Apró sziget, nagy tanulság

RAPA NUI * egy 170 négyzetkilométer nagyságú, vulkáni kúpok összenövéséből kialakult terület, melyen jóformán nincsenek fák, s a föld lakott területének legelszigeteltebb vidéke. Az egész sziget részben az itt található, moaiknak nevezett kőszobrok miatt most történelmi műemléknek számít. Ezek a szobrok az egykor élénk civilizáció művei.

A moaikat vulkáni kőzetekből faragták ki, és néhányat annyira betemetett a föld, hogy csupán a hatalmas feje látható. Más esetekben csonka szobrok vannak a felszín felett, illetve még olyanok is akadnak köztük, amelyek a pukaónak nevezett, kőből készült hajviselettel büszkélkednek. A legtöbb szobor befejezetlenül fekszik a kőfejtőkben, vagy szanaszéjjel hever az ősi utak mentén, mintha a munkások csak ledobták volna szerszámaikat, és otthagyták volna munkáikat. Az álló szobrok között vannak olyanok, amelyek egymagukban vannak, de olyanok is akadnak, amelyek mintegy 15 szobrot számláló sorban állnak, és mindegyikőjük háttal helyezkedik el a tengernek. Érthető, hogy az idelátogatók előtt a moaik már régóta homályba burkolóztak.

Az utóbbi években a tudomány nemcsak a moaik rejtélyét kezdte megérteni, hanem annak talányát is, hogy az egykor virágzó civilizáció, amely megalkotta őket, miért omlott össze. Fontos megjegyeznünk, hogy a napvilágra kerülő tényeknek nemcsak történelmi jelentőségük van. Az Encyclopædia Britannica szerint „modern világunk fontos tanulságot vonhat le belőlük”.

Ez a tanulság a földdel, főleg a természeti forrásaival való bánásmódunkat érinti. Természetesen a föld sokkal bonyolultabb és biológiai szempontból sokkal változatosabb, mint egy kicsiny sziget, de ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagynunk a Rapa Nui esetéből levonható tanulságot. Néhány perc erejéig tekintsük most át Rapa Nui történelmének egy-két kiemelkedő eseményét. Beszámolónk i. sz. 400 körül kezdődik, amikor a legelső családok megérkeztek ide óceánjáró kenujaikkal. Őket csak a fejük fölött köröző több száz tengeri madár látta.

Paradicsomi állapotokat idéző sziget

A sziget nem dicsekedhetett változatos növénytakaróval, de igen sok pálmaerdővel, hársfélékből és toromirofákból álló erdővel, valamint cserjékkel, gyógynövényekkel, páfrányokkal és fűfélével volt megáldva. Legalább hatféle szárazföldi madár tenyészett ezen a távol eső területen, például baglyok, gémek, guvatok és papagájok. „A polinéz szigetvilágot, illetve valószínűleg az egész csendes-óceáni szigetvilágot tekintve [Rapa Nuira érkezett] a legtöbb tengeri madár költeni” — írja a Discover című folyóirat.

A gyarmatosítók talán csirkéket és az általuk ínyencségnek tartott ehető patkányokat hoztak a szigetre. Haszonnövényeket is hoztak magukkal: tárót, jamszgyökeret, édesburgonyát, banánt és cukornádat. A talaj jó minőségű volt, így azonnal kezdték előkészíteni a földet, és kezdtek növényeket ültetni — ez a tevékenység a lakosság növekedésével folytatódott. Rapa Nui azonban kis területen feküdt, és bár sok erdő borította, korlátozott mennyiségű fa volt rajta.

Rapa Nui történelme

Amit Rapa Nui történelméről tudunk, az főleg három vizsgálati módszeren alapul: a virágporelemzésen, a régészeten és az őslénytanon.  A virágporelemzés azt jelenti, hogy a tavak és mocsarak üledékéből virágpormintát veszünk. Ezek a minták megmutatják, hogy több száz évvel ezelőtt milyen növények éltek az adott területen, és mennyire voltak ezek elterjedve. Minél mélyebben található a virágporminta az üledékrétegben, annál korábbi időszakba nyerünk bepillantást.

A régészet és az őslénytan többek között a lakóhelyekre, a használati eszközökre, a moaikra és az olyan állatok maradványaira összpontosít, amelyeket megettek. Mivel Rapa Nuiról csak hieroglifákkal írt feljegyzés maradt fenn, amelyet nehéz megfejteni, az európai befolyást megelőző időről csak megközelítő adataink vannak, melyek közül sok feltevést nem lehet bizonyítani. Továbbá az események alakulásában átfedések lehetnek az egymást követő időszakokban, amint az az alábbiakban is látható. Az összes, vastagon szedett dátum időszámításunk szerinti időre utal.

400: 20-50 polinéz telepes érkezik, valószínűleg 15 méter hosszú, vagy még ennél is nagyobb dupla kenukon, amelyek egyenként több mint 8000 kilogrammnyi terhet voltak képesek szállítani.

