Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Meg lehet menteni a házasságotokat!

Meg lehet menteni a házasságotokat!

Meg lehet menteni a házasságotokat!

A Biblia bővelkedik gyakorlatias tanácsokban, melyek mind a férjeknek, mind a feleségeknek a javára válnak. Ez nem túlságosan meglepő, mivel az a Személy, aki a Bibliát ihlette, a házassági elrendezésnek is a Létrehozója.

A BIBLIA reális képet fest a házasságról. Elismeri, hogy a férjnek és a feleségnek „nyomorúságuk” lesz, vagyis fájdalmat és bánatot élnek majd át (1Korintus 7:28). A Biblia ennek ellenére azt is mondja, hogy a házasság öröm forrása lehet, és kell is hogy legyen, sőt még mámorban is lehet úszni tőle (Példabeszédek 5:18, 19NW). Ez a két gondolat nem ellentmondásos. Csupán arra mutat rá, hogy a súlyos nehézségek ellenére a házaspár szoros és szeretetteljes kapcsolatot alakíthat ki.

Pontosan ez az, ami hiányzik a házasságotokból? A fájdalom és a csalódás beárnyékolta a meghittséget és az örömet, mely egykor jellemezte a kapcsolatotokat? Még ha házasságotokból hosszú évek óta hiányzik is a szeretet, vissza lehet szerezni azt, ami elveszett. Természetesen reálisnak kell lenned. Egyetlen tökéletlen férfi és nő sem élhet tökéletes házasságban. Van azonban néhány lépés, melyeket megtéve visszafordíthatod a negatív irányzatokat.

Miközben a következő gondolatokat olvasod, próbáld meg azonosítani, hogy konkrétan mely pontok alkalmazhatók a házasságotokra. Ne a társad hiányosságaira összpontosíts, hanem válassz ki néhány javaslatot, melyet te tudnál átültetni a gyakorlatba, és alkalmazd a Szentírásból vett tanácsot. Talán azt veszed majd észre, hogy nagyobb remény van a házasságotok számára, mint gondoltad volna.

Először is beszéljünk a szemléletmódról, mivel az elkötelezettségről alkotott nézeted és a házastársad iránti érzéseid nyomják a legtöbbet a latban.

Az elkötelezettségről alkotott nézeted

Ha javítani készülsz a házasságodon, létfontosságú, hogy hosszú távon gondolkodj. Elvégre a házassági elrendezést Isten azért hozta létre, hogy elválaszthatatlanul összekössön két emberi lényt (1Mózes 2:24; Máté 19:4, 5). Tehát a házastársaddal ápolt kapcsolatod nem olyan, mint egy munka, amelyet otthagyhatsz, vagy egy lakás, ahonnan elmehetsz egyszerűen úgy, hogy felbontod a bérleti szerződést, és kiköltözöl. Amikor frigyre lépsz, ünnepélyes ígéretet teszel, hogy ragaszkodni fogsz a társadhoz, bármi történjék is. Az, hogy komolyan veszed az elkötelezettségedet, összhangban van azzal, amit Jézus Krisztus jelentett ki csaknem kétezer évvel ezelőtt: „Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Máté 19:6).

Valaki ezt mondhatja: „Nos, még mindig együtt vagyunk. Vajon ez nem azt bizonyítja, hogy van bennünk elkötelezettség egymás iránt?” Talán azt. De ahogy ennek a cikksorozatnak az elején megjegyeztük, néhány házasságban a felek együtt maradnak, megrekedve a mozdulatlan vízen, vagyis egy szeretet nélküli házasság csapdájában vergődve. A célod az, hogy örömtelivé tedd a házasságodat, nem csupán elviselhetővé. Az elkötelezettségnek nem pusztán azt kellene magában foglalnia, hogy a házasság intézményéhez vagy lojális, hanem azt is, hogy ahhoz a személyhez, akinek megfogadtad, hogy szeretni fogod és gyöngéden bánsz vele (Efézus 5:33).

