Lamu — Sziget, mely fölött megállt az idő

AZ ÉBREDJETEK! KENYAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

ENYHE, sós szél dagasztotta a vitorlavásznakat. A kicsiny, fából készült hajó szinte röpült. Magasan a fedélzet fölött, az árbocba kapaszkodva egy őr fürkészte a szárazföldet a látóhatáron, szemével feszülten vizsgálva a tündöklő Indiai-óceánt. Ez az i. sz. XV. században történt, és ezek a tengerészek Lamu szigetét keresték.

Arany, elefántcsont, fűszerek és rabszolgák — Afrikában mindezt meg lehetett kapni. Afrika kincseinek vonzereje és a felfedezés utáni vágy arra ösztönzött vakmerő embereket, hogy távoli országokból a kelet-afrikai partokra hajózzanak. A tengerészek szembeszálltak a viharos tengerekkel és a vad szelekkel, miközben a kincs után kutattak. Bezsúfolódva a kényelmetlen, fából épített vitorlás hajókba, hosszú útra keltek.

A kelet-afrikai partok mentén félúton egy kis szigetcsoportnál, a Lamu szigetcsoportnál ezekre a tengerjáró utazókra és gyenge hajóikra mély, biztonságos kikötő várt, melyet korallzátonyok fogtak közre. A tengerészek itt újra fel tudták tölteni hajóikat friss vízzel és élelemmel.

A XV. századra Lamu szigete virágzó kereskedelmi, valamint utánpótlást nyújtó központ lett. A XVI. században ideérkező portugál tengerészek vagyonos kereskedőkkel találkoztak, akik selyemturbánt és lengő kaftánt viseltek. Parfümöktől illatozó asszonyokat aranyból készült karperecek és bokaperecek ékesítettek, amint végighaladtak a keskeny utcákon. Az egész dokk mentén vitorlás hajók pihentek bevont, háromszögű vitorláikkal, és teljesen meg voltak rakodva árukkal, melyeket külföldi országokba akartak szállítani. Egymáshoz kötözött rabszolgák csoportokba zsúfolva arra vártak, hogy behajtsák őket a daukba (arab vitorlás hajókba).

A korai európai felfedezők meglepődtek, amikor látták Lamu magas színvonalú higiéniáját és magas szintű építészetét. A tenger felé néző házakat koralltömbökből építették, melyeket a helybeli bányákból kézzel véstek ki, és kifinomult ízléssel faragott, súlyos faajtók őrizték a bejáratokat. Jól elrendezett sorokban helyezkedtek el a házak, melyeket úgy terveztek, hogy a hűsítő tengeri szelek keresztülfújjanak a keskeny utcákon, enyhülést nyújtva ezzel a tikkasztó hőségben.

A tehetősebb lakosok otthonai nagyok és tágasak voltak. A fürdőszobákban friss víz volt bevezetve kezdetleges vízvezetékrendszerrel. A szennyvíz elvezetése ugyanilyen nagy hatást keltő volt, és fejlettebb volt, mint az akkori idők sok európai országában. Kőből kifaragott nagy csővezetékek a tenger felé vezettek, és a mélyre ásott gödrökbe szállították a szennyvizet. Ezek a gödrök távol voltak a frissvíz-forrásoktól. A kőből épített ciszternák friss vízzel látták el a házakat, és apró halak voltak bennük, melyek a szúnyogok lárváival táplálkoztak, s így távol tartották a házaktól ezeket a csípős rovarokat.

A XIX. századra Lamu az óceánjáró daukat nagy mennyiségben látta el elefántcsonttal, olajjal, magvakkal, állatok lenyúzott bőrével, teknősök páncéljával, vízilófogakkal és rabszolgákkal. Idővel azonban Lamu jóléte kezdett hanyatlani. A pestis, az ellenséges törzsek portyázó hadjáratai, és a rabszolga-kereskedelemre kirótt korlátozások csökkentették Lamu gazdasági jelentőségét.