800: Az üledékben felfedezhető, fákról származó virágpor mennyisége csökken, és ez azt sejteti, hogy az erdőirtás ekkor már folyamatban volt. A fűfélékből származó virágpor mennyisége növekszik, amint ezek a füvek eljutnak néhány olyan területre, ahol már kiirtották az erdőket.

900—1300: Azon állatok csontjának az egyharmada, amelyeket ebben az időben étkezés céljából elfogtak, delfincsont volt. Ahhoz, hogy a nyílt tengerből kihozzák a delfineket, a szigetlakók nagy kenukat használtak, amelyeket hatalmas pálmafák törzséből készítettek. A fákat olyan szerkezetek megépítéséhez is felhasználták, amelyekkel elvitték és felállították a moaikat — ezt az építési módszert erre az időre már széles körben alkalmazzák. A mezőgazdaság kiterjesztése és a tűzifa iránti kereslet kielégítése miatt folytatódik az erdők kivágása.

1200—1500: Virágkorát éli a szoborkészítés. A rapanuik irdatlan mennyiségű anyagot és energiát használnak a moaik megalkotásához, valamint a szertartásaikon használt emelvényeikhez, amelyeken álltak. Jo Anne Van Tilburg régész ezt írja: „A Rapa Nuin létező társadalom felépítése határozottan arra ösztönözte az embereket, hogy több és nagyobb szobrokat készítsenek.” Hozzáfűzi még, hogy „körülbelül 1000 szobrot készítettek mintegy 800-1300 éves időszak alatt  . . . , körülbelül annyit, hogy amikor a legtöbb lakosa volt ennek a szigetnek, minden hetedik vagy kilencedik lakosra jutott egy szobor”.

A moaikat valószínűleg nem imádták, csak szerepük volt a temetkezéseken és a mezőgazdasági  rítusokon. A szellemek lakóhelyének tekinthették ezeket a szobrokat. Úgy tűnik, az alkotók erejét, státusát és leszármazási ágát is jelképezték.

1400—1600: A lakosság eléri a 7000-9000 fős csúcslétszámot. Az utolsó erdős terület is eltűnik, részben azért, mert az őshonos madarak kihalnak, amelyek elvégezték a fák beporzását, valamint a magok szétszórását. „Kivétel nélkül minden egyes őshonos madár kihalt” — írja a Discover. A patkányok szintén hozzájárultak az erdőirtáshoz — a bizonyítékok azt mutatják, hogy ezek az állatok megették a pálmafa termését.

Hamarosan kezdetét veszi az erózió munkája, a patakok kezdenek kiszáradni, és vízhiány köszönt be. 1500 körül a delfincsontok eltűnnek — valószínűleg azért, mert nincsenek elég nagy fák az óceánjáró kenuk építéséhez. Most már nincs lehetőség a sziget elhagyására. A tengeri madarak kihalnak, mivel az emberek kétségbeesetten táplálékot keresnek. Több tyúkot esznek.

1600—1722: A fák hiánya és a talaj kizsákmányolása a terméshozam csökkenését eredményezi. Nagy éhínség veszi kezdetét. A rapanui emberek két, egymással szemben álló szövetséget alkotnak. Feltűnik a társadalmi káosz első jele, talán még kannibalizmus is tapasztalható. Ekkor folynak a leghevesebb harcok. Az emberek biztonsági okokból barlangokba költöznek. Úgy 1700-ban a lakosság körülbelül 2000 főre csökken.

1722: Jacob Roggeveen holland felfedező az első európai, aki felfedezi a szigetet. Ez húsvétkor történik, így Húsvét-szigetnek nevezi el a helyet. Első benyomását így írja le: „A [Húsvét-sziget] lepusztult kinézete csak a rendkívüli szegénység és a terméketlenség benyomását kelti bennem.”

1770: A még életben maradt, egymással versengő rapanui törzsek körülbelül ekkor kezdik ledönteni egymás szobrait. Amikor James Cook kapitány, angol felfedező 1774-ben ellátogat ide, sok ledöntött szobrot lát itt.

1804—1863: A más civilizációkkal ápolt kapcsolat növekszik. A Csendes-óceán térségében az erre az időre már elterjedt rabszolgatartás és a különböző betegségek irgalmatlanul szedik az áldozataikat. A hagyományos rapanui kultúra alapjában véve a végéhez érkezik.

1864: Ekkorra az összes moait ledöntötték, és sokat szándékosan lefejeztek.

1872: Már csak 111 őslakos marad a szigeten.

Rapa Nui 1888-tól Chiléhez tartozik. Az elmúlt években a lakossága körülbelül 2100 főből áll, és sokszínű emberek alkotják. Chile az egész szigetet történelmi emlékműnek nyilvánította. Sok szobrot újra felállítottak, hogy megőrizzék Rapa Nui páratlan jellegét és történelmét.

