Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A szülők a példájukkal tanítják meg a gyermekeiket szeretni

EGY LÉPÉS AZ AKADÁLY LEKÜZDÉSE FELÉ

Erkölcsi oktatás

Erkölcsi oktatás

Egy iskolai kiránduláson néhány tizenéves fiút azzal vádoltak, hogy szexuálisan zaklattak egy másik fiút. Mindannyian egy jó nevű kanadai magániskola tanulói voltak. Az eset után Leonard Stern ezt írta az Ottawa Citizen című újságban: „Az intelligencia, az oktatás és a jó társadalmi háttér még nem garancia arra, hogy a fiatalok jó döntéseket hoznak erkölcsi kérdésekben.”

Stern ezt is mondta: „Azt gondolhatnánk, hogy a szülők legfőbb feladata, hogy erkölcsös felnőttet neveljenek a gyermekükből. De a mindennapokban úgy tűnik, hogy a szülőket jobban érdekli, hogy a gyermeküknek jó iskolai végzettsége vagy jól fizető állása legyen.”

Az igaz, hogy az oktatás fontos. Viszont még a legjobb iskolák sem segítenek abban, hogy le tudjuk győzni a nemkívánatos vágyainkat vagy a rossz hajlamainkat. Akkor hát hol találhatunk olyan oktatást, mely ezeken a területeken segít nekünk?

OKTATÁS, MELY JOBB EMBERRÉ TESZ

A Biblia olyan, mint egy tükör. Amikor belenézünk, tisztábban látjuk a korlátainkat és a gyengeségeinket (Jakab 1:23–25). Ám a Biblia abban is segít, hogy változtatni tudjunk, és olyan tulajdonságaink legyenek, melyek hozzájárulnak a valódi békéhez és harmóniához. Ilyen tulajdonságok például a jóság, a kedvesség, a türelem, az önuralom vagy a szeretet. A szeretetről ráadásul azt írja, hogy „az egység tökéletes köteléke” (Kolosszé 3:14). Miért ilyen különleges ez a tulajdonság? Figyeld meg, mit ír még róla a Biblia:

  • „A szeretet türelmes és kedves. A szeretet nem féltékeny, nem dicsekszik, nem fuvalkodik fel [a büszkeségtől], nem viselkedik illetlenül, nem keresi a maga érdekeit, nem válik ingerültté. Nem tartja számon a sérelmet. Nem az igazságtalanságnak [gonoszságnak], hanem az igazságnak örül. Mindent elvisel. . . mindent kitartóan tűr. A szeretet soha nem múlik el” (1Korintusz 13:4–8)

  • „A szeretet nem tesz rosszat a másik emberrel” (Róma 13:10)

  • „Mindenekelőtt mélységesen szeressétek egymást, mert a szeretet bűnök tömegét fedezi el” (1Péter 4:8)

Hogy érzed magad, amikor olyanokkal vagy együtt, akik szeretnek téged? Biztonságban? Felszabadultan? Persze, hiszen tudod, hogy ők a javadat akarják, és sosem bántanának meg szándékosan.

A szeretet arra is ösztönzi az embereket, hogy áldozatokat hozzanak másokért, vagy akár még az életmódjukon is változtassanak. Például egy férfi, akit nevezzünk most George-nak, amikor nagypapa lett, szeretett volna sok időt tölteni az unokájával. De George erős dohányos volt, és a veje nem akarta, hogy a baba közelében dohányozzon. Mit tett erre a nagypapa? Bár 50 évig dohányzott, az unokája miatt képes volt letenni a cigarettát. Mekkora ereje van a szeretetnek!

A Biblia segít, hogy jó tulajdonságaink legyenek, mint például a jóság, a kedvesség és legfőképpen a szeretet

A szeretet tanulható. A szülőknek nagy szerepe van abban, hogy a gyermekek megtanulják, hogyan kell szeretni. Gondoskodnak róluk, óvják őket, és a segítségükre sietnek, ha megsérülnek vagy megbetegednek. A jó szülők beszélgetnek a gyermekeikkel, és oktatják őket. Továbbá fegyelmezik őket, ami azt is jelenti, hogy megtanítják nekik, mit helyes tenni, és mit nem. És természetesen egy jó szülő követendő példát mutat a gyermekének.

Sajnos sok szülő nem tesz eleget a kötelességének. Vajon ez azt jelenti, hogy a gyermekeik kudarcra vannak ítélve? Semmiképpen sem! Még sok felnőtt is – akik közül többen problémás családból származnak – hatalmas változásokat tudott véghez vinni az életében, és figyelmes, megbízható ember lett. Pedig néhányukról azt gondolta a környezetük, hogy reménytelen esetek! Ismerkedjünk meg kettejükkel a következő cikkben.