Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Reszkessetek, párizsi falfirkák!

„Igazán megkapó látványt nyújt a munkacsapat — írja a Le Figaro című francia lap. — Tizenhét jól felszerelt teherautót, 7 minibuszt vetnek be a falfirkák elleni harcba. Egy tucat robogósnak és körülbelül 130 munkásnak pedig 16 felderítő segít, akiknek az a munkájuk, hogy megállapítsák, hol vannak falfirkák.” Párizsban az újonnan megalakult falfirkaellenes brigád küldetése az, hogy egy éven belül „leradírozza” Párizsban a falfirkák 90 százalékát, amelyek nemcsak falakon, hanem rolókon is felfedezhetők. Úgy becsülik, hogy „a hatósági és középületeken 200 000 négyzetméternyi területen vannak falfirkák, a magántulajdonban lévő falfelületeken pedig 240 000 négyzetméteren”. Ha a város eléri célkitűzését, akkor 2001 februárjára a magánépületeken lévő falfirkák 30 000 négyzetméternyi terület kivételével mind el fognak tűnni, és „minden újonnan megjelenő falfirkát a felfedezését követő 12 napon belül eltüntetnek”. A tisztítási munka várhatóan összesen 480 millió francia frankba (körülbelül 19 milliárd forintba) fog kerülni.

Ugyanannyi túltáplált, mint alultáplált

„A világon a túltáplált emberek száma vetekszik az éhező, alultáplált emberekével” — számol be a The New York Times, amikor a Worldwatch Institute egyik tanulmányáról ír. Most mintegy 1,2 milliárd ember alultáplált vagy éhezik, és ugyanennyien, vagy még többen esznek túl sokat. Világviszonylatban most él a legtöbb hiányosan táplált ember, és az alultáplált, valamint a túltáplált emberek száma folyamatosan növekszik minden társadalomban. „Olyan életmódot alakítottunk ki magunknak, amelyben a fizikai tevékenység annyira lecsökkent, hogy sokkal több kalóriát veszünk fel, mint amennyit elhasználunk, és ezért a felesleget zsírrá alakítja át szervezetünk” — mondta Lester R. Brown, a Worldwatch elnöke, amikor arról beszélt, hogy egyre több túlsúlyos ember van. Az Egyesült Államokban „az elmúlt évben 400 000 zsírleszívást hajtottak végre. Ez azt mutatja, hogy igencsak felborult az egyensúly ezen a téren.”

Az amerikaiaknak van a legtöbb házi kedvencük

A világ 500 millió házi kedvencének körülbelül 40 százaléka az Egyesült Államokban él. „Ebben az országban a háztartások közel 60 százalékában a 70 millió macska, az 56 millió kutya, a 40 millió madár, a 100 millió hal, a 13 millió hörcsög és más kisemlős, valamint a 8 millió hüllő közül egy megtalálható” — írja a National Geographic. Az Egyesült Államok után Nagy-Britanniában van a legtöbb embernek házi kedvence — főként macskája és kutyája. A folyóirat még ezt írja: „Franciaországban viszont 21 millió halat tartanak házi kedvencként, ami több, mint a macskák és kutyák száma együttvéve.”