 Visszalépés a múltba

Olyan most a lamui kikötőbe vitorlázni, mintha visszamennénk a történelemben. Az Indiai-óceán hatalmas kék kiterjedése felől állandóan fúj a szél. Lágy, türkiz hullámok mossák a homokos, fehér partokat. Ősi tervezésű fadauk siklanak a part mentén, háromszög alakú, fehér vitorláik pedig röpködő pillangókhoz hasonlítanak. Halból, gyümölcsből, kókuszdióból, tehenekből és csirkékből álló rakományukkal, valamint utasokkal a fedélzetükön a lamui kikötő felé tartanak.

A dokkban pálmafák susognak a forró szellőben, némi árnyékot adva a fahajókról lerakodó férfiaknak. A piac emberektől nyüzsög, akik hangosan cserélgetik portékáikat. Ezek a kereskedők nem aranyat, elefántcsontot vagy rabszolgákat keresnek, hanem banánt, kókuszdiót, halat és kosarakat.

Egy nagy mangófa árnyékában férfiak hosszú köteleket fonnak szizálrostból, és a vitorlavásznakat javítják, hiszen csak ezekkel tudnak haladni a fából készült dauk. A keskeny utcákon mindenfelé nyüzsögnek az emberek. A kereskedők hosszú, lengő, fehér színű köntöst viselnek, és mindenféle árukkal telezsúfolt boltjaikból kiabálva hívogatják a vásárlókat, hogy nézzék meg portékáikat. Egy szamár gabonát tartalmazó zsákokkal jól megpakolt fakordélyt húz erőlködve, és átfurakszik az emberáradaton. Lamu lakosai gyalog járnak a szigeten, mivel itt nincsenek gépjárművek. Csak hajóval lehet a szigetre jutni.

A nap delelőjén úgy tűnik, mintha az idő megállna. Csak néhány ember  van kint a tikkasztó hőségben, és még a szamarak is mozdulatlanul állnak, szemüket erősen becsukják, várva a hőség enyhülését.

Amint a nap kezd lehanyatlani, és csökken a hőség, az alvó sziget feléled. A kereskedők szélesre tárják nehéz, faragott ajtóikat, hogy folytassák a kereskedést, és lámpáik késő estig égnek. Az asszonyok megfürdetik kisgyermekeiket, majd kókuszolajjal bekenik őket, míg bőrük nem ragyog. A kókuszpálma leveleiből szőtt szőnyegen ülve ételt készítenek. Itt még mindig nyílt tűzön főznek, és fenséges ételeket készítenek illatos fűszerekkel beszórt halból és rizsből, melyet kókusztejjel főznek meg. Az emberek barátságosak, vendégszeretők és könnyed életet élnek.

Bár Lamu elvesztette korábbi tündöklését, a hagyományos, XX. század előtti afrikai kultúra itt még mindig virágzik. A forró, trópusi napon az élet éppen úgy folyik, mint több évszázada. Az idelátogatók a múltba és a jelenbe egyaránt belecsöppennek. Lamu tényleg olyan hely, amely bámulatosan túlélte a letűnt korokat — e sziget fölött megállt az idő.

[Kiemelt rész/képek a 16–17. oldalon]

Látogatásunk Lamura

Nem túl régen egy csoporttal elmentünk Lamura, de nem azért, hogy vásároljunk vagy eladjuk áruinkat. Keresztény testvéreinket és testvérnőinket látogattuk meg, vagyis olyan személyeket, akik szintén Jehova Tanúi. Kis repülőgépünk északra repült a csipkézett kenyai partvidék fölött. Messze alattunk lágy hullámok mosták a buja, zöld színű trópusi erdőket szegélyező fehér homoksávot. Majd látszólag a semmiből előbukkant a lamui szigetcsoport, mely a türkiz tengerben úgy ragyogott, mint egy ékszer. Egy nagy afrikai sashoz hasonlóan a szigetek fölött keringtünk, majd leereszkedtünk az égből, és a kontinensen egy kis leszállópályán landoltunk. Kiszálltunk a gépből, elsétáltunk a víz széléhez és felszálltunk egy fadaura, hogy Lamura menjünk.

