A Biblia nézőpontja

Van, amikor indokoltan hazudhatunk?

„EGY KIS PONTATLANSÁGGAL NÉHA RENGETEG MAGYARÁZKODÁST LEHET ELKERÜLNI.”

EZ A megjegyzés jól szemlélteti, hogy sokan miként éreznek a hazugsággal kapcsolatban. Úgy érvelnek, hogy nem helytelen hazudni, ha senkinek sem ártunk vele. Ennek a fajta érvelésnek még tudományos elnevezése is van: szituációetika. E szerint csak az úgynevezett szeretet törvényét kell betartanod. Vagyis „ha helyesek az indítékaid, és jó a szíved, (akkor) hazudni . . . nem komoly dolog” — magyarázza Diane Komp írónő.

Ez a nézőpont általános a mai világban. A társadalmat megrázzák azok a botrányok, amelyekben kiemelkedő politikusok és más világi vezetők hazudnak. Ilyen légkörben sokan már nem veszik olyan komolyan azt a kötelességüket, hogy igazat mondjanak. Vannak területek, ahol a hivatalos eljárásmód megkívánja a hazugságot. „Fizetnek azért, hogy hazudjak. Én vagyok a legsikeresebb üzletkötő, és az évi kiértékelésekkor nagyon dicsérően szólnak tevékenységeimről, ha hazudok . . . Úgy tűnik, az üzletkötői tanfolyamoknak mindenhol ez a lényegük” — panaszkodik egy bolti eladónő. Sokan hiszik, hogy nem származik igazi veszély az úgynevezett ártalmatlan hazugságból. Vajon ez így van? Vannak olyan alkalmak, amikor a keresztények indokoltan hazudhatnak?

A Biblia magas irányadó mértéke

A Biblia nyíltan elítél mindenféle hazugságot. „Elveszted [Isten], a kik hazugságot szólnak” — jelenti ki a zsoltáríró (Zsoltárok 5:7; lásd még: Jelenések 22:15). A Bibliában a Példabeszédek 6:16–19-ben hét dolog van felsorolva, amit Jehova gyűlöl. „A hazug nyelv” és „a hazugságlehelő hamis tanú” szerves része ennek a felsorolásnak. Miért? Mert Jehova gyűlöli a hazugság okozta károkat. Ez az egyik oka, amiért Jézus hazugnak és emberölőnek nevezte Sátánt. Hazugságai a gyötrelembe és a halálba sodorták az emberiséget (1Mózes 3:4, 5; János 8:44; Róma 5:12).

Hogy milyen komolyan tekinti Jehova a hazugságot, az jól látható abból, ami Anániással és Safirával történt. Ez a két személy szándékosan hazudott az apostoloknak abbeli próbálkozásában, hogy nagylelkűbbnek látsszon annál, mint amilyen a valóságban volt. Tettük szándékos és előre megfontolt volt. Péter apostol ezért ezt mondta: „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”  Ezért mindkettőjüket halállal sújtotta Isten (Cselekedetek 5:1–10).

Évekkel később Pál apostol erre figyelmeztette a keresztényeket: „Ne hazudjatok egymásnak” (Kolossé 3:9, Újfordítású revideált Biblia). Ez az intés alapvető fontosságú a keresztény gyülekezetben. Jézus azt mondta, hogy igaz követőinek az alapelveken nyugvó szeretet az ismertetőjelük (János 13:34, 35). Ez a képmutatás nélküli szeretet csak olyan környezetben növekedhet, és csak akkor virágozhat, ha az egyének teljesen őszinték egymáshoz, és teljesen megbíznak egymásban. Nehéz szeretni valakit, ha nem vagyunk megbizonyosodva arról, hogy az illető mindig igazat mond nekünk.

Jóllehet minden hazugság elítélendő, vannak olyan hazugságok is, amelyek komolyabbak a többinél. Egy személy például talán zavartságában vagy félelmében hazudik. Egy másik talán gonosz módon, állandó jelleggel hazudik, azzal a szándékkal, hogy ártson vagy kárt okozzon ezzel másoknak. Gonosz indítéka miatt ez a szándékosan hazug ember veszélyeztet másokat — az ilyen személyt kiközösítik a gyülekezetből, ha nem bánja meg a bűnét. Mivel nem minden hazugság fakad gonoszságból, vigyáznunk kell, nehogy szükségtelenül elítéljünk valakit, amíg meg nem bizonyosodtunk arról, hogy a hazugsággal kapcsolatos minden tényezőt ismerünk. Figyelembe kell venni az indítékokat és az enyhítő körülményeket (Jakab 2:13).

„Óvatosak, mint a kígyók”

Természetesen az, hogy szavahihető személyek vagyunk, még nem jelenti, hogy kötelesek vagyunk kifecsegni minden információt bárkinek, aki megkérdez tőlünk valamit. „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy . . . néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket” — figyelmeztetett Jézus a Máté 7:6-ban. Például a gonosz szándékú egyéneknek talán nincs joguk tudni bizonyos dolgokat. A keresztények tudják, hogy a világ ellenséges érzülettel viseltetik irántuk. Ezért Jézus azt tanácsolta a tanítványainak, hogy legyenek „óvatosak, mint a kígyók”, ezzel együtt maradjanak „ártatlanok, mint a galambok” (Máté 10:16, NW; János 15:19). Jézus nem mindig mondta el a teljes igazságot, különösen akkor nem, ha az összes tény feltárása szükségtelen bajt hozott volna saját magára vagy a tanítványaira. De még ilyen alkalmakkor sem hazudott. Inkább nem mondott semmit, vagy másra terelte a szót (Máté 15:1–6; 21:23–27; János 7:3–10).

A Bibliában szereplő hűséges férfiak és asszonyok, mint például Ábrahám, Izsák, Ráháb és Dávid, hasonlóképpen éles elméjűek és óvatosak voltak, amikor lehetséges ellenségekkel álltak szemben (1Mózes 20:11–13; 26:9; Józsué 2:1–6; 1Sámuel 21:10–14). A Biblia ezeket a férfiakat és asszonyokat a hűséges imádókhoz sorolja, akiknek az életét az engedelmesség jellemezte. Ezért utánzásra méltók (Róma 15:4; Zsidók 11:8–10, 20, 31–39).

Lehetnek olyan alkalmak, amikor az tűnik a legegyszerűbb kiútnak, ha hazudunk. A napjainkban élő keresztények azonban jól teszik, ha Jézus életét utánozzák, és ha hallgatnak a Biblia által kiiskolázott lelkiismeretükre, mikor különösen nehéz helyzetben vannak (Zsidók 5:14).

A Biblia arra buzdít bennünket, hogy legyünk szavahihetőek és becsületesek. Hazudni helytelen, és követnünk kell a Biblia tanácsát: „szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával” (Efézus 4:25). Ha ezt tesszük, tiszta marad a lelkiismeretünk, előmozdítjuk a békét és a szeretetet a gyülekezetben, valamint továbbra is tiszteletet szerzünk ezzel az „igaz Istennek” (Zsoltárok 31:6, Úf; Zsidók 13:18).

[Kép a 20. oldalon]

Anániás és Safira azért vesztették életüket, mert hazudtak