A házastársadnak mondott szavaid feltárhatják, mennyire veszed komolyan az elkötelezettségedet. Egy veszekedés hevében például néhány férj és feleség olyan meggondolatlan kijelentéseket tehet, mint: „Elhagylak!”, vagy: „Keresek valakit, aki értékel!” Még ha ezeket a megjegyzéseket nem is értik szó szerint, aláássák az elkötelezettség érzését azt sugallva, hogy az ajtó mindig nyitva áll, és hogy e szavak kijelentője mindig kész arra, hogy kimenjen rajta.

Ahhoz, hogy újra feléleszd a szeretetet a házasságodban, iktasd ki az effajta fenyegetéseket a beszélgetéseitekből. Elvégre díszítgetnél-e egy lakást, ha tudnád, hogy bármelyik nap kiköltözhetsz belőle? Akkor miért várnád el, hogy a házastársad egy olyan házasságért tegyen erőfeszítést, amely esetleg nem lesz tartós? Határozd el, hogy megpróbálsz lelkiismeretesen munkálkodni annak érdekében, hogy megoldások szülessenek.

Ezt tette egy feleség is, miután férjével együtt viharos időszakot éltek át. „Bármennyire ellenszenvet tápláltam is vele szemben időnként, nem gondoltam arra, hogy véget vessek a kapcsolatnak — mondja. — Ha valami rosszul ment, igyekeztünk valahogy javítani rajta. Most, két igen nehéz év után, őszintén mondhatom, hogy újra nagyon boldogok vagyunk együtt.”

Igen, az elkötelezettség csapatmunkát jelent — nem csak azt, hogy két személy egymás mellett él, hanem hogy közösen munkálkodik egy közös célon. Úgy érezheted azonban, hogy jelenleg csupán a kötelességérzet tartja össze a házasságotokat. Ha ez így van, ne ess kétségbe. Elképzelhető, hogy újjá lehet éleszteni a szeretetet. Hogyan?

Tiszteld a házastársadat

A Biblia kijelenti: „A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél” (Héberek 13:4; Róma 12:10). Annak a görög szónak az alakjait, melyet itt „tiszteletre méltónak” fordítanak, máshol úgy adják vissza a Bibliában, hogy „becses”, „becsült” és „értékes”. Amikor nagyra értékelünk valamit, erőnket nem kímélve törődünk vele. Talán te is észrevetted, hogy ez igaz egy olyan személyre, akinek drága, új autója van. Az értékes jármű mindig fényes, és jól karban van tartva. Ennek az embernek még egy aprócska karcolás is nagy katasztrófa. Mások ugyanígy törődnek az egészségükkel. Miért? Mivel értékelik azt, és ezért meg akarják őrizni.

Mutass ugyanilyen védelmező törődést a házasságod iránt. A Biblia kijelenti, hogy a szeretet „mindent remél” (1Korintus 13:7). Ahelyett, hogy megadnád magad a kishitű gondolkodásnak — talán lemondva a lehetséges javulásról, azt mondva, hogy „sohasem szerettük igazán egymást”, „túlságosan fiatalon házasodtunk össze”, vagy „nem tudtuk, mit csinálunk” —, miért ne reménykednél abban, hogy jobbra fordul minden, és miért ne munkálkodnál azon, hogy javulást érj el, türelmesen várva az eredményeket? „Sok páciensemtől hallom, hogy »már nem bírom tovább!« — meséli egy házassági tanácsadó. — Nemhogy elemeznék a kapcsolatukat, hogy rájöjjenek, mely területeken kell javítaniuk, inkább rögtön veszni hagynak mindent, ideértve azokat az értékes dolgokat, melyekben valóban osztoznak, a múltat, melyet gondosan építgettek, és a jövő lehetőségét.”

