Yellowstone — A víz, szikla és tűz olvasztótégelye

Ha az elsőkről és a „leg”-ekről beszélünk, például a világ első nemzeti parkjáról, a világ legismertebb és legmagasabb gejzírjeiről és Észak-Amerika legnagyobb hegyi taváról, akkor a Yellowstone Nemzeti Parkról van szó.

Az Ébredjetek! egyesült államokbeli írójától

FELESÉGEM és én határtalan kíváncsisággal érkeztünk autónkon a Yellowstone Nemzeti Park északi bejáratához az egyesült államokbeli Wyomingban. A Vén Hűséges név és az olyan kifejezések, mint a „gejzír” és a „hévforrás” már gyermekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Vajon a valóság megfelel majd a várakozásainknak?

A park főbejáratánál egy masszív kőboltozatot pillantottunk meg. A tetejére ezek a szavak voltak vésve: „Az emberek hasznára és gyönyörűségére.” A Yellowstone 1872-ben nyitotta meg kapuit, és ez volt a világon az első nemzeti park.

Először a Mammoth Hot Springst (Mamut hévforrásokat) néztük meg, melyek, ha Montanából jövünk, közvetlenül a határon túl vannak. A föld hője láthatóan nagy munkában volt. A víz felforrt, majd tavacskákból és medencékből felbugyborékolt. Gőzoszlopok emelkedtek ki a repedésekből. A travertínónak nevezett rózsaszín ásványból álló teraszok úgy néznek ki, mint a csöpögő gyertyaviasz.

Mi fortyog a Yellowstone alatt?

A Yellowstone Nemzeti Parkban nem kevesebb mint 10 000 geotermikus csoda található. A nagy vízválasztó * átszeli ezt a magas, sziklás-hegységi fennsíkot. A vizek nyugati és keleti irányban folynak, de a talaj is elnyeli egy részüket. Megtudtuk, hogy ezekkel az elnyelődő vizekkel tesz csodát a Yellowstone. Egykor nagy vulkánkitörések darabolták fel a fennsíkot. Több ezer évvel ezelőtt az egyik kitörés után egy hatalmas, 75 kilométerszer 45 kilométeres kaldera (kráter) maradt. A Yellowstone-t a magma, vagyis a megolvadt kőzet fortyogtatja, amely még mindig a felszín alatt rejtőzik.

A parkban egy kiállítás elmagyarázza, hogy a felszíni víz behatol a lyukacsos kőzetbe, míg el nem éri a rendkívül forró kőzetréteget, amely közvetlenül a magma fölött van. A hő itt arra kényszeríti a vizet, hogy visszafelé, felfelé haladjon. Ahol repedést talál, ott hévforrás alakul ki. Ha a kőzetben akadályok állják útját a felfelé haladó forró víznek, megnövekszik a nyomás, és gejzír alakul ki. Máshol a nedvesség gőz formájában távozik. Ezeket a nyílásokat fumaróláknak nevezik. Ahol a savas gázok és víz sárrá és agyaggá mállasztja szét a talajt, ott iszapfortyogók jönnek létre. Micsoda látványos bemutató!

A Vén Hűséges

A Mammoth Hot Springs körüli geotermikus jelenségeket megfigyelve feltételeztük, hogy a híres gejzír, a Vén Hűséges közelében lehetünk. Csak a turistatérképünket megnézve jöttünk rá, hogy a Vén Hűséges 80 kilométerre van délre. A Yellowstone sokkal nagyobb, mint gondoltuk: 900 ezer hektáros a területe.

El akartunk jutni a Vén Hűségeshez, ezért elindultunk azon az úton, amely a park nyugati részén kígyózik lefelé, és öt gejzírmedencén vezeti keresztül a látogatókat. Gyorsan hozzászoktunk a kénszaghoz és a kilövellő gőz látványához.

Azokhoz a milliókhoz hasonlóan, akik előttünk már jártak a Vén Hűségesnél, mi is tudni szerettük volna, mikor tör ki legközelebb a gejzír. Mindig is azt gondoltuk, hogy tökéletes rendszerességgel tör ki; pontosan 57 percenként. De amikor körülnéztünk, megláttunk egy jelzést, amely szerint a gejzír következő kitörése 12.47-kor várható. Az még több mint egy óra, és az időpont ráadásul csak várható előrejelzés volt! Megkérdeztük erről Ricket, az egyik parkőrt.

„Csak tévhit, hogy a Vén Hűséges tökéletes rendszerességgel tör ki — mondta. — Mindig is változó  volt a kitörések között eltelt időtartam, és az évek folyamán egyre hosszabb lett a földrengések miatt, és annak hatására, hogy garázdálkodó emberek mindenfélét beledobáltak a nyílásába. Ma körülbelül nyolcvan perc az átlagos időtartam. A csapatunk egyszerre csak egy kitörést tud előre jelezni.”

