Szafari Ghánában

AZ ÉBREDJETEK! GHÁNAI ÍRÓJÁTÓL

TÜNDÖKLŐ reggel bontakozik ki a félhomályból és a ködből, amint lassan megtesszük több mint 80 kilométeres utunkat azon a földúton, mely a ghánai Északi tartományban található Mole Nemzeti Parkhoz vezet. A tájat jobbára fű, bokrok és alacsony fák tarkítják. Időnként magunk mögött hagyunk egy-egy falut és annak szalmatetős, agyagból felépített kunyhóit.

Mennyire más kép tárul elénk, amikor Damongóba érünk! Egy élettől pezsgő, vidéki városban találjuk magunkat, ahol üzletek sorakoznak, és az aszfaltozott utak hatalmas forgalmat bonyolítanak le. Gyermekek igyekeznek az iskolába bézs és barna színű egyenruháikban. Tarka ruhás nőket is látni, akik a legkülönbözőbb dolgokat cipelik a fejükön, legyen az tűzifa, élelmiszer vagy vízzel teli edények. Személyautók és teherautók dudái harsognak, és biciklisták kerekeznek el előttünk. Még 20 kilométert kell megtennünk.

A Mole Nemzeti Parkban

Végül megérkezünk a parkba. Túravezetőnk, Zechariah elmondja, hogy a Mole Vadvédelmi Területet 1971-ben hozták létre, és egy 4840 négyzetkilométer nagyságú területet ölel fel. Összesen 93 emlősfaj, 9 kétéltűfaj és 33 hüllőfaj gazdagította a parkot a megalapítása óta — oroszlánok, leopárdok, foltos hiénák, cibetmacskák, elefántok, bongoantilopok, vörösbivalyok, varacskos disznók, vízi antilopok, bóbitás antilopok, petymegek, valamint tehénantilopok és mungók, babuinok és a majmok egyéb fajai; a fakó lóantilopok, sülök, krokodilok, na és kígyók, köztük még pitonok is. Emellett a madarak több mint 300 faja fordult elő a parkban.

Térdig érő fűben gázolunk, miközben csapkodjuk magunkon az éhes fekete legyeket. Nem sok idő telik el, amikor egy antilopcsorda közelébe érünk. Először nehéz őket észrevenni, mivel a színük miatt beleolvadnak a környezetükbe. Az antilopok ugyanolyan feszülten figyelnek minket, mint ahogyan mi őket. „Várjunk csak, most  ki itt a turista, és ki a látványosság?” — merül fel bennünk. Miközben kattogtatjuk fényképezőgépeinket, riadtan halljuk a jobb felől jövő hangos horkantást, melyet egy vízi antilop hallat. Mivel megzavartuk csendes magányában, a nagy hím állat tiltakozásképpen a szemközti bokrok közé ront és eltűnik.

Ezután négy hatalmas elefántot pillantunk meg egy nagy fa alatt. Ormányukkal lehúzzák az ágakat, és a puha leveleket rágcsálják. Közelebb megyünk, majd amikor már csak 10 méterre vagyunk tőlük, Zechariah arra biztat minket, hogy fényképezzünk. Tenyeréhez csapja a puskatust, melynek fémes csattanása kiűzi az elefántokat a fa alól. Így még nagyszerűbb fényképek születhetnek. Nem messze az elefántok egy sáros területet találnak, ahol fürdőt vesznek. Zechariah-tól megtudjuk, hogy az elefántok színe attól függően változik, hogy milyen színű iszapban fürdenek — természetes feketés színük vörösesre vagy barnára változhat.

Kicsit tovább sétálunk, ahol teljes egészében szemünk elé tárul a táj. A növénytakaró többek között pompás akáciafákból és vajfákból áll. Visszafelé menet ugyanazt az utat választjuk, melyet az elefántok. Még mindig van néhány méternyi távolság közöttünk  és az állatok között, amikor a csorda legnagyobb példánya elkezdi hegyezni a fülét, majd támadóállásba helyezkedik, és nekilendül, egyenesen felénk tartva. Most nekünk fog támadni?

Zechariah megnyugtat, hogy semmi okunk az aggodalomra, de közben leveszi válláról a puskáját, és levezet minket az elefántok ösvényéről. Folytatjuk utunkat. Vezetőnk is, és mi is készenlétben vagyunk — ő arra, hogy a puskáját használja, mi pedig arra, hogy fényképezzünk. Hamarosan kikerülünk az elefántok látóköréből.

