A tökéletes emberiség után kutatva

BÁMULATOS lenne, ha egy jobb világ venne körül bennünket, ahol a fájdalom, a betegség és a fogyatékosságok nem sújtanák az embereket. Az egész emberiség mentes lenne a bűnözéstől és a viszályoktól. Az emberi családnak nem kellene szembenéznie a halállal.

Kétségtelen, hogy ezeknek a céloknak az eléréséhez magát az emberiséget kellene jelentős mértékben átalakítani. Nem új keletűek az arról szóló elméletek, hogy hogyan lehetne jobbá tenni az emberi fajt. Úgy 2300 évvel ezelőtt Platón, a görög filozófus ezt írta: „A legkiválóbb férfiaknak és nőknek minél gyakrabban kell közösülniük, a legsilányabbaknak pedig éppen ellenkezőleg.” Nem is olyan régen azonban komoly törekvésekbe kezdtek az emberiség felvirágoztatása érdekében. Ezt a szakterületet eugenikának nevezték.

Az „eugenika” kifejezést 1883-ban alkotta Sir Francis Galton brit természettudós, aki rokona volt Charles Darwinnak. Ez a szó abból a görög kifejezésből származik, melynek jelentése: ’jó születésű’ vagy ’nemes öröklődésű’. Galton tisztában volt vele, hogy különféle virágoknál és állatoknál előnyös tulajdonságokat lehet felszínre hozni a fajnemesítéssel. Nem lehetne esetleg az emberiséget is hasonló módszerekkel nemesíteni? Galton úgy gondolta, hogy ez sikerülhet. Az volt a véleménye, hogy ha a lovak és szarvasmarhák tenyésztésére fordított pénznek és erőfeszítésnek csak a töredékét áldoznák „az emberi faj nemesítésére”, az „géniuszok seregeit” eredményezné.

Darwin írásainak a hatására Galton azt bizonygatta, hogy az embereknek ideje a saját kezükbe venniük evolúciójukat. A XX. század első évtizedeiben Galton eszméi rendkívül népszerűek lettek a politikusok, a tudósok és az akadémikusok körében Európában és az Egyesült Államokban is. Az egyik nagyhatalom vezetőjének a szavai visszatükrözik az akkoriban elterjedt nézetet: „A társadalomnak nincs joga elnézni, hogy a korcsok fajtája szaporodik . . . Ha lennének olyan földművesek, akik elnéznék, hogy jószáguk legjobbjai nem szaporodnak, és az egész szaporulat a legsilányabbaktól származik, bolondokházába valókként bánnának velük . . . Egy szép napon rá fogunk jönni, hogy a jobbik fajtából származó példás állampolgároknak az az elsődleges kötelességük, hogy utódot hagyjanak maguk után ezen a világon, és azt is megértjük majd, hogy nincs jogunk fenntartani a silány fajtához tartozó állampolgárokat.” Ezeket a szavakat az Egyesült Államok huszonhatodik elnöke, Theodore Roosevelt írta.

 Nagy-Britanniában és Amerikában a genetikai öröklődés törvényeit fejtegették a vásárokon és kiállításokon, gyakran úgy, hogy egy felállított táblán kitömött tengerimalacok sora jelent meg. Elrendezésük bemutatta, hogyan öröklődik a bunda színe egyik generációról a másikra. A kiállítások lényegét a kísérőszöveg tette világossá. Az egyik táblázaton ez állt: „A káros emberi jellemvonások, mint például a gyengeelméjűség, az epilepszia, a bűnelkövetés, az elmezavar, az alkoholizmus, a nincstelenség és sok minden más is örökletes a családon belül, s pontosan ugyanúgy öröklődik, ahogy a tengerimalacok esetében a szín.” Egy másik kiállítási plakát a következő kérdést tette fel: „Meddig aggódunk még mi, amerikaiak disznóink, csirkéink és marháink leszármazási vonala miatt, holott a gyermekeink leszármazását a véletlenre bízzuk?”

Bevetik az eugenikát

Ezek az eszmék nem csupán elmegyakorlatot jelentettek. „Nemkívánatos elemek” tízezreit sterilizálták Észak-Amerikában is, és Európában is. Persze annak meghatározása, hogy ki vagy mi minősül nemkívánatosnak, főleg azok véleményén múlott, akik döntöttek a kényszersterilizálásról. Missouri államban (USA) például olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely megkövetelte azok sterilizálását, akiket „emberölés, szexuális erőszak, útonállás, csirkelopás, bombamerénylet vagy autólopás miatt ítéltek el”. A náci Németország még egy lépéssel tovább ment, amikor célt tévesztve igyekezett egy generáción belül felsőbbrendű fajt létrehozni. Miután mintegy 225 000 emberen kényszersterilizálást végeztek, más milliókat — zsidókat, romákat (cigányokat), mozgássérülteket és további „nemkívánatos elemeket” — kiirtottak az eugenika köntösében.

