Anakonda — Napvilágra kerülnek a titkai?

Az Ébredjetek! szerkesztőségének a munkatársától

NEM tudom, ti hogy vagytok vele, de engem kevés állat nyűgöz le annyira, mint a hatalmas kígyók. Amikor azt mondom, hogy hatalmas kígyók, az anakondára, a Boida-félék családjának egyik tagjára gondolok. Érdekes módon nagy termetük ellenére az elmúlt évekig keveset tudtunk az anakondák viselkedéséről.

Jesús A. Rivas biológus és a New York-i székhelyű Vadvédelmi Társaság (WCS) kutatói először 1992-ben tanulmányozták ezeket az óriásokat a természetes környezetükben. * Amikor arról olvastam, hogy a Venezuela mocsaras vidékein végzett, hat éven át tartó helyszíni vizsgálatok során a kutatók új információkat szereztek ezekről az állatokról, kíváncsi lettem rá, mit sikerült feltárni róluk. Ma megpróbálom kideríteni.

Nevekről és fajokról

Egy napsütéses délután elindulok a brooklyni irodámból a WCS központja felé, mely New Yorkban található, a Bronxi Állatkertben. Már elég kutatást végeztem ahhoz, hogy legyen némi ismeretem az anakondákról.

Érdekes módon lehetséges, hogy az anakonda név az állat dél-amerikai otthonától messze lévő helyről származik. Néhányan azt mondják, hogy a név a tamil anai szóból ered, melynek jelentése ’elefánt’, valamint a kolra szóból, melynek jelentése ’gyilkos’. Mások viszont úgy vélik, hogy a szingaléz henakandayā szóból alakult ki (a hena azt jelenti, hogy ’villámlás’, a kanda pedig azt, hogy ’törzs’). A szingaléz szavak — melyeket eredetileg a pitonokra használtak Srí Lankán — valószínűleg a portugál kereskedők közvetítésével kerültek Ázsiából Dél-Amerikába.

Ha már a téves elnevezésről van szó, az anakondának még a hivatalos  neve, az Eunectes murinus sem teljesen pontos. Eunectes azt jelenti ’jó úszó’ — ami igaz is. De a murinus jelentése ’egérszínű’. Mivel a kígyónak olajzöld színe van, ez a név „nem igazán tűnik megfelelőnek” — jegyzi meg egy kézikönyv.

Még valamit meg kell említeni az állat tudományos nevével és osztályozásával kapcsolatban. Az anakondákról szóló kiadványok rendszerint megjegyzik, hogy az anakondáknak két fajuk van. Ezek egyike az óriás vagy dél-amerikai anakonda, mely főleg az Amazonas és az Orinoco medencéjének a mocsaraiban, valamint Guyanában lelhető fel. Erről az anakondáról szól a cikk. A másik a kisebb sárga anakonda (E. notaeus), mely Paraguayban, Brazília déli részén és Argentína északi részén honos.

Találkozom egy szakemberrel

Itt vagyok a Bronxi Állatkertben. Ez a vadaspark 107 hektár erdővel borított területet ölel fel, s több mint 4000 állatnak ad otthont, köztük úgy egy tucat anakondának is. A WCS herpetológia (csúszómászók tanulmányozásával foglalkozó) osztályának a munkatársával, a terepszínű ruhába öltözött William Holmstrommal az állatkert bejáratánál találkozom. Az 51 éves, New Yorkban élő, szemüveges, bajszos, mosolygós arcú Holmstrom úr azzal van megbízva, hogy az állatkert hüllőházába különböző fajokat gyűjtsön be. Részt vett a venezuelai helyszíni vizsgálatokban is, melyek az anakondák megismerésére irányultak. Szerinte a kutatók most már ismerik az anakondáknak egy harmadik faját (E. deschauenseei), mely Brazília északkeleti részének és Francia Guyana part menti vidékének a lakója. * Ma délután tehát Holmstrom úr személyében egy szakember lesz a vezetőm.

Nem kell sok idő hozzá, hogy az ember rájöjjön, hogy a vezetőm úgy szereti a kígyókat, mint mások az uszkárokat vagy a törpepapagájokat. Elmondja, hogy szülei háza gyermekkorától fogva szalamandráknak, békáknak és hozzájuk hasonló állatoknak adott otthont. „Édesapám szerette, édesanyám pedig megtűrte őket.” Mondanom sem kell, hogy Holmstrom úr az édesapjára ütött.

Káprázatos méretek és rendkívüli különbségek

A százéves hüllőházban mindketten megállunk egy elkerített rész előtt, mely egy anakondának az otthona. Bár már előre fel voltam készülve arra, milyen állatot fogok látni, mégsem tudom elfojtani a meglepetésemet. Bámulatba ejt az anakonda jókora mérete és testének bizarr arányai. Az állat tömpe orrú feje, mely nagyobb az emberi kéznél, eltörpül a hozzá kapcsolódó vaskos testhez képest. Vezetőm elmondja, hogy ez a feltűnő hüllő egy 5 méter hosszú, 80 kilogrammos nőstény. Noha a teste csaknem olyan vastag, mint egy telefonpózna, megtudom, hogy csupán „apróságnak” számít a világcsúcstartóhoz, egy vaskos nőstény anakondához képest, melyet 1960-ban kaptak el, s amely a becslések szerint majdnem 230 kilogrammot nyomott!

