Leif Eriksson volt Amerika felfedezője?

AZ ÉBREDJETEK! DÁNIAI ÍRÓJÁTÓL

HOGY ki fedezte fel Amerikát? Senki sem tudja biztosan. A válasz nagymértékben függ attól, mit értünk a „felfedez” és az „Amerika” kifejezések alatt. Ezt a hatalmas földet tulajdonképpen már sok évszázaddal azelőtt is lakták, hogy az európaiak akár a létezéséről is tudtak volna. Kolumbusz Kristóf 1493-ban, visszatérve Európába, beszámolt mindarról, amit az Amerikába tett első hajóútja során látott. Ő a Nyugat-indiai-szigeteknél lépett partra. De nem ő volt az első európai, aki eljutott ebbe a lenyűgöző új világba. Szőke skandinávok egy csapata minden valószínűség szerint már 500 évvel korábban elérte az észak-amerikai kontinenst.

 Úgy ezer esztendővel ezelőtt az Atlanti-óceán északi része éppoly hideg és kiszámíthatatlan lehetett, mint ma. A hajósok talán úgy gondolják, hogy már ismerik az óceánok változékony szelét és áramlatait, ám a köd és a viharok miatt könnyen megeshet, hogy akár hetekre is irányt vesztenek. Egy ősi skandináv saga (feljegyzés) szerint éppen ez történt egy nyáron a fiatal Bjarni Herjulfssonnal, a kiváló tengerésszel és kalandorral. Elvesztette az irányt — ám új kontinensre talált közben!

A viking korban a skandinávok kiterjesztették uralmukat a tengerentúlra és dél felé, szerte Európában. Kecses hajóik, melyek jól bírták a tengerjárást, ott voltak Norvégia partjaitól egészen az észak-afrikai partokig és az európai folyókig mindenütt.

A grönlandiakról szóló saga szerint Bjarni hosszú útra indult Norvégiába. Ahogy közeledett i. sz. 986 tele, visszatért Izlandra, teljes rakománnyal. De legnagyobb meglepetésére, mire visszaért, apja egy hajórajjal elhagyta Izlandot, Vörös Erik vezetése alatt. Azért mentek el, hogy letelepedjenek abban a nagy országban, melyet Erik fedezett fel, Izlandtól nyugatra. A dolog vonzerejét növelte, hogy Erik azt a szigetet Grönlandnak (’Zöld földnek’) nevezte el. A fiatal Bjarni tehát elszántan Grönland felé vette útját. A szélirány azonban megváltozott. Köd ereszkedett a hajósokra. „Napokig fogalmuk sem volt arról, merre hajóznak” — írja a fent említett saga.

Amikor a tengerészek végül megpillantották a szárazföldet, arra egyáltalán nem illett rá a Grönlandról szóló leírás. A partot dús növényzet, dombok és erdők borították. A tőlük balra lévő part mentén északnak vették az irányt. Amikor másodszor meglátták a szárazföldet, az még kevésbé hasonlított Grönlandra. Napokkal később azonban a föld már egészen más volt — hegyektől szabdalt és jégmező borította. Akkor Bjarni és legénysége keletnek fordult, a nyílt tenger felé, míg végül megtalálták Grönlandot és Vörös Erik normann kolóniáját.

Leif Eriksson útnak indul

Így történhetett hát, amikor az európaiak először megpillantották az amerikai kontinens északi részét — mely később Észak-Amerika néven vált ismertté —, bár a lábukat nem vetették meg ott. Bjarni beszámolója felkeltette a többi grönlandi normann kíváncsiságát. Fagyos földjükön kevés volt a fa; hajóik és házaik építéséhez, javításához a vízi faúsztatásra és a költséges tengerentúli fabehozatalra voltak hagyatkozva. De ott, nyugat felé, túl a vizeken, az a föld a temérdek fával teli erdők országa volt!

Különösen a fiatal Leif Eriksson, Vörös Erik fia volt kíváncsi erre az új földre. A leírás szerint Leif „megtermett, erős ember volt, figyelemre méltó megjelenésű, és bölcs”. Úgy 1000 körül Leif Eriksson meg is vette Bjarni hajóját, és 35 fős legénységével útnak indult, hogy megtalálja a partot, amit annak idején Bjarni megpillantott.

Három új föld

Ha a sagák pontosak, Leif először egy kopár földet talált, ahol hatalmas jégmezők borították a vidéket. Mivel ez a föld olyan volt, mint egy nagy, lapos sziklatömb, Leif elnevezte Hellulandnak, vagyis ’Kőországnak’. Talán ez lehetett az a pillanat, amikor az európaiak először léptek partra Észak-Amerikában. A történészek szerint ez a Helluland a mai Baffin-sziget lehetett, amely Kanada északkeleti részén található.

