Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vitorlás hajók látványos bemutatója

Vitorlás hajók látványos bemutatója

Vitorlás hajók látványos bemutatója

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A MÚLT ÉV JÚLIUSÁBAN A VILÁG LEGGYÖNYÖRŰBB VITORLÁS HAJÓI KÖZÜL SOK AZ ÉSZAK-FRANCIAORSZÁGI ROUEN-BAN GYŰLT ÖSSZE AZ ÉVSZÁZAD ARMADÁJA NEVŰ POMPÁS ÜNNEPSÉGRE. HARMINC NAGY VITORLÁS HORGONYZOTT A HÉT KILOMÉTER HOSSZÚ RAKPART MELLETT KÉSZEN ÁLLVA ERRE AZ ALKALOMRA.

Az eseményt a következőképpen hirdették az embereknek: „Az évezred látványos tengerészeti bemutatója”. Erre az eseményre többek között koncertek, tűzijátékok, tengerészeti események bemutatása, valamint a tengerészettel kapcsolatos festményekből és fényképekből összeállított kiállítások voltak beütemezve.

Július 9-ét, pénteket az tette különlegessé, hogy azon a napon érkeztek meg méltóságteljesen a vitorlás hajók. A következő tíz napban több millió francia és más európai országokból való látogató sereglett a rakpartra.

Néhány hajó 100 méteres hosszával és a víz fölé 50 méteres magasságba meredő legnagyobb árbocával tengerjáró óriásnak számít — ilyen például a lengyel Dar Młodziezy, az ukrán Kherszonész, a norvég Statsraad Lehmkuhl és az argentin Libertad.

Magas hajók voltak jelen 16 országból, például Belgiumból, Írországból, Németországból, Oroszországból, Portugáliából, Uruguayból és Venezuelából. Hollandiából volt a legtöbb hajó — innen ugyanis hat vitorlás érkezett. Ezek között volt az Europa nevű szép, háromárbocos bark és az öreg Oosterschelde, egy háromárbocos, csúcsvitorlás szkúner, melyet 1918-ban bocsátottak vízre, és amely fát, sós heringet, agyagot, gabonaféléket, szénát, illetve gyümölcsöt szállított Afrika, a Földközi-tenger vidéke és Észak-Európa között.

Az Armada-ünnepségen rendkívüli lehetőség nyílt arra, hogy a látogatók kielégíthessék a kíváncsiságukat. A kikötőhidak le voltak eresztve, és bárki könnyen felmehetett ingyen a fedélzetekre.

Néhány hajó már filmekben is szerepelt. A norvég Christian Radich nevű hajó például főszerepet játszott az 1958-ban készült Windjammer című filmben. Az öreg, fából készült Kaskelot (dánul ’nagy ámbráscet’ a jelentése) már több filmben szerepelt, például a francia Beaumarchais l’insolent című filmben és a Treasure Island című film felújított változatában.

A lengyel háromárbocos Iskra egyedülálló vonása, hogy három árbocának különböző a vitorlája. Az előárboc vitorlája négyszög alakú, a főárbocé csonka, vagyis trapéz alakú, a tatárboc vitorlája pedig bermuda, azaz háromszög alakú.

A Rouen-ban bemutatott öreg hajók közül néhányat a hullámsírból mentettek meg. Például a hajókért lelkesedő, eltökélt emberek megmentették az uruguayi Capitán Mirandát, helyreállítva ezt a pompás hajót. Hála a sok szeretetteljes gondoskodásnak, az 1980-as évek elején a Douarnenez (Bretagne) kikötőjében elsüllyedt Étoile Molène-t újra vízre bocsátották, és így szinte újjászületett ez a hajó.

Amatőr rádiósok egyik helybeli társasága elhatározta, hogy az Armada-ünnepség alatt rádióösszeköttetést létesít a Mir nevű hajó, és a szintén Mir nevű, keringő orosz űrállomás között. Végül július 17-én 22.27-kor létrejött a kapcsolat a háromárbocos vitorlás és az űrben lévő névrokona között. Zorokov kapitány beszélni tudott Afanaszjev parancsnokkal, aki 350 kilométerre fölötte, az űrállomáson volt.

Az Armada fénypontja július 18-a, vasárnap volt, amikor is díszfelvonuláson vettek részt a hajók a Szajnán Rouen-től a nyílt tengerig. A 120 kilométer hosszú szakaszon több százezer ember állt, és integetett a hajók legénységének, amint ezek a vitorlások régi normann falvak, apátságok és kastélyok mellett haladtak el.

Ezután a pompás vitorlás hajók elmentek a saját dolgukra, például valamilyen vitorlásversenyre, filmforgatásra, vagy egy másik látványos bemutatóra egy távoli kikötőbe. A rakparton újra minden a régi volt. De Rouen nem fogja elfelejteni azt, hogy a világ vitorlás hajóinak legalább tíz napig ez volt a közös találkahelyük.

[Térkép a 10. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Honfleur

Szajna

Rouen

[Forrásjelzés]

A 10., 17. és a 31. oldalon látható térképek: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 10. oldalon]

„Cuauhtemoc” — mexikói háromárbocos bark

[Kép a 10. oldalon]

A hullámsírból feltámasztott kecses „Étoile Molène”

[Forrásjelzés]

© GAUTHIER MARINES/Photo Jo Gauthier

[Kép a 10. oldalon]

Egy 1855-ben készült festmény a rouen-i kikötőről, amikor még vitorlások hajóztak a Szajnán

[Forrásjelzés]

Charles-Louis Mozin, Port de Rouen, vue générale © Rouen, Musée des Beaux-Arts

[Kép a 11. oldalon]

Rouen, „a száztornyú város” árbocrengeteggé vált

[Forrásjelzés]

© GAUTHIER MARINES/ Photo Jo Gauthier