A náci korszak barbársága miatt az eugenika visszataszító értelmet kapott, és sokan abban reménykedtek, hogy ezt a tudományterületet azokkal a milliókkal együtt eltemették, akik a nevében meghaltak. Az 1970-es években azonban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az akkor még gyerekcipőben járó molekuláris biológia területén tudományos vívmányok születtek. Néhányan attól féltek, hogy ezek a vívmányok azokhoz az eszmékhez való visszatérést siettethetik, amelyek a század folyamán korábban már megrontották Európát és Észak-Amerikát. 1977-ben egy kiváló biológus például a következőkre figyelmeztette munkatársait az  Országos Tudományos Akadémiának a rekombináns DNS-sel foglalkozó egyik gyűlésén: „Ez a kutatás még egy lépéssel közelebb visz bennünket az emberi génsebészethez. Innen már kitalálják az emberek, hogyan vegyenek rá bennünket az ideális tulajdonságokkal bíró gyermekek megalkotására . . . Legutóbb az ideális gyermekeknek szőke hajuk, kék szemük és árja génjeik voltak.”

Ma már sokan nevetségesnek tartanák a génsebészet vívmányait Hitler eugenikai tervéhez hasonlítani. Hatvan évvel ezelőtt még kíméletlenül követelték a faji tisztaságot. Manapság az emberek az egészség és az életminőség javításáról beszélnek. A múltbeli eugenika a politikában gyökerezett, és a fanatizmus, a gyűlölet hajtotta. A genetikai kutatásokat viszont a kereskedelmi érdekek és jobb egészségre vágyó ügyfelek ösztönzik új vívmányok elérésére. Noha vannak jelentősebb különbségek, az a törekvés, hogy a saját genetikai előítéleteink szerint alakítsuk az embereket, mégis nagyon hasonlóan hangozhat a múltbeli eugenikához.

Az emberiség átalakítása tudományos úton

Amikor e szavakat olvasod, nagy teljesítményű számítógépek módszeresen feltérképezik az emberi genomot — a génjeinkben található utasítások összességét, mely irányítja fejlődésünket, és nagyban meghatározza, hogy kik vagyunk. Ezek a számítógépek gondosan jegyzéket készítenek az emberi DNS-ben található több tízezer génről. (Lásd a „ DNS-detektívek” című bekeretezett részt.) A tudósok arra számítanak, hogy miután összegyűjtik és elraktározzák ezt az információt, a jövőben sokáig ez szolgál majd az emberi biológia és orvostudomány megértésének elsődleges forrásául. Abban is reménykednek, hogy az emberi genom rejtélyeinek megoldása utat nyit a génterápiának, amely során kijavítják vagy kicserélik a hibás géneket.

Az orvosok azt remélik, hogy a genetikai kutatások új generációs gyógyszereket eredményeznek majd, melyek erősek, mégis biztonságosak a betegségek megelőzésében és leküzdésében. Ilyen technológiával még az is lehetővé válna, hogy az orvosod utánanézzen a génállományodnak, és előre meghatározza, melyik gyógyszer lenne a legjobb neked.

Az ilyen orvosi előnyökön felül néhányan úgy tekintenek a génsebészetre, mint ami a szociális nehézségeket is megoldhatja. A II. világháborútól az 1990-es évek elejéig eltelt időben az akadémikusok amellett érveltek, hogy a szociális nehézségeket csökkenteni lehetne a gazdaság és az intézmények megreformálásával, és az emberek életkörülményeinek javításával. Az elmúlt években azonban súlyosbodtak a szociális problémák. Sokan kezdik úgy gondolni, hogy az ilyen problémák megoldásának a nyitja genetikai szinten rejlik. Sőt némelyek már úgy vélik, hogy a gének jobban befolyásolják az egyének, illetve csoportok magatartását, mint a környezet.

És mit mondhatunk a halálról? A kutatók szerint még ennek a gondnak a megoldása is a DNS-ünk manipulálásában rejlik. A tudósok ma már megkétszerezik a gyümölcslegyek és a férgek élettartamát olyan módszerekkel, amelyek állításuk szerint egy napon majd az embereken is alkalmazhatók lesznek. A Human Genome Sciences Inc. vezetője így nyilatkozott: „Most először alkothatunk fogalmat az emberi halhatatlanságról.”