Zechariah elmondja, hogy a parkban élő elefántok megszokták az embereket. Néhány elefánt még közel is merészkedik hozzájuk. Ha a túravezetők többször látnak egy elefántot, nevet adnak neki. Az egyiket elnevezték Bütyöknek, mert egy nagy kinövés van a bőrén. Egy másikat pedig Merésznek, mert az volt a szokása, hogy megijesztette a turistákat.

Ezek után több babuinnal (a cerkófmajmok egy fajával) futunk össze. Nézzük őket, amint hintáznak a fákon és szaladgálnak a földön. A túravezetőnk egy anyababuinra hívja fel a figyelmünket, mely két kismajmot cipel — egyet a hátán, egyet pedig a hasán. „Ikrek” — magyarázza a vezető.

A vadon jó néhány állatában gyönyörködhettünk a nap folyamán. Zechariah elmondja, hogy a száraz időszakban, tehát április és június között, ha az ember szeretné látni ezeket az állatokat, elég egy vízzel teli mélyedés vagy árok közelében várakoznia, ugyanis jókora csoportokba verődve jönnek, hogy igyanak. Azt is elmondja, hogy egy négykerék-meghajtású gépjárművel közlekedve az ember sok más állatot is láthat a parkban — például kafferbivalyokat és oroszlánokat is.

De ideje, hogy ebédeljünk. Mialatt eszünk, egy nagyméretű babuin helyet foglal az autónk mellett parkoló kis árufuvarozó teherautó platóján, és tekintetét pimaszul az ebédemre szegezi. Még több babuin jelenik meg, majd továbbállnak. Néhány antilop és egy varacskos disznó is elsétál mellettünk, végül pedig négy elefánt tűnik fel egy közeli dombtetőn. Úgy tűnik, kényelmes körülmények között készíthetünk képeket az állatokról, akik még „modellt is állnak” nekünk!

A piactéren

Csupán rövid időt tudunk a Mole Nemzeti Parkban tölteni. Most újra úton vagyunk. Két  órát autózunk földutakon, hogy egy vidéki kisvárosba, Sawlába érjünk, ahol a lobi nevű, gazdálkodásból élő törzs tagjai laknak. A törzs nő tagjainak különös szokásuk van: mesterségesen megnagyobbítják az ajkaikat. Bár napjainkban ez a hagyomány kihalófélben van, mivel a fiatal lányokat inkább a modern kultúra vonzza, sok nő még mindig büszke méretes ajkaira. Sőt, micsoda sértés azt mondani egy lobi nőnek, hogy olyan kicsi az ajka, mint egy férfinak!

Egy faluba érkezünk, ahol bemegyünk a piacra, melynek nádtetős bódéi faágakból készültek. Egy fehér bőrű férfit látunk álldogálni a sok fekete afrikai között. Odamegyünk hozzá, és megtudjuk, hogy nemrégen érkezett. Azért van itt, hogy lobi nyelvre fordítsa a Bibliát. Az ide legközelebb eső faluban él, együtt a lobikkal, ugyanis szeretné folyékonyan beszélni a nyelvüket. Robert Moffat jut az eszembe, aki a XIX. században a Dél-Afrikában élő, csvana nyelvet beszélő embereket választotta missziós területéül, és lefordította a Bibliát a nyelvükre.

A piac egyik bódéjában egy padon egy idős lobi nő ül hatalmas ajkakkal. Két darab fehéres, körömnyi nagyságú falap van bepréselve a két ajkában lévő egy-egy mélyedésbe. Szeretném lefényképezni, de ahogy felemelem a gépet, elfordul. Az egyik útitársamtól megtudom, hogy az idős lobik között az a hiedelem él, hogy a lelkük kárát vallhatja, ha valaki lefényképezi őket.

Útban Sawla felé, ahol az éjszakát fogjuk tölteni, azon gondolkodom, hogy micsoda bölcsesség és változatosság figyelhető meg Isten teremtésművében. Mestermunkát végzett mind az állatok, mind az emberek teremtésekor. A zsoltáríró így kiáltott: „Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal” (Zsoltárok 104:24). Mennyire igazak e szavak!

[Térkép a 14–15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

GHÁNA

[Kép a 14. oldalon]

Varacskos disznó

[Kép a 14. oldalon]

Foltos hiéna

[Kép a 15. oldalon]

Elefánt

[Kép a 15. oldalon]

Vízilovak

[Kép a 15. oldalon]

Antilopcsorda

[Kép a 16. oldalon]

Egy anyababuin két kismajmot cipel

[Kép a 17. oldalon]

Tehénantilop

[Kép a 17. oldalon]

A piactér