MIUTÁN arra használták a gyermekeket, hogy elferdült testi vágyakat elégítsenek ki velük, miután megfosztották őket a biztonságérzetüktől és az ártatlanságuk érzetétől, a gyermekmolesztálók még valami mást is akarnak áldozataiktól – HALLGATÁST. Hogy biztos legyen ez a hallgatás, felhasználják a megszégyenítést, a titoktartást és még a nyílt erőszakot is. A gyermekeket így megfosztják a megbecstelenítés elleni legjobb fegyverüktől – attól az akarattól, hogy elmondják ezt, nyíltan beszéljenek róla és védelmet kérjenek egy felnőttől.

Tragikus, de a felnőtt társadalom gyakran akaratlanul is együttműködik a gyermekmegbecstelenítőkkel. Hogyan lehet ez? Azáltal hogy visszautasítják a veszély tudomásulvételét, azáltal hogy titkolódzó magatartást támogatnak ezzel kapcsolatban, azáltal hogy gyakran ismételt mítoszoknak hisznek. A tudatlanság, a félreinformáltság és a hallgatás biztonságos menedéket nyújt a megbecstelenítőknek, de nem az áldozatoknak.

Például a Katolikus Püspökök Kanadai Konferenciája azt a következtetést vonta le nemrégiben, hogy a „hallgatás egy általános összeesküvése” volt az, ami engedte a durva gyermekmegbecstelenítés továbbfolytatását a katolikus papság között évtizedeken keresztül. A Time folyóirat egy olyan jelentésben, amely a vérfertőzés széles körben elterjedt csapásáról szólt, szintén úgy utalt a „hallgatás összeesküvésére”, mint egy olyan tényezőre, amely „csak segít állandósítani a tragédiát” a családokban.

A Time megjegyezte azonban, hogy ez az összeesküvés végül összeomlik. Miért? Egyszóval az oktatás által. Ahogy az Asiaweek ezt kijelentette: „Minden kutató egyetért azzal, hogy a legjobb védelem a gyermekmegbecstelenítés ellen a nyilvánosságra hozatala.” Ahhoz, hogy a gyermekeiket megvédjék, a szülőknek meg kell érteni a fenyegetés valódiságát. Ne vesztegelj a  sötétségben a téves nézetek miatt, amelyek a gyermekmegbecstelenítőket védik a gyermekek helyett! (Lásd a bekeretezett részt alul.)

A bölcs Salamon király azt mondta a fiának, hogy az ismeret, a bölcsesség és a gondolkodóképesség meg tudja védeni őt „a gonosznak útától, és a gonoszságszóló férfiútól” (Példabeszédek 2:10–12). Vajon nem éppen erre van szükségük a gyermekeknek? Az FBI Child Molesters: A Behavioral Analysis című füzete ezt mondja „Az ideális áldozat” alcím alatt: „A legtöbb gyermek számára a nemiség olyan tabu téma, amiről kevés pontos információt kapnak, különösen a szüleiktől.” Ne hagyd, hogy gyermekeid „ideális áldozatok” legyenek! Oktasd őket a nemiségről! * Például nem szabad egy gyermeknek úgy elérnie a serdülőkort, hogy nincs tudatában annak, hogyan fog megváltozni teste ezen idő alatt. A tudatlanság arra fogja késztetni őket, hogy összezavarodjanak, szégyenlősek és sebezhetőek legyenek.

Egy nőt, akit Janetnek fogunk hívni, gyermekként szexuálisan megbecstelenítettek, majd évekkel később két saját gyermeke is szexuális megbecstelenítést szenvedett el. Így emlékszik vissza: „Ahogy felnevelkedtünk, sohasem beszélgettünk a szexről.  Így ezzel kapcsolatban feszélyezetten nőttem fel. Ez szégyenletes volt. És mikor gyermekeim lettek, ugyanez volt a helyzet. Más emberek gyermekeinek tudtam beszélni erről, de az enyémeknek nem. Úgy gondolom, hogy ez egészségtelen, mert a gyermekek sebezhetőek, ha nem beszélgetsz velük ezekről a dolgokról.”

A megbecstelenítés megelőzését korán meg lehet tanítani. Amikor megtanítasz gyermekeidnek megnevezni olyan testrészeket, mint például a hüvely, a mellek, a végbélnyílás, a hímvessző, akkor mondd el nekik, hogy ezek a helyek jók, jellegzetesek – de magánjellegűek. „Más embereknek nem lehet ezekhez hozzányúlnia – még az anyunak vagy az apunak sem – sőt még egy orvosnak sem, hacsak nincs ott az anyu vagy az apu vagy azt nem mondták: rendben.” * Ideális esetben az ilyen kijelentéseknek mindkét szülőtől vagy minden egyes felnőtt gyámtól kell származniuk.

