EGY 15 éves lány érzéseiben összezavarodva, megrémülve és könnyes szemekkel vette tudomásul, hogy a fiúja utálkozva otthagyta. Ostobának nevezte a lányt, amiért teherbe esett. A lány azt hitte, hogy szerelmesek voltak.

Egy anya kétségbeesetten döbbent rá, hogy immár a hatodik gyermekét várja. Férje munkanélküli és a kicsik minden este korgó hassal feküsznek le aludni. Hogyan lesznek képesek most ezt az újabb gyermeket is eltartani?

„Soha nem jöhetett volna rosszabbkor” – mondja egy jól öltözött hölgy az orvosának. Végre megszerezte mérnöki diplomáját és most készült elkezdeni új életpályáját. Férje idejét teljesen kitölti az ügyvédi praxis. Hogyan szakítsanak időt egy babára?

Ezeket az embereket életszínvonal tekintetében ég és föld választja el, és bár mindegyiküknek más-más a gondja, megoldásként ugyanazt választják: az abortuszt.

Az abortusz az utóbbi évtized egyik legtöbbet vitatott kérdése – heves viták folynak politikai, társadalmi és orvosi berkekben, de még a teológusok körében is. Az Egyesült Államokban az életpártiak a meg nem született gyermekek jogaiért vonulnak ki az utcákra. A szabad választás lehetőségéért küzdők tábora a szabadság talaján állva azt követeli, hogy a nő maga dönthesse el, akar-e gyermeket vagy sem. Választásokon, bíróságok tárgyalótermeiben, templomokban, sőt még az utcákon is ölre menő harcot vívnak az életpártiak és a választáspártiak.

Mindkét tábor szenvedélyes érveléssel veti magát a küzdelembe, hogy megnyerje a határozatlanok millióit. A „választáspártiak” és az „életpártiak” kifejezéseket gondosan úgy választották meg, hogy elnyerjék a határozatlanok pártfogását. Ebben a korban, ahol a szabadságot szinte bálványozzák, ki ne szállna síkra a szabadság mellett? Ugyanakkor ki ne emelné fel szavát az élet védelme érdekében? A választáspártiak kötőtűket lengetnek a kezükben, hogy dramatizálják azon elnyomott nők halálát, akik kénytelenek voltak alávetni magukat a cseppet sem veszélytelen illegális magzatelhajtásnak. Az életpártiak viszont megölt magzatokat tartalmazó üvegekkel hozakodnak elő, szomorú emlékeztetőül sok millió meg nem született gyermekre.

Ezt az egész öldöklő tragédiát találóan írja le Laurence H. Tribe Abortion: The Clash of Absolutes című könyvében. „Sokan, akik készek konkrét embernek látni a magzatot, akik elsődleges fontosságot tulajdonítanak a magzatnak és könnyeket is ejtenek érte, semmibe veszik a magzatot kihordó nőt és nehéz életkörülményeit. . . Sokan mások viszont, akik lelki szemeikkel látják a terhes nőt és testét, s akik azért emelik fel szavukat, hogy a nő szabadon dönthesse el sorsát: nem akarnak tudomást venni a nőben lévő magzatról, és nem akarják valóságosnak látni azt az életet, amely létrejöhetne, ha hagynák.”

Miközben ez az erkölcsi háború dúl, ebben az évben is 50-60 millió meg nem született gyermek esik áldozatul a jogokért folyó küzdelem csataterén.

Te melyik oldalon állsz ebben az érzelmi vitában? Milyen választ tudnál adni az alábbi kulcskérdésekre: A nő alapvető jogai közé tartozik-e, hogy maga döntsön? Feljogosít-e bármilyen körülmény is az abortuszra? Mikor kezdődik az élet? És az alapvető, de ritkán  elhangzó kérdés ez: Hogyan tekinti az élet és a gyermekszülés Teremtője az abortuszt?

Az abortusznak hosszú története van. Az ókori Görögországban és Rómában az abortusz mindennapos gyakorlat volt. A középkorban és a reneszánsz idején Európában megengedhetőnek tartották a terhességmegszakítást, amíg a magzat meg nem mozdult –, vagyis amíg az anya nem érezte, hogy egy élet van a méhében. Közben jött a szexuális forradalom annak minden következményével – nem kívánt terhességek millióval.

Az 1960-as évek a feminista mozgalom felvirágzását hozták magukkal. Ennek sarokköve az úgynevezett szaporodási jog volt. Egyesek hangosan követelik, hogy a nőnek igenis joga legyen az abortuszhoz, ha nemi erőszak vagy vérfertőzés folytán esett teherbe, illetve ha az édesanya élete forog kockán. A fejlett orvosi technika mintegy „ablakot nyitott” az anyaméhen, hogy fel lehessen ismerni az esetleges fejlődési rendellenességeket és a kisbaba nemét. A terhességeket az orvos rosszat sejtető prognózisa alapján szakítják meg. A 40 éven felüli nők aggódnak, hogy kisgyermekük esetleg testi fogyatékossággal fog a világra jönni.

A szegénység sújtotta országokban sok nő, aki nehezen tud hozzájutni fogamzásgátló tablettákhoz, úgy érzi, nem tud több gyermek ellátásáról gondoskodni. És a szabad választás lehetőségét tágabban értelmezve egyes terhes nők az abortuszt választják abban az esetben is, ha úgy érzik, hogy a terhesség nem jókor jött, vagy ha megtudják, milyen nemű lesz a meg nem született gyermek, és azt egyszerűen nem akarják.

