Isten erősített meg a próbákban

SZTYEPAN KOZSEMBA ELMONDÁSA ALAPJÁN

1951 áprilisának elején egy éjszaka szovjet katonákkal megrakott teherautók hajtottak ukrajnai falunkba, Sztyenyatyinba. Felfegyverzett katonák vettek körbe előre kiválasztott lakásokat, és Jehova Tanúinak egész családjait hurcolták el Szibériába. Érzékeny, tizenkét éves fiúként azon tűnődtem, miért bántak velük így, és hogyan fognak elviselni ekkora szenvedést.

SZTYENYATYINBAN születtem 1938 októberében. Anya két héttel a születésem után halt meg, apát pedig 1944-ben ölték meg, miközben a szovjet hadseregben harcolt a németek ellen. Apám testvérei, Olena és Anna befogadtak az otthonukba, és felneveltek.

Amikor kisfiú voltam, több Jehova Tanúját is ismertem a lakóhelyünkön. Ha lehetőség adódott rá, beszéltek velem és másokkal is a messiási Királyságról. Később összebarátkoztam néhány fiatal Tanúval. Nagyon meglepődtem, amikor a szovjet katonák elvitték, és Szibériába deportálták őket.

De nem száműztek minden Tanút. Sztyepannak, egy Tanúnak, aki az otthonunk közelében lakott, megengedték, hogy maradjon, mivel a hozzátartozói nem voltak Tanúk. Hat évvel volt idősebb nálam, és amikor elvégeztem az iskolát, együtt dolgoztam vele mint ács. Tanulmányozta velem a Bibliát, felhasználva Az Őrtoronynak azokat a számait, amelyekhez hozzá tudott jutni. Sztyepan — aki most Észtországban szolgálja az igaz Istent, Jehovát — nagyon fel volt villanyozva, amikor 1956 júliusában megkeresztelkedtem.

Ukrajnában Jehova minden szolgájának az életéhez hozzátartozott, hogy ellenségeskedéssel kellett szembenéznie. A hatóságok bibliai kiadványokat keresve házkutatásokat tartottak, ezért számos rejtekhelyet alakítottam ki. Nagynénéim, Olena és Anna, akik görög katolikusok voltak, helytelenítették a Tanúkkal ápolt kapcsolatomat. Még arra is megpróbáltak rávenni, hogy ne találkozzak a Tanúkkal. Pál apostolhoz hasonlóan időnként én is úgy éreztem, hogy ’erőmet meghaladó, rendkívüli nyomás nehezedik rám’. De a Jehova Istennel ápolt kapcsolatom megerősített, hogy minden próbát kiálljak (2Korintus 1:8; Filippi 4:13).

Harc, hogy semleges tudjak maradni

A Szovjetunióban a tizennyolc éves fiatalemberek hadkötelesek voltak. Bibliai ismeretem alapján elhatároztam, hogy semleges maradok a világ ügyeiben, ezért nem csatlakoztam a szovjet hadsereghez (Ézsaiás 2:4; János 17:14–16). Olena és Anna arra buzdítottak,  hogy legyek katona, noha saját testvérük, az édesapám a háborúban vesztette el az életét.

Miután megkaptam a behívót, elmentem a területünkön lévő katonai főparancsnokságra, és elmagyaráztam az álláspontomat. Rögtön letartóztattak, és őrizetben tartottak, míg elkészítették ellenem a vádiratot. A tárgyalást zárt ajtók mögött tartották, s még a nénikéimet sem értesítették az időpontjáról. Lehetőségem volt alaposan tanúskodni a bírónak, az ügyésznek és a kétfős esküdtszéknek. Húsz perc után véget ért a tárgyalás. Öt év szabadságvesztésre ítéltek, és további öt évre megfosztottak bizonyos állampolgári jogoktól.

A büntetés letöltése

A tárgyalás után Lvovban börtönöztek be. A letartóztatásom és a munkatáborba való átszállításom között eltelt három hónap alatt nem voltam keresztények társaságában, nem volt Bibliám, és Biblián alapuló kiadványom sem. Ám szellemileg tevékeny maradtam, mégpedig úgy, hogy prédikáltam a rabtársaimnak, akik nehezen értették meg, miért nem akarok a hadseregben szolgálni. Azokban a hónapokban a büntetésem előtt folytatott személyes tanulmányozásból éltem. Ez a tapasztalat értékes leckét tanított meg nekem: a személyes bibliatanulmányozásból szellemi tartalékokat lehet felhalmozni, ami fenntart minket, amikor próbák jönnek (János 14:26).

