Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ki akarják zárni a Vatikánt az ENSZ-ből

Ki akarják zárni a Vatikánt az ENSZ-ből

Ki akarják zárni a Vatikánt az ENSZ-ből

A RÓMAI székhelyű Inter Press Service (IPS) hírügynökség jelentése szerint „egy nemzetközi koalíció, mely több mint 70 civil szervezetből . . . áll, világméretű kampányt indított, hogy zárják ki a Vatikánt az Egyesült Nemzetek Szervezetéből”. Jelenleg a Vatikán állandó megfigyelőként, vagyis nem tagállamként tevékenykedik az ENSZ-ben. 1964 óta van ebben a státusban.

Miért ellenzi a civil szervezeteknek ez a csoportja — amely tavaly április végén világszerte már 100 szervezetet számlált — a Vatikán ENSZ-ben betöltött szerepét? Ezek a szervezetek úgy érvelnek, hogy a Vatikán vallási hatalom, nem pedig politikai állam. Frances Kissling, egy katolikus szervezet elnök asszonya, mely a szabad akaratért száll síkra, azt mondta az IPS-nek, hogy a koalíció nem bánja, ha a Vatikánnak megmarad az a joga, hogy kifejezze a véleményét, inkább „azt vitatja, hogy joga van-e ahhoz, hogy ugyanolyan pozícióban legyen, mint a kormányzatok, pedig nem számít államnak”.

Anika Rahman, egy családtervezéssel kapcsolatos központ nemzetközi programjának a vezetője egyetért ezzel. Az IPS idézte őt, amint azt mondta, hogy „ha az ENSZ úgy tekint a Szentszékre, mint államra, és vallási hatalmára való tekintettel állandó megfigyelői jogokat ad neki, a világtestület precedenst teremt, és más vallások is hasonló követelésekkel állnak majd elő”. Hozzátette: „Ha biztosítani szeretnénk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete ne pártoljon bizonyos vallásokat, nem szabad megengednünk, hogy egy olyan vallási szervezet, mint a római katolikus egyház, részt vegyen ennek a fórumnak a munkájában, noha nincs a tagállamok között.”

De mi a helyzet azzal az érvvel, hogy a Vatikán állam, és mint ilyen, jogosult a jelenlegi státusára? „Ez a szó félreértelmezése — válaszolta Kissling asszony egy interjú során. — Szerintünk ez csupán egy XV. századi meghatározása az állam fogalmának, és a Szentszék valójában egy vallási irányító testület.” Hozzátette, hogy a „Vatikán” és a „Szentszék” szó „a római katolikus egyház” szinonimái.

A civil szervezetek főként a népességről alkotott nézete miatt ellenzik a Vatikán ENSZ-ben betöltött jelenlegi szerepét. A Vatikán például arra használta az ENSZ konferenciáit — például az 1994-es nemzetközi konferenciát, melyet a népesedésről és fejlődésről tartottak Kairóban, valamint az 1995-ös nők konferenciáját Pekingben —, hogy kifejtse határozott nézetét a családtervezéssel szemben. „Mivel az ENSZ a legtöbb döntését közös megegyezés alapján hozza, ha valaki eltérő nézetének ad hangot, mint ahogy a Vatikán teszi, az holtvágányra tereli a népesedésről, fogamzásgátlásról, a nők jogairól és a családtervezéssel kapcsolatos egészségügyi ellátásról folytatott tárgyalásokat” — jegyzi meg az IPS.

Kissling asszony szerint „az lenne helyénvaló, ha a Vatikánra civil szervezetként tekintenének, ugyanúgy, ahogy az összes többi civil szervezetre, mely a muszlimokat, hindukat, buddhistákat, bahái hitűeket és a többi vallásszervezetet képviseli”. A koalíció azt szeretné, ha az ENSZ főtitkára, Kofi Annan és végső soron az ENSZ Közgyűlése hivatalosan felülvizsgálná, milyen szerepet töltsön be a Vatikán a világ legnagyobb politikai testületében.

[Képek a 31. oldalon]

A Vatikán hivatalos képviselője felszólal az ENSZ-ben

[Forrásjelzés]

UN/DPI Photo by Sophie Paris

UN photo 143-936/J. Isaac