Vajon a „megoldás” csak tetézi a gondokat?

„A rabok megalázása és erkölcsi megrontása a legrosszabb módszere annak, hogy felkészítsük őket a rácson túli életre” (A THE ATLANTA CONSTITUTION CÍMŰ ÚJSÁG EGYIK SZÁMÁNAK VEZÉRCIKKE).

SOK esetben a börtönök egyszerűen csak visszafogják a bűnözőket, ráadásul csupán ideig-óráig. De csakugyan megfizetnek a bűncselekményeikért, mire kiengedik őket? Mit mondhatunk az áldozatokról és azok szeretteiről? „Egy meggyilkolt gyermek édesanyja vagyok — mondta Rita elcsukló hangon, amikor a 16 éves fiának a meggyilkolásáért elítélt bűnözőt mindössze három év  után szabadlábra helyezték. — Kérem, álljanak meg egy percre, és gondoljanak bele a helyzetembe! El tudják képzelni, hogy mit érzek?” Ahogyan Rita esete is mutatja, sokszor a tragédia nem ér véget azzal, hogy a bíróság kimondja az ítéletet. Noha az újságok címoldalai már rég mással foglalkoznak, a szenvedésnek nincs vége.

Ez a kérdés mindannyiunkat kell hogy foglalkoztasson, nemcsak azokat, akiknek az életét megváltoztatta egy bűncselekmény. Hiszen az elmebeli békénkre, de meglehet, hogy még a biztonságunkra is közvetlenül kihat az, hogy valaki, akit szabadlábra helyeztek, megjavult-e a börtönben, vagy csupán még megrögzöttebb bűnözővé vált.

A bűnözés magasiskolája

A börtönrendszernek nem mindig sikerül felszámolnia a bűnözőkre jellemző magatartásformákat. „Ha inkább újabb cellák építésére, mint a rabok önmagukról alkotott képének a javítására szánnak pénzt, akkor gyakran csak még több és még súlyosabb bűncselekményekkel kell számolni — írja Jill Smolowe a Time című folyóiratban. Péter *, aki 14 évet töltött rács mögött, alátámasztja ezt az állítást. Megjegyzi: „A legtöbb rabtársam kisstílű bűncselekményekkel kezdte, majd kitanulta a vagyon elleni bűncselekmények fortélyait, és végül emberek ellen elkövetett erőszakos bűntettekből is lediplomázott. Nekik a börtön olyan, mint egy szakmunkásképző. Mire kikerülnek a börtönből, rosszabbak, mint voltak.”

Bár a börtönök egy időre eltávolítják a bűnözőket az utcákról, úgy tűnik, hogy hosszú távon nem sokra mennek a bűnözés megállításában. A belvárosi, szegények lakta városnegyedekben élő serdülőkorú fiúk és a fiatalemberek gyakran a bebörtönzést tekintik a férfivá válás mérföldkövének. Rendszerint azonban nem lesznek egyebek, mint megrögzött bűnözők. „A börtön egyáltalán nem tesz jobbá — mondja Larry, aki egész életében börtönben ült, de legalábbis két szabadlábra helyezés között. — Amikor ezek a srácok kikerülnek, ott folytatják, ahol abbahagyták.”

Ezzel az ördögi körrel magyarázható az a tény, melyre egy Egyesült Államokban készített tanulmány világít rá, miszerint a súlyos bűncselekmények felét a bűnözők körülbelül 5 százaléka követi el. „Ha a rabok nem tudják hasznosan eltölteni az idejüket, gyakran azzal tengetik napjaikat, hogy a harag tüzét táplálják magukban, arról nem is beszélve, hogy egy sor bűnözői mesterfogást sajátítanak el, melyet azután magukkal visznek az utcákra” — jegyzi meg a Time című folyóirat.

A helyzet nem csak az Egyesült Államokban aggasztó. Giannisz Vatisz, aki orvosként dolgozik Görögország egyik katonai börtönében, kijelenti: „Börtöneink veszélyes, erőszakos és gonosz embereket szülnek, méghozzá nagy számban. A legtöbb rab a szabadlábra helyezése után »bosszút akar állni« a társadalmon.”