A büntetésem hátralevő részének a letöltésére 1958 áprilisában átszállítottak az otthonomtól több mint 700 kilométerre lévő, 21-es munkatáborba, Dnyipropetrovszk közelébe. A táborban hat órakor keltünk, majd reggeli után teherautón elszállítottak minket a munkahelyünkre, amely mintegy 50 kilométerre volt a táborunktól. Nyolc órát dolgoztunk egy építkezésen, estére pedig visszavittek a táborba.

Barakkokban aludtunk, melyek mindegyike úgy száz rab befogadására volt alkalmas. Az étel silány volt, az életkörülmények pedig spártaiak, de legalább annyi örömöm volt, hogy két Tanú-társammal egy barakkba kerültem. Mindegyikünk tudatos erőfeszítést tett arra, hogy buzdítsa a másik kettőt. A hittársak társasága egy további eszköz, amely által Jehova megerősíti a szolgáit, amikor bajban vannak (2Korintus 7:6).

Összesen tizenkét Tanú volt a táborban. Némelyiküknek éltek rokonaik a táboron kívül, és ezek az élelmiszerbe rejtve becsempészték nekünk Az Őrtorony néhány lapját. A legtöbb élelmiszer-küldeményt kinyitották az őrök, és átnézték a tartalmát, mielőtt átadták nekünk. Hogy ne derüljön fény a turpisságra, a kint lakók Az Őrtorony lapjait műanyagba göngyölték, és lekvárosüvegekbe rakták. Az őrök nem vették maguknak a fáradságot, hogy ezeket is kinyissák. Amikor kaptunk egy cikket, kézzel lemásoltuk, és a másolatokat szétosztottuk magunk között.

Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy prédikáljunk Isten Királyságáról, Jehova pedig megáldotta az erőfeszítéseinket. Megismerkedtem például egy Szergej nevű rabbal, aki korábban könyvelőként dolgozott egy állami vállalatnál, Ukrajna keleti részében. Amikor csalásra derült fény a munkahelyén, őt tették felelőssé, és tíz évre ítélték. Több Tanú is tanulmányozott vele a táborban, a hozzáférhető folyóiratokat felhasználva. Szergej kedvezően reagált, és végül ezt mondta nekem: „Amikor kiszabadulok a táborból, szeretnék megkeresztelkedni Jehova Tanújaként!” Ígéretéhez hűen nem sokkal a  szabadulása után megkeresztelkedett, és haláláig lojálisan szolgálta Jehovát.

A rómaiaknak írt levél 13. fejezete okozta zűrzavar

1963 januárjában ért véget a büntetésem, és ezután visszatértem a szülőfalumba, Sztyenyatyinba. A helyi gyülekezetben, Szokalban szinte azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben. A testvérek között feszültség volt. Mi volt a gond? Mi vezetett ehhez a bizonytalan helyzethez?

A szovjet hatóságok éveken át próbálták megbontani Jehova népének az egységét azáltal, hogy őrizetbe vettek testvéreket, hogy kihallgassák őket, és azt próbálták beléjük beszélni, hogy az Amerikai Egyesült Államok a saját érdekei előmozdítására használja fel a Tanúkat. A tisztviselők azt tanácsolták a szovjetunióbeli Tanúknak, hogy alakítsák meg a saját, különálló szervezetüket, hozzátéve, hogy akkor békés kapcsolatot élvezhetnek az állammal, és engedik nekik, hogy üldözés nélkül gyakorolják a vallásukat. A tisztviselők ezt nagyon vonzónak tüntették fel.

Majd Az Őrtorony 1962. november 15-i angol száma (ukrán nyelven az 1964. július 1-jei szám) közölte a rómaiaknak írt levél 13. fejezetének az új megértését. Addig úgy értettük, hogy Jehova Istenre és Jézus Krisztusra vonatkozik az első versben említett „felsőbb hatalmak” kifejezés, de Az Őrtorony megjegyezte, hogy a „felsőbb hatalmak” valójában a földi kormányzatokat jelképezik, és ezek „Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában” (Róma 13:1).

Néhány Tanú nehezen tudott hinni ebben a kiigazított nézetben, mivel a földi kormányzat vezetői a Szovjetunióban nagyon kegyetlenül igyekeztek felszámolni Isten igaz imádatát. Ezek a Tanúk ezért azt gondolták, hogy Az Őrtorony új megértést tartalmazó száma nem származhat Jehova Tanúi hivatalos szervezetétől. Úgy vélték, hogy ezt a felvilágosítást azok eszelték ki, akik megalkudtak a hatóságokkal, mert így akarták elérni, hogy a Tanúk jobban engedelmeskedjenek a szovjet államnak.