Japán legfelsőbb bírósága egy Tanú javára dönt

Japán legfelsőbb bíróságának így szól az egyik döntése: „A sebészek megsértették egy asszony önrendelkezésének jogát, amikor vértranszfúziót adtak neki egy műtét során, s ezzel megszegték azon ígéretüket, hogy még akkor sem tesznek így, ha ez az asszony életébe kerülne” — írja a Daily Yomiuri. „Ez volt az első olyan eset, amikor a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az emberi jogok kategóriájába sorolható az, hogy a beteg joga eldönteni, milyen kezelési módot választ.” Takeda Miszae Jehova Tanúja volt, és 1992-ben a műtétet követően még altatók hatása alatt volt, amikor vértranszfúziót adtak neki, hogy így eltávolítsanak a májából egy rosszindulatú daganatot. A legfelsőbb bíróság négy bírója egyhangúlag amellett döntött, hogy az orvosok voltak a vétkesek, mert nem magyarázták el, hogy talán vértranszfúziót fognak alkalmazni az asszonynál, ha a műtét közben ezt szükségesnek tartják. Ezzel megfosztották a beteget azon jogától, hogy eldöntse, beleegyezik-e a műtétbe, vagy sem. A 2000. február 29-ei döntés így szól: „Ha egy beteg vallásos hitnézete miatt elutasítja a vértranszfúziót, akkor ezt az óhaját tiszteletben kell tartani.” A rokonok folytatták a pert, miután Miszae 1997-ben elhunyt. (Részletes információ végett lásd Az Őrtorony 1998. december 15-ei számának 26—9. oldalát.)

A föld fajainak megóvása

„A világon élő fajok nagy részének megmentése a kipusztulástól nem mondható túlzottan nagy feladatnak— írja a New York-i Daily News című lap. — Azok a tudósok, akik számba vették a föld egyre fogyatkozó vadvilágát, a következő megdöbbentő következtetésre jutottak: bolygónk növény- és állatfajainak több mint egyharmada kizárólag a szárazföld egy kicsiny területén, 1,4 százalékán él.” A kutatók azt javasolják, tegyünk nagyobb erőfeszítést annak a 25 területnek a megóvására, ahol gazdag az élővilág — ilyen területek találhatók Brazíliában, Madagaszkáron, Borneóban, Szumátrán, az Andok trópusi területein és a Karib-tenger vidékén. A legtöbb terület trópusi esőerdő. A Nemzetközi Védelem elnöke, Russell Mittermeier így nyilatkozott: „Ha évente csupán néhány százmillió dollárt fordítanánk az égető szükséget szenvedő területekre, az nagy lépés lenne afelé, hogy biztosítsuk a földi élet sokféleségének a fenntartását.” Jóllehet ezeknek a területeknek mintegy 38 százaléka már törvényesen is védett területnek számít, ez szinte csak papíron van így a bányászat, a legeltetés és a fakitermelés miatt.

Egyre nagyobb a hiány egyházi személyekből

Az Egyesült Államokban nemcsak a vidéki területeken van „hiány az egyházi személyekből”, hanem már a nagyvárosokban is, írja a The New York Times. Egy 110 éves zsinagóga példáját említve, mely hiába próbált több mint három éven keresztül rabbit keríteni, a cikk megjegyzi: „A zsinagóga helyzete nem szokatlan. De nemcsak a zsinagógák találják egyre nehezebbnek azt, hogy egyházi személyeket szerződtessenek, hanem a római katolikus egyház és a protestáns egyházak is.” A helyi plébánosok száma 1992 és 1997 között 12 százalékkal csökkent. Az episzkopális egyház szóvivője siralmasnak nevezi az egyházuk állapotát, hiszen ott a 15 000 egyházi személyből kevesebb mint 300 született 1964 után. A „liberális” judaizmus gyülekezetei több mint 20 százalékának nincs teljes időben dolgozó rabbija. Csupán öt évvel ezelőtt több rabbi volt, mint zsinagóga. Néhány egyházi személy a hiány miatt az „élénk gazdaságot” okolja, melyben az embereket „a jövedelmezőbb foglalkozások vonzzák”. Mások azt mondják, hogy ez a helyzet a papi hivatás „egyre csökkenő vonzerejével” van kapcsolatban. Sheldon Zimmerman rabbi, egy rabbiképző egyetem elnöke erre figyelmeztet: „Hacsak nem növeljük valahogyan azoknak az embereknek a számát, akik a papi hivatást választják, akkor a szervezett vallási élet végül romokban fog heverni.”

Vigyázzunk a fogsikálással!

