Amikor a „kis szerzetes” hazatér

AZ ÉBREDJETEK! KANADAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

MINDEN tavasszal, hét-nyolc hónapi nomád tengeri élet után, a lunda visszatér otthonába, az északi-sarki vizekbe. Most van a párzási idő, s a lunda láthatóan az alkalomnak megfelelően öltözött. Lába élénk narancssárgává vált, s csőrén színes lemez nőtt, mely később majd leválik. Jellegzetes fekete-fehér tollazatát egész évben megőrzi, ami némiképp papi jelleget kölcsönöz a külsejének. Talán ez a magyarázat arra, hogy miért kapta a lunda a Fratercula arctica tudományos nevet, melynek jelentése ’kis északi szerzetes vagy barát’. *

A lundák kis csoportokban a sziklás partokon lévő üregeik felé tartanak. Mindegyik csoport 20-30 madárból áll. A lunda az utazás alatt vagy az üreghez való megérkezéskor találja meg a társát. Érdekes módon sok lundának évről évre ugyanaz marad az ürege, és a társa is.

A lundák tudnak repülni, de egyértelmű, hogy nem tartoznak a világ legnagyobb „repülőtehetségei” közé. Igazából kényszerleszállásra emlékeztet az, ahogyan földet érnek a parton! Felszállni is elég esetlenül szoktak, s olykor úgy tűnik, hogy a madár szárnya nem fogja megtartani a tömzsi testet. Néhány lundának még az is nehézséget okoz, hogy kiemelkedjen a vízből. De mihelyt ezek a szárnyak verdesni kezdenek — ami percenként akár 400 csapást is jelenthet —, a lunda elérheti a 80 kilométeres óránkénti utazósebességet.

A lundák nyilvánvalóan otthonosabban mozognak a tengerben, mint a szárazföldön. De ki kell jönniük a szárazföldre, mivel a lundapárnak elő kell készítenie az üreget a kicsinye számára. Amikor kiérnek a szárazföldre, a pár kitisztítja az üreget, melynek a hossza ötven centiméter és két méter között van. Az üreget fűből, gallyakból és tollból álló alommal bélelik ki. Néhány lunda leomlott kövek alatti résekben vagy a sziklák repedéseiben fészkel. Csőrükkel utat törnek maguknak a lazább talajon át, majd úszóhártyás lábukkal ellapátolják a földet.

Az udvarlási szertartás a vízben megy végbe. A hímek a fejükkel bólintgatnak, felfújják a mellüket, csapkodnak a szárnyukkal, s a pár ismételten összeveregeti a csőrét. A madarak ezt az utóbbi szertartást, melyet csőrfenésnek neveznek, a párzás után többször is megismétlik. Úgy tűnik, hogy a pár így erősíti meg a közös kötelékeket.

A lerakott tojást a szülők szó szerint a szárnyaik alá veszik — e felelősségnek az apa és az anya közösen tesznek eleget. Az igazi munka hat héttel később kezdődik, amikor a fióka kikel a tojásból. A szürkésfekete, puha pihével borított fiókát a szülei még egy hétig melengetik a szárnyukkal, hogy fenntartsák a testhőmérsékletét. A lundaszülők egyre többször utaznak a tengerhez, hogy elegendő táplálékot biztosítsanak a kicsinyüknek. A halászexpedíciók nem túl veszélyesek, mivel sok lunda röpköd a tenger és az üregek között. Úgy tűnik, ez a lázas tevékenység megnehezíti a sirályoknak és más ragadozóknak, hogy rájuk támadjanak.

A lundák ügyes úszók és búvárok. Úszóhártyás lábukat kormánynak használva, s szárnyukkal hajtva magukat, több mint 30 másodpercig tudnak a víz alatt maradni, és csaknem 30 méter mélységig le tudnak merülni. A lunda egy-két kisebb hallal a csőrében — talán homoki angolnával vagy sallangos lazaccal — tér haza. Természetesen minél kisebbek a halak, annál többet tud belőlük a madár a csőrében tartani. Megfigyeltek egy lundát, mely több mint 60 halat kapott el! Csőrének hátrafelé irányuló tüskéi lehetővé teszik,  hogy ne ejtse el a halakat, miközben továbbiakat fog ki. Ez nagyon hasznos, ha azt vesszük, hogy egy lundafióka 50 halat is meg tud enni egyetlen nap leforgása alatt.

Úgy hat héttel később a lundaszülők visszamennek a tengerhez. A magára maradt lundafióka súlya megcsappan, miközben felkészül arra, hogy elhagyja az üreget. Esténként szárnygyakorlatokat végez. Végül az éj leple alatt leügyetlenkedi magát a tengerhez, majd erőtől duzzadva elúszik.

Két-három év is eltelik, mire a fiatal lunda visszatér születésének a helyére, s négy-öt év, amíg párosodik. A felnőtt lunda csaknem 500 grammot nyom, és csupán 30 centiméter magas. Bár a lunda elég kicsi madár, egészségesen 25 évig is elélhet. Volt egy lunda, mely igen tisztes kort, 39 évet élt meg!

A szakértők a lundák állományát 20 millió példányra becsülik. Ezek a madarak elbűvölő látványt nyújtanak. „A lundák a leghétköznapibb dolgokban is szórakoztatók” — írta David Boag és Mike Alexander a The Atlantic Puffin című könyvében. Ha az Atlanti-óceán vagy Csendes-óceán északi partjainak a közelében laksz, talán te is látsz majd egy ilyen madarat. Egy valami azonban biztos: a „kis északi szerzetes” minden tavasszal hazatér, és megszületik a sötét tollú tengeri madarak új nemzedéke.

[Lábjegyzet]

[Kép a 15. oldalon]

Lundák a Witless-öbölben, Új-Fundlandon

[Forrásjelzés]

Courtesy: Tourism, Newfoundland and Labrador; photographer: Barrett and Mackay

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

Courtesy: Tourism, Newfoundland and Labrador

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

Tom Veso/Cornell Laboratory of Ornithology