Tehát Jehovának minden ukrajnai szolgája ezzel a kérdéssel találta szembe magát: Melyik csoport jó, és melyik rossz? Megfigyeltem mindkét félt a vitában, és megkérdeztem magamtól: Mi az indítékuk? Hamarosan egyértelmű különbséget láttam a két oldal között.

Jehova Tanúinak a többsége — akik közül néhányan talán nem értették teljesen a rómaiaknak írt levél 13. fejezetének új értelmezését — lojálisan ragaszkodni akart Jehovához és a szervezetéhez. Mások azonban kétségbe vonták, hogy a Watch Tower Bible and Tract Society utóbbi kiadványai még mindig Jehova Tanúi hivatalos szervezetétől jönnek-e. Ezek a személyek hajlamosak voltak  rá, hogy szélsőséges nézetük legyen számos más kérdésről is. Úgy érezték például, hogy helytelen a menyasszonynak fehér ruhát viselnie az esküvőjén, a házaspároknak pedig gyűrűt hordaniuk. Voltak, akik elhagyták a szervezetet. Ám idővel jó néhányan felismerték tévedésüket, és újra szolgálni kezdték Jehovát.

Földalatti tevékenység

Noha keresztény tevékenységünk be volt tiltva, amikor csak lehetőség nyílt rá, 10-15 fős csoportokban megtartottuk a heti összejöveteleket. Az összejövetelekből szellemi erőt nyertünk, és ez igaz volt mind a bibliatanulmányozásra, mind a tanulmányozás utáni együttlétekre. Elmondtuk egymásnak a tapasztalatainkat, és ez segített felismernünk, hogy mindannyian ugyanolyan harcot vívunk. Átéreztük azt, amit Péter apostol írt: „a szenvedéseket illetően ugyanazok mennek végbe testvéreitek egész közösségében a világon” (1Péter 5:9).

Az Őrtorony cikkeire építettük a beszélgetéseinket. Hogyan jutottak el hozzánk a folyóiratok? A futárként tevékenykedő Tanúk mikrofilmes másolatokat csempésztek át a határon Ukrajnába. Ezek a filmek előre megtervezett útvonalon jutottak el egyik Tanútól a másikig, majd ezek a Tanúk elegendő másolatot készítettek a gyülekezetüknek. Néha én is részt vettem ilyen másolatok készítésében. Egész nap dolgoztam, éjszaka pedig Jehova szolgálatában serénykedve folyóiratokat állítottam elő, vagy más feladatokat láttam el. Nehéz volt lépést tartani az ütemtervvel, de azok közülünk, akik felelősséget viseltek a szervezetben, megtanulták, hogy Jehova „erőt ad a megfáradottnak” (Ézsaiás 40:29).

Megtaláltuk a módját, hogyan beszélgessünk a Bibliáról azokkal az emberekkel, akikkel találkoztunk. Sokunknak akkor nyílt erre lehetőségünk, amikor tömegközlekedési eszközökön utaztunk. Gyakori módja volt a beszélgetések elkezdésének, hogy egyszerűen olvasgattunk egy napilapot, majd úgy mellékesen megemlítettük a legújabb híreket az egyik utastársunknak. Mihelyt elkezdődött a beszélgetés, bibliai témák felé tereltük a szót. Így terjesztettük a jó hírt a területünkön.

Derék feleség

1965-ben feleségül vettem Tamarát, akit az igaz Isten szolgájaként neveltek fel, és aki tudta, mit jelent kiállni a hite mellett a próbák idején. Bátyját, Szergejt háromszor tartóztatták le és állították bíróság elé Jehova Tanújaként végzett tevékenységéért. A legutolsó alkalommal megtalálták nála Az Őrtorony másolatait, és ezért tíz évre ítélték. Tamarát magát is elvitték a hatóságok a központjukba, hogy kikérdezzék, és börtönbüntetéssel fenyegették.

Az esküvőnk után nehéz volt lakást találnunk, de egy szokali család, amely jóindulattal volt a Tanúk iránt, olcsón felajánlott nekünk egy kis szobát a lakásában. Ez a család biztosított minket arról, hogy Tamara akkor is a szobában lakhat, ha engem újra letartóztatnak és börtönbe zárnak. Feleségemmel hálásak voltunk Jehovának ezért az áldásért, a családnak pedig a kedvességért. Később, amikor a családban haláleset történt, Tamara megragadta a lehetőséget, és beszélt a lányuknak, Galinának a feltámadás reménységéről. A bibliai igazság magvai később gyümölcsöt  teremtek: Galina megszerette a Teremtőnket. Megkeresztelkedett, és most Jehovát szolgálja a férjével együtt.

