A gyilkos hullámok valódi arca

A NAP mindössze néhány perccel azelőtt nyugodott le. 1998. július 17-én, ezen a békés pénteki napon Pápua Új-Guinea északi partjának több kis faluját, a bennük élő férfiakat, nőket és gyermekeket egyszerre csak egy 7,1-es erősségű földrengés rázkódtatta meg. „A legnagyobb rengés — mondja a Scientific American — 30 kilométer . . . hosszan rázkódtatta meg a partvidéket . . . , és az óceánfenék part közeli részét hirtelen eltorzította. Ennek eredményeként az óceán rendes körülmények között sík víztükre megdőlt, és egy félelmetes cunaminak adott életet.”

Egy megfigyelő azt mondja, hogy távoli mennydörgéshez hasonló hangot hallott, mely fokozatosan gyengült, amint a tenger lassanként visszahúzódott a szokásos apályszint alá. Néhány perccel később észrevette az első, közel 3 méter magas hullámot. Próbált elfutni előle, de az utolérte. Egy második, nagyobb hullám a faluját a földdel tette egyenlővé, őt pedig körülbelül egy kilométernyire elsodorta egy közeli mangroveerdőbe. „A pálmafák tetejéről alácsüngő törmelék mutatta, hogy a hullámok magassága elérte a 14 métert” — jelenti a Science News.

Azon az estén az óriáshullámok legalább 2500 emberéletet követeltek. A sors fintora, hogy később egy fakitermelő vállalat faanyagot adományozott új iskolák építéséhez, gyakorlatilag azonban nem maradt gyermek, aki iskolába járhatott volna. Majdnem az összes — több mint 230 — gyermeket megölte a cunami.

Mik azok a cunamik?

A cunami egy japán szó, melynek jelentése ‘kikötői hullám’. „Jól ráillik ez a kifejezés — mondja a Tsunami! című könyv —, mivel ezek az óriáshullámok gyakran vittek a japán kikötőkbe és tengerparti falvakba halált és pusztulást.”  Vajon mi kölcsönzi a döbbenetes erejét és méretét ezeknek a szeszélyes hullámoknak?

A cunamikat némelykor dagályhullámoknak nevezik. Szigorúan véve azonban a dagályhullám egyszerűen a vízszint emelkedése és süllyedése, melyet mi árapálynak nevezünk, és a nap, illetve a hold tömegvonzása hozza létre. Még a viharos szél korbácsolta, némelykor több mint 25 méter magas, erős hullámok sem hasonlíthatók a cunamikhoz. Ha ilyen dagályhullám alatt merülsz le, tapasztalhatod, hogy minél mélyebbre mész, ereje annál inkább csökken. Bizonyos mélységben a víz alig kavarog. De nem így a cunamik esetében. Hatásuk a felszíntől egészen az óceánfenékig terjed, még akkor is, ha a víz több ezer méter mély!

A cunami nagy mélységekig terjed ki, mert általában a tengerfenéken végbemenő heves geológiai tevékenység okozza. Ezért a cunamit a tudósok időnként tengerrengésnek nevezik. A tengerfenék felemelkedhet, a felette levő vízoszlopot megemelve, és létrehozva egy szelíd tengerárt, mely 25 000 négyzetkilométert is felölelhet. Vagy pedig lehet, hogy az óceánfenék lesüllyed, hirtelen létrehozva egy mélyedést az óceán vízfelületén.

Akár így, akár úgy, a gravitáció következtében a víz felfelé és lefelé irányuló mozgást végez, és ez a mozgás egy sor gyűrű alakú hullámot kelt, olyat, mint amilyen akkor jön létre, amikor egy kő beleesik a tóba. Ez a jelenség érvényteleníti azt a népszerű mesét, hogy a cunami csupán egyetlen romboló hullám. Inkább többnyire cunami hullámsorozatnak nevezett formában terjed. A cunamikat vulkánkitörések vagy tenger alatti csuszamlások is előidézhetik.

A történelmi feljegyzések szerint a cunamik legpusztítóbb sorozatainak egyike akkor alakult ki, amikor 1883 augusztusában Indonéziában kitört a Krakatau-vulkán. Az ebből eredő hullámok némelyike hihetetlen, tengerszint feletti 41 méteres magasságot ért el, és mintegy 300 tengerparti várost és falut elsöpört. A halálos áldozatok száma valószínűleg meghaladta a 40 000-et.

