Mesterkedés az információval

„Kitartó és céltudatos propagandával a közvélemény előtt az eget pokollá és megfordítva, a legnyomorúságosabb tengődést paradicsommá lehet varázsolni” (ADOLF HITLER: MEIN KAMPF).

AMINT a kommunikációs eszközeink megsokasodtak — először ott volt a nyomtatás, majd jött a telefon, rádió, televízió, az internet —, a csábító üzenetek áradata drámai módon megnövekedett. Ez a kommunikációs forradalom információáradathoz vezetett, mivel az embereket számtalan üzenet árasztja el mindenfelől. Erre a nyomásra sokan úgy reagálnak, hogy gyorsabban fogadják be az üzeneteket, és úgy, hogy nem kérdőjelezik meg, és nem is vizsgálják meg őket.

A ravasz propagandisták szeretik, ha valaki gondolkodás nélkül cselekszik, főleg ha úgymond rövidzárlat keletkezik a megfontolt gondolkodásban. A propaganda úgy éri ezt el, hogy felkavarja az érzelmeket, kihasználja a bizonytalanságot, kétértelmű nyelvezettel él, illetve eltorzítja az ésszerű gondolkodást. Ahogyan azt a történelem igazolja, ezek a taktikák mind túl hatásosnak bizonyulhatnak.

A propaganda története

Napjainkban a „propaganda” szónak kedvezőtlen jelentésárnyalata van, mely tisztességtelen taktikákat sejtet, eredetileg azonban nem volt ilyen jelentéstartalma ennek a kifejezésnek. A „propaganda” szó úgy tűnik, egy római katolikus bíborosokból álló csoport latin nevéből, a Congregatio de Propaganda Fide (Hitterjesztési Kongregáció) névből ered. Ezt a bizottságot, melyet röviden Propagandának hívnak, XV. Gergely pápa alapította meg 1622-ben, hogy felügyelje a misszionáriusok tevékenységét. A „propaganda” szót fokozatosan minden olyan törekvésre alkalmazták, amellyel valamilyen véleményt terjesztettek.

A propaganda fogalma azonban nem a XVII. században született. Az emberek már ősidők óta minden elérhető közvetítő eszközt felhasználtak az ideológiák terjesztésére, vagy arra, hogy növeljék a hírnevüket és a hatalmukat. Például a művészetek propagandista célokat szolgálnak az egyiptomi fáraók napjai óta. Ezek a királyok azért építtették piramisaikat, hogy ezekkel hirdessék a hatalmukról és állandóságukról alkotott elképzeléseket. Ehhez hasonlóan a rómaiak építészete az állam dicsőítésének politikai  eszköze volt. A „propaganda” szó az I. világháborúban öltött magára általában véve kedvezőtlen jelentéstartalmat, amikor is a kormányok kezdtek aktívan részt venni a hírközlési eszközök által terjesztett háborús információk átalakításában. A II. világháborúban Adolf Hitler és Joseph Goebbels a propaganda mestereinek bizonyultak.

A II. világháborút követően a propaganda egyre inkább a nemzeti politika támogatásának lett az egyik jelentős eszköze. A nyugati és a keleti blokk mindenre kiterjedő kampányt indított azért, hogy a saját oldalára állítsa a még állást nem foglalt tömegeket. A nemzeti életet és a politikát minden tekintetben kihasználták a propagandista célok előmozdítására. Az utóbbi években a propaganda egyre kifinomultabb módszerei a választási kampányok alkalmával, valamint a dohánygyártó cégek reklámozásával váltak nyilvánvalóvá. Úgynevezett szakértőkkel és más vezetőkkel a dohányzást nagyszerű tevékenységnek állítják be, amely egészséges, és semmilyen veszélyt sem jelent az emberek egészségére — pedig ez egyáltalán nem így van.

 Hazugságok, hazugságok!

A propagandisták legpraktikusabb fortélya a nyílt hazugságok terjesztése. Nézzük meg például azokat a hazugságokat, amelyeket Luther Márton írt 1543-ban az Európában élő zsidókról: „Megmérgezték a kutakat, gyilkoltak, gyermekeket raboltak el . . . Mérges, kegyetlen, bosszúszomjas, ravasz kígyók, gyilkosok és az ördög gyermekei, akik marnak és ártalmas dolgokat cselekszenek.” Vajon mire buzdította ezzel az úgynevezett keresztényeket? „Gyújtsátok fel zsinagógáikat és iskoláikat . . . Házaikat porig romboljátok!”

