A Biblia nézőpontja

Helyénvaló, ha Jézust imádjuk?

AZ ÉVSZÁZADOK során a kereszténységben sokan Mindenható Istenként imádták Jézus Krisztust, jóllehet maga Jézus kizárólag Jehova Isten felé irányította a figyelmet és az imádatot. Amikor például az Ördög arra igyekezett rávenni Jézust, hogy mutasson be előtte egy imádati aktust, ő ezt mondta: „Az Urat [Jehovát, NW], a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Máté 4:10). Később Jézus így oktatta a tanítványait: „Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van” (Máté 23:9).

Jézus elmondta egy szamaritánus asszonynak, hogy az embereknek milyenfajta imádatot kell bemutatniuk Istennek. Az általuk bemutatott imádatnak szellemen és igazságon kell alapulnia. Valójában „az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul” (János 4:23, 24). Igen, tiszteletteljes imádat kizárólag Isten felé irányulhat. Bárki vagy bármi másnak bemutatott imádat bálványimádás, amit a Héber és a Görög Iratok egyaránt elítélnek (2Mózes 20:4, 5; Galátzia 5:19, 20).

Egyesek közbevethetik: „Vajon nem arra enged következtetni maga a Biblia is, hogy Jézust is imádnunk kell? Nem azt írta Pál a Zsidók 1:6-ban, hogy »imádják őt [Jézust] az Istennek minden angyalai«?” Hogyan kell értenünk ezt az írásszöveget annak fényében, amit a Biblia a bálványimádásról mond?

Imádat a Bibliában

Először is azt kell megértenünk, hogy mit értett itt Pál az imádat alatt. A görög pro·szkü·neʹó szót használta. Egy bibliai szótár leírása szerint ez a szó betű szerint azt jelenti, hogy ’a tisztelet jeleként vagy hódolattal adózva kezet csókol valakinek’ (Unger’s Bible Dictionary). W. E. Vine egy másik műben azt írja, hogy a szó „a tiszteletadás megnyilvánulására utal, akár ember . . . , akár Isten felé irányul is ez a tisztelet” (An Expository Dictionary of New Testament Words). A bibliai időkben a pro·szkü·neʹó jelentése gyakran arra is kiterjedt, amikor valaki ténylegesen meghajolt egy magas állásban lévő személy előtt.

Lássuk például Jézusnak azt a példázatát, amely egy rabszolgáról szól, aki képtelen volt visszafizetni urának egy igen nagy pénzösszeget. Ebben a példázatban ennek a görög szónak az egyik alakja szerepel, és a Vida fordítás szövegezésében így olvasható ez a gondolat: „Leborult ekkor a rabszolga, imádva [a pro·szkü·neʹó egyik alakja] (hódolattal) kérlelte  [a királyt], ezt mondva neki: légy hosszútűrő irántam és mindent megfizetek neked” (Máté 18:26, kiemelés tőlünk). Vajon ez azt jelenti, hogy amit ez a férfi tett, az bálványimádás volt? Egyáltalán nem. Csupán kifejezésre juttatta azt a hódolatot és tiszteletet, ami a királyt, azaz urát és feljebbvalóját megilleti.

A bibliai időkben Keleten meglehetősen gyakoriak voltak a tiszteletadásnak, illetve a tisztelet kifejezésének ilyen formái. Jákób hétszer meghajolt, amikor találkozott a bátyjával, Ézsaúval (1Mózes 33:3). József testvérei arccal a földre borultak, vagyis meghajoltak József előtt, és így mutatták ki az egyiptomi udvarban betöltött állása iránti tiszteletüket (1Mózes 42:6). Ilyen megvilágításban könnyebben megérthetjük, hogy mi történt, amikor az asztrológusok rátaláltak a gyermek Jézusra. Szavaikkal úgy ismerték el őt, mint aki „a zsidóknak most született királya”. A Vida fordítás szerint a beszámoló azt mondja, hogy „földre borultak és imádták [pro·szkü·neʹó]” (Máté 2:2, 11).

Nyilvánvaló tehát, hogy a pro·szkü·neʹó szó jelentése, amit néhány bibliafordítás „imádatnak” ad vissza, nem kizárólag azt a fajta hódolatot írja le, ami Jehova Istent illeti meg. Arra a tiszteletre is utalhat, amit egy másik személy iránt tanúsítunk. Mindennemű félreértés elkerülése végett néhány bibliafordítás a pro·szkü·neʹó szót a Zsidók 1:6-ban a következőképpen fejezi ki: „boruljanak . . . lába elé” (Csia fordítás), „hódoljon előtte” (NW).

Jézus méltó a hódolatra

Vajon Jézus méltó az ilyen hódolatra? Tagadhatatlanul! Pál apostol a zsidókhoz írt levelében elmagyarázza, hogy Jézus „mindennek örököseként” „üle a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsidók 1:2–4). Ezért „a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2:10, 11).

Rendkívüli lesz, amikor Krisztus hamarosan arra fogja felhasználni ezt a kiemelt állását és az ezzel együtt járó széles körű végrehajtó hatalmat, hogy a földet teljes terjedelmében Paradicsommá változtassa. Jézus az isteni irányítás alatt és a váltságáldozata eredményeként megszabadítja a világot minden szomorúságtól, fájdalomtól és bánattól, és áldására lesz mindazoknak, akik alávetik magukat igazságos uralmának. Ne lenne hát méltó a tiszteletünkre és arra, hogy engedelmeskedjünk neki? (Zsoltárok 2:12; Ésaiás 9:6; Lukács 23:43; Jelenések 21:3, 4).

„Kizárólagos odaadást követelő Isten”

A Biblia azonban világosan rámutat, hogy imádatunk — vallásos hódolat és odaadás értelemben — kizárólag csak Isten felé irányulhat. Mózes leírása szerint Isten ’kizárólagos odaadást követel’. A Biblia arra int minket, hogy ’imádjuk azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait’ (5Mózes 4:24, NW; Jelenések 14:7).

Jézus kétségtelenül döntő fontosságú szerepet tölt be az igaz imádatban. Szerepe tiszteletre méltó (2Korinthus 1:20, 21; 1Timótheus 2:5). Ő az egyedüli út, amelyen keresztül képesek vagyunk közeledni Jehova Istenhez (János 14:6). Következésképpen az igaz keresztények helyesen teszik, ha imádatukat egyedül Jehova Isten felé, a Mindenható felé mutatják ki.