Milyen közös élményeitek vannak a házastársaddal? A kapcsolatotokban felmerült nehézségektől függetlenül, bizonyára vissza tudtok emlékezni kellemes időszakokra, eredményekre, valamint nehézségekre, melyekkel együtt néztetek szembe. Elmélkedj ezeken az alkalmakon, és mutasd ki, hogy tiszteled a házasságodat és a házastársadat, őszintén dolgozva a kapcsolatotok helyreállításán. A Biblia rámutat, hogy Jehova Istent élénken érdekli, hogyan bánnak a házastársak egymással. Malakiás próféta napjaiban például Jehova megfeddte az izraelita férjeket, akik csalárd módon bántak a feleségükkel, könnyelműen elválva tőlük (Malakiás 2:13–16). A keresztények szeretnék, ha a házasságuk tiszteletet szerezne Jehova Istennek.

Konfliktus — Mennyire súlyos?

Azoknak a házasságoknak, ahol a párok nem szeretik egymást, látszólag az az egyik fő jellemzőjük, hogy a férj és a feleség képtelen megoldani a konfliktusokat. Mivel nincs két pontosan egyforma ember, minden házasságban lesznek időszakos nézeteltérések. De azok a házasfelek, akik állandóan haragban vannak egymással, azt tapasztalhatják, hogy szeretetük az évek során kihűl. Talán még ezt a következtetést is levonják: „Nem illünk össze. Mindig veszekszünk!”

Csupán a konfliktusok miatt azonban még nem kell megkondítani a lélekharangot a házasság felett. A kérdés ez: Hogyan oldja meg a pár a konfliktusokat? Egy sikeres házasságban a férj és a feleség megtanulja, hogyan kell megbeszélnie a nehézségeit anélkül, hogy — egy orvos szavaival élve — egymás „meghitt ellenségévé” válnának.

’A nyelv hatalma’

Te és a társad tudjátok, hogyan beszéljetek a nehézségeitekről? Mindkettőtöknek késznek kell lennie, hogy mélyreható beszélgetést folytasson azokról. Ez csakugyan hozzáértést kíván — és nehéz lehet szert tenni erre. Miért? Ennek egyik oka, hogy a tökéletlenség miatt olykor mindannyian ’megbotlunk szóban’ (Jakab 3:2). Ezenkívül néhányan olyan otthonban nőttek fel, ahol az apa vagy az anya rendszeresen szabadjára engedte a haragját. Ezekbe a személyekbe bizonyos értelemben már gyermekkoruk óta azt az elképzelést nevelik bele, hogy teljesen normális, ha valakinek heves dühkitörései vannak, és ha becsmérlően beszél. Egy fiú, aki ilyen környezetben nő fel, „haragos” személlyé válhat, olyanná, aki „dühösködő” (Példabeszédek 29:22). Ugyanígy egy lány, aki ilyen neveltetésben részesül, „keserű beszédű, haragos asszonnyá” válhat (Példabeszédek 21:19, The Bible in Basic English). Egy személynek nehéz lehet gyökeresen megváltoztatnia mélyen beivódott gondolkodásmódját és a másokhoz való viszonyát. *

A konfliktusok megoldása tehát magában foglalja azt, hogy meg kell tanulnod a gondolataidat máshogyan kifejezni. Ezt nem lehet könnyedén venni, mivel egy bibliai példabeszéd kijelenti: „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van” (Példabeszédek 18:21). Noha jelentéktelen kérdésnek tűnhet az, hogy milyen módon beszélsz a házastársaddal, mégis tönkreteheti vagy éppenséggel felvirágoztathatja a házastársaddal ápolt kapcsolatodat. „Van olyan, a ki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek nyelve orvosság” — jelenti ki egy másik bibliai példabeszéd (Példabeszédek 12:17).

Még ha úgy látszik is, hogy a társad követ el nagyobb hibákat e tekintetben, figyelj oda, hogy te mit mondasz a nézeteltérések során. A szavaid sebeznek vagy gyógyítanak? Haragra ingerlők, vagy lecsillapítják azt? „A megbántó beszéd . . . támaszt haragot” — tudatja a Biblia. Ezzel ellentétben „az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését” (Példabeszédek 15:1). A bántó beszéd — még akkor is, ha higgadtan mondják — csak olaj a tűzre.

