Bennünk van az élet utáni vágy

MARY klinikai depresszióban szenvedett, és még más egészségi gondjai is voltak. De nem szigetelte el magát a családjától, és nem is volt alkoholista vagy kábítószer-élvező. Mary esete jól szemlélteti, hogy nem kell minden kockázati tényezőnek meglennie egy komoly öngyilkossági kísérlethez.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Mary is csak azokat a statisztikai adatokat igazolja, melyek szerint sikeresek az idősek arra irányuló erőfeszítései, hogy véget vessenek az életüknek. Napokig kómában volt, nem reagált semmire. A helyi kórház intenzív osztályán feküdt, és alig adott életjelet. Zaklatott férje, John szinte nem is mozdult el mellőle. Az orvosok figyelmeztették Johnt és a családot, hogy Mary talán nem marad életben, de ha mégis, akkor várható, hogy maradandó agykárosodásban fog szenvedni.

Maryt mindennap meglátogatta az egyik szomszédja, Sally, aki Jehova Tanúja. „Arra buzdítottam a családot, hogy ne adja fel a reményt — mondja Sally. — Édesanyám cukorbetegségben szenved, és évekkel ezelőtt ő is hetekig kómában volt. Az orvosok azt mondták a családunknak, hogy nem fogja túlélni, de ő életben maradt. Maryvel is azt tettem, amit édesanyámmal: megfogtam a kezét, és beszéltem hozzá. Úgy tűnt, mintha valami halvány reakciót érzékeltem volna.” Harmadnapra a reakció erősebb lett, és úgy látszott, Mary felismeri az embereket, jóllehet nem tudott hozzájuk beszélni.

„Meg tudtam volna akadályozni?”

„Johnnak rendkívül nagy bűntudata volt — mondja Sally. — Biztos volt benne, hogy mindez az ő hibájából történt.” Nem ritkaság, hogy az öngyilkosságot elkövetők vagy azt megkísérlők szerettei így éreznek. „Emlékeztettem arra, hogy Maryt klinikai depresszióval kezelik. Mary beteg volt, és nem tudta legyőzni ezt a betegséget, mint ahogyan ő sem tudta legyőzni a saját fizikai betegségét.”

Azokat, akiknek valamelyik szerettük öngyilkosságot követ el, gyakran ez a kérdés kínozza: Mit tehettem volna, hogy megakadályozzam? Ha figyelünk a figyelmeztető jelekre és a kockázati tényezőkre, akkor talán megakadályozhatjuk a kísérletet. De ha nem, akkor se feledd, hogy nem te vagy a felelős egy másik ember  önpusztító tettéért (Galátzia 6:5). Különösen akkor fontos erre emlékezni, ha az öngyilkosságot elkövető családtag elszántan arra törekszik, hogy bűntudatot keltsen másokban. Dr. Hendin, akit már korábban is idéztünk, ezt mondja: „Tartsuk észben, hogy a halálos kimenetelű öngyilkossági kísérlet elkövetői gyakran olyan személyek, akik ezzel azt remélik, hogy hatással lehetnek másokra, vagy befolyásolni tudják mások érzéseit, jóllehet nem fogják megtudni, sikerrel jártak-e, vagy sem, hiszen ők már halottak lesznek.”

A továbbiakban a következőre világít rá dr. Hendin: „Az idős öngyilkosok gyakran a felnőtt gyermekeiket, vér szerinti testvéreiket vagy házastársukat akarják befolyásolni, irányítani, illetve így akarják kikövetelni, hogy többet törődjenek velük. Sokszor lehetetlen kielégíteni a beteg kívánságait, és rendszerint nem tűrnek megalkuvást ezekkel a kívánságokkal szemben. A kevésbé komoly öngyilkossági kísérleteket pedig gyakran komolyak követik.”

Az ilyen helyzetben lévő családtagok úgy érezhetik, hogy valóban rendkívüli, erejüket meghaladó nyomás nehezedik rájuk. Sose feledjük azonban, hogy Jehova Isten feltámasztja a halottakat, kik között bizonyára ott lesznek azok a szeretteink is, akik depresszió, elmebetegség  vagy kétségbeesés miatt oltották ki saját életüket. (Lásd „A Biblia nézőpontja: Feltámadnak majd azok, akik öngyilkosságot követtek el?” című cikket az Ébredjetek! 1990. szeptember 8-ai angol számában a 22., 23. oldalon.)

Bár az öngyilkosságot nem lehet jogosnak ítélni, vigasztaló tudni, hogy szeretteink jövőbeni kilátása Istentől függ, aki teljesen megérti azokat a gyengeségeket és gyarlóságokat, amelyek valakit ilyen elszánt tett elkövetésére indítanak. A Biblia ezt írja Jehováról: „a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsoltárok 103:11–14).