Egy professzor, aki a politikában és a társadalomtudományban jártas, és aki ezt a kort tanulmányozta, ezt mondja: „Az antiszemitizmus alapjában véve nem függ össze a zsidók cselekedeteivel, és ezért alapjában véve azzal sem függ össze, hogy egy antiszemitának mennyi ismerete van a zsidók valós természetéről.” Még ezt is megjegyzi: „A zsidók jelentettek mindent, ami rossz volt, így a reflexszerű reakció egy természeti vagy társadalmi csapásra az volt, hogy ezen csapások feltételezett forrásai a zsidók.”

Általánosítás

A propaganda egy másik igen sikeres taktikája az általánosítás. Az általánosítások elhomályosítják a szóban forgó ügy valós kérdéseivel kapcsolatos fontos tényeket, és gyakran egész embercsoportokat lealacsonyítanak ezzel a módszerrel. Néhány európai országban például gyakran lehet ilyen kijelentéseket hallani: „A cigányok [vagy bevándorlók] tolvajok.” Vajon igaz ez?

Rikardosz Szomeritisz, egy újság rovatvezetője azt mondja, hogy az egyik országban ez a fajta felfogás bizonyosfajta „idegengyűlöletet, gyakran pedig heves rasszizmust” váltott ki a külföldiekkel szemben. Ám a kimutatások szerint, amikor valamilyen bűntettet követnek el ebben az országban, akkor az, hogy a tettes odavalósi, épp olyan valószínű, mint az, hogy külföldi. Szomeritisz például megjegyzi, hogy a felmérésekből kitűnik, hogy Görögországban „100 bűnesetből 96-ot [görögök] követnek el”. „A bűntettek oka társadalmi és gazdasági, nem pedig »rasszista«” — állítja. A hírközlő eszközöket hibáztatja, amiért „módszeresen táplálják az idegengyűlöletet és a rasszizmust” úgy, hogy elfogult beszámolókat közölnek a bűnözésről.

Gúnynévadás

Néhányan azáltal sértegetnek másokat, akik nem értenek velük egyet, hogy a személyükkel vagy indítékaikkal kapcsolatban támasztanak kételyeket, ahelyett hogy a tényekre összpontosítanának. A gúnynévadó kellemetlen, könnyen megjegyezhető elnevezést ragaszt egy személyre, csoportra vagy eszmére. A gúnynévadó reméli, hogy ez a név rajta marad a címzetten. Ha az emberek a rosszat sejtető gúnynév miatt elutasítják az adott személyt vagy eszmét, ahelyett hogy mérlegelnék a bizonyítékokat, akkor a gúnynévadó stratégiája bevált.

Például az elmúlt években erőteljes szektaellenes érzület söpört végig sok európai, és más országban. Ez az irányzat felkavarta az érzelmeket, ellenséges képet festett ezekről a csoportokról, és felerősítette a vallási kisebbségekkel szembeni, már amúgy is létező előítéleteket. A „szekta” szó gyakran szinte jelszóvá válik. Martin Kriele német professzor ezt írta 1993-ban: „A »szekta« szó az »eretnek« szó szinonimájává vált, és egy eretneket napjaink Németországában, éppen úgy, mint a múltban, [kivégzésre ítélnek] — nem égetik meg az áldozatot a szó szoros értelmében . . . , hanem meghurcolják, elszigeteltségre ítélik, és anyagilag csődbe juttatják.”

Egy intézet, amely a propaganda elemzésével foglalkozik, azt állítja, hogy a „becsmérlő elnevezéseknek rendkívül nagy szerepük volt a világtörténelemben és egyéni fejlődésünkben. Lerombolták a jó hírnevet . . . , börtönbe juttatták [az embereket], és eléggé felbőszítették őket ahhoz, hogy a háborúba menjenek és legyilkolják felebarátaikat.”

Az érzelmek befolyásolása

Bár az érzések lényegtelenek lehetnek a tényszerű állításokhoz vagy a logikus érvekhez képest, döntő szerepük van a meggyőzésben. Azt, hogy az emberek érzelmeit fel lehet korbácsolni, gyakorlott publicisták találták ki, akik oly ügyesen játszanak az érzésekkel, mint a gitáros a húrokkal.