 Megtervezett csecsemők?

Az olyan beszámolók, melyek túlzásokba esve írják le, mi van folyamatban, és mit hozhatnak az elkövetkező évek, könnyen elterelhetik a figyelmet az új technológiák jelenlegi korlátairól és lehetséges problémáiról. Szemléltetésül térjünk vissza a csecsemők tárgyköréhez. A genetikai szűrés már ma is általános gyakorlat. A legszélesebb körben használt módszer az 1960-as évekbe nyúlik vissza. Az orvos injekciós tűvel mintát vesz a terhes nő méhében lévő magzatvízből. A folyadékból akkor már ki lehet deríteni, hogy a magzatnak van-e valamilyen genetikai rendellenessége, mint például a Down-kór vagy a gerinchasadék. Ezt a beavatkozást általában a terhesség 16. hete után végzik el. Egy még korszerűbb beavatkozás már a terhesség 6. és 10. hete közötti időben is ki tud mutatni részleteket az embrió génkészletéről.

Ezeknek a beavatkozásoknak a végrehajtásával az orvosok számos rendellenességet tudnak azonosítani, de csak körülbelül a 15 százalékuk hozható helyre. Amikor a vizsgálatok genetikai rendellenességet mutatnak ki, vagy bizonytalan eredményre vezetnek, sok szülő szívet tépő döntés elé kerül: abortáltassa a magzatot, vagy szülessen  meg a gyermek? A The UNESCO Courier szerint „a DNS-vizsgálatok elterjedtsége ellenére — melyek egytől egyik szabadalmaztatottak és jövedelmezőek — a genetika mindmáig nem tudta valóra váltani a génterápiához fűzött, sokat ígérő reményeket. Az orvosok olyan állapotokat és rendellenességeket szűrnek, amelyeket nem képesek kezelni. Ezért az abortuszt sokszor úgy állítják be, mint ami gyógykezelés.”

Persze ahogy a biotechnológia egyre hatékonyabbá válik, az orvosoktól elvárják, hogy sokkal inkább képesek legyenek kimutatni és helyrehozni azokat a genetikai hibákat, melyek beteggé vagy betegségre hajlamossá teszik az embereket. Ezenkívül a tudósok remélik, hogy végül még arra is képesek lesznek, hogy mesterséges kromoszómákat ültessenek az emberi embrióba, s ezzel védetté tegyék az olyan betegségekkel szemben, mint a Parkinson-kór, az AIDS, a cukorbetegség, valamint a prosztata- és mellrák. A gyermek így megerősített immunrendszerrel születhetne meg. Arra is van kilátás, hogy a jövőbeli gyógyszerek „nemesíteni” fogják a fejlődő embriót talán úgy, hogy génmanipulációval erősítik intelligenciáját, és javítják a memóriáját.

 Bár a legoptimistább tudósok is elismerik, hogy hosszú még az út addig, hogy a szülők egy katalógusból kiválaszthassák, milyen gyermeket akarnak, sokaknak rendkívül vonzó annak reménye, hogy álmaik gyermekét szülhetik meg. Némelyek azon a véleményen vannak, hogy felelőtlenség lenne, ha nem használnák fel a technológiát arra, hogy kiküszöböljék a genetikai rendellenességeket. Szerintük, ha végül is semmi rossz nincs abban, hogy a legjobb iskolákba és a legjobb orvosokhoz küldöd a gyermekedet, miért ne próbálnád a lehető legjobb csecsemőt kapni?

A jövő felőli aggodalmak

Vannak azonban olyanok is, akik aggodalmaiknak adnak hangot. A The Biotech Century (A biotechnológia évszázada) című könyv például kijelenti: „Ha arra szükség van, hogy az egyének génkészletének módosításával megelőzzük a cukorbetegséget, a sarlósejtes vérszegénységet és a rákot, akkor miért nem kezdjük más, kevésbé  súlyos »rendellenességekkel«, mondjuk a rövidlátással, a színvaksággal, a diszlexiával, az elhízással és a balkezességgel? Sőt, mi állhat útjában annak, hogy a társadalom rendellenesnek minősítsen egy bizonyos bőrszínt?”