Persze, ha valami zavar, jogodban van beszélni róla (1Mózes 21:9–12). De ezt megteheted anélkül is, hogy maró gúnyhoz, sértésekhez, megalázó megjegyzésekhez folyamodnál. Állíts fel magadnak szigorú korlátokat — határozd el, mi az, amit nem fogsz mondani a házastársadnak. Ilyen például az, hogy „gyűlöllek!” vagy „bárcsak sohasem házasodtunk volna össze!” Noha a keresztény Pál apostol nem kimondottan a házasságról beszélt, bölcsen teszed, ha nem bonyolódsz bele abba, amit „a szavak körüli csatározásoknak” és „semmiségeken való heves vitatkozásoknak” * nevezett (1Timóteus 6:4, 5). Ha házastársad ilyen eszközökkel él, neked nem kell ugyanezt tenned. Amennyire tőled függ, törekedj a békére (Róma 12:17, 18; Filippi 2:14).

Kétségtelen, hogy amikor fellángol a harag, nehéz ellenőrzés alatt tartani a beszédet. „A nyelv bizony tűz” — írja a bibliaíró Jakab. Majd hozzáteszi: „A nyelvet . . . egyetlen ember sem tudja megszelídíteni. Zabolátlan, ártalmas dolog, tele van halálos méreggel” (Jakab 3:6, 8). Mit tehetsz tehát akkor, amikor kezd felgyülemleni a harag? Hogyan tudsz úgy beszélni a társaddal, hogy rendeződjön a konfliktus, és ne öntsél olajat a tűzre?

Hogyan lehet lecsendesíteni a viharos veszekedéseket?

Néhányan azt tapasztalták, hogy könnyebb lecsillapítani a haragot, és a háttérben meghúzódó lényeges kérdésekkel foglalkozni, ha az érzéseiket állítják előtérbe, nem pedig a házastársuk tettét. Például az, hogy „bántónak éreztem azt, amit mondtál”, sokkal hatásosabb, mintha azt mondaná valaki, hogy „megbántottál”, vagy hogy „jobban vigyázhatnál rá, mit mondasz!” Természetesen, amikor kifejezed, hogyan érzel, a hanghordozásodnak nem szabad keserűséget vagy megvetést tükröznie. A célod az legyen, hogy a nehézségre tereld a figyelmet, és ne a személyt vedd célba (1Mózes 27:46—28:1).

Mindig emlékezz arra is, hogy „ideje [van] a hallgatásnak és ideje a szólásnak” (Prédikátor 3:7). Ha ketten beszélnek egyszerre, akkor egyikük sem figyel, és semmit sem valósítanak meg. Ezért, amikor rád kerül a sor, hogy hallgass, legyél ’gyors a hallásra, lassú a szólásra’. Ugyanilyen fontos, hogy ’lassú legyél a haragra’ (Jakab 1:19). Ne vegyél szó szerint minden durva szót, melyet a társad kiejt a száján, és „ne légy hirtelen a lelkedben a haragra” (Prédikátor 7:9). Ehelyett próbáld meglátni, milyen érzések húzódnak meg a házastársad szavai mögött. „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” — mondja a Biblia (Példabeszédek 19:11, Újfordítású revideált Biblia). Az értelem segíthet a férjnek vagy a feleségnek, hogy a nézeteltérés felszíne alá lásson.

Amikor egy feleség például arról panaszkodik, hogy a férje semennyi időt sem tölt vele, valószínűleg nem csupán az órákra és a percekre gondol. Ezt a panaszát inkább a mellőzöttség érzése sarkallja, vagy az, hogy úgy gondolja, nem értékelik. Ugyanígy a férjet, aki azt sérelmezi, hogy a feleségének hirtelenjében vásárolhatnékja támadt, bizonyára nem pusztán az zavarja, hogy a felesége pénzt adott ki. Inkább arról lehet szó, hogy úgy érzi, kihagyták egy döntéshozatalból. Az a férj vagy feleség, aki értelmes, a felszín alá fog hatolni, és a gondok lényegét látja meg (Példabeszédek 16:23).

