Az autóstoppal való utazás veszélyei

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

Egy forró nyári napon, 1990-ben egy 24 éves hátizsákos brit turista, Paul Onions Sydneytől délre, a Hume autópályán stoppolt. Paul hálás volt, amikor egy idegen megállt, hogy felvegye. Még álmában sem gondolta, hogy csaknem az életébe fog kerülni, ha beszáll az autóba. *

PAUL megfeledkezve a veszélyről, az első utasülésre ült, és beszédbe elegyedett a vezetővel. Néhány percen belül a látszólag jóindulatú vezető agresszívvá és kötekedővé vált. Majd hirtelen félreállt, és azt mondta, hogy szeretne elővenni néhány magnószalagot az ülés alól. De nem kazettákat vett elő, hanem egy fegyvert, és Paul mellkasának szegezte.

A vezető azt parancsolta Paulnak, hogy maradjon a helyén, ő mégis kipattintotta a biztonsági övét, és kivetette magát az autóból, majd teljes erejéből rohanni kezdett az autópályán. A vezető futva követte, miközben a többi autós tisztán látta, mi történik. Végül utolérte, megragadta a pólóját és lerántotta a földre. Paul kitépte magát a szorításból, egy közeledő furgon elé szaladt, arra kényszerítve a rémült vezetőt, egy anyukát, aki gyermekekkel utazott, hogy álljon meg. Paul könyörgésére a nő engedte, hogy beszálljon, majd áthajtott az elválasztó sávon és elrobogott. Csak később derült ki Paul támadójáról, hogy egy sorozatgyilkos, aki már hét turistát megölt. Az sem számított neki, ha a stoposok párban utaztak, ilyenkor mindkét személlyel végzett.

Mi csábította arra a gyilkost, hogy ezeket az áldozatokat szemelje ki? A gyilkos  tárgyalásán a bíró megjegyezte: „Mindegyik áldozat fiatal volt, 19 és 22 év közötti. Egytől-egyig az otthonuktól távol utazgattak, amiből a gyilkos azt a következtetést vonhatta le, hogy ha történik velük valami, egy ideig nem fogják hiányolni őket.”

A barangolás szabadsága

Ma sokkal több ember engedheti meg magának, hogy külföldre utazzon, mint néhány évvel korábban. Elmondható például, hogy öt éven belül több mint kétszeresére nőtt az Ausztráliából Ázsiába látogatók száma. Élményekre kiéhezve és kalandvágytól fűtve számtalan tizenéves és fiatal felnőtt száll repülőgépre, távoli célpontok felé tartva. Az utazók közül sokan úgy tervezik, hogy stoppolni fognak, hogy minél kevesebbet kelljen költeniük. Sajnos a világ legtöbb részén az autóstop az utazásnak már nem az az érdekes és viszonylag biztonságos formája, mely egykor volt. Nincsenek biztonságban sem az autóstoposok, sem az őket felvevő autósok.

Az utazásról kialakított derűlátó szemlélet és a lelkesedés egyszerűen nem helyettesítheti a józan, gyakorlati bölcsességet. „Az utazás iránti vágy gyakran oda vezet, hogy a fiatalok felkészületlenül kelnek útra, úgy, hogy nincsenek teljesen tudatában a rájuk leselkedő veszélyeknek és a felelősségeiknek” — jegyzi meg egy ismertető, mely az eltűnt gyermekeik után kutató családtagoknak készült.

Majd hozzáteszi: „Azok, akik szervezett társasutakra vagy üzleti utakra mennek, illetve akik ragaszkodnak jól átgondolt útitervükhöz, ritkán tűnnek el. Ausztráliában vagy más országokban az eltűntnek nyilvánított személyek többsége olyan turista, aki hátizsákjával járja a világot, s az utazás legolcsóbb formáját választja.”

Akár autóstoppal megy valaki, akár nem, ha útiterv nélkül utazik — ami vonzó azoknak, akik nem szeretik a kötöttségeket — könnyebben bajba kerülhet. A rokonok és a barátok vészhelyzetben nem tudnak sokat segíteni, ha sötétben tapogatóznak azt illetően, merre járhat az utazó. Mi a helyzet például akkor, ha az utazó öntudatlan állapotban kórházba kerül, és otthon senki sem tudja, hogy hol van?

Kapcsolattartás

Richard Shears brit újságíró a Highway to Nowhere című könyvében hét eltűnt autóstoposról ír, akikről „hirtelen nem érkezett többé hír a családjukhoz és a barátaikhoz”. Természetesen a családok eleinte talán nem biztosak abban, hogy rokonuk eltűnt-e vagy csak éppen nem jelentkezik. Emiatt vonakodnak riasztani a hatóságokat, amikor nem hallanak az utazóról.

A fent említett autóstoposok egyikétől, egy fiatal nőtől, aki amúgy gyakran telefonált a szüleinek, nem érkezett több hívás, amikor elfogyott az aprópénze. A szülei — utólag már okosabban — arra ösztönzik a családokat, hogy adjanak a gyermekeiknek telefonkártyákat, vagy valahogyan máshogyan tegyék lehetővé számukra, hogy hazatelefonálhassanak. Bár ez talán nem mentette volna meg ennek a fiatal nőnek az életét, a rendszeres kommunikáció gyakran segít, hogy az utazó elkerülje a kisebb nehézségeket, vagy legalább, hogy megbirkózzon velük.

A hét meggyilkolt turista talán olvasta azokat az útikönyveket, melyek Ausztráliát a világ egyik legbiztonságosabb országának nevezik az autóstoposok számára. Ám megint csak igazolódott, hogy vakmerőség autóstoppal utazni — még ha a stoposok párokban utaznak is, s ha ezt a „legbiztonságosabb” országban teszik is.

[Lábjegyzet]

[Kép a 27. oldalon]

A szülők adhatnak a gyermekeiknek telefonkártyákat, vagy valahogyan lehetővé tehetik számukra, hogy hazatelefonálhassanak