A biztosítótársaságok élénken érdeklődnek a genetikával kapcsolatos hírek iránt. Mi van olyankor, ha egy szülést megelőző vizsgálat lehetséges problémát mutat ki? A biztosítótársaságok arra késztetik majd az anyát, hogy folyamodjon abortuszhoz? Ha az anya megtagadja ezt, ők is megtagadják tőle a biztosítást?

A vegyianyag- és gyógyszergyárak, valamint a biotechnológiai cégek szabadalmazott génekre, organizmusokra és ezek manipulálási módszereire pályáznak. A hajtóerő természetesen a pénz: tőkét kovácsolni a jövő technológiájából. Sok bioetikus attól fél, hogy ez „fogyasztói eugenikához” vezethet, ahol is a szülők kényszert éreznének arra, hogy „genetikailag nemesített” gyermeket válasszanak. Nem nehéz elképzelni, hogy a reklámozásnak milyen jelentős szerep jutna egy ilyen irányzatban.

Persze, nem valószínű, hogy az új technológiák a világ szegényebb részein is könnyedén elérhetők lesznek. A föld sok részén a legalapvetőbb egészségügyi ellátás is hiányzik. Meglehet, hogy a génterápia még a legfejlettebb országokban is olyan lehetőség lesz, amellyel csak a gazdagok élhetnek.

Tökéletes emberiség

Azoknak a kiadványoknak az áradatában, amelyek a biotechnológia területén folyó munkákkal foglalkoznak, gyakran megjelenik az a kifejezés, hogy „Istent játszani”. Mivel Isten az élet Tervezője és Alkotója, illő figyelmet szentelni annak, hogy ő mit gondol a tökéletesség kereséséről. A bibliai Mózes első könyve szerint miután Isten életet alkotott a földön, „látá . . . , hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó” (1Mózes 1:31). Az első emberpár tökéletes volt genetikailag. Isten elleni lázadásukkal juttatták magukat is, és utódaikat is tökéletlenségre és halálra (1Mózes 3:6, 16–19; Róma 5:12).

Jehova Isten véget szeretne vetni a betegségnek, a szenvedésnek és a halálnak. Már régen intézkedéseket tett azért, hogy megszabadítsa az emberiséget ezektől a bajoktól. A bibliai Jelenések könyve olyan időről jövendöl, amikor Isten be fog avatkozni az emberiség ügyeibe. Erről az időről azt olvassuk, hogy Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.” Ezek az elsöprő változások nem az emberiség tudományos áttöréseinek köszönhetően fognak eljönni. Az emberek közül sokan el sem ismerik Isten létezését, nemhogy dicsérnék is őt. Az írásszöveg így folytatódik: „Az [Jehova Isten], aki a trónon ül, ezt mondta: »Íme! Mindent újjáteszek!«” (Jelenések 21:4, 5).

[Oldalidézet az 5. oldalon]

Miután mintegy 225 000 emberen kényszersterilizálást végeztek a náci Németországban, más „nemkívánatos elemek” millióit kiirtották az eugenika köntösében

[Oldalidézet a 6. oldalon]

Az orvosok azt remélik, hogy a genetikai kutatások új generációs gyógyszereket eredményeznek majd, melyek erősek, mégis biztonságosak a betegségek megelőzésében és leküzdésében

[Oldalidézet a 11. oldalon]

A Dolly nevű bárány óta a tudósok tucatnyi állati egyedet klónoztak már — mindegyiket kifejlett állat sejtjéből. Ezt a technológiát alkalmazva vajon felnőtt emberek is klónozhatók?

 [Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

Klónozhatók az emberek?

1997-ben egy Dolly nevű bárány világszerte nagy szenzációt keltett. Mitől volt Dolly különleges? Ő volt az első emlős, akit sikeresen klónoztak egy kifejlett állat sejtjéből, egy juh emlőmirigyének sejtjéből. Így Dolly a fiatalabb „ikertestvére” lett annak a báránynak, melyből a sejt származott. A tudósok már évtizedekkel Dolly előtt is klónoztak állatokat embrionális sejtekből. Kevesen gondolták volna, hogy lehetséges újraprogramozni egy kifejlett emlős sejtjét, és egy másik állatot létrehozni annak genetikai hasonmásaként. A kifejlett állati sejtből való klónozás lehetővé teszi, hogy előre lássák, milyen lesz az utód.

