Fiatalok kérdezik:

Mihez kezdjek most, hogy apa elment?

„Nehéz volt az apukám nélkül felnőni. Csupán egy kicsi figyelemre vágytam” (Henry) *.

JOAN 13 éves volt, amikor az édesapja elment otthonról. Mivel az apukája alkoholista volt, nem nagyon igyekezett kapcsolatba lépni a gyermekeivel ezután. Sajnos azt kell mondanunk, hogy Joan helyzete nem egyedülálló: sok fiatalt elhagy az édesapja.

Ha ez történt veled is, akkor most joggal érezheted, hogy nehéz megbirkóznod a helyzettel. A fájdalom és a düh érzése talán időről-időre elhatalmasodik rajtad. Olykor szomorú és depressziós lehetsz. Esetleg még arra is kísértést érzel, hogy fellázadj. Ahogy egyszer a Biblia egyik írója, Salamon mondta: „Az elnyomás oktalanná teszi a bölcset” (Prédikátor 7:7, Újfordítású revideált Biblia).

„Oktalanul” cselekedve

James „oktalanul” cselekedett, miután édesapja elment otthonról. „Nem vettem figyelembe semmiféle tekintélyt, még az anyukámét sem. Sokszor kerültem összetűzésbe másokkal. Folyton hazudtam, s esténként az utcán kódorogtam, mivel senki sem volt, aki fegyelmezett volna. Anya próbált visszatartani, de nem tudott” — mondja. Vajon tényleg jobbá tette James életét az, hogy lázadóvá vált? Nem igazán. Nemsokára „kábítószerekkel kezdtem kísérletezgetni, lógtam az iskolából, és megbuktam” — meséli James. Hamarosan még súlyosabb helytelenségeket követett el. „Loptam a boltokban, és kiraboltam embereket is — ismeri be. — Kétszer letartóztattak, és egy rövid időre börtönbe kerültem, de ez sem állított meg.”

Amikor megkérdezték Jamest, mi tette őt ennyire lázadóvá, ezt mondta: „Mivel apa elment, nem kaptam fegyelmezést. Igazán nem gondoltam arra, mekkora fájdalmat okozok anyukámnak, öcsémnek, húgomnak és még magamnak is. Apukám figyelme és fegyelmezése után sóvárogtam.”

Ám a lázadás csak ront az amúgy is rossz helyzeten (Jób 36:18, 21). James például nemcsak magára hozott bajt, hanem az édesanyjára és a testvéreire is. A tettei szükségtelen stressznek és idegeskedésnek tették ki őket. S ami még súlyosabb, a lázadó viselkedés miatt az ember magával Istennel is szembekerülhet. Elvégre Jehova azt parancsolja a fiataloknak, hogy engedelmeskedjenek az anyjuknak (Példabeszédek 1:8; 30:17).

 Győzd le a haragot

Hogyan tudsz hát megbirkózni a haraggal és a nehezteléssel, melyet talán apukáddal szemben érzel? Először is lehet, hogy emlékeztetned kell magadat arra, hogy édesapád távozása nem a te hibád volt. És az, hogy elment, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy már nem szeret, vagy nem érdekled többé. Igaz, fájdalmas lehet, amikor apukád alig tesz erőfeszítést arra, hogy felhívjon telefonon vagy meglátogasson. De ahogy ennek a sorozatnak a korábbi cikke * rámutatott, számos, családjától külön élő apának nem azért szakad meg a gyermekeivel a kapcsolata, mert nem szereti őket, hanem mert bűntudat gyötri és szégyenkezik. Mások, Joan apjához hasonlóan, kábítószerfüggők vagy alkoholisták, és emiatt nem tudnak úgy viselkedni, ahogyan kellene.

Bármi legyen is a helyzet, próbáld meg elmédben tartani, hogy a szüleid tökéletlenek. A Biblia kijelenti: „mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől” (Róma 3:23; 5:12). Ez persze nem mentség a fájdalmat okozó vagy felelőtlen viselkedésre. Ám annak felismerése, hogy a természetünknél fogva mindannyian tökéletlenek vagyunk, könnyebbé teheti számodra, hogy felülkerekedj a pusztító haragon és neheztelésen.

A Prédikátor 7:10-ben található gondolatok segíthetnek legyőzni a haragot és a neheztelést, melyet talán a szüleiddel szemben érzel. Figyeld meg, hogyan figyelmeztet ez a vers arra, hogy ne a múltra összpontosítsunk: „Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcseségből származik az ilyen kérdés.” Ezért ne engedd, hogy azon időzzön az elméd, hogyan mentek egykor a dolgok, inkább összpontosíts arra, hogy a legjobbat hozd ki a helyzetedből.

Legyél kezdeményező

Fontolóra vehetnéd például, hogy kezdeményező légy, és kapcsolatba lépj az apukáddal. Tagadhatatlan, hogy ő az, aki elhagyott titeket, és esetleg jogosan érzed, hogy az ő felelőssége megtenni az első lépést. De ha nem lép, és a kapcsolat hiánya szomorúvá és boldogtalanná tesz, akkor nem érné meg a fáradságot, ha magad próbálnál meg javítani a helyzeten? Gondolj arra, hogyan rendezte Jézus Krisztus a dolgokat, amikor néhány barátja megbántotta. Emberi életének utolsó éjszakáján az apostolai elhagyták őt. Péter korábban azzal hencegett, hogy akármi történjen is, ragaszkodni fog Jézushoz. Péter mégis megtagadta Jézust, és nem is egyszer, hanem háromszor! (Máté 26:31–35; Lukács 22:54–62).