Könnyebb mondani, mint csinálni? Ez teljesen így van. Néha a legjobb szándékú erőfeszítések ellenére is barátságtalan szavak fognak elhangzani, és felkorbácsolódnak az indulatok. Amikor látod, hogy ez kezd megtörténni, esetleg szükségessé válik, hogy kövesd a Példabeszédek 17:14-ben (NW) lévő tanácsot: „mielőtt kitör a veszekedés, vonulj vissza.” Semmi rossz sincs abban, ha elnapoljátok a beszélgetést addig, míg lecsillapodnak a kedélyek. Ha nehéz úgy beszélgetnetek, hogy ne szabaduljanak el az indulatok, talán tanácsos lenne, ha egy érett barátotok leülne kettőtökkel, hogy segítsen rendezni a nehézségeiteket. *

Maradj realista

Ne kedvetlenedj el, ha a házasságod nem olyan, amilyennek az udvarlás során képzelted. A szakértők egy csoportja kijelenti: „A házasság a legtöbb embernek nem fenékig tejfel. Ez a kötelék olykor csodálatos, máskor pedig viszontagságokkal teli.”

Igen, a házasság talán nem egy mesekönyvből vett romantikus történet, de nem is kell tragédiának lennie. Noha lesznek olyan idők, amikor neked és házastársadnak el kell viselnetek egymást, lesznek olyan alkalmak is, amikor félre tudjátok tenni a különbözőségeket, és már az is örömet szerez, hogy együtt vagytok, mókáztok, és barátokként beszélgettek egymással (Efézus 4:2; Kolosszé 3:13). Ezek azok az alkalmak, amikor talán képesek vagytok újra lángra lobbantani a kihűlt szeretetet.

Emlékezz arra, hogy két tökéletlen embernek nem lesz tökéletes a házassága. De attól még bizonyos fokú boldogság az osztályrészük lehet. Valójában még ha nehézségek vannak is, a házastársad és közted lévő kapcsolat kimondhatatlan megelégedettség forrása lehet. Egy biztos: ha te és a házastársad erőfeszítéseket tesztek, és igyekeztek rugalmasak lenni, kutatjátok, milyen jó tulajdonságai vannak a másik személynek, akkor jó okkal bizakodhattok abban, hogy meg lehet menteni a házasságotokat (1Korintus 10:24).

[Lábjegyzetek]

^ 22. bek. A szülői befolyás nem mentség arra, hogy valaki durva szavakkal illeti a házastársát. Segít azonban megmagyarázni, hogy az erre való hajlam hogyan rögződhet bele mélyen valakibe, és miért olyan nehéz gyökeresen megváltoztatnia.

^ 25. bek. A „semmiségeken való heves vitatkozásoknak” fordított eredeti görög kifejezést úgy is vissza lehet adni, hogy „kölcsönös bosszantás”.

^ 31. bek. Jehova Tanúi mindig fordulhatnak a gyülekezeti vénekhez. Noha a véneknek nem az a dolguk, hogy beleavatkozzanak a házaspárok személyes ügyeibe, felfrissítő támogatást nyújthatnak a bajban lévő pároknak (Jakab 5:14, 15).

[Oldalidézet a 12. oldalon]

A szavaid sebeznek vagy gyógyítanak?

[Kiemelt rész/képek a 10. oldalon]

GYÖNGÉDEN DOBD A LABDÁT!

