Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A fűszer, amely bejárta a fél világot

A fűszer, amely bejárta a fél világot

A fűszer, amely bejárta a fél világot

AZ ÉBREDJETEK! MAGYARORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

„EZ A leves fantasztikus! Mivel ízesítetted?” Talán így reagálsz, ha megkóstolod a tipikusan magyar gulyáslevest. Jellegzetes ízét a paprika adja, amelyet a fűszerpaprika feldolgozásával készítenek. Ez a növény bejárta a fél világot, mire megérkezett Magyarországra.

Történelmi ismereteink szerint a paprika őshazája Dél-Amerika volt. Az inka sírokban talált kerámiákat — amelyeknek a korát több ezer évre becsülik — paprikanövényt ábrázoló képek díszítik. Sőt, az inka múmiák mellé eltemetett étkek között is megtalálható a paprika.

Egyes történészek feltételezik, hogy egy orvos, aki Kolumbusszal együtt hajózott Amerikába, 1493-ban paprikamagokat hozott magával Spanyolországba. Bárhogy volt is, Európában Spanyolország volt az első, ahol a paprikatermesztés elterjedt. Innen a paprika Angliába és Dél-Franciaországba jutott el, és dísznövényként népszerűbb volt, mint ízesítőként vagy táplálékforrásként! Később görög kereskedők közvetítésével jutott el a Földközi- és a Fekete-tengert övező országokba.

Magyarországon a paprikát a XVI. század óta ismerik. Egyik neve, a törökbors arra utal, hogy talán a törökök révén került be hozzánk. Ez az élénkpiros, illatos és édeskés, magyar paprika kétségkívül világszerte a fűszerkedvelők egyik kedvence a mai napig.

A paprikanövény termesztésének leginkább sík fekvésű, napfényes terület és barna homoktalaj felel meg. A gazdák már az előző évi termés learatása után, nyár végén elkezdik előkészíteni a talajt a vetéshez. A paprikát magról vetik vagy palántázzák. A paprikapalántákat védett környezetben, például üvegházakban kell nevelni, melyeket megfelelően lehet szellőztetni. Itt gondosan öntözik, trágyázzák és gyomlálják őket. A kiültetés előtt fokozatosan a külső körülményekhez szoktatják őket.

Hat-nyolc hét után elérkezik az idő, hogy a palántákat kiültessék a szabadba. Magyarországon erre május első napjaiban kerül sor. A paprikanövény ebben a szakaszban is gondos törődést igényel: öntözni, permetezni és kapálni kell, ha a gazda szeretne egészséges paprikát betakarítani.

A betakarítás augusztus végén vagy szeptember elején kezdődik. A zöld paprika élénkpirosra érik. Ha a növények nem egyszerre érnek be, akkor inkább kézzel kell őket leszedni, nem géppel. Bármilyen betakarítási módszert alkalmaznak is, a paprika még sok fizikai és kémiai változáson megy keresztül, mire az asztalodra kerül. A betakarítás után például a paprika elveszti nedvességtartalmának nagy részét, és csökken a cukor- és C-vitamin-tartalma is. *

A betakarítás után a paprikát még szárítani és érlelni kell. Ennek hagyományos módja az, hogy füzérbe kötik. De ma már inkább hosszú, laza szövésű zsákokba teszik a paprikát, hogy szellőzni tudjon. A zsákokat állványokra vagy csűrökbe rakják. Amikor a paprika teljesen megérik, őrléssel készítik a finom ízesítőt, amelyet mindenhol a magyar paprika néven ismernek.

Vannak meglehetősen csípős paprikafajták, ami főleg annak köszönhető, hogy egy kapszaicin nevű anyagot tartalmaznak. Ezt a természetes anyagot gyógyászati célokra is felhasználják, például emésztési zavarok és reumás fájdalmak kezelésére. A paprika jellegzetes íze — akár csípős, akár édes — mindenesetre csak az egyik sajátossága. Esztétikai szempontból nézve szemet gyönyörködtető, ahogy a paprika enyhén megszínezi az ételeket. Ha a tyúkok takarmányába fűszerpaprikát adagolnak, a tojássárgája is élénkebb színű lesz!

Szívesen megkóstolnál egy paprikával ízesített ételt? Miért ne próbálnád ki az alábbi gulyásreceptet? Jó étvágyat!

[Lábjegyzet]

^ 9. bek. Egyetlen darab paprikában ötször-hatszor annyi a C-vitamin, mint egy narancsban vagy citromban.

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

GULYÁSLEVES

25 dkg kockára vágott marha színhús

1 evőkanál olaj

1 közepes, apróra vágott vöröshagyma

2 nagyobb, apróra vágott fokhagymagerezd

2 evőkanál édes paprika

2 kiskanál só

1/4 kiskanál köménymag (ízlés szerint)

2 közepes burgonya, megmosva, megtisztítva és kockára vágva

1 kicsi, felaprított zöldpaprika, amelynek a közepe ki van vágva

2 kicsi paradicsom, meghámozva, kimagozva és szeletekre vágva

100 g szárított csipetke

Az olajat fazékban felhevítjük, és beletesszük a vöröshagymát. Puhára pirítjuk. Belekeverjük a fokhagymát és az édes paprikát, és ha szükséges, egy kis vizet adunk hozzá, nehogy megpörkölődjön. Ezután hozzáadjuk a marhahúst és a sót, és jól elkeverjük. Rátesszük a fedőt, és lassú tűzön főzzük az egészet. Időnként megkeverjük, és csak akkor adunk hozzá vizet, ha különben megégne. Ízlés szerint köménymagot is tehetünk bele. Amikor a hús már puha, hozzáadjuk a zöldpaprikát, paradicsomot és két liter vizet. Felforraljuk, lefedjük, és 15 percig lassú tűzön főzzük. Hozzáadjuk a burgonyát, és tovább főzzük lassú tűzön, amíg a burgonya megfő (10-15 percig). Ízlés szerint sózzuk. Külön kifőtt csipetkével forrón tálaljuk. Négy-hat személynek elegendő.