 Például a félelem egy olyan érzelem, amely elhomályosíthatja a tisztánlátást. És ugyanúgy, mint az irigységgel, a félelemmel is lehet játszani. A The Globe and Mail című kanadai újság 1999. február 15-ei száma a következőt írta egy moszkvai tudósításról: „Amikor a múlt héten három lány öngyilkosságot követett el Moszkvában, az orosz hírközlési eszközök azonnal azt sejtették, hogy a lányok Jehova Tanúi fanatikus követői voltak.” Figyeld meg a „fanatikus” szót. Az emberek természetesen félnek a fanatikus vallási szervezetektől, amelyek állítólag az öngyilkosságba kergetik a fiatalokat. Vajon ezek a szerencsétlenül járt lányok tényleg kapcsolatban voltak valamilyen módon Jehova Tanúival?

A Globe így folytatja: „A rendőrség később beismerte, hogy a lányoknak semmi közük sem volt [Jehova Tanúihoz]. De addigra már a moszkvai televízió új támadást indított a szekta ellen, azt mondva a nézőknek, hogy Jehova Tanúi összejátszottak Adolf Hitlerrel a náci Németországban. Mindez annak ellenére történt, hogy történelmi bizonyítékok szólnak amellett, hogy ennek az egyháznak több ezer tagja vált a náci haláltáborok áldozatává.” A félreinformált és valószínűleg félelemmel teljes közönség elméjében Jehova Tanúi vagy egy öngyilkos szektaként, vagy a nácik cinkostársaként jelentek meg!

A gyűlölet szintén egy olyan erős érzés, amelyet kihasználnak a propagandisták. A kétértelmű kijelentések a gyűlölet szításának különösen hatásos eszközei. Szinte végeláthatatlan azoknak a trágár szavaknak a sora, amelyekkel szítják és táplálják a gyűlöletet egy konkrét faji, etnikai vagy vallási csoport ellen.

Vannak olyan propagandisták, akik a büszkeséget használják ki. Gyakran fedezhetünk fel büszkeségre való csábítást, ha olyan elterjedt mondásokra gondolunk, mint: „Minden intelligens ember tudja azt, hogy . . .” vagy „Aki olyan művelt, mint te, el kell hogy ismerje, hogy . . .” Amikor orvul csábítanak a büszkeségre, akkor kihasználják azt a helyzetet, hogy senki sem szeretne butának látszani mások előtt. A meggyőzés mesterei pedig nagyon is tisztában vannak ezzel.

Jelszavak és jelképek

A jelszavak homályos kijelentések, amelyekkel általában álláspontjainkat vagy céljainkat fejezzük ki. Homályos jelentéstartalmuk miatt könnyű egyetérteni velük.

Például valamilyen nemzeti válság vagy összecsapás alkalmával a néplázító emberek ilyen jelszavakat harsoghatnak: „Támogatom a hazámat, akár helyesen cselekszik, akár nem”, „Szülőhaza, vallás, család”, „Szabadság vagy halál”. De a legtöbben vajon gondosan megvizsgálják, milyen kérdéseket érintenek ezek a jelszavak valójában a válság vagy az összecsapás alkalmával? Vagy csak elfogadják, amit mondanak nekik?

Az I. világháborúról írva Winston Churchill megjegyezte: „Egyetlen felhívás is elég ahhoz, hogy ezeknek a békés földműveseknek és munkásoknak a tömegei hatalmas seregekké alakuljanak, és darabokra tépjék egymást.” Továbbá megjegyezte még, hogy amikor megmondják az embereknek, mit csináljanak, akkor a legtöbben gondolkodás nélkül reagálnak a felhívásra.

A propagandisták rengeteg jelképpel és jellel továbbíthatják üzeneteiket, például 21 ágyúlövéssel, katonai tisztelgéssel vagy egy zászlóval. A szülők iránti szeretettel is vissza lehet élni. Így a szimbolikus jelentésű szavak, mint például a szülőföld, anyaország vagy anyaszentegyház, értékes eszközök azoknak az éles eszű embereknek a kezében, akik rá akarják beszélni a tömegeket valamire.

Így a propaganda ravasz művészete megbéníthatja az emberek gondolkodását, megakadályozhatja őket abban, hogy tisztán gondolkodjanak és tisztán lássanak, valamint arra veheti rá az embereket, hogy a tömeget kövessék. Hogyan védheted meg magad?

[Oldalidézet a 8. oldalon]

A propaganda ravasz művészete megbéníthatja a gondolkodást, és akadályozhatja a tiszta gondolkodást

 [Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

VAJON PROPAGANDAÍZŰ JEHOVA TANÚI MUNKÁJA?