Tanulság napjainkra

Miért nem látták a rapanui emberek, hogy merre tartanak, és miért nem próbálták elhárítani a katasztrófát? Figyeljük meg különböző kutatók megjegyzéseit ezzel kapcsolatban.

„Az erdő . . . nem egyszerűen egy nap alatt tűnt el, hanem lassan, évtizedek alatt . . . Ha valamelyik szigetlakó megpróbálta volna figyelmeztetni a többieket az egyre fokozódó erdőirtás veszélyeire, akkor az a személy a fafaragók, a bürokraták és a törzsfőnökök érdekeit sértette volna” (Discover).

„Egy szigetvilággal kellett fizetniük az itt élőknek azért, ahogyan kifejezésre juttatták szellemi és politikai eszméiket — és ennek a szigetvilágnak a természeti szépsége sok szempontból a korábbinak már csupán az árnyéka” (Easter Island​—Archaeology, Ecology, and Culture).

„A Rapa Nuival történtek azt sejtetik, hogy az a féktelenség és lendület, amellyel a környezetet megváltoztatták, és amellyel már túllőttek a célon, nemcsak az iparilag fejlett országok egyik jellemzője, hanem egy emberi vonás” (National Geographic).

Mi lesz akkor, ha nem lesz változás ebben az úgynevezett emberi vonásban? Mi lesz akkor, ha az emberiség a földünkre, amely a világűrben csupán egy sziget, továbbra is elviselhetetlen ökológiai terhet ró életmódjával? Egy író szerint van egy nagy előnyünk Rapa Nuihoz képest. Intő példaként szolgál számunkra „más elveszett társadalmak történelme”.

Felmerülhet azonban a kérdés: Vajon felfigyel ezekre a történelmi eseményekre az emberiség? A nagyfokú erdőirtások és a föld élőlényeinek folyamatos,  vészjósló arányban történő pusztulása azt sejteti, hogy nem. Linda Koebner a Zoo Book című könyvben ezt írja: „Egy, kettő vagy ötven fajta eltűnésének olyan hatásai lesznek, amelyeket nem tudunk előre megmondani. A kipusztulások már azelőtt változást idéznek elő, hogy felfognánk a következményeket.”

Ha egy vandál ember egymás után szedi ki egy repülőgépből a szegecseket, akkor még nem lehet tudni, melyik szegecsnek a kiszedése fogja okozni a szerencsétlenséget. Amikor azonban kiszedi azt a kritikus szegecset is, a repülőgép sorsa megpecsételődik, jóllehet talán nem a következő repüléskor következik be a szerencsétlenség. Ehhez hasonlóan az emberek eltávolítják a föld élő „szegecseit”, amikor évente átlagosan több mint 20 000 fajt irtanak ki, miközben semmi jel sem utal arra, hogy változtatnának a helyzeten! Ki tudja, mikor érjük el azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút? És számítana egyáltalán, ha ezt előre tudnánk?

Az Easter Island​—Earth Island című könyv ezt a figyelemre méltó gondolatot írja: „Aki kivágta [Rapa Nui] utolsó fáját, láthatta, hogy az volt az utolsó fa. Mégis kivágta.”

„Meg kell változtatnunk a vallásunkat”

Az Easter Island​—Earth Island című könyv még ezt fűzi hozzá: „Ha van még remény, akkor ezt a reményt biztosan abban kell keresnünk, hogy meg kell változtatnunk a vallásunkat. Napjaink istenei, vagyis a gazdasági fejlődés, a tudomány és technika, a folyamatosan emelkedő életszínvonal és a versenyszellem, mely istenségeket mindenhatónak tekintünk, olyanok, mint a Húsvét-sziget emelvényein látható szoboróriások. Mindegyik falu a szomszédos falvakkal versengett, hogy a legnagyobb szobrot állítsa fel . . . Egyre több energiát öltek a természeti források felhasználásába . . . , ám hasztalan volt a szobrok kifaragása, elszállítása és felállítása.”

Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!” (Jeremiás 10:23). Teremtőnk az egyetlen személy, aki meg tudja mutatni nekünk, hogyan ’irányítsuk a lépésünket’. És csak ő tud megszabadítani bennünket szomorú helyzetünkből. Ennek megvalósítását meg is ígérte Szavában, a Bibliában, abban a könyvben, amely a múlt civilizációinak sok jó és rossz példáját is feltárja. Ez a könyv valóban ’ösvényünk világossága’ ezekben a borús időkben (Zsoltárok 119:105).

Ez az ösvény az engedelmes emberiséget végül a béke és a bőség paradicsomába fogja vezetni, egy olyan új világba, ahol ott lesz a Csendes-óceán déli részén található kicsiny folt, Rapa Nui is (2Péter 3:13).

[Lábjegyzet]

[Kép a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Húsvét-sziget

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 23. oldalon]

„Körülbelül 1000 szobrot készítettek”

[Kép a 25. oldalon]

Az egész föld, a távoli szigetekkel együtt paradicsommá fog alakulni