Mi mindenre hasznos az eukaliptusz?

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI ÍRÓJÁTÓL

NÉMELYIK a több mint 90 méteres magasságával óriásnak számít, és a világ legmagasabbjai közé sorolják őket. Vannak köztük alacsonyak és girbegurbák is, melyek a napégette földre lapulnak. Leveleik a tervezés csodái, virágaik szemet gyönyörködtetőek. Valószínű, hogy valamilyen formában már te magad is használtad e fának egy részét.

Néhányuknak egyedi nevük van, mint például az alpesi eukaliptusznak és a hibrideukaliptusznak, de a legtöbbjüket pusztán gumifának hívják. A szó szoros értelmében azonban a természetes gumi egy szénhidrátokból álló, vízben oldódó anyag, és az eukaliptusz nem termel ilyen anyagot. Ezért a gumifa elnevezés igazából helytelen. Ezeket a fákat helyesebben Eucalyptus nemzetségként azonosítják, és ebbe az Ausztráliában őshonos családba több mint 600 családtag tartozik.

Az eukaliptuszok Ausztrália Északi területének trópusi hőségét kedvelik, valamint jól növekednek a lakott helyektől távoli, elhagyatott vidékek sivár síkságain is. De buján tenyésznek Tasmania déli részén a sarkvidéki szelek közepette, valamint a part menti hegyekben a ködös időjárástól függetlenül is. Annyira elterjedtek, hogy egy XIX. századi felfedező és zoológus így panaszkodott: „Bármerre nézünk, mindenütt csak a gumifák rengetegét látjuk, s kilométereken át nem lehet semmilyen más növényre lelni.”

Ám amióta a XIX. században európai gyarmatosítók lepték el Ausztráliát, azóta az eukaliptuszt súlyos károk érik. A becslések szerint 300 000 négyzetkilométernyi területen gyökerestül kivágták őket, mivel úgy vélték, hogy akadályozzák a fejlődést. De volt, aki nagyobb tiszteletet mutatott ez iránt az értékes erőforrás iránt. A XIX. század folyamán az eukaliptusz család kezdte meghódítani a világot.

Egy császár és egy orvos

Az 1880-as években Abesszínia (a mai Etiópia) császárának, II. Meneliknek árnyékot adó fákra és tűzifakészletre volt szüksége a szárazság jellemezte új főváros, Addisz-Abeba számára. Egyetlen afrikai fát sem találtak alkalmasnak erre az erdőitől megfosztott területre. A császár szakavatott emberei ezért máshol kerestek olyan fát, amely a perzselő napon is megél, és legalább akkora hőséget elbír, mint amilyen az ő területükön van. Az „Addisz-Abeba” szó azt jelenti, hogy ’új virág’, és lehet, hogy az eukaliptusz tiszteletére kapta a város ezt a nevet, ugyanis hasznos importárunak bizonyult, amely attól kezdve fontos szerepet töltött be Etiópia gazdasági életében.

Egy másik férfi, aki hozzájárult az eukaliptusz betelepítéséhez, dr. Edmundo Navarro de Andrade volt. Mivel elhatározta, hogy helyrehozza Brazília erdőit, melyeknek állománya rohamosan csökkent, ezért 1910-ben kezdett behozni az országba eukaliptuszfákat Ausztráliából. Neki köszönhetően 38 millió eukaliptuszfát telepítettek be Brazíliába. Mára már több mint kétmilliárd fát nevelnek ebben az országban.

Ezért az ott honos esőerdőkön kívül Brazíliáé  a második legnagyobb eukaliptuszpopuláció Ausztrália után. Ennek előnye olyan jelentős Brazília gazdasági helyzetére nézve, hogy dr. Navarro ezen értékes vagyon meghonosításáért különleges kitüntetést kapott.