Jehova Tanúit az ellenségeik azzal vádolják, hogy cionista propagandát terjesztenek. Mások azzal vádolják őket, hogy szolgálatukkal a kommunizmust támogatják. Megint mások azt állítják, hogy Jehova Tanúi munkája az „amerikai imperializmus” eszméit és érdekeit segíti. Olyanok is akadnak, akik azt bizonygatják, hogy a Tanúk anarchisták, és zűrzavart keltenek, azáltal hogy megváltoztatják a társadalmi, gazdasági, politikai, illetve a jogi rendet. Ezek az ellentmondásos vádak nyilván nem lehetnek mind igazak.

A puszta tények azt mutatják, hogy a fent említett vádak közül egyik sem igaz Jehova Tanúira. A Tanúk a munkájukat azért végzik, mert hűségesen engedelmeskednek annak a parancsnak, amelyet Jézus Krisztus mondott a tanítványainak: „lesztek nékem tanúim . . . a földnek mind végső határáig” (Cselekedetek 1:8). Munkájuk egyedül és kizárólagosan csak az égi Királyság jó hírére összpontosul, mely Királyság Isten eszköze arra, hogy elhozza az egész földre a békét (Máté 6:10; 24:14).

Akik megfigyelik Jehova Tanúit, semmilyen bizonyítékát sem látják annak, hogy ez a keresztény közösség valaha is bomlasztó hatással lett volna valamelyik ország jó társadalmi rendjére.

Sok újságíró, bíró és más személyiség szólt már arról, hogy Jehova Tanúi kedvező hatással voltak a közösségük életére. Figyeljünk meg néhány példát erre. Egy dél-európai országból való riporter, miután elment Jehova Tanúi egyik kongresszusára, ezt mondta: „Ezek az emberek szoros családi kötelékben élnek, megtanítják őket arra, miként szeressék az embereket, és miként éljenek a lelkiismeretük szerint, hogy így ne ártsanak másoknak.”

Egy másik újságíró, aki korábban kedvezőtlenül beszélt a Tanúkról, megjegyezte: „Példamutató életet élnek. Nem sértik meg az erkölcsösnek és helyesnek ítélt irányadó mértékeket.” Az államtudomány egyik művelője hasonló megjegyzést tett a Tanúkról: „Rendkívüli kedvességgel és szelídséggel, valamint mélyről fakadó szeretettel bánnak másokkal.”

Jehova Tanúi azt tanítják, hogy helyénvaló alárendelni magunkat a hatalomnak. Mint törvénytisztelő polgárok követik a Biblia irányadó mértékeit a becsületesség, szavahihetőség és a tisztaság területén. Igyekeznek, hogy a családjuk erkölcsös életet éljen, és segítenek másoknak is, hogy megtanulják ugyanezt tenni. Mindenkivel békében élnek, nem vesznek részt bomlasztó demonstrációkban vagy politikai forradalmakban. Jehova Tanúi törekszenek arra, hogy példamutatóan engedelmeskedjenek az emberi felsőbb hatalmak törvényeinek, miközben türelmesen várnak a Legfőbb Hatalomra, a Szuverén Úrra, Jehovára, hogy helyreállítsa a tökéletes békét és igazságos kormányzatot ezen a földön.

A Tanúk munkája ugyanakkor oktató jellegű. A Bibliát véve alapul, világszerte arra tanítják az embereket, hogy a bibliai alapelvekkel érvelve helyes következtetésre jussanak, és így jó viselkedési formát és erkölcsi feddhetetlenséget fejlesszenek ki. Támogatják azokat az értékeket, amelyek javítják a családi élet minőségét, és segítenek a fiataloknak megküzdeni a különleges nehézségeikkel. Abban segítenek az embereknek, hogy erőt nyerjenek a rossz szokásaik leküzdéséhez, segítenek nekik kifejleszteni olyan tulajdonságokat, amelyek felhasználásával jól ki tudnak jönni másokkal. Ezt a munkát aligha lehet „propagandának” nevezni. Ahogyan arról a The World Book Encyclopedia ír, abban a légkörben, ahol az eszmék szabadon áramolhatnak, „a propaganda különbözik az oktatástól”.

[Képek]

Jehova Tanúi kiadványai javítják a családi élet minőségét, és elősegítik a magas erkölcsi irányadó mértékeket

[Képek az 5. oldalon]

A propaganda előmozdítja a háborút és a dohányzást, melyek miatt már sokan meghaltak