Tényleg kevesebbet ér az élet?

„Ez egy olyan világ, ahol keveset ér az élet. Néhány száz fontért meg lehet vásárolni a halált, s nincs hiány azokban, akik hajlandók elvégezni a piszkos munkát” (The Scotsman).

Az egész világot megdöbbentette, amikor 1999 áprilisában két tizenéves fiatal rátámadt a littletoni (Colorado, USA) Columbine középiskola diákjaira, s erőszakkal átvette az irányítást az iskolában. Tizenöt embert gyilkoltak meg. A nyomozáskor kiderült, hogy az egyik támadónak volt egy weblapja, amelyre ezt írta: „A HOLTAK NEM VITATKOZNAK!” Mindkét támadó életét vesztette a tragédia során.

MINDENÜTT történnek gyilkosságok, és nap mint nap számtalan ember élete ér véget erőszakos halállal. A Dél-afrikai Köztársaság vezeti a listát. Itt 1995-ben 100 000 lakosból 75-öt gyilkoltak meg. Az élet különösen keveset ér az egyik dél-amerikai országban, ahol 1997-ben több mint 6000 ember életét oltották ki politikai okokból. A bérgyilkosság is megszokott. Egy jelentésben, mely erről az országról készült, ez olvasható: „Megdöbbentő módon a gyermekgyilkosságok száma is megemelkedett: 1996-ban 4322 gyermeket öltek meg, ami 40 százalékos növekedést jelent csupán két éven belül.” Ám olykor még maguk a gyermekek is gyilkossá válnak — más gyermekek vagy a szüleik hóhéraivá. Az élet valóban keveset ér.

Miért alakult ki a „halálkultusz”?

Mit mutatnak ezek a tények és számadatok? Azt, hogy az emberek egyre kevésbé tisztelik az életet. Hatalom- és pénzéhes személyek lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolnak. Drogbárók egész családok legyilkolását rendelik el. Némelyek úgy beszélnek gyilkosságaikról, hogy azt mondják: „eltették láb alól”, „hidegre tették” az áldozatukat. A népirtások és az etnikai tisztogatások is sok áldozatot követelnek, és csökkentik az  emberi élet értékét. Mindez oda vezetett, hogy a tévéállomások híradásaiban az egész világon mindennapossá váltak a gyilkosságokról szóló beszámolók.

Ha még hozzávesszük ehhez a televízióban és a mozivásznon dicsőített erőszakot, akkor úgy érezhetjük, mintha a társadalmunk egy olyan iszonyatos kultuszt űzne, mely teljesen a halál köré összpontosul. Ezzel kapcsolatban az Encyclopædia Britannica ezt írja: „A XX. század második felében a halál furcsamód népszerű témává vált. Érdekes, hogy korábban ezt a témát igencsak kerülték a komoly tudományos és filozófiai eszmefuttatásokban, bár ez utóbbiakban nagyobb szerepet kapott.” Josep Fericgla katalán kultúrantropológia-professzor szerint „a halál maradt a társadalmunk utolsó tabu témája, s így az ideológiai manipuláció legfontosabb forrása”.

E „halálkultusz” talán legszembetűnőbb jellegzetessége az a népszerű hit, hogy a hatalom, felsőbbrendűség, pénz és az élvezetek sokkal fontosabbak, mint az emberi élet és az erkölcsi értékek.

Hogyan terjed a „halálkultusz”? Mit tehetnek a szülők, hogy ellensúlyozzák azokat a romboló hatásokat, melyek őket érik, és hatással vannak a gyermekeikre? Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a következő cikkekben.

[Kiemelt rész/kép a 4. oldalon]

Mennyit ér az élet?

▪ A mumbai (India) „bandákban a fiatalok annyira elkeseredettek, hogy már 5000 rúpiáért [30 000 forintért] hajlandók bérgyilkosságot elkövetni” (Far Eastern Economic Review).

▪ „Megölt egy járókelőt, mert nem adott neki cigarettát” (szalagcím a chilei városban, Santiagóban megjelenő La Tercerában).

▪ 1995-ben „körülbelül 7000 dollárba került egy átlagos bérgyilkosság Oroszországban . . . A bérgyilkosságok száma jelentősen megemelkedett a miatt a gazdasági felfordulás miatt, mely a korábban kommunista Oroszországot jellemzi” (a Moscow News egyik beszámolója alapján a Reuter-hírügynökség).

▪ „Letartóztattak egy brooklyni ingatlanügynököt . . . , és azzal vádolták, hogy 1500 dollárért felbérelt egy tizenéves fiút — s ennek az összegnek egy részét már át is adta neki —, hogy tegye el láb alól a terhes feleségét és a felesége anyját” (The New York Times).

▪ „A gyilkosságok ára Angliában egyre lejjebb megy. Öt évvel ezelőtt még 30 000 fontba kerültek a bérgyilkosságok, ma már megfizethetőbbek, 5000 és 10 000 font között van az áruk” (The Guardian).

▪ „Az elvetemült balkáni bandák mellett a maffia labdába sem rúghat. Ezek újfajta bűnözők, új szabályokkal, új fegyverekkel. Robbanószerkezeteik és gépfegyvereik vannak, s nem haboznak használni őket” (The Guardian Weekly).