A cunamik kettős természete

A szél által keltett hullámok soha nem terjednek 100 kilométeres óránkénti sebességnél gyorsabban, általában sokkal lassabbak. „Ellenben a cunami hullámai — mondja a Tsunami! című könyv — az óceán medencéjének mély vizeiben olyan gyorsan haladhatnak, mint egy sugárhajtású repülőgép, elképesztő, 800 kilométeres óránkénti sebességgel vagy annál is gyorsabban.” Mégis, gyorsaságuk ellenére a mély vízben nem veszélyesek. Vajon miért?

Először is azért, mert a nyílt tengeren egy egyszerű hullám magassága többnyire kevesebb mint 3 méter, másodszorra pedig azért, mert a hullámok gerince közötti távolság több száz méter lehet, szelíd lejtést adva ezzel a hullámoknak.  Ennélfogva a cunamik úgy tudnak elvonulni a hajók alatt, hogy észre sem veszik őket. Egy, a Hawaii-szigetek egyik szigetének partjától távolabb horgonyzó hajó kapitánya egészen addig nem is volt tudatában annak, hogy egy cunami haladt el előtte, míg óriási hullámokat nem pillantott meg, amint azok szétzúzták a távoli tengerpartot. A tengerre vonatkozó általános biztonsági előírás szerint a hajóknak legalább 100 öl, vagyis 180 méter mély vízben kell tartózkodniuk.

A cunamik természete akkor változik meg, amikor megközelítik a szárazföldet, és sekélyebb vízhez érnek. Itt a tengerfenékkel való súrlódás lelassítja a hullámot — de nem egyformán. A hullám hátulsó része mindig mélyebb vízben van, mint az eleje, és így némiképp gyorsabban halad. A hullám gyakorlatilag összenyomódik, csökkenő sebességét fokozódó hullámmagassággá alakítva át. Ezalatt a hullámsorozatban vonuló hullámok felzárkóznak, és összetorlódnak az elülső hullámokkal.

A végső szakaszban a cunamik a tengerpart egy szakaszán fodrozódó hullámként ereszkedhetnek le, vagy vízfalként, melyet torlóárnak neveznek, de sokkal általánosabb az, hogy egy gyorsan emelkedő, dagályhoz hasonló, jóval a legmagasabb vízállás fölé emelkedő özönvízként jelennek meg. Előfordult, hogy a víz több mint 50 méterrel a normális tengerszint fölé emelkedett, és törmeléket, halakat, valamint jókora koralldarabokat hordott ki több száz méterre a szárazföld belsejébe, elmosva mindent, ami az útjába került.

Megtévesztő módon egy közelgő cunaminak nem mindig a növekvő, tengerpart felé futó tengerár az első jele. Teljesen az ellenkezője is lehet — amikor a tenger szokatlan módon visszahúzódik, víz nélkül hagyva a tengerpartokat, öblöket és kikötőket, a fövenyen vagy iszapban ficánkoló halakat hagyva maga mögött. A kiindulási körülményeket az határozza meg, hogy a hullámsorozatnak melyik része éri el először a tengerpartot — a felfelé irányuló emelkedő vagy a hullámvölgy. *

Amikor a tengerpart kiapad

Csendes este volt 1837. november 7-e a Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin. „Ezen az estén, úgy 7 óra tájban — magyarázza a Tsunami! című könyv — a víz elkezdett apadni a strandon, láthatóvá téve a zátonyokat, és partra vetve a halakat. Sok izgatott szigetlakó kirohant, hogy felszedje a halakat, de néhány személy, aki elővigyázatosabb volt, magasabban fekvő területre futott, mert lehet, hogy múltbeli tapasztalatból tudta, mi következik. Nemsokára rájuk zúdult egy hatalmas hullám, és az egész falut, a 26, fűből készült házzal, lakóival és azok jószágaival együtt magával vitte 200 méterre a szárazföld belsejébe, és belökte őket egy kis tóba.

Ugyanezen az estén, egy másik szigeten ezernyi ember gyűlt össze a tengerparton, hogy részt vegyen egy istentiszteleten. A víz hirtelen visszahúzódása megint csak arra késztette a kíváncsi hawaii embereket, hogy tömegével lerohanjanak a tengerpartra. Aztán egy gigászi hullám 6 méterrel a szokásos legmagasabb vízállás szintje fölé emelkedve  előtűnt a semmiből, és az egyik megfigyelő szerint „egy versenyló gyorsaságával” száguldott a partra. A visszavonuló víz még az edzett úszókat is kisodorta a tengerre, ahol néhányan a kimerültség miatt megfulladtak.

Milyen gyakran csapnak le?

