Katedrálisok — Isten vagy emberek tiszteletére épültek?

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MOSZKVÁBAN mondhatni feltámadás történt. Újjáépítették a Sztálin által 1931-ben romba döntött Krisztus a Megmentő katedrálist, így most arany kupolái csak úgy ragyognak az orosz égen. A Párizs közeli Évry városában a munkások elvégezték az utolsó simításokat az egyetlen olyan katedrálison, amelyet a XX. században építettek Franciaországban. Ezt csupán néhány évvel előzte meg a Nuestra Señora de la Almudena katedrális felszentelése Madridban. Ugyanez mondható el a New York-i Szent János-székesegyházról. Mivel már több mint 100 éve építés alatt áll, ezért gyakran már csak a „befejezetlen Szent János-székesegyházként” emlegetik. Mindenesetre ez a világ egyik legnagyobb székesegyháza, hiszen több mint 11 000 négyzetmétert ölel fel.

A kereszténység berkeiben hatalmas katedrálisok, vagy más néven székesegyházak uralnak sok várost. A hívők szemében ezek az Istenbe vetett hit emlékművei. Sőt, talán még azok is csodálják őket mint művészi alkotásokat vagy építészeti remekeket, akik nem hisznek Istenben. Ám ezek az alaposan kidolgozott és gyakran botrányosan költséges imádati házak súlyos kérdéseket vetnek fel: Miért és hogyan épültek? Milyen célt szolgálnak?

Mi az a katedrális?

Krisztus halála után a tanítványai gyülekezetekbe szerveződtek, melyek közül sok gyülekezet magánotthonokban jött össze (Filemon 2). Ezekről a gyülekezetekről évtizedeken át szellemileg ’idősebb férfiak’ gondoskodtak (Cselekedetek 20:17, 28; Héberek 13:17). Az apostolok halála után azonban voltak, akik elhagyták az igaz keresztényiséget (Cselekedetek 20:29, 30). Idővel számos vén a többiek fölé emelte magát, és ezeket a férfiakat püspököknek kezdték tekinteni, akik több gyülekezet fölött gyakoroltak felvigyázást. Ezzel az történt, amitől Jézus óva intette a követőit (Máté 23:9–12). A görög ek·kle·sziʹa szót, amely eredetileg magukra a keresztényekre vonatkozott, ekkor az imádat helyére is kezdték használni, vagyis magára az épületre, a templomra. Rövid idő elteltével néhány püspök igyekezett szert tenni olyan templomokra, melyek illettek a rangjukhoz. Így aztán megszületett egy új kifejezés, mellyel a püspök templomára utaltak: a katedrális.

A püspök templomára, vagyis a katedrálisra használt görög szó a kathedra volt, melynek jelentése ’szék’. Tehát a katedrális a püspök trónja, azaz világi hatalmának jelképe volt. A katedrálisból igazgatta a püspök a fennhatósága alá tartozó területet, vagyis a püspökséget.

„A katedrálisok kora”

A niceai zsinat i. sz. 325-ben hivatalosan is elismerte a püspökök városok fölé való beiktatását. Mivel a püspökök ekkor már a római állam pártfogását élvezték, gyakran sikerült elérniük, hogy nagy kiterjedésű földterületet kapjanak ajándékba az ország vezetőitől. Ezenkívül sok pogány imádati helyre is rátették a kezüket. A Római Birodalom bukása idején az egyház belső felépítése továbbra is megmaradt, a középkorra pedig uralkodóvá vált. Ez az időszak hamarosan  úgy alakult, hogy Georges Duby francia történész „a katedrálisok kora” elnevezéssel illette.

A VII. és a XIV. század között Európa népessége a háromszorosára nőtt. Ez a demográfiai robbanás elsősorban a városoknak kedvezett, mivel így azok gazdaságilag fellendültek. Ennek következtében az egyre-másra épülő, óriási katedrálisok számára a leggazdagabb püspöki városok bizonyultak a legalkalmasabb helyszíneknek. Miért? Mert ezek a roppant nagy építkezések csak olyan helyen folyhattak, ahova szüntelen áramlott a pénz!

Egy másik körülmény, amely fellendítette a katedrálisok építését, az volt, hogy az emberek körében nagy tiszteletnek örvendett Szűz Mária és a vallásos ereklyék. Ez a fajta tisztelet a XI. és XII. században virágkorát élte. A püspökök fokozták ezt az imádatot, így növelték a katedrálisuk népszerűségét is. Ekkortájt kezdték felruházni Franciaországban a katedrálisokat a Notre-Dame (Miasszonyunk) címmel. „Melyik városban ne szenteltek volna templomot vagy sokszor katedrálist neki [Szűz Máriának]?” — teszi fel a kérdést a Théo​—Nouvelle Encyclopédie Catholique című katolikus enciklopédia. Ezért a párizsi Saint-Étienne katedrálist is Notre-Dame-nak szentelték. Franciaország Chartres nevű városában a Notre-Dame székesegyház lett Észak-Európa legfőbb zarándokhelye. „Senki, még maga Krisztus sem uralta annyira a katedrálisépítők életét és gondolatait, mint Szűz Mária” — írja a The Horizon Book of Great Cathedrals című könyv.

