Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az egész világ rabja a dohányzásnak

Az egész világ rabja a dohányzásnak

Az egész világ rabja a dohányzásnak

BILL kedves, intelligens és erős ember volt. Szerette a családját. De elég korán elkezdett dohányozni. Később megutálta ezt a szokását. Cigarettával a szájában őszintén a dohányzás ellen figyelmeztette a fiait, és elmondta, milyen ostoba szokás ez. Volt, amikor egy csomag cigarettát összegyűrt erős kezével, és a szoba másik felébe hajította azzal a fogadalmával, hogy ez volt az utolsó szál, amit elszívott. De hamarosan visszaszokott a dohányzásra — először csak titokban dohányzott, majd nyíltan.

Bill több hónapig rettenetes fájdalmakat élt át, majd 15 évvel ezelőtt meghalt rákban. Ha nem dohányzott volna, valószínűleg még ma is élne. Feleségének még mindig volna férje, fiainak pedig volna édesapjuk.

Bár Bill halála tragikus volt a családjának, semmiképp sem beszélhetünk egyedülálló esetről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a dohányzással összefüggésbe hozható megbetegedésekben évente körülbelül négymillió ember hal meg, vagyis nyolc másodpercenként egy. Világszerte a dohányzás okozza a legtöbb olyan betegséget, amely egyébként megelőzhető lenne. Ha a jelenlegi irányzat így folytatódik, akkor 20 éven belül a dohányzás miatt fognak a legtöbben meghalni és lerokkanni világszerte — többen, mint az AIDS, tuberkulózis, anyahalandóság, járműbalesetek, öngyilkosság és a gyilkosságok miatt összesen.

A cigaretta öl. Mégis mindenhol dohányoznak az emberek. Világviszonylatban legalább 1,1 milliárd ember dohányzik, írja a WHO. Ez azt jelenti, hogy a világon élő felnőtteknek durván egyharmada.

Elemzők becslése szerint a dohánygyártó cégek most több száz millió dollárt költenek az ellenük indított perekre, de ez az összeg eltörpül a többmilliárdos hasznuk mellett. Egyedül az Egyesült Államokban becslések szerint 1,5 milliárd cigarettát gyártanak a dohánygyárak naponta. Világviszonylatban a dohánygyártó cégek és az állami monopóliumok több mint ötbillió cigarettát adnak el évente!

Miért ragaszkodnak oly sokan ehhez a halált okozó szokáshoz? Ha valaki dohányzik, hogyan tud leszokni róla? Ezekre a kérdésekre a következő cikkekben válaszolunk.