Az ég feltérképezése egykor és most

AZ ÉBREDJETEK! HOLLANDIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A CSILLAGOKKAL telehintett fekete, bársonyos égbolt látványa gyakran bámulatba ejtette az embert, és a történelem folyamán mindig is arra indította, hogy kifejezze a Teremtőnek, mennyire csodálja ezt a szépséget. Hosszú idővel ezelőtt egy költő így kiáltott fel: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat” (Zsoltárok 19:2). Ám az éjszakai égbolt ókori megfigyelői nemcsak az ég szépségére figyeltek fel.

Alakzatokat találnak az égbolton

A régmúlt csillagászai felfigyeltek rá, hogy az összes csillag látszólag szabályosan mozog. Bár a csillagok keletről nyugatra haladtak az égen, nem változtatták meg az egymáshoz viszonyított helyzetüket. * Más szavakkal, minden éjszaka ugyanazok a jellegzetes csillagcsoportok voltak láthatók. Mivel az ember szerette volna valahogyan rendszerezni a számtalan fénylő pontocskát, csoportokká kötötte össze a csillagokat. Kis képzelőerővel ezeket a csoportokat állatokhoz, emberekhez vagy élettelen tárgyakhoz hasonlította. Így vált szokássá, hogy a csillagok alakzataiból csillagképeket alkossanak.

Néhány ma ismert csillagképről először az ókori Babilonban készítettek leírást. Ezek között van az a 12 csillagkép, melyek mindegyike egy-egy állatövi jegyet jelképez. Ezeknek fontos szerepük volt — és még van is — az asztrológiában, amely azt jósolja meg, milyen állítólagos hatással vannak a csillagok az emberi ügyekre. A Biblia azonban elítéli, hogy előjeleket keressünk a csillagokban (5Mózes 18:10–12). Ám Jehova Isten imádói mindig is tudatában voltak a csillagképek létezésének. A bibliai Jób könyve például úgy beszél Jehováról, mint ’a Göncölszekér,  a Kaszás-csillag és a Fiastyúk’ teremtőjéről (Jób 9:9).

A napjainkban ismert sok csillagkép neve a görög mitológiából származik. Az olyan nevek, mint Cefeusz, Kassziopeia, Andromeda és Herkules még mindig megtalálhatók a modern csillagtérképeken.

A múlt csillagtérképei

Úgy i. sz. 150-ben a görög csillagász, Ptolemaiosz összegzést készített a kor csillagászati ismereteiről. Ez az összefoglaló mű, melynek Almageszt a címe, 48 csillagképről tartalmaz listát. Azok az égről készített térképek és atlaszok, melyek a Ptolemaiosz utáni évszázadokban láttak napvilágot, rendszerint ugyanezt a 48 csillagképet tartalmazták. Valójában a csillagképek száma nagyjából a XVI. századig nem változott. * Később 40 további csillagképpel bővült a lista. 1922-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan is elfogadta ennek a 88 csillagképnek a jegyzékét.

Ptolemaiosz művében a csillagképeken kívül egy lista is van több mint ezer csillagról. Információt közöl ezeknek a csillagoknak a fényességéről, és arról, hogy hol helyezkednek el az égen. Ptolemaiosz nem pusztán azt határozta meg, hogy egy csillag az égbolt melyik hosszúsági és szélességi fokán található, hanem részletekbe is bocsátkozott. Az Ursa Maior, azaz a Nagymedve csillagkép egyik csillagáról például úgy beszélt, mint „a farok elején lévő csillagról”, és egy üstökösről azt írta, hogy „Andromeda jobb térdének bal oldala felé” helyezkedik el. Ezért „minden valamirevaló csillagásznak ismernie kellett Ptolemaiosz égi anatómiáját” — jegyzi meg egy tankönyv.

De miért az északi égbolton található a legtöbb ókori csillagkép? Mivel a Földközi-tenger vidékén kezdték először a csillagok bizonyos csoportjait csillagképeknek tekinteni, ott pedig az északi égbolt látható, magyarázza egy uranográfus, vagyis az ég térképésze. Csak később azonosítottak új csillagképeket, amikor az ember kezdte a déli égboltot is felderíteni. Ezeknek a később felfedezett csillagképeknek olyan neveket adtak, mint Kemence, Ingaóra, Mikroszkóp és Távcső.