Az 1970-es években a legtöbb hétvégén Ukrajna különféle területeire utaztam, valamint Moldavába (Moldova) és a Kárpátokba, hogy találkozzam azokkal, akik Jehova szervezetében vezetői feladatokat láttak el, és buzdítsam őket. Rendszerint péntek este indultam útnak, és vasárnap későn érkeztem vissza. Tamara ritkán tudta, hova megyek, és néha még abban sem volt biztos, hogy visszatérek-e. Ez a helyzet éveken át tartott. Csak megerősíteni tudom, amit a Biblia a derék feleségről mond: „ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket” (Példabeszédek 31:10).

Azokban a napokban Jehova Tanúinak minden tevékenysége veszéllyel járt. Csak Jehova erejével voltunk képesek kitartani. Számtalanszor néztem szembe nehéz helyzetekkel, és nem tudtam, mit tegyek. Ilyenkor mondtam egy imát magamban, és Jehova erejére támaszkodtam. Ez a szokás az életünk részévé vált (Cselekedetek 4:29).

Mi történt a későbbiekben?

Az idő múlásával könnyebb lett az élet Jehova szolgái számára Ukrajnában. Az üldözés alábbhagyott, a börtönbüntetéseket felváltották a pénzbírságok. Az 1980-as években a hatóságok felismerték, hogy Jehova Tanúi valóban nemzetközi szervezetnek számítanak. Ezért amikor az állam bebörtönözte a Tanúkat Ukrajnában és a Szovjetunió más területein, a külföldi országok előtt rontott a hírnevén. Emlékszem, amikor kihallgatott egy tisztviselő, és ezt mondta: „Most már tudjuk, hogy a vallás nem feltétlenül rossz. Inkább azzal foglalkozunk, hogy egy vallási csoport ne okozzon kárt az államnak.”

Az 1980-as évek vége felé a vasfüggöny kezdett megszűnni Kelet-Európában, s azóta nagyobb a szabadságunk Ukrajnában. 1991-ben hivatalosan is elismerték a prédikálómunkánkat. Majd 1998 szeptemberében a Watch Tower Society fiókhivatalt hozott létre Lvovban. 1999 elején építkezés kezdődött az új fiókhivatali létesítmény területén. A fiókhivatal több mint 170 munkásnak ad majd otthont. Jelenleg Ukrajnában 112 000-nél is többen vesznek részt a prédikálómunkában, és 2000-ben a 250 000-et is meghaladta az Emlékünnepen részt vevők száma. A legszembeötlőbb az, hogy milyen sok fiatal van a sorainkban.  Egy 1991-es kijevi kongresszuson egy napilap riporternője ezt kérdezte tőlem:

— Honnan jönnek ezek az emberek? Azt gondoltam, hogy nem voltak Tanúk a Szovjetunióban, és most hipp-hopp, ezrek vannak itt!

— Nem hirtelen, egyik napról a másikra jelentünk meg a színen — mondtam neki. — Már hosszú évek óta szolgáljuk itt Jehovát.

— Hogyan vonzanak ilyen sok fiatalt a vallásukhoz? — szerette volna tudni.

— Legjobb, ha magukat a fiatalokat kérdezi. Hadd mondják el ők, miért akarják szolgálni Jehovát.

— Már megtettem — felelte. — Azt mondták, hogy örömüket lelik benne.

— Akkor ez az oka — tettem hozzá. — Ha ezt mondják a fiataljaink, akkor ez a magyarázat.

Nem csupán a fiatalok szolgálják örömmel Jehovát. Tamarával összesen több mint 80 éve szolgáljuk őt, s nem szeretnénk semmivel sem felcserélni a hitünket. Noha Jehova Tanúi vagyunk, vannak nehézségeink. Tudjuk, hogy ameddig ez a régi rendszer tart, mindenki gondokkal néz szembe. De mi minden más csoportnál a földön felkészültebbek vagyunk, hogy szembenézzünk a próbákkal. Továbbra is eltökéltek vagyunk, hogy mindenható Istenünk, Jehova erejével nézünk szembe ezekkel a próbákkal, ahogyan a múltban is tettük. Úgy érzünk, ahogy Mózes is érzett, amikor a győzelmi éneket énekelte: „Erősségem és hatalmam Jah, hiszen szabadításomat szolgálja” (2Mózes 15:2, NW).

[Kép a 22. oldalon]

Tanú-társaimmal a 21-es munkatáborban

[Kép a 22. oldalon]

Egy ukrán nyelvű „Őrtorony”-ról készített mikrofilm (életnagyságban)

[Kép a 23. oldalon]

Feleségemmel, Tamarával

[Kép a 24–25. oldalon]

Az épülő lvovi új fiókhivatali létesítmény művészi ábrázolása

[Képek a 25. oldalon]

Miért szolgálja annyi fiatal Jehovát Ukrajnában?