A KACSLÁBÚ RÁKOKHOZ hasonlóan a kékkagylók is hozzátapadnak a kövekhez, fadarabokhoz, hajótestekhez. Ám míg a rákok szorosan tapadnak a különféle felületekhez, addig a kékkagylók himbálódznak rajtuk, mégpedig a bisszusznak nevezett finom selyemfonalak segítségével. Ezzel a módszerrel könnyebb táplálékot szerezniük és helyet változtatniuk, de ezek a fonalak túl gyengének tűnnek ahhoz, hogy kiállják a hullámok lökéseit. Hogyan képes a bisszuszfonál rögzíteni a kagylót, hogy az áradat ne sodorja ki a nyílt tengerre?

Gondolkodj el ezen: A bisszuszfonál az egyik végén szilárd, a másik végén lágy és rugalmas. A kutatók felfedezték, hogy a kagyló selyemfonalának az anyaga 80 százalékban szilárd, és 20 százalékban lágy. A legszilárdabb tapadást kizárólag ezzel a pontos aránnyal lehet elérni. Így a kagyló bisszuszfonala ellen tud állni a tenger tajtékzó hullámainak.

Guy Genin professzor „elképesztőnek” tartja a kutatás eredményét, és ezt mondja: „Ennek a kis lénynek a csodája abban az elmés szerkezeti megoldásban rejlik, ahogyan a rugalmas rész a szilárd résszel egyesül.” A kutatók meg vannak róla győződve, hogy az ilyen felépítésű szerkezeteket számos területen fel lehetne használni. Alkalmasak lennének például arra, hogy épületekhez és vízi járművekhez felszereléseket erősítsenek, a csontokhoz ínakat rögzítsenek, vagy műtéti metszéseket zárjanak le. „A természet a tapadási módszerek kifogyhatatlan kincsestára” – mondja J. Herbert Waite, a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara, USA) professzora.

Mit gondolsz? A kékkagyló selyemfonala evolúció útján jött létre, vagy tervezés eredménye?