igazából az emberek: kapzsik, és nem tisztelik mások életét vagy javait.”

Egy férfi, akit most nevezzünk Eliasnak, elmenekült egy közel-keleti konfliktus elől, és később tanulmányozni kezdte a Bibliát. Mi volt az ő meglátása? „A család és a politikai-vallási rendszer sok fiatalt arra ösztönzött a városomban, hogy vegyenek részt a háborúban, és legyenek hősök. De az ellenséges oldalon ugyanezt mondták! Ez csak azt bizonyította nekem, hogy mennyire hasztalan emberi vezetőkben bízni.”

Egy ókori könyv bölcsen kijelenti:

  • „Az ember szívének hajlama már ifjúságától fogva rossz” (1Mózes 8:21)

  • „Csalárdabb a szív mindennél, és mindenre elszánt. Kicsoda ismerheti ki azt?” (Jeremiás 17:9)

  • „A szívből jön például a gonosz okoskodás, gyilkosság. . . szexuális erkölcstelenség, lopás, hamis tanúskodás” (Máté 15:19)

Az emberiség képtelen volt orvosolni a bennünk rejlő káros hajlamokat. Mi több, ezek a tulajdonságok egyre inkább elmérgesednek, ahogy azt az előző cikkben tárgyalt problémakörök is mutatják (2Timóteusz 3:1–5). És ez annak ellenére van így, hogy tömérdek információ áll a rendelkezésünkre, arról nem is beszélve, hogy soha nem látott lehetőségeink vannak a kommunikációra. Akkor hát miért nem tudunk tenni azért, hogy béke és biztonság legyen? Vajon az elvárásaink meghaladják a képességeinket? Vagy a lehetetlenre akarunk vállalkozni?

A LEHETETLENRE VÁLLALKOZUNK?

Még ha valamilyen csoda folytán tudnánk is változtatni az emberek rossz tulajdonságain, akkor sem tudnánk mindenki számára biztonságos hellyé tenni a világot. Hogy miért nem? Mert emberek vagyunk, és vannak korlátaink.

Az igazság ez: „Még csak lépteit sem irányíthatja a járó-kelő ember” (Jeremiás 10:23). Vagyis nem úgy lettünk megteremtve, hogy irányítsuk magunkat. Éppen annyira vagyunk arra teremtve, hogy uralkodjunk az embertársaink felett, mint amennyire arra, hogy a víz alatt vagy a világűrben éljünk!

Éppen annyira vagyunk arra teremtve, hogy uralkodjunk az embertársaink felett, mint amennyire arra, hogy a víz alatt éljünk

Gondolj bele: Vajon az emberek általában véve szeretik, ha megmondják nekik mások, hogy hogyan éljenek, és milyen erkölcsi értékeket kövessenek? Szeretik, ha megmondják nekik, mi legyen a véleményük az abortuszról, a halálbüntetésről vagy a gyermeknevelésről? Ez csak néhány terület, amely megosztja az embereket. Bár nehéz lehet elfogadni, de a Biblia kijelentése nagyon is logikus. Egyszerűen nincs meg hozzá a képességünk és a jogunk, hogy uralkodjunk egymás felett. De akkor honnan kaphatunk segítséget?

Az a legészszerűbb, ha a Teremtőnkhöz fordulunk, elvégre ő alkotott minket. És ellentétben sokak nézetével ő nem feledkezett meg rólunk. A Bibliában található bölcs gondolatokból jól látszik, mennyire törődik velünk. Ha megértjük, mit ír ez az egyedülálló könyv, magunkat is jobban meg fogjuk érteni, és azt is, hogy miért olyan gyászos az emberiség történelme. Láthatjuk, miért írta ezt egy német filozófus: „Az emberek és a kormányzatok semmit sem tanultak a történelemből, és a tetteiken sem látszódik, hogy leszűrték volna a tanulságokat.”

A BIBLIA BÖLCS TANÁCSAI MEGVÉDENEK MINKET

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy „a bölcsességet igazságosnak bizonyítja minden gyermeke”, vagyis igazolják az eredményei (Lukács 7:35). Ilyen bölcs gondolat található az Ézsaiás 2:22-ben: „A magatok érdekében ne bízzatok többé emberben”. Ez a tanács megvédhet minket attól, hogy hiú ábrándokat dédelgessünk. Kenneth, aki egy olyan észak-amerikai városban él, ahol elharapódzott a bűnözés, kijelenti: „A politikusok sorra azt ígérik, hogy megoldják a gondokat, de nem tudják. A kudarcuk mindig megerősíti bennem, hogy milyen bölcs, amit a Biblia ír.”

Daniel, akit korábban idéztünk, ezt írja: „Minden nappal egyre biztosabb vagyok abban, hogy az emberek nem tudják jól irányítani egymást . . . Ha a bankszámládban bízol, vagy egy nyugdíjrendszerben, az még nem garantálja a gondtalan nyugdíjas életet. Sokakat láttam már, akik nagyot csalódtak emiatt.”

Ám a Biblia nemcsak megvéd minket attól, hogy észszerűtlen elvárásaink legyenek, hanem – ahogy látni fogjuk – reményt is nyújt.