Ragyogóan sütött a nap, a tengeri szél meleg és friss volt. A szigetre érve észrevettük, hogy a mólón emberek tolonganak. Erős férfiak kirakták a nehéz rakományt a hajókból, az asszonyok pedig ügyesen egyensúlyozták fejükön áruikat. Csomagjainkat cipelve áttörtünk a tömegen, és megálltunk egy pálmafa árnyékában. Perceken belül észrevettek bennünket keresztény testvéreink, és szívélyesen fogadtak a szigetükön.

Reggel jóval napfelkelte előtt ébredtünk, hogy a tengerparton testvéreinkkel és testvérnőinkkel találkozzunk. Hosszú, többórás utat kellett megtennünk, hogy eljussunk a gyülekezeti összejövetelekre. Ivóvízzel, széles karimájú kalappal és kényelmes gyaloglócipővel készültünk az útra. Hátunk mögött a hajnali fényekkel a kontinens felé vitorláztunk, ahol az összejöveteleket tartják.

A testvérek kihasználták a lehetőséget, hogy a hajón utazóknak tanúskodjanak, és mire partra szálltunk, már néhány bibliai beszélgetésben részt vettünk, és több  folyóiratot elterjesztettünk. Kietlen út fogadott bennünket, mely forró és poros volt. Az elhagyatott, bozótos vidéken sétálva azt tanácsolták nekünk, hogy tartsuk nyitva a szemünket a vadállatok miatt: időnként elefántok haladnak át az úton. A testvérek vidámak és boldogok voltak, miközben lassan az úti célunk felé sétáltunk.

Nem telt bele sok idő, és megérkeztünk egy kis faluba. Itt másokkal is találkoztunk a gyülekezetből, akik távoli területekről jöttek. A nagy távolságok miatt négy gyülekezeti összejövetelt tartottak meg ezen az egy napon.

Az összejöveteleket egy kis, megmunkálatlan kövekből épített iskolában tartották, ahol kezdetleges ablakok és ajtók vannak. Az osztályteremben 15-en ültünk keskeny fapadokon, és egy nagyszerű bibliai programot figyeltünk élvezettel, mely buzdító és oktató jellegű volt. Úgy tűnt, senki sem bánja a tikkasztó hőséget, melyet a fejünk fölött lévő bádogtető sugárzott. Egyszerűen mindenki boldog volt, hogy együtt lehet a többiekkel. Négy óra hosszat tartottak az összejövetelek, majd elköszöntünk egymástól, és mindenki elment más-más irányba. Mire visszaértünk Lamura, az aranyszínű nap a horizonton volt.

Aznap este a hűvösben élvezettel fogyasztottunk el egy egyszerű ételt a Lamu szigetén élő Tanú-családokkal. A következő napokban részt vettünk velük a prédikálómunkában: a kanyargós, szűk utcákban sétáltunk, és kerestük azokat az embereket, akik éhezik a Biblia igazságát. Ennek a néhány testvérnek és testvérnőnek a buzgalma és bátorsága buzdító volt számunkra.

Végül elérkezett az a nap, amikor el kellett mennünk. A testvérek elvittek bennünket a dokkokhoz, és szomorúan elbúcsúztunk egymástól. Azt mondták, hogy buzdító volt nekik a látogatásunk. Azon tűnődtünk, vajon tudják-e, hogy ők milyen nagy buzdításunkra voltak. A kontinensre érve hamarosan felszálltunk a kis repülőgépünkre. Amint az ég felé vettük utunkat, és egyre magasabbra repültünk, letekintettünk a gyönyörű Lamu-szigetre. Visszaemlékeztünk az ottani testvérek erős hitére, arra a hosszú útra, amelyet meg kell tenniük, hogy eljussanak az összejövetelekre, valamint felidéztük magunkban az igazság iránti buzgalmukat és szeretetüket. Régen a Zsoltárok 97:1-ben ez a prófécia lett feljegyezve: „Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek.” (Kiemelés tőlünk.) És tényleg, még a távoli Lamu szigetén is lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy annak a csodálatos reménynek örvendezzenek, hogy a jövőben Isten Királysága alatt meg fog valósulni a paradicsom. (Beküldött cikk.)

[Térkép/kép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

AFRIKA

KENYA

LAMU

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

© Alice Garrard

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

© Alice Garrard