Két folyó története

Az Ébredjetek! indiai tudósítójától

Két folyó, mely az indiai szubkontinensre vezető, főbb kereskedelmi útvonal, több százmillió ember fennmaradását biztosítja. Egymástól nem túl messze erednek a föld legmagasabban fekvő hegységeinek gleccservidékein, és mindegyik több mint 2400 kilométert hömpölyög méltóságteljesen főleg két országon áthaladva. Más-más tengerbe ömlenek. Mindkét folyó egy-egy ősi civilizáció bölcsője volt. Mindegyik látta egy főbb vallás megszületését. Mindkét folyó megajándékozza az embereket, akik ezért nagyra értékelik őket, sőt az egyiket még napjainkban is imádják. Melyik két folyóról beszélünk? Az Indusról és a Gangeszről — ez utóbbit itt Indiában Gangaként ismerik.

MIVEL az emberiségnek vízre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon és boldoguljon, a korai civilizációk folyók mentén alakultak ki. A folyók néha isteneket és istennőket személyesítettek meg, ezért a róluk szóló korai feljegyzések a mitológia homályába burkolóznak. Ez minden bizonnyal igaz az Indus és az Indiában Ganga Maként (Gangesz Anyaként) ismert Gangesz folyó történetére is.

A hinduk és buddhisták isteneinek a lakhelye a 6714 méter magas Kailásza-hegy és a közelben elhelyezkedő Manaszarovár-tó. Az emberek hosszú ideig azt hitték, hogy a tóból, állatok szájából négy nagy folyó jön ki. Az oroszlánfolyó volt az Indus, a pávafolyó pedig a Gangesz.

A tibeti emberek nem szívesen látták a külföldi felfedezőket. 1811-ben azonban egy angol állatorvos, aki a Kelet-indiai Társaságnál dolgozott, különböző álruhákban átutazott ezen a vidéken. Arról számolt be, hogy egyetlen folyó sem ered a Manaszarovár-tóból, csak néhány hegyi patak siet bele. Az Indus és a Gangesz forrásvidékének helyét csak a XX. század elején állapították meg. Az Indus Tibetben ered, a Himalájától északra, a Gangesz pedig Észak-Indiában, a Himalája egyik jégbarlangjában.

Ahol ősi civilizációk alakultak ki

Úgy tudjuk, hogy az indiai szubkontinens legelső lakói kelet felé vándoroltak, míg az Indus-völgybe nem értek. A régészek egy igen fejlett civilizáció maradványaira bukkantak például Harappában és Mohendzsodáróban. A XX. század első évtizedeiben ezek a leletek megváltoztatták azt a közvéleményt, hogy India első telepesei primitív, nomád törzsek voltak. Több mint 4000 évvel ezelőtt az Indus-völgyi civilizáció ugyanolyan, vagy talán még magasabb szinten is volt, mint a mezopotámiai. Azok a bizonyítékok, melyek szerint utcái szabályos rácsalakzatban futottak, többemeletes házai és bérházai, valamint kiváló szennyvízelvezető és csatornahálózatai voltak, hatalmas magtárakkal, templomokkal és a város minden részén fürdőkkel büszkélkedhetett, melyeket rituális tisztálkodásra használtak, mind arra mutatnak, hogy fejlett városi civilizáció volt itt. Arra utaló jelek is vannak, hogy Mezopotámiával és a Közel-Kelettel kereskedelmi kapcsolatai voltak, hiszen az Induson a kontinens belsejéből, vagyis több száz kilométeres távolságból is le lehetett jutni az Arab-tengerig.

Az évszázadok folyamán bekövetkező természeti katasztrófák, talán földrengések vagy nagy folyami árvizek úgy tűnik, gyengítették az Indus-völgyi városi civilizációt. Emiatt nem nagyon tudtak ellenállni a Közép-Ázsiából érkező nomád törzsek betöréseinek. (Ezeket a nomád törzseket általában árjáknak nevezik.) A legtöbb városlakót elkergették a folyótól, így az az ősi  kultúra, amely az Indus mentén fejlődött ki, Dél-India felé terjeszkedett, ahol napjainkban még mindig a dravidák az egyik főbb indiai etnikai csoport.

Indián keresztül kelet felé vonulva néhány árja törzs kezdett letelepedni a Gangesz-alföldön. Így a szubkontinens árják általi felosztása kialakította Észak-India páratlan kultúráját, mely elsősorban a Gangeszhez kapcsolódott, és ahol nagyrészt még ma is megfigyelhető ez a kultúra.

Két folyó, két vallás

A régészeti leletek azt mutatják, hogy voltak hasonlóságok az Indus-völgyben és a Mezopotámiában gyakorolt vallások között. Az Indus menti városok romjainál találtak néhány ereklyét, amely a hinduizmushoz kapcsolódik — erről a vallásról sokáig azt hitték, hogy az árják vallása volt. Az árják előtt ott élők és az árják isteneinek és vallási hitnézeteinek összeolvadásával született meg a hindu vallás. Az árják először az Indust tekintették szentnek, amint azonban keletre mentek, és a Gangesz partján telepedtek le, imádatuk már a köré a folyó köré összpontosult. Az évszázadok folyamán városok alakultak ki a Gangesz mentén, mint például Haradvára, Alláhábád és Váránaszi. Ezek a városok a hindu vallás központjai voltak. Napjainkban több millió zarándok gyűlik össze ezekben a központokban, hogy megmerítkezzen a Gangeszben, mivel azt hiszik, hogy ennek gyógyító és tisztító hatása van.

Míg a hinduizmus az Indus mentén alakult ki, addig a buddhizmusnak a Gangesz közelében vannak a gyökerei. Gautama Sziddhárta, akit Buddhának is neveznek, a Váránaszi melletti Szárnáthban mondta el első szentbeszédét. Úgy hírlik, hogy 79 éves korában átúszta a széles Gangeszt.