Sherryll Kraizer The Safe Child Book című könyve megjegyezi: míg a gyermekeknek nem lenne szabad vonakodniuk elutasítani a megbecstelenítőt, sikítani vagy elfutni tőle, addig sok gyermek, akiket megbecstelenítettek, később kifejezte, hogy nem akart gorombának látszani. A gyermekeknek ezért szükségük van arra, hogy tudják: néhány felnőtt rossz dolgokat tesz, és még egy gyermek sem köteles engedelmeskedni bárkinek, aki azt mondja neki, hogy tegyen valami helytelen dolgot. Ilyen esetekben a gyermeknek teljes joga nemet mondani, éppen úgy, mint Dániel és társai is nemet mondtak a babiloni felnőtteknek, akik tisztátalan ételt akartak etetni velük (Dániel 1:4, 8, Újfordítású revideált Biblia, 1991; 3:16–18).

Egy széles körben ajánlott tanítási módszer a „Mi lenne, ha . . . ?” játék. Például ezt kérdezheted: „Mi lenne, ha tanárod azt mondaná neked, hogy üss meg egy másik gyereket? Vajon mit tennél?” Vagy: „Mi lenne, ha (az anyu, az apu, egy lelkész vagy egy rendőr) azt mondaná neked, hogy ugorj ki egy magas épületből?” A gyermek válasza lehet, hogy nem kielégítő vagy egyszerűen rossz, azonban nem szabad nyersen kiigazítanod. A játék nem kell, hogy magában foglaljon megrémítő vagy félelmet keltő eljárásmódot; sőt a szakemberek azt ajánlják, hogy a játék kellemes, szeretetteljes és ezenfelül még játékos stílusban is folyjon.

Ezek után tanítsd meg a gyermekeket, hogy kivédjék a mások részéről jövő olyan vonzalom kinyilvánítását, amely nem helyénvaló, vagy amely kellemetlen érzést kelt bennük. Kérdezd meg például: „Mi lenne, ha az anyu vagy az apu egyik barátja meg akarna csókolni téged egy olyan módon, amit furcsának érzel?” * Gyakran az a legjobb, ha bátorítod a gyermeket, hogy vigye át a gyakorlatba, amit tenne, a „tegyünk úgy mintha” játék segítségével.

Ugyanígy a gyermekek megtanulhatják, hogy visszautasítsák a megbecstelenítők másfajta eljárásmódjait. Például megkérdezhetnéd: „Mi lenne, ha valaki azt mondaná: »Tudod, hogy te vagy a kedvencem. Nem akarsz a barátom lenni?«” Amikor a gyermek azt tanulja, hogyan utasítson vissza ilyen trükköket, beszéljetek meg más dolgokat is. Esetleg ezt kérdezheted: „Ha valaki ezt mondja: »Ugye, nem akarod megsérteni az érzelmeimet?« Vajon mit mondanál?” Mutasd meg a gyermeknek, hogyan mondjon nemet a szavak és világos, határozott testbeszéd által! Emlékezz, a megbecstelenítők gyakran próbálják ki, hogyan reagálnak a gyermekek a titokzatos közeledésre! Így a gyermeknek meg kell tanítani azt, hogy határozottan ellenálljon és ezt mondja: „Megmondalak!”

Ne korlátozd az ilyen oktatást egyszeri beszélgetésre! A gyermekeknek szükségük van ismétlésre. Használd fel a saját ítélőképességedet annak meghatározásában, hogy éppen milyen nyíltnak kell lennie az oktatásnak! De legyél alapos!

Például, bizonyosodj meg afelől, hogyan előzheted meg a megbecstelenítő minden olyan próbálkozását, hogy titkos megegyezésre jusson! A gyermekeknek tudniuk kell, hogy sohasem helyes egy felnőttől az, ha azt kéri: tartsanak titokban valamit akár az egyik, akár a másik szülő előtt. Nyugtasd meg őket afelől, hogy mindig helyes számukra, ha elmondják a dolgokat – még ha megígérték is, hogy nem teszik! (Vö. 4Mózes 30:12, 16.) Néhány megbecstelenítő megzsarolja a gyermeket, ha tudja, hogy a gyermek nem engedelmeskedett valamilyen családi szabálynak. „Nem mondalak meg, ha te sem mondasz meg engem” – szól az ajánlat. Ezért a gyermekeknek tudniuk kell, hogy soha nem fognak bajba kerülni, ha elmondanak valamit – még ilyen körülmények között is. Biztonságosan elmondhatják azt.