A normann felfedezők folytatták útjukat dél felé. Rátaláltak egy másik földre: ez lapos és erdős volt, partját pedig fehér homok borította. Leif ezt Marklandnak, ’Erdőországnak’ nevezte el, melyről úgy vélik, hogy a mai Labrador lehetett. Ám hamarosan felfedeztek egy harmadik, sokkal ígéretesebb földet.

A saga így folytatja: „Kihajóztak a tengerre, és már két napja hánykódtak a tengeren az északkeleti szélben, amikor megpillantották a szárazföldet.” Ezt a földet olyan kellemesnek találták, hogy úgy döntöttek, házakat építenek, és ott töltik a telet. Télen „soha nem volt fagy, és a fű is alig-alig száradt el”. Később egyikük még bogyót és vadszőlőt is talált, ezért Leif Eriksson  elnevezte azt a földet Vinlandnak, amely ilyesmit jelenthet: ’Szőlőország’. A következő tavasszal visszahajóztak Grönlandra, a Vinland terményeivel megrakott hajóikkal.

Ma a tudósokat hajtja a kíváncsiság, hogy megtudják, hol is volt pontosan ez a Vinland, zöld legelőivel és szőlőivel, de pontos helye továbbra is bizonytalan. Néhány kutató úgy véli, hogy Új-Fundland helyrajzi leírása megfelel az ősi sagák beszámolóinak. Egy Új-Fundlandon feltárt hely arra utal, hogy a normannok ellátogattak erre a szigetre. Más tudósok szerint viszont Vinland sokkal délebbre lehetett, és szerintük ez a hely Új-Fundlandon a normannoknak csak egy támaszpontjuk volt, a délebbre fekvő Vinland kapuja. *

Vannak-e bizonyítékok?

Senki sem tudja igazán, összeegyeztethetők-e a skandináv saga beszámolójának részletei a mai földrajzzal. A sagákban található hiányos és rejtélyes részletek már régóta foglalkoztatják a történészeket. Ám a legfontosabb bizonyíték, mely amellett szól, hogy a normannok már Kolumbusz előtt jártak Amerikában, az a hely, melyet az 1960-as és 1970-es években tártak fel Új-Fundlandon, egy falu, L’Anse aux Meadows  közelében. Ezen a helyen olyan házak romjaira leltek, melyek tagadhatatlanul normann házak voltak, valamint egy vastűzhelyet és más tárgyakat is találtak itt, melyek származását Leif Eriksson idejére teszik. Ezenkívül egy dán kutató Új-Fundland déli részén nemrégiben gondosan megmunkált kősúlyra bukkant, amelyet valószínűleg egy viking hajón használtak.

A normannok nem rejtették véka alá, hogy hosszú hajóutakat tesznek a messzi nyugaton fekvő új földekre. Leif Eriksson Norvégiába utazott, hogy beszámoljon a látottakról a norvég királynak. Amikor Brémai Ádám német történész és egy egyházi iskola vezetője 1070 körül Dániába utazott, hogy az északi földekről tanuljon, Svend dán király beszámolt neki Vinlandról, arról a földről, amely nagyszerű boráról híres. Ez az ismeret aztán része lett Brémai Ádám krónikájának. Így Európában sok tanult ember megismerhette azokat a nyugati földeket, ahová a normannok eljutottak. Ezenkívül a XII. és XIV. századból származó ősi izlandi krónikák említést tesznek későbbi normann hajóutakról, melyeket a Gröndlandtól nyugatra fekvő Marklandba és Vinlandba tettek.

Kolumbusz Kristóf valószínűleg szintén tudott a vinlandi utazásokról, melyek mintegy 500 évvel az ő kora előtt történtek. Egy Vinlandról szóló könyv szerint vannak utalások arra, hogy Kolumbusz a híres 1492—93-as hajóútja előtt elutazott Izlandra, hogy tanulmányozza az ott fellelhető feljegyzéseket.

Mi lett a normannokkal?

Nincs feljegyzés arról, hogy a normannok hosszabb ideig maradtak volna Amerikában. Talán történtek rövid életű, kudarcra ítélt próbálkozások arra, hogy letelepedjenek ott, de a körülmények túl zordak voltak, és az amerikai bennszülöttek — akiket a vikingek skraelingeknek hívtak — túlerőben voltak. Grönlandon Vörös Erik és fia, Leif Eriksson utódainak nehéz soruk volt. Az időjárás egyre zordabbá vált, és egyre kevesebb lett az élelem. Négy-öt évszázaddal később a normannok szinte teljesen eltűntek Grönlandról. A grönlandi normannokról szóló utolsó írásos feljegyzés egy esküvőről számol be, melyet egy grönlandi templomban tartottak 1408-ban. Több mint egy évszázaddal később egy germán kereskedőhajó teljesen elhagyatottan találta a grönlandi kolóniát, egyetlen temetetlen holttestet találtak csupán, egy férfiét, késével az oldalán. Ettől fogva csend övezi a grönlandi normannokat. Csak a XVIII. században érkeztek ide újból norvég és dán telepesek, hogy állandó kolóniát hozzanak létre.

