Kente — A királyok ruhája

AZ ÉBREDJETEK! GHÁNAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A SZÖVŐ keze szélsebesen suhan ide-oda az anyag színén. A nyikorgó szíjtárcsák és a csikorgó emelőkarok ritmusára mozogva a mester az előtte levő színes szalagra összpontosít. Lábujjai között köteleket tart, ezek működtetik a nyüstszálakat, vagyis a nyüstöt, mely fel-le mozogva szétválasztja és vezeti a függőlegesen elhelyezkedő láncfonalat *, amely mintegy 6 méterre nyúlik ki a szövőszék előtt. Ujjai sebesen szövik a színes, vízszintes selyemszálakat a különálló láncfonalakba, készítve a vetülék mintáját, amelyet aztán ütéssel szorosan a már kész anyaghoz igazít.

Az előtűnő anyagdarab mindössze tíz centiméter széles, de ragyogó színekben és bonyolult mintákban pompázik. A mester elégedetten mosolyog, amint vizsgálgatja remekművét — az igazi kentét.

Ősi mesterség

Ügyes kézművesek már évezredek óta űzik a szövés ősi mesterségét. A szövéshez mindig voltak lenből, gyapotból és selyemből sodrott fonalak. Az alapszíneket gyökerekből és növények leveleiből nyerték, ami lehetőséget adott a szövőknek, hogy egyszerű díszítéseket és mintákat szőjenek a munkájukba.

Az afrikai népek nomád szövői olyan szövőszékeket készítettek, amelyek kicsik voltak, és könnyen lehetett szállítani őket egyik helyről a másikra. Ezek a szalagszövőszékekként ismeretes szövőszékek mindössze 7,5—11,5 centiméter  széles szalagokat szőttek. Ezeket a hosszú, keskeny anyagokat végül összevarrták a szélüknél, hogy nagyobb anyagot készítsenek belőle, amelyet aztán a testük köré tekerhettek ruha gyanánt. A hordozható szalagszövőszékeket a málhás állatok hátán vitték sivatagokon, folyókon keresztül, magas hegyeken át. Miközben a szalagszövőszéket az ókori kereskedelmi utakon szállították, nagy hatással volt azokra az emberekre, akik kipróbálhatták.

Ruhára vágytak

Évszázadokon keresztül nyugat-afrikai királyok és törzsfők uralkodtak az ásványokban gazdag földön, amelyet az európai felfedezők Aranypartnak * neveztek el. Itt rengeteg aranyat bányásztak, ami gazdaggá tette az uralkodó asanti királyokat és királyi házukat. Ezek a királyok és kiemelkedő vezetőik azáltal fitogtatták gazdagságukat, hatalmukat és tekintélyüket alattvalóik előtt, hogy nehéz, arany ékszerekkel és különleges szövésű ruhákkal cicomázták magukat. Ezeket az egyedi ruhákat, amelyeket az uralkodók hordtak, kentének nevezték el, ami arra utalhat, hogy a ruha hasonlít a fonott kosárhoz. Az Aranyparton más törzsek is űzték a szalagszövést, de az asanti királyok kenteruhája a tekintélyt és a királyi rangot jelezte.

Az aranyparti szalagszövők helyileg sodrott gyapotot használtak fel. Csak kékre festett fonaluk volt. Ezekből a kék fonalakból csíkokat és kockákat szőttek a törtfehér anyagba, egyszerű geometriai mintákat formálva a helyi embereknek.

A finomabb szövésű királyi kenteruhához csak kevesen juthattak hozzá. A király ügyes szövőmunkásait csoportokba rendezték, hogy azok nagyon jó minőségű anyagot készítsenek. A szövés technikáját féltve óvták, titokként őrizték. A többi szövőnek megtiltották, hogy olyan mintákat vagy díszeket szőjön az anyagba, amelyek kizárólagosan csak a királyt és a királyi udvart illették meg. A királynak több száz ruhája is volt, amelyeknek mind egyedi volt a díszítése és a mintája. Általában sosem vette fel kétszer ugyanazt a ruhát, ha a nyilvánosság előtt jelent meg.