Kedvező kimenetel

Mary két napig élet-halál között volt, de végül életben maradt. Elméje fokozatosan kitisztult, John pedig hazavitte őt. Otthon minden gyógyszert gondosan elzártak. Mary most rendszeresen szakszerű segítséget kap, és azt mondja, hogy képtelen megmagyarázni, sőt még csak nem is emlékszik arra a borzalmas kényszerítő erőre, ami miatt majdnem kioltotta az életét.

John és Mary szomszédja, Sally most heti bibliatanulmányozást folytat velük. Megismerték a Bibliából, hogy Isten pontosan azokat a gondokat fogja megoldani a közeljövőben, amelyek most olyannyira megoldhatatlannak tűnnek, különösen az időseknek. „Természetesen a bibliatanulmányozás önmagában még nem csodaszer — magyarázza Sally. — Saját magadnak kell megbizonyosodnod a Szentírásból arról, hogy ezek az ígéretek valóságosak, utána pedig alkalmaznod kell a tanultakat. Úgy gondolom, Johnnak és Marynek most már igazi reményük van a jövőre.”

Ha sötét kilátásaid vannak a jövőre, és ha valódi reményre szeretnél szert tenni, miért ne lépnél kapcsolatba Jehova Tanúival? Engedd, hogy bebizonyítsák neked, mint ahogyan Johnnak és Marynek is, hogy nincs olyan gond, amelyet Isten ne tudna megoldani, és ne oldana meg a közeljövőben. Bármilyen rossznak tűnjenek is a dolgok jelenleg, van megoldás rájuk. Kérünk, vizsgáld meg velünk együtt a jövőre vonatkozó biztos reményt, amely sokakban megújította az élet utáni vágyat.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Kockázati tényezők és figyelmeztető jelek

„Az időseknél mások az öngyilkosság kockázati tényezői, mint a fiataloknál” — jegyzi meg a The Journal of the American Medical Association. Az időseknél tapasztalható kockázati tényezők ezek lehetnek: „gyakoribb náluk az alkoholizmus és a depresszió, többször fordulnak olyan módszerekhez, amelyek biztosan halálos kimenetelűek lesznek, és elszigetelik magukat. Továbbá az időseknek . . . több fizikai és lelki betegségük van.” Stephen Flandersnek a Suicide című könyve a következő kockázati tényezőket sorolja fel, mely közül mindegyik megérdemli a figyelmünket:

Krónikus depresszió:

„A kutatók arról számolnak be, hogy az öngyilkosok 50 vagy még ennél is nagyobb százalékának már volt súlyos depressziója.”

Reménytelenség:

Vannak tanulmányok, amelyekből kitűnik, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek öngyilkosok azok az emberek, akik bár nem látszanak depressziósnak, de semmi reményük sincs a jövőre.

Alkoholizmus és kábítószer-élvezet:

„Becslések szerint [az alkoholisták] 7-21 százaléka vet véget életének, míg az átlagnépességnek kevesebb mint 1 százaléka.”

A család hatása:

„A tanulmányok rámutatnak, hogy amely családban már történt öngyilkosság, ott a többi családtag is nagyobb kockázatnak van kitéve, hogy kioltja saját életét.”

Betegség:

„Az egészség hanyatlásától való félelem — és az attól való félelem, hogy akár még intézetbe is kerülhet az illető — elég lehet ahhoz, hogy némely idős emberből kiváltsa az öngyilkossági reakciót.”

Veszteségek:

„Vannak szemmel látható veszteségek — például a házastárs vagy egy barát, a munkahely vagy az egyén egészségének elvesztése. De vannak olyanok is, amelyek nem annyira nyilvánvalóak. Ilyen az önbecsülés, a tekintély vagy a biztonságérzet elvesztése.”

Ezeken a kockázati tényezőkön kívül Flanders könyve a következő figyelmeztető jeleket sorolja fel, amelyeket sosem szabad félvállról venni:

Korábbi öngyilkossági kísérlet:

„Ez a legfőbb jele a lehetséges öngyilkosságnak.”

Az öngyilkosság emlegetése:

„A nyilvánvaló veszélyt jelzik a következő kijelentések: »Akkor majd nem kell többet aggódniuk miattam.« »Jobb lesz nekik nélkülem.«”

Végső intézkedések:

„Ilyen lehet például a végrendelet készítése, becses tárgyak elajándékozása, és annak megszervezése, hogy gondoskodjanak a házi kedvencekről.”

A személyiségben vagy a viselkedésben történő változás:

Ha ez „az önértékelés hiányát vagy a reménytelenséget hangoztató kijelentésekkel párosul”, akkor az „már olyan komoly depresszió jele lehet, amely önpusztító viselkedéshez vezethet”.

[Kép a 7. oldalon]

Az életben maradtaknak gyakran segíteni kell, hogy meg tudjanak birkózni azzal, hogy házastársuk öngyilkos lett