Mindenesetre Grönland volt az a hely, ahonnan az elszánt normann hajósok egy új világ felé indultak. Szinte magunk előtt látjuk azokat a szívós tengerészeket, amint négyszögletű vitorlákkal felszerelt hajóikat kormányozva szelik át az ismeretlen vizeket, mígnem ámulva pillantják meg a horizonton elnyúló ismeretlen partot — nem is sejtve, hogy öt évszázaddal később Kolumbusz Kristófot köszöntik majd ennek az Újvilágnak a felfedezőjeként.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 20. oldalon]

HOGYAN NAVIGÁLTAK A VIKINGEK?

A norvég vikingeknek nem volt iránytűjük. Akkor hogyhogy ilyen kiváló hajósok voltak? Amikor nem mentek ki a nyílt tengerre, akkor mindig a part közelében hajóztak. A szorosokon, amikor csak lehetett, olyan ponton keltek át, ahol mindkét oldalon látni lehetett a szárazföldet. Azt is tudták, hogyan kövessék a nap és a csillagok mozgását. Például volt egy egyszerű eszközük arra, hogy meghatározzák, melyik szélességi körön vannak: egy táblázatot használtak, melyen ábrák voltak az év minden hetére, és egy mérőpálcát, hogy megmérjék, milyen magasan van a déli nap a horizont felett. Mivel arra nem volt eszközük, hogy a hosszúsági fokot is meghatározzák, így a nyílt tengeren inkább csak keletnek vagy nyugatnak hajóztak, egy kiválasztott szélességi kört követve.

Ha például Grönlandról a vinlandi part egyik pontjára akartak utazni, akkor Grönlandról először délnek hajóztak, míg meg nem találták a megfelelő szélességi kört, aztán nyugatnak fordultak, és így értek el a kívánt kikötőbe. A madármegfigyelés is nagyon hasznos volt a viking legénységnek a nyílt tengeren. Szakértelemmel következtették ki, merre lehet a szárazföld — és azt is, hogy milyen az a föld —, mégpedig a madarak röptének megfigyelése által. Időnként hollókat vittek magukkal, amikor ugyanis a hollókat elengedték, a madarak magasra felszálltak és a legközelebbi part felé vették az irányt. A viking legénység azután már tudta, hol találhatja meg a legközelebbi szárazföldet.

Egy másik segítség a navigációban a mélységmérés volt. A viking tengerész leengedett egy kötelet, amelyre ólomsúlyt erősítettek. Ez kettős célt szolgált. Először is lehetővé tette a víz mélységének meghatározását. Miután a súly leért a tengerfenékre, a tengerész kihúzta a kötelet, és kiterjesztett karjával lemérte a hosszát. A tengerészek mind a mai napig a csaknem kétméternyi „öl” mértékegységgel mérik a mélységet; ez a kifejezés egy ősi normann szóból ered, amelynek jelentése: ’kiterjesztett karok’. De az ólomsúlynak más szerepe is volt. Gyakran úgy készítették el, hogy volt az alján egy lyuk, amelyet faggyúval töltöttek meg. Így a súllyal fel lehetett hozni egy kis tengeri üledékmintát. A tengerész megvizsgálta a minta összetételét, majd utánanézett a tengerészeti térképein, amelyek leírást tartalmaztak arról, hogy a különböző pontokon milyen a tengerfenék anyagának összetétele. Bár rendkívül egyszerű eszközökkel dolgoztak, a vikingek nagyszerű hajósok voltak.

[Forrásjelzés]

Fénykép: Stofnun Arna Magnússonar, Iceland

[Térkép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ÚJ SKÓCIA

Bjarni Herjulfsson utazása Izlandról i. sz. 986 körül

ÚJ-FUNDLAND

LABRADOR

BAFFIN-SZIGET

GRÖNLAND

Leif Eriksson utazása Grönlandról i. sz. 1000 körül

GRÖNLAND

BAFFIN-SZIGET

LABRADOR

ÚJ-FUNDLAND

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 18. oldalon]

Balra: Vörös Erik újjáépített grönlandi otthona

[Kép a 18. oldalon]

Egy viking hajó eredeti méretű mása, amellyel megismételték Leif Eriksson utazását

[Forrásjelzés]

Viking hajó a 2. és a 18. oldalon: Fényképek: Narsaq Foto, Greenland

[Kép a 21. oldalon]

Leif Eriksson szobra, Izland

[Kép a 21. oldalon]

L’Anse aux Meadows, Új-Fundland

[Forrásjelzés]

Parks Canada

[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]

Artifacts on display at the Museum of National Antiquities, Stockholm, Sweden