Színek kavalkádja

A XVI. században másfajta kelmék tűntek fel az Aranyparton. Ezeket a kelméket nem az afrikai szalagszövőszékeken készítették, hanem távoli országokban szőtték, és az első európai hajósok hozták, akik elefántcsontért, aranyért és rabszolgákért jöttek. A behozott kelmék ragyogó, szemet gyönyörködtető színekben pompáztak. Ez a behozott kelme, melybe gazdagon szőttek vörös, sárga és zöld szálakat, hamarosan értékes kereskedelmi árucikk lett. Keveseknek tellett arra, hogy ilyen drága kelmét vegyenek az európai kereskedőktől. Ilyesmit  csak a gazdag asantik tudtak megvásárolni, akik kézben tartották az arany, az elefántcsont és a rabszolgák áramlását a partoknál veszteglő vitorlás hajókra. Ám az asanti király és vezérei nem ilyen szőtt kelmékre vágytak.

Miután megvásárolták a kelméket, a szövők gondosan szálakra bontották, és kiszedték a vágyva vágyott színes fonalakat, a maradék kelmét pedig eldobták. Majd a királyi szövők újraszőtték ezeket az értékes fonalakat a szalagszövőszékeken. Mivel most már több volt a szín, nagy volt a kezdeményező- és újító készség, s ez arra késztette a mestereket, hogy olyan mértékben bontakoztassák ki alkotóképességüket és ügyességüket, mint még soha azelőtt. Más törzsekből is fogadtak fel ügyes szövőket az asanti királyok, aminek eredményeként a kenteruha felülmúlhatatlan minőségű lett.

A halra, madárra, gyümölcsökre, levelekre, naplementére, szivárványra és más természeti jelenségekre emlékeztető geometriai alakzatok olyan művészi textíliát alkottak, amely aprólékosan kidolgozott volt, és szimbolikus jelentést tartalmazott. Az aranyszállal átszőtt kelme a gazdagságot jelképezte, a zöld szín a frissesség, megújulás érzetét keltette, a fekete szín a szomorúságot, a vörös a haragot, az ezüst pedig a tisztaságot és az örömet szemléltette.

A szövők nagy türelemmel végezték a munkájukat, nem siettek; egyetlen ruhadarabon akár hónapokat is dolgoztak, tudva, hogy miután elkészülnek művükkel, az az ő ügyességüket és alkotói tehetségüket fogja hirdetni. E mesterművekből nem sokat rendeltek, mivel kevesen tudták megfizetni ezeknek a ritka és drága kenteruháknak az árát.

A modern kente

Az idő múltával a királyok és a hatalmas vezérek befolyása hanyatlani kezdett. A királyi méltóságokat már nem kellett megkülönböztetni az átlagemberektől az öltözetükkel. Ez iránt a gyönyörű kelme iránt megnőtt a kereslet, mivel már nem királyi öltözékként is használni kezdték. A növekvő igény kielégítésére gyorsabban szőtték, s így a kenteruha minősége romlott, az ára pedig alacsonyabb lett.

Ma már a legtöbb kentét műszálas fonalakból szövik, és tömegcikként zsákot, nyakkendőt, övet, sapkát és ruhát készítenek belőle. Kevés szövő készít kenteruhát az ősidők munka- és időigényes módszereivel. A régi, kiváló minőségű kentét ma már kincsként őrzik, és nemzedékről nemzedékre adják át a családokon belül. Bizony, tovatűntek már azok a napok, amikor a páratlan minőségű, káprázatos mesterművű kenteruhát egyszerű fa szövőszéken készítették, és a királyok ruhájának tekintették.

[Lábjegyzetek]

[Képek a 16. oldalon]

A szalagszövőszékek könnyűek és hordozhatóak

[Kép a 17. oldalon]

A szövő a lábával mozgatja a nyüstszálakat, vagyis a nyüstöt