A társadalomra kirótt költségek

A börtönök válsághelyzete a pénztárcáinkat sem hagyja érintetlenül. A becslések szerint az Egyesült Államokban például minden egyes rab az adófizetőknek körülbelül 21 000 dollárjába (közel 6 millió forint) kerül évente. A 60 éven felüli rabok ennek az összegnek akár a háromszorosába is kerülhetnek. Sok országban számos egyéb oka is van annak, hogy az emberek bizalma megrendül a büntetési rendszerben. Sokan aggályukat fejezik ki amiatt, hogy néhány bűnözőt túl korán szabadlábra helyeznek, másokat pedig egyáltalán be sem  börtönöznek agyafúrt ügyvédjüknek köszönhetően, aki elég rafinált a jogi formaságok terén. Az áldozatok rendszerint nem érzik úgy, hogy kellő védelmet élveznének a további bántalmazásokkal szemben, és vajmi kevés beleszólásuk van a jogi eljárásokba.

Az emberek egyre nyugtalanabbak

Az emberekben egyáltalán nem keltenek bizalmat azok az embertelen börtönviszonyok, melyek között a rabokat tartják, ahogyan azt az itt található kiemelt részben is olvashatjuk. Ha ilyen méltánytalanul bánnak a rabokkal büntetésük letöltése alatt, azok nyilván nem fognak kedvezően reagálni az arra irányuló erőfeszítésekre, hogy jó útra térítsék őket. Emellett néhány csoportot, melyek az emberi jogokért harcolnak, a kisebbségekhez tartozó rabok aránytalanul nagy száma is aggaszt. Azt vitatják, hogy vajon ez csak véletlen egybeesés, vagy a faji megkülönböztetés miatt van.

Az Associate Press nevű hírügynökség egyik 1998-as jelentése olyan rabok szomorú sorsára hívta fel a figyelmet, akik a Pennsylvania államban (USA) található Holmesburgi Börtönben raboskodtak. Ezek az emberek kártérítést követeltek, amiért kísérleti nyulakként bántak velük — állítólag vegyszerekkel való különböző kísérletezésekhez használták fel őket, mialatt börtönbüntetésüket töltötték. Megemlíthetjük itt azt a szokást is, amelyet újból alkalmaznak az Egyesült Államokban: egymáshoz láncolják a rabokat, és így végeztetik el velük a szabadban végzendő feladatokat. Az Amnesty International erről számol be: „Az ilyen munka 10-12 óra hosszáig tart. A rabok gyakran a tűző napon dolgoznak. Csak rövid szüneteket tartanak, hogy a rabok vizet ihassanak, meg tartanak egy egyórás ebédszünetet . . . A vécé szerepét egy hordozható bili tölti be, melyet egy silány, sebtében összetákolt válaszfal mögött helyeznek el. A rabok a »vécé« használata közben is egymáshoz vannak láncolva. Ha nem tudnak a »vécéhez« jutni, a raboknak mindenki szeme láttára, a földre guggolva kell elvégezniük a dolgukat.” Természetesen nem minden börtön működik így. Lényegében azonban az ilyen brutális bánásmód kivetkőzteti emberi mivoltukból mind az elítélteket, mind pedig azokat, akik így bánnak velük.

A társadalom érdekeit szolgálják?

Az csak természetes, hogy a legtöbb közösség nagyobb biztonságban érzi magát, ha a veszélyes bűnözőket lecsukják. Máshol az emberek más okból örülnek, hogy vannak börtönök. Amikor be akartak zárni egy börtönt a Cooma nevű ausztráliai kisvárosban, a közösség tiltakozott. Miért? Nos, a börtön munkalehetőséget nyújtott a gazdasági nehézségekkel küzdő közösségnek.

A közelmúltban néhány kormány úgy döntött, magánvállalkozásoknak adja el a börtönöket, hogy csökkentse a kiadásokat. Sajnos ezeknek az üzleti vállalkozásoknak jól jön, ha sok a rab és hosszabbak a börtönbüntetések. Ezért megeshet, hogy az igazságszolgáltatás mellett az üzleti érdekek is szerepet kapnak.

