KEVÉS hal kelti fel annyira a figyelmünket, mint a bohóchal. Talán élénk színével lopja be magát a szívünkbe, mert a cirkuszi bohócokra emlékeztet. És az is meglepő lehet, hogy milyen otthont választ magának: egy tengeri rózsa mérgező tapogatói között lakik. Nem csoda, hogy rózsalakó halnak is nevezik.

Mint sok hollywoodi színész, a bohóchal sem idegenkedik attól, hogy lefényképezzék. A búvárkodók könnyen lencsevégre kaphatják a „pózoló” bohóchalakat, hiszen csak ritkán kóborolnak el az otthonuktól, és nem túl szégyenlősek.

Ám attól igazán különleges a bohóchal, hogy látszólag veszélyes életet él. A tengeri rózsa mérgező tapogatói között élni olyan lehet, mint egy kígyófészekben. És mégis, a bohóchal és választott tengeri rózsája elválaszthatatlanok. Vajon hogyan jöhet létre és lehet sikeres egy ilyen furcsa kapcsolat?

Csakúgy, mint a legtöbb jó kapcsolatra, a bohóchalra és a tengeri rózsára is az adok-kapok viszony jellemző. A bohóchalnak  ez nem csupán kényelmes, hanem létfontosságú is. A tengerbiológusok szerint a bohóchal nem tud a vendéglátója, a tengeri rózsa nélkül élni. Rossz úszó, és a tengeri rózsa védelme nélkül ki lenne szolgáltatva az éhes ragadozóknak. A tengeri rózsa otthont és menedéket ad neki, ahová veszély elől menekülhet, és így akár a tízéves kort is megélheti.

A tengeri rózsa biztonságos ívóhelyről és otthonról gondoskodik számára. A bohóchal a választott tengeri rózsa tövénél rakja le az ikráit, és mindkét szülő gondosan vigyáz rájuk. Később az egész bohóchalcsalád ugyanazon tengeri rózsa körül úszkál.

És mit nyer a tengeri rózsa ebből a kapcsolatból? A bohóchal az ő testőre, mivel elűzi a pillangóhalat, mely előszeretettel fogyasztja a tengeri rózsa tapogatóit. A tengeri rózsáknak legalább egy faja nem tud bohóchal nélkül élni. Amikor a tudósok kiszedték a bohóchalat a tengeri rózsa közül, a rózsa 24 órán belül teljesen eltűnt. Valószínűleg pillangóhalak ették meg.

Úgy tűnik, a bohóchal még energiával is ellátja a tengeri rózsát. Ammóniát bocsát ki, ami elősegíti a tengeri rózsa növekedését. És azzal, hogy a rózsa tapogatói között úszkál, oxigénben gazdag vízzel látja el vendéglátóját.

Ami a bohóchalat illeti, nos, ő úgymond „felszínesen” védekezik. Nyálkaréteg van a bőrén, mely megvédi a tapogatók csípéseitől. Hála ennek a kémiai védőrétegnek, a tengeri rózsa a sajátjának tekinti őt. Egy tengerbiológus szerint a bohóchal egy „tengeri rózsa ruhájába öltözött hal”.

Tanulmányok arra engednek következtetni, hogy amikor a bohóchal új vendéglátót választ, egy alkalmazkodási folyamaton kell átesnie. Megfigyelték, hogy amikor először közelít meg egy tengeri rózsát, néhány órán belül többször is megérinti. Úgy tűnik, ez a többszöri érintkezés teszi lehetővé, hogy a védőrétege az új vendéglátója mérgéhez alkalmazkodjon. Eközben valószínűleg több kisebb csípést is elszenved. De azután már jól kijönnek egymással.

Bámulatos, amit ezektől a teljesen különböző élőlényektől a csapatmunkáról tanulhatunk. Eltérő kultúrájú és hátterű emberek sok erőfeszítéssel figyelemre méltó eredményeket érnek el, ha egyesítik erőiket. A bohóchalhoz hasonlóan nekünk is beletelhet egy kis időbe, míg alkalmazkodni tudunk másokhoz, de nagyon is megéri.