A Biblia kijelenti: „Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen, hogy tudjátok, miként kell kinek-kinek választ adnotok” (Kolosszé 4:6). Ez minden bizonnyal érvényes a házasságra. Szemléltetésül: Ha labdázol valakivel, úgy dobod a labdát, hogy azt könnyen el lehessen kapni. Nem dobod annyira erősen, hogy a társad megsérüljön. Ugyanezt az alapelvet alkalmazd, amikor a házastársaddal beszélsz. Ha keserű megjegyzésekkel dobálódzol, csak kárt fogsz okozni. Beszélj inkább szelíden — kellemes szavakkal —, hogy a társad megértse az álláspontodat.

[Kiemelt rész/kép a 11. oldalon]

ELEVENÍTSÉTEK FÖL AZ EMLÉKEKET!

Olvass el leveleket és képeslapokat, melyek a múltban íródtak. Nézz meg képeket. Kérdezd meg magadtól: „Mi vonzott a házastársamhoz? Mely tulajdonságait csodáltam leginkább? Milyen tevékenységekben vettünk részt? Mi nevettetett meg minket?” Majd beszélj ezekről az emlékekről a házastársaddal. Azok a beszélgetések, melyek így kezdődnek: „Emlékszel, amikor . . . ?”, segíthetnek neked és a házastársadnak, hogy újraélesszétek az érzéseket, melyekben egykor osztoztatok.

[Kiemelt rész a 12. oldalon]

ÚJ TÁRS, RÉGI NEHÉZSÉGEK

Néhány házasságban élő személy, aki úgy érzi, hogy a szeretet nélküli házasság csapdájában vergődik, kísértést érez arra, hogy mindent újrakezdjen egy új társsal. De a Biblia elítéli a házasságtörést, kijelentve, hogy az a személy, aki elköveti ezt a bűnt, „bolond” (Károli-fordítás), vagyis „nincs értelem szívében”, és „romlásba viszi lelkét” (Példabeszédek 6:32NW). Végül a bűnbánatot nem érző házasságtörő elveszti Isten tetszését — és ez a romlás lehető legszörnyűbb formája (Héberek 13:4).

Az, hogy a házasságtörő életút teljes bolondság, más módokon is megmutatkozik. Egyrészt a házasságtörő személy, aki új társat választ, valószínűleg ugyanazokkal a nehézségekkel fog szembetalálkozni, melyek az első házasságát sújtották. Dr. Diane Medved megemlít még valamit, amit mérlegelni kell: „Az első, amit az új társad megtud rólad, hogy kész vagy a hűtlenségre — mondja. — Tudja, hogy talán megtéveszted azt, akinek hűséget fogadtál. Azt is tudja, hogy mesterien tudsz mentséget találni, és hogy rá lehet venni téged, hogy megszegd a fogadalmadat. És az sem ismeretlen előtte, hogy az érzéki élvezetek hajszolása vagy önnön vágyaidnak a kielégítése olyan kísértés, melynek nem tudsz ellenállni . . . Honnan tudhatná a második házastársad, hogy nem csábítanak el téged újra?”

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

BÖLCSESSÉG A BIBLIAI PÉLDABESZÉDEKBŐL

Példabeszédek 10:19: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; a ki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.”

Amikor zaklatott vagy, talán többet mondasz, mint amennyit szerettél volna, s később megbánod.

Példabeszédek 15:18: „A haragos férfiú szerez háborúságot; a hosszútűrő pedig lecsendesíti a háborgást.”

A maró vádaskodás valószínűleg védekezésre kényszeríti a házastársadat, míg a türelmes hallgatás mindkettőtöknek segíteni fog, hogy a megoldásra törekedjetek.

Példabeszédek 17:27: „A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.”

Amikor érzed, hogy felgyülemlik benned a harag, az a legjobb, ha csendben maradsz, hogy így elkerüld a kiélezett összeütközést.

Példabeszédek 29:11: „Az ő egész indulatját előmutatja a bolond; de a bölcs végre megcsendesíti azt.”

Az önuralom létfontosságú. Ha durva szavakkal hevesen kifakadsz, csak azt éred el, hogy elidegeníted magadtól a házastársadat.