„Megtörténhet, hogy túlságosan megmosod a fogad — szól a The Wall Street Journal egyik tudósítása. — Az ebből kialakuló gondot mindennapi néven »fogkefe okozta kopásnak« nevezik, és azt okozhatja, hogy a fogak érzékenyek lesznek, a fogíny elsorvad, a foggyökér körül pedig kopás alakul ki.” Az Egyesült Államok lakosságának úgy 10-20 százaléka „károsította a fogát vagy fogínyét a túlzott fogmosással”. Azok vannak leginkább veszélyben, akik szorgosan sikálják a fogukat, és akik kemény sörtéjű fogkefét használnak. „Ennek az lesz a vége, hogy több kárt csinálnak, mint hasznot, pedig csak alaposak akarnak lenni” — mondja Milan SeGall fogorvos. Néhányan genetikai okokból hajlamosak erre a betegségre, mivel ők úgy születnek, hogy kevesebb csont van a foguk körül. Azok az emberek is jobban ki vannak téve ennek a kockázatnak, akik szabályoztatták a fogukat, illetve akik csikorgatják vagy összeszorítják fogukat. A romlás megelőzésére a szakértők ezt javasolják: Használjunk puha sörtéjű fogkefét. Először a hátsó fogakat mossuk meg, hiszen kezdetben még a puha sörtéjű fogkefék is valamelyest kemények, és a fogkrém is jobban koptatja őket. Ne az egész markunkkal, csak néhány ujjal fogjuk meg gyengéden a fogkefénket. Az ínyszélre 45 fokos szögben helyezzük a fogkefét, és finoman, körkörös mozdulatokkal mossuk a fogunkat, ne pedig úgy, hogy előre-hátra fűrészeljük.

A pisai ferde torony „egyenesbe jön”

A pisai ferde tornyon végzett munkálatokat, melyekkel megpróbálják függőleges állapotba hozni ezt a tornyot, siker koronázta, hiszen csupán az év első három hónapjában 5 centiméterrel mozdították a függőleges állapot felé, jegyzi meg az Associated Press hírügynökség. A mérnökök úgy gondolják, hogy 2001 júniusára elég erős lesz az építmény ahhoz, hogy megnyissák a nagyközönség előtt is. A XII. században épült toronyban legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt jártak turisták, amikor is a dőlést veszélyesnek ítélték. Ezután megkezdődtek a munkálatok, hogy függőleges állapotba hozzák a tornyot. A munka most már az utolsó fázisánál tart, és kész állapotában előreláthatóan mintegy 50 centiméterrel lesz kisebb a dőlés, mint előtte. Mielőtt újra megnyitnák a nagyközönség előtt, el fogják távolítani róla azt a 800 tonnányi ólomból készült ellensúlyt, amelyet a torony talapzatához helyeztek a függőlegesbe hozásához, valamint azt a tíz acélgyűrűt is le fogják venni róla, amellyel megerősítették az építményt.

A szoptatás további előnye

„Amellett, hogy az újszülött csecsemődnek az anyatejjel való táplálás során a hasmenés, a fülfertőzés és az allergiák ellen ellenanyagokat adsz, az anyatej a rák kialakulását is megakadályozhatja” — írja a Parents című folyóirat. A Minnesota Egyetem Rákkutató Központjának egyik tanulmánya megállapította, hogy a tápszerrel etetett csecsemőkhöz képest az anyatejjel táplált csecsemőknél kevésbé valószínű, hogy kialakul a leukémia, mely a gyermekeknél előforduló rákos megbetegedések közül a leggyakoribb. Azoknál a gyermekeknél, akiket legalább egy hónapig anyatejjel tápláltak, a rák kialakulásának kockázata 21 százalékkal kisebb volt, s a hat vagy még ennél is több hónapig anyatejjel etetett gyermekeknél ez a kockázatcsökkenés elérte a 30 százalékot.