Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Veszélyben egy nemzedék

Veszélyben egy nemzedék

Veszélyben egy nemzedék

„Két hónappal ezelőtt még boldog és aktív voltam. Most meg, ha lehetőségem adódik megtenni valamit, túl fáradtnak érzem magam hozzá. Nyomott a hangulatom, és annyira ingerlékeny lettem, hogy nem is tudom, mások hogy bírnak elviselni. Fogalmam sincs, hogy egyszerre miért érzem ilyen szörnyen magam” (Paul).

„Rengetegszer sírok, és fáj a lelkem mélyén valami. Amikor éppen nem így érzek, akkor meg tompa vagyok. Nincs kedvem semmihez, és nem szívesen vagyok a barátaimmal, hanem alszom, de azt sokat. Legtöbbször fel sem tudok kelni, pedig iskolába kellene mennem, és persze az osztályzataim is sokat romlottak” (Melanie).

PAUL és Melanie helyzete nem egyedülálló. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban élő serdülőkorúaknak hozzávetőlegesen a 8 százaléka szenved a depresszió valamilyen formájában, és évente körülbelül 4 százalékuk lesz súlyos depressziós. Ezek a statisztikai adatok azonban korántsem mondanak el mindent erről a témáról, ugyanis a depressziónál gyakran nem jó diagnózist állítanak fel, vagy teljesen elsiklanak felette. „Áttekintve a gyermekekkel és serdülőkorúakkal végzett vizsgálatokat, úgy gondolom, hogy négy fiatalból több mint egy fog átélni súlyos depressziós epizódot, még mielőtt betöltené a tizennyolcadik életévét” — írja David G. Fassler, aki serdülőkorúak kezelésére szakosodott pszichológus.

Lesújtóan hat

A depresszió lesújtóan hat a serdülőkorúakra, olyannyira, hogy a szakemberek szerint jelentős mértékben hozzájárul a körükben megfigyelhető étkezési zavarokhoz, pszichoszomatikus betegségekhez, az iskolai nehézségekhez és a függőséget okozó anyagokkal való visszaélésekhez.

Ami még tragikusabb, hogy a depresszió összefüggésbe hozható a tizenévesek által elkövetett öngyilkosságokkal. Az egyesült államokbeli Országos Mentálhigiénés Intézet szerint a súlyos depresszióban szenvedő fiataloknak bizony a 7 százaléka végez önnön életével. * De még ezzel sem teljes a kép, hiszen az öngyilkosságot elkövető fiatalokon kívül vélhetően olyanok is sokan vannak, akik megkísérlik azt. Okkal írja tehát a Carnegie Serdülőkorúak Fejlődésével Foglalkozó Tanács egyik beszámolója a következőket: „Ha ma felületesen bánunk a serdülőkorúak gondjaival, akkor azzal katasztrófát idézünk elő, hiszen az effajta felszínesség igazán veszélybe sodorhat egy nemzedéket.”

Gondtalanul élhetnek?

Vannak, akik nehezen tudják elhinni, hogy a tizenévesek egyáltalán depressziósak lehetnek. „Gyerekek még! — érvelhetnek a felnőttek. — Gondtalanul élhetnek, és egyáltalán nem kell olyasmikért aggódniuk, mint a felnőtteknek!” Vagy mégsem ez a helyzet? Az igazság az, hogy a serdülőkorúak sokkal erőteljesebb nyomásokkal néznek szembe, mint ahogy azt sok felnőtt gondolja. Dr. Daniel Goleman kijelenti: „Azóta, hogy a [XX.] századba léptünk, világszerte minden egyes soron következő nemzedék nagyobb kockázatnak van kitéve, mint a szülei, hogy az élete során valamikor súlyos depressziót kell átélnie — és itt a depresszión nem csupán szomorúságot értek, hanem bénító fásultságot, levertséget, önsajnálatot és nyomasztó kilátástalanságot. Ezek a depressziós epizódok egyre fiatalabb korban kezdődnek.”

Sok szülő mégis ezt hozza fel ellenvetésként: „Mi is voltunk serdülőkorúak, de mi nem voltunk depressziósak. Miért nyomasztják a gyermekünket pesszimista érzések?” Csakhogy a felnőtteknek nem szabad a saját serdülőkorukhoz hasonlítani a mai fiatalokét. Elvégre minden ember másképp látja a világot, és másképp is reagál rá.

Emellett a mai tizenévesek egy további nehézséggel néznek szembe. „Olyan világban nőnek fel, amely meglehetősen különbözik attól, amilyen a szüleik fiatalkorában volt” — írja dr. Kathleen McCoy az Understanding Your Teenager’s Depression című könyvében. Miután dr. McCoy megemlít jó néhány jelentős változást, mely az elmúlt évtizedekben ment végbe, ezt a következtetést vonja le: „A mai fiatalok kevésbé érzik magukat biztonságban, kevésbé magabiztosak és bizakodóak, mint amilyenek mi voltunk egy nemzedékkel korábban.”

Minthogy a depresszió ilyen elterjedt a tizenévesek között, a következő cikkek három kérdést fognak tárgyalni:

• Milyen tünetei vannak a serdülőkori depressziónak?

Mi okozza?

Hogyan segíthetünk a depressziós tizenéveseknek?

[Lábjegyzet]

^ 7. bek. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy a valódi szám ennél sokkal nagyobb, tudniillik számos elhalálozást balesetnek minősítenek, pedig lehet, hogy valójában öngyilkosságról van szó.