„Építenünk kellene egy akkora katedrálist . . .”

De ezek közül az épületek közül sok miért volt ilyen nagy? Már a negyedik században megfigyelhető volt, hogy a trieri székesegyház (Németország), valamint a Genfben (Svájc) lévő székesegyház hatalmas területeket foglalt el, noha viszonylag kevés hívő látogatta őket. A XI. században a németországi Speyer lakossága nem tudta megtölteni az ott található óriási katedrálist. A The Horizon Book of Great Cathedrals című könyv ezért azt a következtetést vonja le, hogy a katedrálisok „mérete és pompája jó néhány meglehetősen világias indítékról árulkodott”. Ezek közé értendő „a fennhéjázó gőg, mely a díszes építményt pártfogoló püspöknél vagy apátnál nyilvánult meg”.

A XII. és XIII. század során átlagosan 100 méteresek voltak a katedrálisok, és az volt a cél, hogy olyan magasak legyenek, amekkora a hosszuk. Angliában a winchesteri katedrális 169 méter hosszú, Olaszországban pedig a milánói dóm 145 méter hosszú — mindkettő kiemelkedő építmény. 1402-ben Sevillában egy spanyol egyházi tekintély kijelentette: „Építenünk kellene egy akkora katedrálist, hogy akik látják az elkészült épületet, azt higgyék, őrültek voltunk.” Való igaz, hogy a sevillai katedrális állítólag a világ második legnagyobb székesegyháza; 53 méter magas boltozata büszkén emelkedik a magasba. Franciaországban a strasbourgi székesegyház tornya 142 méter magas, vagyis akkora, mint egy 40 szintes épület. A XIX. században Németországban épült, gótikus ulmi székesegyház (Münster) tornya 161 méter magasba nyúlik, s ezzel a világ legmagasabb kőtornya. „Az imádatban nincs egyetlen olyan követelmény sem, amely indokolttá tenné az ilyen szélsőségesen kolosszális méreteket” — állítja Pierre du Colombier történész.

A XII. és XIII. század során a katedrálisok építését támogató személyek kihasználtak még egy „világias indítékot” — a városokban uralkodó hazafias érzéseket. A The Encyclopædia Britannica című mű szerint „a városok versenyeztek, hogy ki tud magasabb katedrálist építeni”. A város tanácsosai, a polgárok és a céhek városuk jelképének tekintették a katedrálist.

Költséges múlt, költséges jelen

Egy író úgy jellemzi a katedrálisok építését, mint ami minden pénzt felemészt. Ha ezeknek az épületeknek a fenntartása még ma is egyre drágább, akkor hogyan tudták viselni a költségeit a múltban? Egyes esetekben főpapok finanszírozták a saját zsebükből, mint például Párizsban Maurice de Sully. Olykor  politikai vezetők egyenlítették ki a számlát, mint például I. Jakab aragóniai király. Általánosságban azonban a püspökség kincstárából finanszírozták a katedrálisokat. Ez a pénz a feudális adókból és az ingatlanokból származó jövedelmekből tevődött össze. Olaszországban például a bolognai püspöknek 2000 birtoka volt. Ehhez még hozzájött a gyűjtésekből, bűnbocsánatból és bűnökért fizetett büntetésekből származó egyházi bevétel. A franciaországi Rouen városában azok, akik megvásárolták a jogot arra, hogy nagyböjt idején tejterméket ehessenek, ezzel a tettükkel a katedrális úgynevezett Vajtornyáért fizettek.

Egyes adakozó magánszemélyek végtelenül nagylelkűek voltak, és őket azzal tisztelték meg, hogy portréjukat megörökítették a templom színes üvegű ablakain, vagy szobrot készítettek róluk. Kétségtelenül megfeledkeztek a névtelen keresztényi adakozás alapelvéről (Máté 6:2). Folyamatos pénzáradatra volt szükség, mivel nem egyszer többet költöttek, mint ahogy arra számítottak. Így aztán az sem meglepő, hogy a pénzszerzési láz sokszor sikkasztáshoz és zsaroláshoz vezetett. Csak hogy egy példát említsünk: az eretnekség vádjával gyakran együtt járt, hogy elkobozták az illető vagyonát. Ez lehetővé tette az úgynevezett eretnekek, például a katarok * kifosztását, amiből aztán számtalan templom építéséhez elegendő pénz gyűlt össze.