Már az a kérdés is heves vitákra adott alkalmat, hogy mikor kezdődik az élet. Kevesen vitatják, hogy a megtermékenyített petesejt él. Ám a kérdés az: Milyen élet ez? Pusztán szöveti? Vagy emberi? Vajon a makk már tölgyfa? Akkor hát személy-e a magzat? Vannak-e polgárjogai? E téren véget nem érő szócsatározások folynak. Mennyire ironikus, hogy egy és ugyanazon kórházban az orvosok talán hősies küzdelmet folytatnak egy koraszülött kisbaba életének megmentése érdekében, ugyanakkor egy hasonló korú magzat életét kioltják! A törvény talán megengedi, hogy egy kisbabát megöljenek a méhen belül, de ugyanez gyilkosságnak számít, ha a baba már elhagyta a méhet.

A törvényileg megengedett abortusz leghangosabb követelői azok a „felszabadított” modern nők, akiknek minden lehetséges fogamzásgátló módszer a rendelkezésükre áll a terhesség megelőzésére mindjárt az elején. Vehemensen követelik az úgynevezett szaporodási jogokat, holott már elveszítették azon képességüket, hogy foganjanak és szaporodjanak. Igazában azt szeretnék, ha joguk lenne meg nem történtté tenni a nemzést. És mi az indok? „Ez az én testem!” De csakugyan így van?

Az Abortion—A Citizens’ Guide to the Issues című könyv azt állítja, hogy a terhesség első 12 hetében „még nagyon könnyű eltávolítani a kocsonyás állapotban lévő kevéske szövetet”. Lehet-e az abortuszt úgy tekinteni mint „egy szövetdarab eltávolítását” vagy „egy fogamzás eredményének a megszüntetését”? Vagy ezeket  a cukormázzal bevont szavakat csak azért találták ki, hogy a kellemetlen igazságot tetszetősebb színben tüntessék fel és megnyugtassák a háborgó lelkiismeretet?

Ez a nem kívánt szövetdarab egy fejlődésben lévő viruló élet, amelynek megvan a teljes kromoszóma állománya. Ez – mint egy prófétai életrajz – részletesen ismerteti, egy egyedülálló egyén formálódását. A. W. Liley, a magzati élettan neves kutatóprofesszora így fejtegeti: „Biológiai értelemben nem tudjuk elfogadni azt a nézetet, hogy a magzat bármelyik életszakaszában egyszerűen csak az anya tartozéka lenne. Genetikailag az anya és a kisbaba a fogamzás pillanatától kezdve két különálló lény.”

Mindazonáltal sokan pontosan azért, mert szabadon lehet abortuszt végeztetni, nem tartják égetően fontosnak a nemkívánatos fogamzás elleni védekezést. Inkább az abortuszt tekintik annak a védőhálónak, amellyel kiküszöbölhetők az ilyen előforduló „balesetek”.

A statisztikai adatokból láthatjuk, hogy századunkban a serdülőkor jóval előbb köszönt be. Emiatt a fiatalabb gyermekek is képesek gyermeket világra hozni. De kioktatták-e őket a kiváltsággal együtt járó súlyos felelősségre? Az átlag amerikai fiú vagy leány 16 éves korára elveszíti szüzességét: minden 5 fiúból vagy lányból 1 már 13 éves kora előtt. A nős férfiak vagy férjes asszonyok egyharmada folytat, vagy folytatott a múltban szerelmi viszonyt. Különösen azok folyamodnak terhességmegszakításhoz, akik összevissza váltogatják szerelmi partnereiket. Mint ahogy az AIDS terjedésének megállítása céljából időnként elhangzik az a kérés, hogy engedélyezzék törvényileg a prostitúciót, ugyanígy az abortusz törvényes megengedése is valamelyest biztonságosabbá tette azt orvosilag, ugyanakkor termékeny talajt teremtett, amelyben az erkölcsi bűn virágozni tud és virágzik is.

Érdekes módon a kutatómunkák igazolják, hogy a nemi erőszakból eredő terhesség rendkívül ritka. Minneapolisban (USA) 3500 megerőszakolt nőről készült felmérésből kiderült, hogy egyetlen esetben sem következett be terhesség. A volt Csehszlovákiában 86 000 abortusz közül csak 22 esetben volt nemi erőszak miatt. Az abortuszhoz folyamodóknak tehát csak kicsiny százaléka kéri a terhesség megszakítását hasonló okból.

Mit mondhatunk azokkal az ijesztő jóslatokkal kapcsolatban, amelyek szerint rettenetesen deformált kisbabák fognak születni visszafordíthatatlan fejlődési rendellenességekkel? Egyes orvosok már a rendellenességekre utaló legkisebb jel esetén is terhességmegszakítást javasolnak. Lehetnek-e abszolút biztosak a diagnózisaikban? Számos szülő tanúsíthatja, hogy esetenként megalapozatlanok az ilyen szörnyű jóslatok; egészséges és boldog gyermekeik az élő bizonyítékai ennek. Olyanok is akadnak, akiknek fogyatékosnak tekintett gyermekeik vannak, mégis boldog szülőknek számítanak. Valójában az Egyesült Államokban az abortuszért folyamodó nőknek mindössze 1 százaléka kéri a terhesség megszakítását azzal az indoklással, hogy orvosuk közlése szerint a magzatuknál bizonyos fejlődési rendellenesség van.

Mindazonáltal, mire végigolvasod ezt a cikket, meg nem született gyermekek százai halnak meg. Hol történik mindez? És hogyan hat mindez azok életére, akik ebben érintettek?