A Dollyt klónozó tudósok célja háziállat-nemesítés volt, hogy az állatok értékes forrásai lehessenek az olyan tejnek, melynek kivonataiból gyógyszereket készítenének. A tudósok sikereiről szóló első beszámoló 1997 februárjában jelent meg a Nature című tudományos folyóiratban a következő címmel: „Életképes utód magzati és kifejlett emlősállatból származó sejtekből”. A hírközlő eszközök gyorsan lecsaptak a hírre és arra, hogy milyen feltételes következtetéseket lehet ebből levonni. Két héttel később a Time magazin címlapja főhelyen közölt egy képet Dollyról ezzel a szalagcímmel: „Egyszer lesz még egy belőled?” Ugyanazon a héten a Newsweek folyóirat címlapcikkeket közölt „Embereket is klónozhatunk?” címmel.

Dolly óta a tudósok tucatnyi állati egyedet klónoztak már — mindegyiket kifejlett állat sejtjéből. Ezt a technológiát alkalmazva vajon felnőtt emberek is klónozhatók? Néhány biológus szerint igen. Volt már rá példa? Még nem. A Dollyt klónozó csapat vezetője, Ian Wilmut brit tudós szerint a klónozás ma még „igen rossz hatásfokú eljárás”, mivel közel tízszer magasabb halálozási arányt idéz elő a magzatoknál, mint a természetes szaporodás.

Vannak, akik azon tűnődnek, hogy „mi a helyzet akkor, ha valaki tökéletesítené ezt a módszert, és mondjuk több Hitlert klónozna”? Wilmut azzal igyekszik eloszlatni ezt a félelmet, hogy bár a klónozott gyermek genetikailag megegyező ikertestvére lenne annak a személynek, akiből klónozták, a klónozott személyt befolyásolná környezete, és más személyiség fejlődne ki benne, mint ahogy az a természetes ikrek esetében is történik.

[Kiemelt rész/képek a 8–9. oldalon]

 DNS-detektívek

Az emberi test körülbelül 100 billió sejtből áll. A legtöbb sejtnek van sejtmagja. Minden sejtmagban van 46 kis csomag: ezeket kromoszómáknak nevezik. Minden kromoszóma tartalmaz egy egyedülálló, szorosan feltekeredett, fonalszerű molekulát, a DNS-t. Becslések szerint a DNS akár 100 000 gént is tartalmazhat, amelyek úgy helyezkednek el, mint a főút mellett fekvő városok. A génjeink nagymértékben meghatározzák testünk minden tulajdonságát: a méhen belüli fejlődésünket, nemünket, fizikai jellemvonásainkat és felnőtté válásunkat. A tudósok véleménye szerint DNS-ünkben egy „óra” is működik, s ez határozza meg, hogy meddig élünk.

Az emberi és az állati DNS módfelett hasonló. A csimpánzok génkészlete például csak 1 százalékban tér el az emberekétől. Ez a szakadék mégis tízszer szélesebb, mint amennyire két ember DNS-e különbözik egymástól. Mégis ezek a parányi különbségek felelősek azért a rengeteg jellemvonásért, amely külön egyéniséggé tesz mindannyiunkat.

Nem egészen tíz évvel ezelőtt a tudósok összetett feladatra vállalkoztak, arra, hogy meghatározzák az emberi DNS kémiai egységeinek pontos sorrendjét. Ez a Humán Genom Program néven ismert vállalkozás igényes és hatalmas munka, ami dollármilliárdokba kerül. Az összegyűjtött adatmennyiséggel körülbelül 200 kötetet lehetne megtölteni, olyanokat, amelyek mindegyike egy 1000 oldalas telefonkönyv nagyságú lenne. Ahhoz, hogy az összes információt elolvassuk, a nap 24 órájában olvasnunk kellene 26 évig!

A hírközlő eszközök gyakran figyelmen kívül hagyják azt, hogy az összegyűjtött információt még meg is kellene fejteni. Az adatok elemzéséhez új eszközökre lesz szükség. Különbség van aközött, hogy azonosítják a géneket, illetve aközött, hogy rájönnek azok működésére, és arra, hogy milyen kölcsönhatások révén épül fel belőlük az ember. Egy kiváló biológus szerint a Humán Genom Program „a genetika számára a Szent Grál megszerzése *”. Eric Lander genetikus azonban még reálisabban fogalmazott. Ezt mondta: „Ez egy alkatrészlista. Ha odaadnám Önnek a Boeing—777 alkatrészlistáját, amely százezer tételből állna, nem hiszem, hogy össze tudná szerelni a gépet, azt meg főleg nem értené, miért repül.”

[Ábra]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

SEJT

SEJTMAG

KROMOSZÓMÁK

DNS

BÁZISPÁR

[Lábjegyzet]