Mondanunk sem kell, hogy az egyház állandó nyomást gyakorolt az emberekre, hogy folyamatosan áramoljon hozzájuk a pénz. Nem úgy volt, ahogy néhány történész állítja, hogy a tömegek indíttatást éreztek arra, hogy adakozzanak ilyen díszes épületek építésére. Henry Kraus történész kijelenti: „Bármennyire mélyen vallásosak voltak is az emberek a középkorban, a templomok építése nem élvezett elsőbbséget az életükben.” Sok történész ezért bírálja az egyházat az esztelen költekezésért. A The Horizon Book of Great Cathedrals című mű beismeri: „Az egyház által építkezésre szánt összeget éhezők táplálására lehetett volna felhasználni . . . , vagy kórházak és iskolák fenntartására. Így tehát elmondható, hogy a katedrálisok több százezer ember életébe kerültek.”

Hogyan épültek?

A katedrálisok az emberi leleményesség bizonyítékai. Igazán lenyűgöző, hogy ilyen óriási épületeket tudtak építeni az akkori kezdetleges technikával. Először részletes terveket készítettek az épületről. A kőfejtőnél egy minta segítségével tudtak odafigyelni arra, hogy megegyezzenek a díszítőelemek, és hogy megfelelő nagyságú kőtömböket fejtsenek. Ezeket a tömböket gondosan megjelölték, hogy az építményben hol lesz pontosan a helyük. A szállítás rendkívül lassú és költséges volt, ám ennek ellenére Jean Gimpel francia történész szerint 1050 és 1350 között Franciaország több követ fejtett, mint az ókori Egyiptom.

Az építkezés helyszínén a munkások valóságos hőstettet vittek véghez: akkori kezdetleges emelőszerkezetet — csigát és csörlőt — használtak, melyeket gyakran fából készült taposókeréken járó emberek működtettek. A mai mérnökök által alkalmazott matematikai képletek akkor még ismeretlenek voltak. Az építőknek az ösztöneikre és a tapasztalataikra kellett hagyatkozniuk. Nem csoda, hogy sok súlyos baleset történt. Franciaországban 1284-ben például a beauvais-i katedrális boltozata túl nagynak bizonyult, és beomlott. Újításokkal azonban — mint a támpillérrel, a szabadon átívelő támívhez csatlakozó támpillérrel, a gótikus keresztboltozattal és a fiatoronnyal — az építők egyre nagyobb magasságba értek.

Az építkezés ideje a legrövidebbnek számító, körülbelül 40 évtől (Salisbury, Anglia) akár évszázadokig terjedhetett. És vannak olyanok is, például Franciaországban a beauvais-i és a strasbourgi katedrálisok, melyeket sohasem fejeztek be.

„Hiba csúszott a fontossági sorrendbe”

Ezek a „csodálatos, s ezért költséges építmények” — ahogy III. Honorius pápa mondta — már kezdettől fogva sok vitára adtak okot. Az egyházon belül a munka és az elképesztő pénzösszeg ellen szólaltak fel. Pierre le Chantre, a párizsi Notre-Dame XIII. századi főpapja kijelentette:  „Ahogy mostanság templomokat építenek, az bűn.”

Az Évry városában látható katedrális — hogy csak egyet említsünk — még ma is éles kritikára ingerel egyeseket. Ahogy arról a francia Le Monde című újság tudósított, sokak érzései szerint a katedrálisok azt tükrözik, hogy „hiba csúszott a fontossági sorrendbe”, valamint hogy az egyházak „jobban tennék, ha az emberekre és az evangéliumhirdetésre költenének, nem pedig kövekre és díszítésekre”.

Kétségtelen, hogy sokan azok közül, akik ezeket a hatalmas, díszes épületeket építették, őszintén szerették Istent. Ezekben az emberekben nyilvánvalóan megvolt a „buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint” (Róma 10:2). Jézus Krisztus sohasem javasolta, hogy a követői építsenek alaposan kidolgozott imádati házakat. Arra buzdította igaz imádóit, hogy ’szellemmel és igazsággal mutassanak be imádatot’ (János 4:21–24). Bár a kereszténység hatalmas katedrálisai szemet gyönyörködtetőek, mégis ellentmondanak ennek az alapelvnek. Valószínűleg azoknak az embereknek a tiszteletére épültek, akik építtették azokat, nem pedig Isten tiszteletére.

[Lábjegyzet]

[Kép a 13. oldalon]

A Santiago de Compostela-i katedrális Spanyolországban

[Képek a 15. oldalon]

Legfelül: a chartres-i (Franciaország) Notre-Dame színes üvegből készült rózsaablaka

Alatta: egy kőfaragót ábrázoló részlet a párizsi Notre-Dame-on

[Kép a 15. oldalon]

A XII. században épült párizsi Notre-Dame székesegyház

[Kép a 15. oldalon]

Az amiens-i Notre-Dame székesegyház belülről. Ez Franciaország legnagyobb vallásos épülete, mivel boltozata 43 méter magas