Már fél egy volt. Közelebb mentünk a Vén Hűségeshez, hogy szemtanúi lehessünk a következő, előre jelzett mutatványának. Több száz ember ült a nézőknek kijelölt helyen, vagy éppen arra tartottak. A Vén Hűséges tíz percet várakoztatott minket. De amikor kitört, olyan gyönyörű volt, hogy fényképen lehetetlen visszaadni azt a látványt. Miután néhány rendszertelen kitöréssel „megköszörülte a torkát”, lendületbe jött. Mindenki tapsolt. A kitörés körülbelül három percig tartott, és nagy örömünkre rendkívül magasra sikerült. A víz és a permet újabb és újabb csúcsokra szökött fel, majd zuhant vissza, és elérte a 37-46 méteres magasságot is. A permet napsugaraktól ragyogott, majd különböző formákat öltve tovaszállt.

A kitörés után a közelben lévő szálloda előcsarnokába mentünk. A Vén Hűséges azonban ezután is éreztette a jelenlétét. A nap hátralevő részében minden egyes alkalommal, amikor közeledett az előre jelzett időpont, az összes vendég abbahagyta, amivel éppen foglalatoskodott, és kiment, hogy megnézze a kitörést. Több olyan kitörést is végignézhettünk, amely rendkívül sokáig tartott, és kivételesen magas és szép volt, különösen az, amelyikben a fel-feltörő vízsugár körvonalait a lemenő nap sugarai világították meg. Megfigyeltük, hogy a vén gejzír valóban hűséges, és pontosan „érkezik”.

Rick, a parkőr elmondta nekünk: „A földön kevesebb mint 500 gejzír létezik, és ebből körülbelül 300 a Yellowstone Nemzeti Parkban van. Közülük 160 pedig ebben az egyetlen kis völgyben, a felső gejzírmezőben található, amely mindössze két kilométer hosszú. Más gejzírek megjelennek és eltűnnek — aktív vagy alvó állapotban vannak —, a Vén Hűséges azonban még mindig itt van.” A Vén Hűséges szomszédságában elhelyezkedő Nagy-gejzír viszont akár 60 méteres vízsugarakat is kilövellhet. A Gőzhajó-gejzírből a víz majdnem 120 méteres magasságba is  felszökhet — háromszor olyan magasra, mint a Vén Hűségesből —, de évekig is inaktív maradhat. A Norris nevű gejzírmedencében levő Echinus-gejzír időnként meleg vízzel locsolja le azokat, akik éppen megcsodálják.

Lehagyni egy bölényt?!

Másnap reggel átnéztünk egy látogatóknak szóló tájékoztatót. Ez állt benne: „A forró víz vékony, törékeny földkéreg alatt helyezkedik el; a tavacskákban a víz hőmérséklete forráspont közelében van, vagy annál is magasabb. A meleg vizes területeken minden évben megtörtént, hogy a gyalogútról letért látogatók súlyos égési sérüléseket szenvedtek, és voltak, akik meghaltak a forró vízben.” Egy másik füzetben ezt olvastuk: „Vigyázat! Sok látogatót ökleltek már fel a bölények. A bölény 900 kilogrammot nyomhat, és 50 kilométeres óránkénti sebességgel tud vágtázni — háromszor olyan gyorsan, mint ahogy az ember fut.” Reménykedtünk benne, hogy mostanában nem lesz rá szükség, hogy lehagyjunk egy bölényt!

A Yellowstone Nemzeti Parkban az állatoknak elsőbbségük van az utakon. Ha egy állat feltűnik a láthatáron, az autók hirtelen megállnak, és váratlan helyeken közlekedési dugók alakulnak ki. Éppen egy ilyen dugónak lett vége, amikor mi odaértünk, és a látogatók kezdtek visszaszállingózni az autóikba. Megkérdeztük az egyik hölgyet, hogy mit néz mindenki, mire ő így felelt: „Egy nagy jávorszarvasbikát, de már elment.”

Később láttunk néhány kanadai gímszarvast, amint éppen kéthetes borjaikat próbálták átcsalogatni egy patakon. A hegyekből jöttek le, ahol a telet töltötték, és most a park alacsonyabb részei felé tartottak. A borjak nem akartak továbbmenni — arról nem volt szó, hogy vízen kell átkelniük. Az anyák kitartóan hívogatták kicsinyeiket, míg végül a borjak átmentek a patakon.

„Ó, milyen kicsi vagyok, mennyire tehetetlen!”

