Kvézál — A tündöklő madár

AZ ÉBREDJETEK! COSTA RICA-I TUDÓSÍTÓJÁTÓL

COSTA RICA a föld felszínének kevesebb, mint 0,03 százalékát foglalja el, ennek ellenére 875 bejegyzett madárfajnak ad otthont. Egy forrásmű szerint itt több madárfaj él, mint Kanadában és az Egyesült Államokban összesen. Nem meglepő hát, hogy Costa Rica az egyik fő célállomásuk azoknak az embereknek, akik lelkesednek a madármegfigyelésért. Gyere el velünk, nézzük meg e madarak egyikét, a tündöklő kvézált.

Hernán Cortés spanyol konkvisztádor az 1500-as évek elején érkezett Mexikóba. Ott az aztékoktól kvézáltollból készült fejdíszt kapott ajándékba. Csak az azték királyi családnak volt meg az a kiváltsága, hogy egy ilyen nagyra becsült éket viseljen. A kvézál smaragdzöld tollait talán még az aranynál is értékesebbnek tartották.

Napjainkban ennek a rendkívül szép madárnak a természetes környezete hatalmas területet ölel fel Mexikótól egészen Panamáig. A kvézál az 1200-3000 méteres magasságban lévő trópusi köderdőkben fordul elő. Az erdőkben azért van köd, mert a felszálló meleg levegő gyorsan lehűl. Emiatt egész évben zöldes árnyalatú, buja növényzet borítja a vidéket, és hatalmas fák nőnek, melyek 30 méteres, vagy még ennél is nagyobb  magasságba nyújtózkodnak a ködben.

San Josétól körülbelül 200 kilométerre északra található a Santa Elena Erdő Rezervátum. Itt jól megfigyelhető a kvézál a természetes környezetében. Egy vezetővel útnak indulunk, hogy megnézzük a tündöklő kvézálokat. Mivel smaragdszíne miatt beleolvad az erdő lombjába, nehéz észrevenni őket. Vezetőnk utánozni kezdi a madár lágy, tompa hangját, mely egy nyöszörgő kiskutya hangjához hasonló. A kvézál válaszát hallva a csoportunkhoz tartozó egyik nő tényleg azt hiszi, hogy egy kutya elveszett az erdőben!

Hamarosan mintegy 15 méteres magasságban egy hím félénken kikémlel az ágak közül. Látcsövön keresztül a madár ragyogó színei még tetszetősebbek annál, mint amit elképzeltünk. A melle bíborszínű, és ez élesen elüt a smaragdszínű tollaitól. Pompás ragyogását fehér farktollai csak még jobban fokozzák. A fehér színű farktollak között díszlő két színjátszó zöld toll ugyancsak kontrasztot alkot. Ezek a tollak mintegy 60 centiméter hosszúak, és a madár uszályaként ismeretesek. Bájosan néz ki, amint a kvézál magasan egy ágon ül, a hosszú, uszályszerű farkát pedig lágy szellő lengeti.

Rendkívüli élmény látni a kvézált. Vezetőnk azonban elmondta, hogy gyakran többször is el kell menni az erdőbe, hogy látni lehessen egyet közülük. A fészkelési időszak alatt a legjobb megfigyelni a kvézálokat, mely időszak márciustól júniusig tart. Ez idő alatt kétszer is költhetnek — egy költéskor két tojást tojnak.

A rezervátum irodájába visszatérve egy másik kvézál hangja üti meg a fülünket. Kecsesen szárnyalva, uszályát maga után vonva egy tőlünk legfeljebb 5 méterre lévő faágon száll le. A vezető elmondja nekünk, hogy az egyik fióka eltűnt a fészkéből. Az apa fáról fára szálldos a fiókája után kutatva. Megtudjuk azt is, hogy a tojásoknak csak körülbelül 25 százalékuk marad meg. A többi ragadozók, például mókusok, hagymaszínű arasszárik, füstös szajkók és különböző menyétfélék zsákmányául esik. A kvézálok életét fenyegető másik veszély a fészküket érinti. A kvézálok a harkályokéhoz hasonló odúkat vájnak az öreg, korhadó fák törzsébe a földtől 3-20 méteres magasságban. Nagy esőzésekkor ezeket az odúkat elöntheti a víz, vagy beomolhatnak.

Azt is megtudjuk, hogy a kvézál kedvenc eledele a vadon termő avokádó. A madár egy faágon csücsül, miközben a szomszédos fa ágán csüngő avokádót nézegeti. Majd hirtelen szárnyra kap, megcélozza „áldozatát”, megragadja a gyümölcsöt a csőrével, és visszatér oda, ahol az előbb csücsült. Egészben nyeli le a gyümölcsöt, majd úgy 20-30 perc múlva visszaöklendezi az avokádó nagy magját.

Miközben a vadon termő avokádókat keresik, a kvézálok az amerikai vízválasztó hegység különböző lejtőire vándorolnak. Például júliustól szeptemberig a Csendes-óceán felőli hegyoldalakon laknak. Majd októberben a Karib-tenger felőli lejtőkre költöznek, hogy újabb avokádótermésekkel táplálkozzanak.

Amint áthaladunk egy függőhídon, mely mintegy 30 méteres magasságban van az erdő talajszintje fölött, egy kvézál majdnem nekünk repül! Úgy tűnik, a madár éppen az ebédjére akart lecsapni, amikor kereszteztük útját. A tojó pontosan a fejünk fölött ül, és korholó pillantást vet ránk a betolakodásért.

Azt is megtudjuk, hogy egy másik gyümölcsöt, a tüskés bokron termő szedret is nagy élvezettel fogyasztják. Amint a kvézálok lecsapnak a gyümölcsre, néha beleakad az uszályuk a tüskékbe, és elvesztik őket. De egy idő múlva újra visszanő a farktolluk.

Ezért a madár méltó a nevéhez. A „kvézál” szó az azték „quetzalli” szóból ered, melynek jelentése: ’becses’ vagy ’gyönyörű’. Sajnos a szépsége miatt veszélybe került a kvézál — olyannyira, hogy a veszélyeztetett fajok közé sorolják. Azért vadásznak rá, hogy ajándéktárgyakat készítsenek belőle, és eladják. Néhány madarat élve fogtak el, hogy házi kedvencként eladják. Vezetőnk szerint azonban a kvézál most némi jogi védelmet élvez ezekkel a veszélyekkel szemben.

Az erdőirtás is veszélyezteti az életben maradásukat, hiszen e miatt a tevékenység miatt egyre kisebb a természetes környezetük. Ennek a tündöklő madárnak és más vadon élő állatnak a védelmére Costa Ricának körülbelül 27 százalékát védett területté nyilvánították.

Valóban érdemes volt elmenni megnézni a kvézált. Igaz ugyan, hogy a londoni British Museumban láthatod Hernán Cortés kvézáltollból készült fejdíszét, de ezek a tollak sokkal érdekesebbek, ha egy élő madáron látod őket a vadonban! Jelenleg a vadon élő kvézálok továbbra is szabadságnak és viszonylagos biztonságnak örvendenek Közép-Amerika köderdőiben.