Jézus azonban továbbra is szerette Pétert, Péter hibái ellenére. Jézus volt az, aki a feltámadása után megtette az első lépést, hogy helyrehozza a kapcsolatukat, mégpedig úgy, hogy külön megjelent Péternek (1Korintus 15:5). Érdekes, hogy amikor Jézus megkérdezte Pétertől: „szeretsz-e engem?”, Péter így válaszolt: „Igen, Uram, tudod, hogy vonzódom hozzád.” Szégyenletes viselkedése  ellenére Péter még mindig szerette Jézust (János 21:15).

Ahogy Péter és Jézus esetében igaz volt, talán az édesapád és közted kialakult helyzet sem olyan kilátástalan, mint amilyennek látszik. Elképzelhető, hogy kedvezően reagálna, ha tennél néhány kezdeményező lépést, például felhívnád telefonon, levelet írnál neki vagy meglátogatnád. A cikk elején említett Henry így emlékszik vissza: „Írtam apának egyszer, ő pedig válaszolt, és azt írta, hogy büszke rám. Bekereteztettem a levelet, és évekig kinn hagytam a falon. Még ma is megvan.”

Joan és testvérei is kezdeményezők voltak, és meglátogatták alkoholista édesapjukat. „Nem volt a legjobb állapotban, mégis jó volt látni őt” — ismeri el Joan. Lehet, hogy a te esetedben is jó eredményei lesznek annak, ha kezdeményező vagy. Még ha eleinte nincs is kedvező reagálás, talán engedhetnéd, hogy elteljen egy bizonyos idő, és azután újra próbálkozhatnál.

Megbirkózva az eltaszítottság érzésével járó fájdalommal

Salamon arra emlékeztet minket, hogy „megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek” (Prédikátor 3:6, Úf). Néha a fiataloknak azzal a fájdalmas ténnyel kell szembenézniük, hogy az édesapjuk nem akar kapcsolatot tartani velük. Ha ez igaz az apukádra, akkor egy nap talán rá fog döbbeni, mennyit vesztett azzal, hogy nem tartotta a kapcsolatot veled.

Ám addig is legyél biztos abban, hogy ha az apukád eltaszít is magától, az nem jelenti azt, hogy értéktelen vagy. A bibliai zsoltáríró, Dávid kijelentette: „Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem” (Zsoltárok 27:10). Igen, még mindig nagyon értékes vagy Isten szemében (Lukács 12:6, 7).

Ha tehát levertnek vagy depressziósnak érzed magad, imában húzódj közel Istenhez (Zsoltárok 62:9). Mondd el neki pontosan, hogyan érzel. Legyél biztos afelől, hogy meghallgat és megvigasztal. A bibliai zsoltárok egy másik írója ezt jegyezte fel: „Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet” (Zsoltárok 94:19).

A keresztény hittársak szeretetteljes társasága is segíthet, hogy megküzdj az eltaszítottság effajta érzésével. A Példabeszédek 17:17 ezt írja: „Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” Ilyen igaz társakat találhatsz Jehova Tanúi keresztény gyülekezetében. Különösen hasznos lehet, ha megismerkedsz a gyülekezet néhány felvigyázójával. Joan öccse, Peter ezt a tanácsot adja: „Beszélgess a gyülekezet idősebb tagjaival, s meglátod, sokat segítenek majd neked. Ha elhagyott az apukád, mondd el nekik, hogyan érzel.” A gyülekezet felvigyázói adhatnak néhány gyakorlatias tanácsot arra is, hogyan birkózhatnál meg azoknak a felelősségeknek a némelyikével, melyeket korábban édesapád látott el, például mit tegyél, ha valamit meg kell javítanod az otthonodban.

Anyukád is támogathat. Kétségtelen, hogy ő maga is gyötrődik érzelmileg. De ha tiszteletteljesen beszélsz az érzéseidről, bizonyára minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy reagáljon a szükségleteidre.

Segíts a családodnak

Az, hogy az apukád már nem él veletek, sokféleképpen érintheti a családotokat. Talán anyukádnak el kell helyezkednie, hogy előteremtse a megélhetésre valót, sőt lehet, hogy még másodállást is kell vállalnia. Elképzelhető, hogy neked és a testvéreidnek több házimunkát kell végeznetek. De megbirkózhatsz ezekkel a változásokkal, ha önzetlen keresztény szeretetet ápolsz (Kolosszé 3:14). Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy derűlátó szemléletmódot őrizz meg, és legyőzd magadban a neheztelés érzését (1Korintus 13:4–7). Peter ezt mondja: „Helyes dolog segíteni a családomnak, és jó érzéssel tölt el a tudat, hogy segítek az anyukámnak és a nővéreimnek.”

Kétségtelen, hogy tragikus, fájdalmas esemény, amikor egy apa elhagyja az otthonát. De biztos lehetsz abban, hogy Isten segítségével, valamint a szerető keresztény barátok és rokonok támogatásával te és a családod átvészelhetitek a nehézségeket. *

[Lábjegyzetek]

[Képek a 26. oldalon]

Néhány fiatal kezdeményező abban, hogy kapcsolatba lépjen az apukájával