Oktatásodnak fel kell készítenie a gyermekeket, hogy ellenálljanak a fenyegetéseknek. Néhány megbecstelenítő kis állatokat ölt meg a gyermek előtt és megfenyegette őt, hogy ugyanezt fogja tenni a gyermek szüleivel. Mások figyelmeztették áldozatukat, hogy fiatalabb testvéreit is meg fogják becsteleníteni. Ezért tanítsd arra a gyermekeket, hogy mindig mondják meg a megbecstelenítőt, teljesen mindegy, hogy milyen rémítő fenyegetést alkalmaz!

Ebben a vonatkozásban a Biblia egy segítőkész tanítási eszköz lehet. Mivel olyan élénken hangsúlyozza Jehova mindenható erejét, ezáltal kevésbé rémisztővé teszi a megbecstelenítő fenyegetéseit. A gyermekeknek szükségük van arra, hogy tudják, teljesen mindegy, milyen fenyegetéseket alkalmaznak feléjük, mert Jehova képes segíteni az ő népének (Dániel 3:8–30). Még ha rossz emberek megsértik is azokat, akiket Jehova szeret, ő képes mindig jóvátenni utána a kárt, és a dolgokat megint jobbá teszi (Jób 1., 2. fejezet; 42:10–17; Ésaiás 65:17). Biztasd őket, hogy Jehova mindent lát, beleértve azokat az embereket, akik rossz dolgokat tesznek, és a jó embereket is, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy visszautasítsák őket. (Vö. Zsidók 4:13.)

Ritka az olyan pedofil személy, aki fizikai erőt alkalmaz, hogy molesztáljon egy gyermeket. Általában jobban szeretnek előbb barátkozni a gyermekekkel. Jézus tanácsa, hogy legyünk ’óvatosak mint a kígyók’, így éppen megfelelő (Máté 10:16, New World Translation). A szerető szülők gondos felügyelete az egyik legjobb biztosíték a megbecstelenítés ellen. Néhány molesztáló nyilvános helyen levő magányos gyermeket keres, és beszélgetésbe elegyedik vele, hogy felkeltse a gyermek kíváncsiságát. („Szereted a motorokat?” „Gyere, nézd meg a kiskutyákat a teherautómban!”) Igaz, nem lehetsz minden időben a gyermekeiddel. És a gyermekgondozó szakemberek elismerik, hogy a gyermekeknek szükségük van egy kis szabadságra, hogy valamit egyedül is csináljanak. A bölcs szülők azonban óvatosak azzal kapcsolatban, hogy túl sok szabadságot engedélyezzenek idő előtt a gyermekeknek.

 Győződj meg arról, hogy jól ismersz minden felnőtt személyt vagy idősebb fiatalt, aki szoros kapcsolatban van gyermekeiddel, különleges óvatosságot alkalmazva, amikor eldöntöd, ki gondoskodjon gyermekeidről a távollétedben! Legyél körültekintő olyan baby-sitterekkel kapcsolatban, akik furcsa benyomást vagy kellemetlen érzést keltenek gyermekeidben! Hasonlóképpen óvakodj azoktól a tizenévesektől, akikről az látszik, hogy túlzottan érdeklődnek a fiatalabb gyermekek iránt, és nincsenek velük egykorú barátaik! Alaposan vizsgáld meg a napközis létesítményeket és iskolákat! Járd be az összes helyiséget, beszélgess el a tanárokkal, gondosan megfigyelve, milyen hatással vannak a gyermekedre! Kérdezd meg, vajon ellenzik-e azt, ha benézel, hogy ellenőrizd gyermekedet egy nem várt időpontban; ha ez nem megengedett, keress egy másik intézményt! (Lásd az Ébredjetek! 1988/5-ös számának 27–40. oldalát.)

A szomorú igazság azonban az, hogy még a legjobb szülők sem tudnak ellenőrizni mindent, ami gyermekeikkel történik (Prédikátor 9:13).

Ha a szülők együttműködnek, akkor egy dolog van, amelyet képesek ellenőrizni: az otthoni környezetet. És mivel az otthon az a hely, ahol a legtöbb gyermekmegbecstelenítés történik, erre irányul majd a következő cikk.