A hím anakondák még csak nem is álmodhatnak arról, hogy ilyen káprázatos méretük lesz. Bár a herpetológusok tudták, hogy a hím anakondák kisebbek a nőstényeknél, a helyszíni vizsgálatok során derült ki, hogy a hímek annyival kisebbek, hogy csupán a nőstények miniatűr változatának látszanak. Sőt a vizsgálatok világítottak rá, hogy a nőstények átlagosan ötször nagyobbak a hímeknél. Ez a nemek közötti óriási méretbeli különbség megtévesztő lehet, ahogy  ezt Jesús Rivas biológusnak a saját bőrén kellett tapasztalnia. Háziállatként tartott egy anakonda bébit, de mindig azon tűnődött, hogy a kis jószág miért harapja meg őt. Csak a helyszíni vizsgálatok során lett világos számára, hogy az, amit dédelgetett, egy teljesen kifejlett, felingerelt hím!

Keressük! A megtalálónak jutalom

Noha az anakonda kiemelkedő jellegzetessége a vastagsága, a hossza is igen lenyűgöző. Igaz, az anakondák nem olyan gigantikus méretűek, amilyennek a hollywoodi filmek ábrázolják őket — az egyik filmben egy 12 méteres anakondát mutattak be. De az anakondák 9 méter körüli maximális hosszúsága is elég lélegzetelállító ahhoz, hogy az állat a figyelmünk középpontjába kerüljön.

Az ilyen méretű anakondák nagyon ritkák. A vizsgálatok során látott legnagyobb anakonda egy 90 kilogrammos, nagyjából 5 méter hosszúságú példány volt. Nagyobb anakondákat olyannyira nehéz találni, hogy a New York-i Zoológiai Társaság (a WCS elődje) mintegy 90 évvel ezelőtti 1000 dolláros jutalma, melyet kilenc méternél nagyobb, élő kígyókért ajánlott fel, még mind a mai napig nem talált gazdára. „Évente két-három hívást kapunk dél-amerikai emberektől, akik a jutalmukat követelik — mondja Holmstrom úr —, de amikor megkérjük őket, hogy küldjenek bizonyítékot arra, hogy sikerült elfogniuk egy állatot, mivel szeretnénk meggyőződni róla, érdemes-e odautaznunk, a bizonyíték sohasem érkezik meg.” Ó, erről jut eszembe! A kilenc méternél nagyobb anakondáért felajánlott jutalom most már 50 000 dollárra rúg!

Közel mehetek hozzájuk

Követem vezetőmet, amint a hüllőház első emeletére vezet. Ez a rész úgy van kialakítva, hogy élőhely és párzási hely legyen. A helyiség meleg és párás. Hogy zavartalanul szemlélhessem érdeklődésem tárgyát, Holmstrom úr kinyitja egy bekerített terület ajtaját, mely mögött egy jól megtermett nőstény anakonda tanyázik.

Ebben a másodpercben úgy két méter választ el minket az állattól, s a távolságon kívül nincs közöttünk semmi más. Ekkor az anakonda feje lassacskán fölemelkedik, s az állat egyenesen felénk tart. Végül csupán egy méter távolság marad az anakonda feje és a miénk között.

„Jobban tesszük, ha elmegyünk — mondja Holmstrom úr tárgyilagosan. — Lehet, hogy enni szeretne.” Szívesen beleegyezek a távozásba. Becsukja a bekerített terület ajtaját, az anakonda pedig fokozatosan visszahúzza fejét, majd leteszi összetekeredett teste közepének a közelében.

Ha az ember figyelmen kívül tudja hagyni az anakonda ellenséges tekintetét, és jobban megfigyeli vörös csíkos fejét, rendkívüli jellegzetességeket vesz majd észre. Az anakonda szeme és orra például a feje legtetején található. Ez lehetővé teszi, hogy a kígyó teste és feje bemerüljön a vízbe, mialatt a szeme és az orra kikandikál a vízből — az aligátorok is valahogy így csinálják. Ez megmagyarázza, hogyan tudja a kígyó úgy megközelíteni az áldozatát, hogy közben nem leplezi le magát.

Szoros hurkok, laza állkapcsok

Az anakonda nem mérges kígyó. Úgy gyilkol, hogy szoros hurkot von prédája köré. Ez nem roppantja szét a zsákmányt, ám az áldozat minden egyes kilégzésénél a kígyó szorosabbra fonja a hurkot, egészen addig, amíg a tehetetlen áldozat megfullad. Csaknem minden állatban a prédát látja: a kacsától kezdve az őzig. De ritkán érkezik megbízható beszámoló arról, hogy az anakondák embereket ettek volna meg.