Ezután a Yellowstone Grand-kanyonjához mentünk. Több kilátóhelynél is kiszálltunk a kocsiból a 360 méter magas sziklaperem mentén, és lenéztünk a mélybe — igaz, néha nem szívesen. Nathaniel Langford ezt írta az 1870-ben írt útinaplójába: „Ó, milyen kicsi vagyok, mennyire tehetetlen!” Így érzett, amikor rátekintett erre a 32 kilométer hosszú szurdokra, a ragyogó okkerszínű falaira — innen kapta a nevét a Yellowstone-folyó — meg a két magas vízesésre. Mi is ugyanolyan kicsinek és tehetetlennek éreztük magunkat, mint ő.

Másnap kelet felé vettük az irányt. A park arculata újra megváltozott. Itt magasan fekvő erdők borítják a tájat, és az út kétszer keresztezi a nagy vízválasztót. Ezután is láttunk bölényeket és más nagy testű állatokat; a bölények gyakran a tipikus oldalnézetből mutatják  magukat. Sajnos egyetlen medvét sem láttunk, pedig ők a Yellowstone másik nagy turistacsalogató látványosságai. Mi történt velük?

Az évek folyamán néhány látogató megsérült vagy meghalt amiatt, hogy az emberek és a medvék nagyon közel kerültek egymáshoz. A medvéknek sem kedvezett a helyzet. Ezért az 1970-es évek elején a nemzetipark-igazgatóság megszüntette a szeméttelepeket, így a medvéket sikerült leszoktatni az emberi táplálékról. A medvék visszakényszerültek a vadonba. A program sikeresnek bizonyult. A medvék most már természetes étrenden élnek és egészségesebbek. De azért még találkozgatnak a turistákkal egy-egy helyen, például a Fishing Bridge-nél, ahová az emberek is, és a medvék is járnak enni, aludni és halászni.

A Fishing Bridge volt az utolsó állomásunk. Itt tartogatta nekünk a park az utolsó nagy meglepetését. Amint elnéztünk a Yellowstone-tó fölött — ez egyébként Észak-Amerika legnagyobb hegyi tava — a hófödte Teton-hegységre, egy pillanatra úgy éreztük, mintha Észak-Olaszországban lennénk; a tó és a környéke ugyanolyan fenséges, alpesi látványt nyújtott. Ám medvét sehol sem láttunk.

Ideje volt, hogy elinduljunk a Yellowstone Nemzeti Parkból. A szemünknek és a lelkünknek ünnep volt ez a kirándulás. A valóság felülmúlta a várakozásainkat.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 17. oldalon]

Az 1988-as tüzek

1988 júliusának a végén és augusztusában a Yellowstone Nemzeti Parkban fellobbanó kisebb tüzek nyolc helyen is pusztító erejű tűzvésszé váltak, amelyet az emberek képtelenek voltak megfékezni. A tűz egyik okozója a szárazság volt, mivel a Yellowstone Nemzeti Park írott történetében 1988-ban volt a legszárazabb a nyár. A másik ok az erős szél volt. A 80 kilométeres óránkénti sebességet elérő széllökések egy nap akár 20 kilométerre is továbbvitték a tüzeket. Olyan távolságokra fújták el a parazsat a tűz elé, amilyet a tűzoltók még sosem tapasztaltak. E parazsak aztán újabb területeket lobbantottak lángra.

Amikor a tűzoltási akció, mely 120 millió dollárba került, a legintenzívebben folyt, majdnem 10 000 civil és katonai tűzoltó, továbbá több mint 100 tűzoltóautó vett részt az oltásban. Helikopterekről és üzemanyag-szállító repülőgépekről mintegy ötmillió liter tűzoltó anyagot és negyvenmillió liter vizet dobtak le. Ezekkel az erőfeszítésekkel dacolva a lángok átszáguldottak a parkon, és sok közösséget éppen csak elkerültek. Mindennap vastag füsttakaró lebegett a levegőben. Nyár végére a park leginkább egy háborús övezethez hasonlított. A hideg levegő, az őszi viharok és a kevéske hó csak szeptember közepére oltotta el a tüzeket, miután 600 000 hektárnyi terület leégett.

A tüzek alig tettek kárt az állatpopulációban, és azóta a látogatók száma is folyamatosan emelkedik. Amikor a füst szertefoszlott, az őszi lombok tarkává varázsolták az újból jól látható tájat, tavasszal pedig ott is rengeteg vadvirág nyílt, ahol azelőtt egyet sem lehetett látni. A tüzek óta eltelt években újonnan sarjadt fák borították be a korábban kiégett területeket.

[Kép a 15. oldalon]

A Vén Hűséges

A Lower Falls nevű vízesés

[Forrásjelzés]

NPS Photo

[Kép a 16–17. oldalon]

A Firehole-folyó

[Kép a 17. oldalon]

A Morning Glory Pool

[Forrásjelzés]

NPS Photo