Az élet fája

Némelyik eukaliptusz, például a törpe eukaliptusz, úgy használja fel a szárazságtól repedezett földet, hogy nagy mennyiségű vizet raktároz el a gyökereiben. Az ausztráliai őslakosok és az első felfedezők úgy tudtak életben maradni a lakott helyektől távoli, sivár területeken, hogy ezekből a föld alatti „vizesüvegekből” ittak. Kiásták a felszínhez közeli gyökérrészeket, és kisebb darabokra szabdalták. Amikor az ember az egyik végén belefúj egy ilyen darabba, akkor halvány sárgásbarna nedvet tud kipréselni belőle. Bár nem valami ízletes ital, de a becslések szerint 9 méter gyökérből másfél liternyi életmentő folyadék nyerhető.

A család más tagjai mocsaras vidékeken virulnak, mohón szívva magukba az átnedvesedett talajból a vizet. Az olaszok ki is használták ezen családtagok ilyetén képességét. A mocsárkedvelő eukaliptuszok segítségével lecsapolták az egykor szúnyogoktól hemzsegő Pontini mocsarakat, így ezt a területet mára már gazdag szántófölddé alakították.

Kereskedelmi értékük és esztétikus voltuk miatt több mint 50 országban, Afrika-, Amerika-, Ázsia- és Európa-szerte meghonosodtak az eukaliptuszfák. A bútorkészítők nagyra becsülik mélyvörös és aranysárga színű faanyagukért. Egy elismert szaktekintély kijelenti: „Az ismert fák közül az eukaliptuszfának van az egyik legnehezebb, legkeményebb és legtartósabb faanyaga. Minősége és azon tulajdonsága miatt, hogy nagyon gyorsan nő . . . , ez a nemzetség szolgál a világ legértékesebb keményfaforrásaként.”

A vízálló eukaliptuszféléket hajók és tengeri kikötőgátak építéséhez, valamint telefonoszlopokhoz, kerítésekhez és útburkoló fakockákhoz használják. Ezenkívül mogyoróhoz hasonló, szép termést hoz több változata is, melyeket mézillatú eukaliptusznak és gyantás eukaliptusznak neveznek. Ezek édes nektárt termelnek, melyből a méhek rendkívül finom mézet készítenek.  Az elmúlt években Ausztrália 4,5 millió tonnányi eukaliptuszfa-forgácsot exportált, s ebből 250 millió dollárnyi bevétel származott évente.

Kino, olaj és tannin

Az eukaliptusz kérgéből és faanyagából egy vérvörös, gyantaszerű anyag szivárog, amit kinónak neveznek. Bizonyos fajta kinókat a fák hajóférgek elleni védelmére alkalmaznak. De vannak olyanok is, amelyeket a gyógyszergyártásban hasznosítanak, mivel a belőlük készült szer vérzéscsillapító. Más eukaliptuszfajok kérge tannin nevű anyagot ad, ezt pedig bőrcserzéshez és textilfestéshez használják.

A levelei a tervezés csodái, és egy drága olaj forrásai. Úgy hajlanak lefelé, mint egy petyhüdten lógó kéz ernyedt ujjai, „ujjhegyük” pedig a fa töve felé mutat. Ez a forma segít a levélzetnek abban, hogy úgy viselkedjen, mint valami nagy tölcsér. A levelek felszíne felfogja az értékes csapadékot, majd ez lecsöpög a bőrszerű levélvégekről, és eljut a gyökérrendszerhez, mely várva-várja a nedűt.

A levelekből párlással és desztillálással vonják ki az erős és élénkítő hatású eukaliptuszolajat. Széles körben használják, például parfümökben, szappanokban, gyógyszerekben, cukrászsüteményekben és tisztítószerekben. A természetes környezetben a levelekről elpárolog az olaj, és apró cseppekkel telik meg a levegő, melyek megtörik a napsugarat, és ettől lesz sajátos módon az eukaliptuszerdő kék árnyalatú. A Blue-hegység (’kék hegység’) — mely Sydneyt nyugat felől határolja — e miatt a jelenség miatt kapta nem mindennapi nevét.