„Keresztény csillagos ég”

1627-ben egy német tudós, Julius Schiller kiadott egy csillagatlaszt, melynek Coelum Stellatum Christianum (Keresztény csillagos ég) volt a címe. Úgy érezte, eljött az ideje, hogy „pogánytalanítsa” az eget. Ezért elhatározta, hogy eltávolítja a pogány alakzatokat az égről, és bibliaiakkal cseréli fel őket. A The Mapping of the Heavens (Az ég feltérképezése) című könyv elmagyarázza, hogy Schiller „az északi égboltot az Újszövetséggel, a délit pedig az Ószövetséggel” párosította össze. „Schiller déli féltekéjén felsorakoztak az Ószövetség szereplői: a Hindut és a Pávát felváltotta Jób, a Kentaur pedig átalakult Ábrahámmá és Izsákká.” Az északi féltekén a „Kassziopeia  Mária Magdaléna lett, Perszeusz Szent Pál, s a tizenkét állatövi jegyet könnyedén felcserélte a tizenkét apostollal”.

Egy kis csillagkép átvészelte a tisztogatást. Ez a Galamb (Columba) volt, mely állítólag azt a galambot jelképezte, melyet Noé küldött el a szárazföld megkeresésére.

Változó térképek

Idővel megváltozott a csillagtérképek kinézete. A XVII. században, miután feltalálták a távcsövet, olyan térképekre lett szükség, melyek pontosabban határozzák meg a csillagok helyét. Ezenkívül az aprólékos díszítőelemek, melyekkel tele voltak zsúfolva a régi térképek, egyszerűbbé váltak, végül pedig eltűntek. Ma a legtöbb csillagatlaszban nincs más a csillagokon, csillaghalmazokon, nebulákon, galaxisokon és más olyan objektumokon kívül, melyek iránt érdeklődhetnek az éjszakai égbolt megfigyelői.

A XIX. század közepén átfogóbb katalógusokat kezdtek készíteni. E terület egyik úttörője a német csillagász, Friedrich Wilhelm Argelander volt. Jó néhány munkatársával arra a hatalmas feladatra vállalkozott, hogy katalógust készít az északi égbolt csillagairól. Egy távcsővel mintegy 325 000 csillagot derítettek fel. Megadták mindegyiknek a helyét és a fényességének a mértékét. Mivel a csillagvizsgáló, melyben a megfigyeléseiket végezték, egy német városban, Bonnban volt, a katalógusuk Bonner Durchmusterung (Bonni csillagkatalógus) címen vált ismertté. A katalógust 1863-ban adták ki. Argelander halála után egyik munkatársa folytatta a munkát. Térképet készített a déli égboltról, és a munkáját Südliche Bonner Durchmusterung (Bonni csillagkatalógus a déli égboltról) címmel jelentette meg. Az utolsó tanulmányt 1930-ban adták ki Cordobában, Argentínában. Ezek a katalógusok napjainkig megőrizték értéküket.

A jelen és a jövő

Argelandernek és utódainak a munkáját még jobb katalógusok követték. Ám az utóbbi években az űrtávcsövek megjelenésével olyan eredményeket lehetett elérni a térképkészítésben, melyek korábban még elképzelhetetlenek voltak. A Hubble-űrtávcsövet használva a csillagászok mostanra összeállítottak egy katalógust, melyben körülbelül 15 millió csillagot sorolnak fel!

Az ég feltérképezésének újabb fejleménye, hogy az Európai Űrügynökség kiadott két új katalógust. Ezek a katalógusok a Hipparcos nevű mesterséges hold űrtávcsövének a megfigyelésein alapulnak, és páratlanul pontosak. Ezeket a katalógusokat alapul véve új nyomtatott csillagatlaszokat készítenek. Egy ilyen átfogó atlasz például a háromkötetes Millennium Star Atlas (Millennium csillagatlasz).

Az atlasz címe a Bibliában említett Millenniumra, vagyis Krisztus ezeréves békeuralmára emlékeztetheti a bibliaolvasó embereket (Jelenések 20:4). Ez idő alatt az emberek kétségtelenül sokkal jobban megismerik majd a fenséges világegyetemet, melynek korunk legnagyobb csillagatlaszai is csak egy kis részét tudják bemutatni.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 25. oldalon]

Apianus csillagtérképe (1540)

[Forrásjelzés]

By permission of the British Library (Maps C.6.d.5.: Apian’s Star Chart)

[Kép a 26. oldalon]

Ilyen térképet készítettek a déli féltekéről a XIX. században

[Forrásjelzés]

© 1998 Visual Language

[Kép a 27. oldalon]

Így ábrázolják az Orion csillagképet egy modern csillagtérképen

[Kép forrásának jelzése a 27. oldalon]

A 25—27. oldal háttere: Courtesy of ROE/Anglo-Australian Observatory, photograph by David Malin