„1990 óta — mondja a Scientific American — 10 cunami több mint 4000 emberéletet oltott ki. Világszerte ugyanebben a tízéves időszakban összesen 82-ről érkezett jelentés — ez sokkal magasabb arány, mint a történelmi átlagérték, mely tízéves időszakon belül 57.” Ez a jelentett növekedés azonban, teszi hozzá a folyóirat, legnagyobbrészt annak tulajdonítható, hogy a fejlett kommunikáció által tudomást szerzünk róluk, a halálos áldozatok magas száma pedig javarészt a tengerparti népesség gyarapodása miatt van.

A Csendes-óceán különösen híres a cunamikról, mivel a szeizmikus tevékenységek szempontjából ennek az óceánnak a medencéje a legaktívabb. Valójában „alig telik el úgy év, hogy legalább egy pusztító cunami ne mérne csapást valahol a csendes-óceáni térségben” — mondja egy könyv, kijelentve azt is, hogy „az utóbbi 50 évben az Egyesült Államokban az összes, földrengéssel összefüggésbe hozható halálesetek 62 százalékát cunamik okozták”.

Ki lehet számítani a jöttüket?

1948 és 1998 között Hawaiin a cunami miatti riasztások mintegy 75 százaléka vaklármának bizonyult. Az ilyen beszámoló érthető módon nemtörődömségre ösztönöz. Azonban éppen most, egy a korábbinál sokkal jobb, modern technológiát magába ötvöző megfigyelőrendszer üzembe állítása van folyamatban. A korszerűbb megfigyelőrendszer legfontosabb része egy fenéknyomásmérő műszer (BPR), melyet, ahogy a neve is sejteti, több száz méter mélyen helyeznek el az óceánfenéken.

Ez a rendkívül érzékeny műszer képes mérni a víz nyomásának eltérését, amikor egy cunami — még ha az nem is magasabb egyetlen centiméternél — elhalad felette. A BPR hanghullámok segítségével közvetíti a mérési adatokat egy különleges bójának, amely aztán egy műholdnak továbbítja azokat. Végül a műhold közvetíti a jeleket a cunamimegfigyelő központnak. A tudósok biztosak abban, hogy ez a pontosabb riasztórendszer csökkenteni fogja a vaklármák gyakoriságát.

A biztonság előmozdításának talán a legfontosabb szempontja az, hogy felhívják a cunamikra az emberek figyelmét, és oktatásban részesítsék őket. Még a legjobb riasztórendszer is hasznavehetetlen, ha az emberek nem vesznek róla tudomást. Ha olyan helyen laksz, ahol előfordulhatnak cunamik — mélyen fekvő tengerparti részen —, és a helyi hatóságok cunamira figyelmeztetnek, vagy földrengést észlelsz, illetve szokatlan apályra leszel figyelmes, feltétlenül keress mihamarabb egy magasan fekvő területet. Ne felejtsd el, hogy a nyílt tengeren olyan gyorsan tudnak haladni a cunamik, mint egy sugárhajtású repülőgép, és a tengerpart közelében is nagyon gyorsan mozoghatnak. Így ha már megpillantottad a hullámot, nagy valószínűség szerint nem fogsz tudni elfutni előle. Ha viszont úgy találkozol egy cunamival, hogy kint vagy a tengeren, és utazol vagy halászol, megnyugodhatsz — az asztalon pihenő kávéscsészéd vagy borospoharad valószínűleg meg sem fog moccanni.

[Lábjegyzet]

[Ábra a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A cunamikat gyakran az óceán aljzatában végbemenő szeizmikus tevékenységek keltik

VETŐDÉS

KELTÉS

TERJEDÉS

ELÖNTÉS

[Ábra a 27. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Az új technológia — az óceánfenéken elhelyezett jelzőkészülék segítségével — igyekszik előre jelezni a cunamikat

MŰHOLDAS KAPCSOLAT

BÓJA

VÍZ ALATTI MIKROFON

HORGONY

AKUSZTIKUS KAPCSOLAT

CUNAMIJELZŐ KÉSZÜLÉK

5000 méter

[Forrásjelzés]

Karen Birchfield/NOAA/Pacific Marine Environmental Laboratory

[Kép a 25. oldalon]

Egy cunami átdöfött egy vastag deszkalapot ezen a teherautó-gumin

[Forrásjelzés]

U.S. Geological Survey

[Képek a 26. oldalon]

Az alaszkai Scotch Cap világítótorony, az 1946-os cunami pusztítása előtt (balra)

A totális pusztítás után (fent)

[Forrásjelzés]

U.S. Coast Guard photo

[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]

U.S. Department of the Interior