Tiszafa — Miért ültetik a brit temetőkbe?

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

AZ ANGLIKÁN egyház egyik lelkésze ezt írta 1656-ban: „Ősapáink különös gondossággal igyekeztek megőrizni a temetőkben lévő tiszafákat, melyek állandó zöldellésükkel . . . a lélek halhatatlanságának a jelképei voltak.” Ez a hagyomány. De mik a tények?

Régóta szokás összekapcsolni az örökzöldeket a halhatatlansággal. Walesben a tiszafának a halhatatlanság jelképeként való használata összefonódik ősi druida hitnézetekkel és szokásokkal. Angliában jóval a keresztény kor előtt tiszafákat ültettek pogány templomok udvarába, később pedig az egyház „szent jelképként” fogadta el a fákat. A hagyományok tartják magukat, és bár az anglikán egyházat el nem fogadó személyek nem követik az effajta irányzatot, a modern nagy-britanniai temetők képéhez még mindig hozzátartoznak a tiszafák.

Mit mond a Biblia a lélek halhatatlanságáról? Sehol sem kapcsolja össze a „halhatatlanság” vagy a „halhatatlan” szót a „lélekkel”. Az angliai York érseke „Az élet és a halál teológiai megértése” című előadásában egybevetette „a testet elhagyó lélekről szóló kiforratlan elképzeléseket” a bibliai alapigazsággal. „Nincs semmi a testünkben, ami valahogyan eltávozna a halálunkkor” — mondta.

Milyen is a tiszafa?

Az Angliában élő tiszafa (Taxus baccata) egy fenséges örökzöld, mely lassan növekszik, és körülbelül 10 méter magasságúra nő meg. A Nagy-Britanniában található nagyobb példányok közül sok valójában kettő vagy több fa összenövése, de ezt nem lehet észrevenni, mivel a kérgek teljesen elrejtik a szemünk elől. Skóciában van egy olyan 17 méter körméretű tiszafa, amelyről ma már tudjuk, hogy két fa ilyen jellegű összenövése.

A tiszafák akár több száz évig is elélnek — egyes szakértők szerint több ezer évig. Sok régi nagy-britanniai tiszafa egyedüli hírnöke annak, hogy a középkorban ott egy falu állt. Ezek körül a fák körül később új települések alakultak ki.

A megtermékenyítés után a tiszafa magját egy élénkpiros színű, puha hártya veszi körül bögreszerűen, melyet magköpenynek neveznek. Ám ezek a magok, csakúgy, mint a fa tűlevelei meg a kérge, mérgezők, és elpusztíthatják a közelben legelésző jószágokat. Egykor úgy gondolták, hogy ha egy házat a tiszafa ágaival díszítenek fel, az az egyik családtag halálához vezet majd.

A tiszafa fája finom erezetű, valamelyest olyan, mint a mahagónifáé. A fa testének belsőbb része narancssárga színű, és tartós bútor alakítható ki belőle. Erőssége és rugalmassága miatt a középkorban nagy íjakat készítettek belőle. Ezeket az angol íjászok nagyon ügyesen használták a csatákban.

Nagy-Britanniában és Normandiának azokon a részein, melyeket egykor az angolok uraltak, a tiszafák megszokott látványt nyújtanak az ősi temetőkben. Egy angliai temető 99 tiszafával büszkélkedhet, de ez a nagy szám kivételesnek számít. A tiszafából régebben általában kettőt ültettek: egyiket a temetőnek ahhoz a bejáratához, melyet a temetésekkor használnak, a másikat pedig a templombejárat közelébe. Ma olykor az egész ösvényt metszett ír tiszafák szegélyezik, sőt a sírok közelébe is tiszafákat szoktak ültetni.

Ám a lélek állítólagos halhatatlansága pogány eredetű, görög tantétel, mely Platón tanításaival van összefüggésben. A halottak földi örök életre való feltámasztása Isten emberiségnek adott ajándéka lesz akkor, amikor a halál nem lesz többé (János 5:28, 29; Jelenések 21:4).

[Kép a 31. oldalon]

Ezeréves tiszafa a totteridge-i (Hertfordshire) Szent András temetőben

[Képek a 31. oldalon]

Jobbra: színes magköpenyek, ám mérgező magok

Jobbszélen: metszett ír tiszafák a Little Stanmore-i (Middlesex) Szent Lőrinc temetőben