Milyen állapotban vannak napjainkban a folyók?

A folyók vize most nagyobb válságban van, mint 4000 évvel ezelőtt, amikor az embereket vonzották az Indus és a Gangesz partjai a megélhetés miatt. Hogy fenn tudják tartani India, Pakisztán és Banglades hatalmas lakosságát, a folyókat gondos ellenőrzés alatt kell tartani. (Lásd a 16—17. oldalon a térképet.) Nemzetközi egyezményekre van szükség, mivel a folyók több országon folynak keresztül. Pakisztán többek között megépítette a 3 kilométer hosszú, 143 méter magas Tarbela-gátat az öntözéshez. Ez a világ egyik legnagyobb gátja, melybe 148 500 000 köbméter földet építettek bele. A Gangeszen lévő Farakka-gát elegendő mennyiségű és állandóan hozzáférhető vizet biztosít a folyón lebonyolított, a közeli kalkuttai kikötő miatt megnövekedett szállításhoz.

Mint ahogyan az sok más folyóra igaz, a Gangesznek is a szennyezés az egyik legnagyobb gondja. Ezért az indiai kormány 1984-ben belekezdett a Gangeszi Akciótervbe, melyhez igen nagy reményeket fűztek. Figyeltek arra, hogy a szennyvizet trágyává vagy biogázzá alakítsák, elvezették azokat a csatornákat, amelyek a folyóba ürítették a szennyvizet, és a vegyi hulladékok kezelésére víztisztítóműveket építettek.

Az emberek képességét azonban meghaladják azok a munkálatok, amelyekkel vissza lehetne állítani a föld folyóinak eredeti szépségét és tisztaságát. Ám Isten hamarosan orvosolni fogja a helyzetet. Királyság-uralma alatt, amikor az egész föld paradicsommá alakul, ’a folyóvizek is tapsolnak’ majd (Zsoltárok 98:8).

 [Kiemelt rész/terkép a 16. oldalon]

A hatalmas Indus

Amiatt, hogy igen sok patak egyesül egymással, és így jön létre az Indus, vita tárgya volt, hogy hol is található a folyó igazi forrása. Az biztos, hogy ez a nagy folyó magasan a Himalájában ered. Északnyugati irányban haladva más patakok is csatlakoznak hozzá útközben, és a folyó 320 kilométert tesz meg a magas Tibeti-fennsíkon, „a világ tetején”. Amint a folyó Ladak területén India határához közeledik, átfurakszik a hegyek között, kivájja a sziklák alapzatát, s így a Himalája és a Karakorum vonulatai között medert alakít ki magának. Most már India területén halad, és közel 3700 méteres magasságból ereszkedik lefelé 560 kilométer hosszan. A lefelé vezető útján észak felé folyik, majd a Himalája nyugati peremén egy éles kanyart véve megfordul, ahol csatlakozik hozzá a Gilgit, egy nagy folyó, mely a Hindukus felől érkezik. A folyó ezután délnek veszi útját Pakisztánon keresztül. Az Indus utat tör magának a hegyekben, bőszen kanyarog, míg végül eléri a sík vidéket, és keresztülfolyik Pandzsábon — e név jelentése ’öt folyó’, mivel öt nagy mellékfolyó szeli át: a Biász, a Szatledzs, a Rávi, a Dzshelam és a Csenáb. Ezek a mellékfolyók egy óriás kezének kiterjesztett öt ujjához hasonló alakzatban belefolynak az Indusba. Együtt haladnak, majd a végéhez ér e folyó több mint 2900 kilométer hosszú, fenséges utazása.

 A nagyra becsült Gangesz

A Gangesz az Indus himalájai forrásától úgy 100 kilométerre dél felé kezdi meg a több mint 2500 kilométeres utazását, mely a Bengál-öbölben ér véget. A folyó forrása majdnem 3900 méter magasan van — egy olyan gleccserből tör fel, amely egy tehén szájára hasonlít. Ezt hindiül Gaumukhnak nevezik, és ebből indul ki a Bhagirati nevű patak. Mintegy 214 kilométerre a forrástól, Dévaprájagnál egy másik patak, az Alaknanda csatlakozik hozzá. Ebből a két patakból, valamint a Mandakini, a Dhauliganga és a Pindar nevű folyócskából lesz a Gangesz.

A szubkontinensen délkelet felé haladva a Gangeszbe más nagy folyók is torkollnak, például az indiai Alláhábádnál a Dzsamuna, majd Bangladesben a hatalmas Brahmaputra. Legyezőszerűen szétterülve, a Gangesz és mellékfolyói India teljes területének egynegyedét, a termékeny Gangesz-alföldet látják el vízzel. A folyórendszer mintegy 1 035 000 négyzetkilométernyi területről vezeti el a vizet, és a világ egyik legsűrűbben lakott területén India több mint egymilliárd főt számláló lakosságának körülbelül egyharmadát látja el vízzel. Bangladesben nagyon kiszélesedik, mint egy beltenger, és mindenféle folyami hajózást bonyolítanak le rajta. A Gangesz végül több nagyobb folyóra és számos patakra ágazik el, s ezzel a világ egyik legnagyobb deltáját hozza létre.

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Tibet

PAKISZTÁN

Indus

Dzshelam

Csenáb

Szatledzs

Harappá

Mohendzsodáro

INDIA

Gangesz

Dzsamuna

Brahmaputra

Alláhábád

Váránaszi

Patna

Kalkutta

BANGLADES

NEPÁL

BHUTÁN

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Képek]

Hinduk fürdenek a Gangeszben

[Forrásjelzés]

Copyright Sean Sprague/Panos Pictures