Mivel a kígyók nem tudják megrágni vagy szétszaggatni a táplálékukat, az anakondának  nem marad más választása, minthogy egybe nyelje le halott zsákmányát, még akkor is, ha az áldozat sokkal testesebb, mint ő maga. Tulajdonképpen, ha nekünk is úgy kellene megbirkóznunk az étellel, ahogy az anakondának, akkor ugyanúgy rá tudnánk húzni az ajkainkat egy kókuszdióra, és olyan könnyedén le tudnánk nyelni azt egészben, mint egy mogyorót. Mi az anakonda trükkje?

„A fejét ráhúzza a zsákmányra” — mondja Holmstrom úr. Elmagyarázza, hogy az anakonda állkapcsa lazán kapcsolódik a koponyához. Mielőtt belevájja fogát testes áldozatába, ki tudja akasztani és tágítani alsó állkapcsát. Ezután az anakonda előretolja az alsó álkapcsának egyik oldalát, beakasztja hátrafelé néző fogát az áldozatba, majd húzni kezdi az állkapcsának ezt az oldalát, valamint a zsákmányt a szájába. Ezt követően alsó állkapcsának a másik felével is megismétli ugyanezt a mutatványt. Bizonyos mértékben a felső állkapcsával is meg tudja tenni ezt. Ezzel a váltakozó, előrefelé irányuló mozgással úgy tűnik, mint ha a kígyó valóban ráhúzná a fejét a zsákmányra. Miután lenyelte a zsákmányt — ami több órát vehet igénybe —, a kígyó ásít néhányat, s rugalmas fejének különböző részei visszatérnek a helyükre.

Mi menti meg az anakondát a megfulladástól? A szája alsó részében lévő nyúlékony légcsöve. Miközben a kígyó befelé húzza az ételt, kinyomja a légcsövét a száján. Ily módon a pipaszerű légcső evés közben is levegőhöz juttatja az anakondát.

Ki kicsoda?

Vezetőm most leemeli egy terrárium fedelét, s lenézünk két fiatal anakondára. Egyforma kinézetüket látva eltűnődöm, hogyan tudták a tudósok megkülönböztetni azt a több száz szabadban élő anakondát, melyet a venezuelai küldetésük során tanulmányoztak.

Holmstrom úr elmagyarázza, hogy úgy próbálták megoldani az azonosítási nehézségeket, hogy iratkapcsokból kicsi jelölőeszközöket készítettek. Ezeket felhevítették, majd apró számokat égettek az anakondák fejére. Ez a módszer mindaddig bevált, amíg a kígyók nem vedlették le a bőrüket, és persze a bőrükkel együtt a számukat. A kutatók azonban megfigyelték, hogy minden anakondának már amúgy is megvan a maga azonosító jele. A kígyóknak egytől egyig sárga alapon lévő fekete foltok vannak a farkuk alsó részén. Ez ugyanúgy megkülönbözteti a kígyókat egymástól, mint az ujjlenyomat az embereket. „Mindössze arra volt szükség, hogy 15 pikkely hosszúságú bőrdarabok mintáját lerajzoljuk, s így elég eltérést találtunk ahhoz, hogy megkülönböztessük azt a 800 kígyót, amelyet tanulmányoztunk.”

A leggyorsabb, a legegészségesebb vagy a legerősebb?

Ahogy a beszélgetésünk a vége felé közeledik Holmstrom úr irodájában, mutat nekem egy venezuelai képet, melyet egymás köré tekeredő hím anakondákról készített. Lenyűgöző, amit a képen látok. Az összegabalyodott, anakonda testekből álló csomóról (kép a 26. oldalon) ezt mondja: „Valahol a kupacon belül van a nőstény anakonda. Egyszer találtunk egy nőstényt, mely köré 13 hím tekeredett. Ő eddig a csúcstartó.”

Harcolnak-e a hímek? Nos, amit csinálnak, az inkább egy lassított felvétellel készült birkózóversenyre hasonlít. Mindegyik hím versenyző igyekszik kiszorítani a többieket, és párzási helyzetbe ügyeskedni magát a nősténnyel. A verseny akár 2-4 héten át is tarthat. Ki nyer? Vajon a leggyorsabb (az a hím, amelyik először találja meg a nőstényt), a legegészségesebb (az, amelyik a legtöbb spermát termeli) vagy a legerősebb (a hím, amelyik megnyeri a birkózóversenyt)? A kutatók abban reménykednek, hogy hamarosan megtudják a választ.

A délután végén megköszönöm vezetőmnek ezt a bámulatba ejtő körutat. Mialatt visszatérek az irodámba, a tanultakon merengek. Igaz, még mindig nem osztom Jesús Rivas biológus nézetét arról, hogy „az anakondák jókedvre derítik az embert”, de el kell ismernem, hogy ezek az állatok kétségtelenül megragadták a figyelmemet. Ahogy a kutatók továbbra is nyomon követik a természetes környezetükben élő anakondákat, érdekes lesz megtudni, hogy napvilágra kerülnek-e még további lebilincselő titkok ezekről a hatalmas kígyókról.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 24. oldalon]

Az anakonda tanulmányozása Venezuelában

[Kép a 25. oldalon]

William Holmstrom

[Kép a 26. oldalon]

Nőstény köré tekeredő hímek