Kifinomult ízlésű egyedek otthona

Az eukaliptuszerdő leghíresebb lakója egy bájos szőrpamacs, a koala. Ez a kifinomult ízlésű növényevő legalább 12 eukaliptuszféle levélcsúcsából szeret eszegetni. Egy ilyen egyedi étrend halálos lenne a legtöbb állat számára, a koalának viszont nem az. Hogy miért nem?

Azért, mert a koalának különlegesen van megtervezve az emésztőrendszere, és ez többek között azt jelenti, hogy a vakbele 1-2 méter hosszú. Összehasonlításképpen: az emberé mindössze 8-15 centiméter. A koala egyedülálló vakbele lehetővé teszi ennek a kis állatnak, hogy az eukaliptuszlevelekből kivonja a számára szükséges valamennyi fehérjét, szénhidrátot és zsírt.

Ausztrália egyik kevésbé ismert lakója a koalához hasonlóan szintén szigorúan eukaliptuszleveleken él, s ő nem más, mint az óriás sikló erszényes. Ez a bolyhos erszényes állatka körülbelül akkora, mint a házimacska. Mintegy 40 centiméter hosszú, borzas farka van, valamint első és hátsó mancsai között repülőhártya húzódik. Ezeket a húsos „szárnyakat” használva az óriás sikló erszényes elugrik egy ágról, akár 100 métert is siklik a levegőben, repülés közben 90 fokos fordulatokat tesz, majd baj nélkül megkapaszkodik a következő ágon.

A bozóttüzek és a regenerálódás

Az Ausztráliában bozóttűzként ismeretes jelenség nagy veszélyt jelent az eukaliptuszerdőre. A fák azonban úgy vannak megtervezve, hogy még ezt is túlélik. Hogyan?

Nos, szunnyadó levélrügyek bújnak meg közvetlenül a fa kérge alatt a törzsön és az ágakon. Amikor a fáról a tűz miatt leválik a kéreg és a levelek, ezek a rügyek életre kelnek. Beborítják a kormos fatörzset friss, zöld levelekkel. Így tud az anyanövény életben maradni. A fa magjai pedig a földön hevernek szunyókálva, gyakran kapva kapnak az alkalmon, hogy kicsírázhassanak, s így a magból új növény fejlődik.

A fa, mely megérdemli, hogy értékeljük

Előfordult már, hogy olyan gyógyszerrel enyhítetted a torokfájásodat, melyet eukaliptuszból készítettek? Vagy volt már, hogy olyan édességet ettél, amely eukaliptuszmézből készült? Utaztál már olyan hajóval, amelyet ebből a fából építettek? Laktál már eukaliptuszfából készült házban, vagy melegedtél már ilyen fával táplált tűznél? Nagyon valószínű, hogy ilyen vagy olyan módon hasznot merítettél már ebből a bámulatos fából. Ha tehát legközelebb látsz egy bolyhos koalát — vagy megcsodálod a fényképét —, jusson eszedbe, milyen csodálatosan van megtervezve az a fa, melyet a koala az otthonának nevez: az eukaliptuszfa.

A sokoldalú, szívós eukaliptuszfa bizony sok mindenre hasznos.

[Kép a 16–17. oldalon]

 Az eukaliptuszfákat a világ legmagasabbjai közé sorolják

[Kép a 17. oldalon]

A méhek pompás mézet készítenek az eukaliptusz nektárjából

[Kép a 18. oldalon]

„Az ismert fák közül az eukaliptuszfának van az egyik legnehezebb, legkeményebb és legtartósabb faanyaga”

[Képek a 18. oldalon]

A koala (balra) és az óriás sikló erszényes (fent) az eukaliptuszfa levelével táplálkozik

[Forrásjelzés]

©Alan Root/Okapia/PR

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

Geoff Law/The Wilderness Society

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

Courtesy of the Mount Annan Botanic Gardens