Gondosan eltitkolt jelenség

„Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos” (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata).

LEGKÖZELEBB, amikor cukrot teszel a kávédba, gondolj a haiti Prevotra, akinek jó munkát ígértek egy másik Karib-tenger vidéki országban. Ehelyett azonban eladták nyolc dollárért.

Prevot osztozik több ezer rabszolgasorba került honfitársának a sorsában. Arra kényszerítik őket, hogy kis pénzért vagy ingyen hat-hét hónapon át cukornádat vágjanak. Ezeket a rabokat zsúfolt, mocskos helyen szállásolják el. Miután elszedik a holmijaikat, cukornádvágó késeket nyomnak a kezükbe. Az ételért dolgozniuk kell. Ha megpróbálnak megszökni, megverhetik őket.

Gondolj egy délkelet-ázsiai lány, Lin-Lin esetére. Tizenhárom éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Egy állásközvetítő iroda 480 dollárért megvette őt az édesapjától, jó munkát ígérve neki. Az érte fizetett árról azt mondták, hogy „a fizetésének az előlege”, így biztosítva azt, hogy huzamosan az új tulajdonosaihoz legyen kötve. Tisztességes munka helyett Lin-Lint egy bordélyházba vitték, ahol a vendégek óránként négy dollárt fizettek érte a tulajdonosnak. Lin-Lin gyakorlatilag rab, mivel nem mehet el addig, amíg az adóssága nincs törlesztve. Ebbe beletartozik az az összeg, amit a bordély tulajdonosának kell fizetnie, ezenkívül törlesztenie kell a kamatokat és egyéb kiadásai is vannak. Ha Lin-Lin nem tesz eleget a munkaadója kívánságainak, megverhetik vagy megkínozhatják. Ami még ennél is rosszabb, ha szökni próbál, talán meg is ölik.

Szabadság mindenkinek?

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy már nem létezik a rabszolgaság. Számos egyezmény, nyilatkozat és határozat után hivatalosan kihirdették, hogy a rabszolgaságot eltörölték a legtöbb országban. Mindenhol határozottan állítják, hogy iszonyodnak a rabszolgaságtól. Nemzeti törvények tiltják a rabszolgaságot, a rabszolgaság felszámolását pedig belefoglalták a nemzetközi okmányokba. E tekintetben figyelemre méltó a bevezetőben említett, 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a 4. cikke.

Ám még mindig létezik és virágzik a rabszolgaság — akkor is, ha néhányan nem szereznek tudomást erről a gondosan eltitkolt jelenségről. Phnom Penh-től Párizsig, Mumbaitól Brasíliáig több millió embertársunkat — férfiakat, nőket, gyermekeket — kényszerítik arra, hogy rabszolgaként vagy a rabszolgákéhoz hasonló körülmények között éljenek és dolgozzanak. A londoni központú Anti-Slavery International (rabszolgaságot ellenző nemzetközi szövetség), mely a világon a legrégebb óta végez kényszermunkával kapcsolatos megfigyeléseket, több százmillióra becsüli a rabszolgaságban élő emberek számát. Elképzelhető, hogy több rabszolga van napjainkban, mint ezelőtt bármikor!

El kell ismerni, hogy nem a béklyó, a korbács és az árverések jellemzőek a modern kori rabszolgaságra. A kényszermunka, kényszerházasság, adósság miatti rabszolgaság, gyermekmunka és gyakran a prostitúció a modern kori rabszolgaság csupán néhány ismertebb formája. A rabszolgák lehetnek ágyasok, tevehajcsárok, cukornádvágók, szőnyegszövők vagy útépítők. Igaz, a rabszolgák nagy többségét nem nyilvános árverésen adják el, de valójában nekik sincs jobb sorsuk az elődeiknél. Bizonyos esetekben az életük még tragikusabb.

Kik válnak rabszolgákká? S hogyan válnak azokká? Hogyan próbálnak segíteni nekik? Van-e rá esély, hogy a közeljövőben teljesen megszűnjön a rabszolgaság?

 [Kiemelt rész/kép a 4. oldalon]

MI A MODERN KORI RABSZOLGASÁG?

Erre a kérdésre még az Egyesült Nemzetek Szervezete is nehezen tud válaszolni, noha már több éve próbálkozik vele. A rabszolgaság egyik meghatározását ezekkel a szavakkal találjuk egy 1926-os, rabszolgaságról szóló egyezményben: „A rabszolgaság egy olyan egyénnek a helyzete vagy állapota, aki felett bizonyos vagy teljes mértékű tulajdonjoga van valakinek.” De a szó további magyarázatra szorul. Barbara Crossette újságírónő szerint „a rabszolgaság megnevezés alkalmazható azokra az alacsony fizetésű munkásokra, akik ruha- és sportöltözet készítő külföldi gyárakban, illetve az amerikai városok »munkásnyúzó« üzemeiben dolgoznak. Ezzel a szóval megbélyegzik a szexipart és börtönmunkát is.”

Az Anti-Slavery International igazgatója, Mike Dottridge úgy véli, hogy „mivel a rabszolgaság új formákat ölt — vagy mert a szót több helyzetre is alkalmazzák —, fennáll a veszély, hogy egyre homályosabb lesz, mit is jelent valójában, sőt még a jelentősége is csökken”. Úgy véli, hogy „a rabszolga szó magában hordozza a tulajdonjog vagy a mások élete feletti irányítás gondolatát”. Magában foglalja azt, hogy az egyént kényszerítik valamire, korlátozzák a mozgásszabadságát, „nem mehet el szabadon, és nem válhat meg a munkaadójától”.

A. M. Rosenthal a The New York Times című újságban ezt írta: „A rabszolga a rabszolgák életét éli: halálra dolgoztatják, megerőszakolják, éheztetik, kínozzák és teljesen megalázzák.” Hozzátette: „Ötven dollárba kerül egy rabszolga, ezért igazán nem számít [a tulajdonosnak], hogy a szolga meddig húzza, mielőtt testét belevetik valamelyik folyóba.”

[Forrásjelzés]

Ricardo Funari