Mindezt latba vetve az alapvető kérdés még mindig az, hogy vajon a börtönök jó útra térítik-e a bűnözőket. Noha sokszor inkább nemleges választ kapunk erre, néhányan meglepődnek majd, ha megtudják, hogy vannak bűnözők, akiknek sikerült megváltozniuk. Lássuk, hogyan.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 6–7. oldalon]

 Pillantsunk a rács mögé

TÚLZSÚFOLTSÁG: A nagy-britanniai börtönökben a túlzsúfoltság súlyos gondokat okoz, de ezen ne csodálkozzunk! Egész Nyugat-Európában ez a második olyan hely, ahol a legtöbb a rab az ország lakosságához képest. Ez azt jelenti, hogy százezer lakosra 125 rab jut. Brazíliában São Paulo városának legnagyobb börtöne 500 rab elhelyezésére lett építve, de 6000 foglyot tartanak ott. Oroszországban a 28 fős cellákban 90-110 rab szorong. Annyira rossz itt a helyzet, hogy a rabok felváltva tudnak csak aludni. Az egyik ázsiai országban egy 3 négyzetméteres cellába 13-14 rabot zsúfoltak be. Ugyanakkor Nyugat-Ausztráliában a tisztviselők úgy oldják meg a helyhiányból adódó gondokat, hogy a rabokat áruszállításra használt konténerekben tartják.

ERŐSZAK: A Der Spiegel című német hírmagazin arról számol be, hogy a németországi börtönökben „a bandák között folyó háborúk során, melyek az alkohollal, kábítószerrel, szexszel és uzsorával való illegális üzletelés körül folynak”, könyörtelen rabok kínozzák és megölik rabtársaikat. Az etnikai csoportok közötti feszültség gyakran még csak fokozza a börtönben tapasztalható erőszakot. „Hetvenkét nemzetből vannak itt elítéltek — jegyzi meg a magazin. — A súrlódások és konfliktusok, melyek erőszakos cselekedetekhez vezetnek, elkerülhetetlenek.” Az egyik dél-amerikai börtönben a börtöntisztviselők közlései szerint átlagosan 12 rabot ölnek meg minden hónapban. A rabok azt mondták, hogy ez a szám kétszer akkora, amint azt a londoni Financial Times című újságban olvashatjuk.

SZEXUÁLIS MEGBECSTELENÍTÉS: A The New York Times című újság a „Nemi erőszak a rács mögött — Egy súlyos gond” című cikkében megjegyzi, hogy óvatos becslések szerint az Egyesült Államokban „évente több mint 290 000 férfi szenved el szexuális zaklatást a börtönökben”. A beszámoló így folytatja: „Amikor nemi erőszakról beszélünk, általában nem csak egyszeri esetekről van szó. Ezt az iszonytató dolgot gyakran nap mint nap át kell élniük a raboknak.” Egy szervezet becslései szerint az Egyesült Államok börtöneiben mintegy 60 000 nem kívánt nemi aktus megy végbe naponta.

EGÉSZSÉG ÉS HIGIÉNIA: Az, hogy a bebörtönzöttek között rohamosan terjednek a nemi betegségek, jól alátámasztható. Szerte a világon a média rengeteget beszél az Oroszország és egyes afrikai országok börtöneiben terjedő tuberkulózisról, mint ahogy az orvosi ellátásban, a higiénia terén és az élelmezésben felmerülő hiányosságokról is, melyek világszerte sok börtönt jellemeznek.

[Kép]

Egy túlzsúfolt börtön São Paulóban, Brazíliában

[Forrásjelzés]

AP Photo/Dario Lopez-Mills

[Kép a 4–5. oldalon]

A párizsi La Santé nevű fegyház

[Forrásjelzés]

AP Photo/Francois Mori

[Kép a 6. oldalon]

Nők egy managuai börtönben, Nicaraguában

[Forrásjelzés]

AP Photo/Javier Galeano